Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Abbázia Club
2004-09-30 12:481.
Torolt_felhasznalo_186219
Létrehozva: 2004. szeptember 30. 12:48
Sziasztok!
Leírnám a tapasztalataimat, okulásképpen azoknak, akiket felhívnak ettől a cégtől, hogy örömmel tájékoztatják, hogy kipróbálhat egy sokezer csillagos apartmant 4900 Ft-ért két éjszakára.
Nem ugrottam bele semmibe, tudtam miről van szó, mégis...
Több embert leráztam már amikor a vezetékes telefonon hívtak, hogy nem érdekel. Aztán az egyikük annyira győzködött, hogy legalább a két napos ajándék miatt menjünk el - hát megtettük. Gondoltuk majd kiegészítjük a két napot ugyanott, Keszthelyen többre, másik panzióban.
Eleve visszatetsző volt, hogy miután megmondtuk, nem veszünk üdülési jogot, a pasi nem hagyott minket elmenni, hanem a saját befektetéseiről lelkendezett - pedig baromira ásítoztam már, és mi voltunk az utolsók, akik felállhattunk.
Aztán jöttek az érdekességek. Közölték, hogy egy hónapig nem is próbáljunk foglalni... utána már nem volt hely nyárra... kiderült, hogy hétvégén nem lehet... hogy szó sincs Olaszországról, ahol 3 éjszakát lehetne eltölteni... amit a "beszervező" hölgy nagy lelkesen ecsetelt nekünk...
Aztán most októberben mondtam, hogy oké, van pár nap szabim, menjünk. Lefoglaltam. + egy napot máshol. A hölgy, egy másik, kérdezi, hogy azt ugye tudjuk, hogy miért ilyen olcsó... persze, mert már megdolgoztunk érte... hát nem. Hanem még ott is részt kell venni egy szállodabemutatón. CSupán formaság... na akkor bedurrantam. Két éjszaka szállás kettőnknek 5000 Ft. De ezért kb. 3,5 órát tömjék a fejünket, a pihenésünket elrontsák... na nem. Így 20000 Ft-ért fogunk eltölteni három éjszakát, ugyanott, kettesben, csak egy kedves, vendégszerető házaspárnál, reggelivel, pihenéssel, és nem ilyen gusztustalan trükkökkel ránktukmált módon.
Ha valakinek van még ilyen tapasztalata, írjon ide - én nagyon szeretném egy kissé lejáratni őket, és a hozzájuk hasonló, megtévesztésen alapuló értékesítőket.
Miramar

résztvételi feltételek:
a csekk befizetése
résztvétel a kétórás programon
Namármost: érkezés: egyik nap du 4 után! Aznap ugye már semmi. . . másnap kétórás szállodabemutató (más kérdés, hogy a hölgy a telefonba másfelet mondott, ez már csak apróság), tehát az a napod is elcseszve, majdan harmadik nap tízkor ki vagy rugva. Mindez 4900 Ft/két fő.
Hát elmehetnek a jó francba! Ezt csak azért mondom, aki az ajándék miatt megy el a bemutatójukra, az ne csalódjon úgy mint mi.
Egyébként annyi pozitív van az egészben, hogy ennek kapcsán kerestünk szállást Keszthelyen, ahol nagyon nagyon kedves panziósokra leltünk, akikhez bármikor szívesen visszamennénk.
A páromnak is van vállalkozása, irodaszerek házhozszállításával foglalkozik. Persze, ebből él, hol jobban, hol rosszabbul.
De! mivel árban kedvezőbb, kiszolgálásban rugalmasabb, mint mondjuk a nagyméretű konkurrenciái, és nem dolgozik irreális árrésekkel, úgy gondolom, hogy az üzlet mindkét fél számára előnyökkel jár. CSak olyan dolgokról győzi meg a partnereit, amiről úgy gondolja, hogy megéri, és nem fog direkt drágább árut sózni rájuk, még ha meg is vennék, kivéve, ha ők maguk ragaszkodnak bizonyos márkákhoz.
Számunkra az üzlethez a korrektség is hozzátartozik, mi nem tudnánk ezt csinálni másokkal. Én alkalmazott vagyok, de soha nem tudnék olyan cégnél dolgozni, akinek ilyen a stratégiája. A gyomrom nem venné be.
MI 8 évvel ezelőtt vettünk üdülési jogot. Természetesen először nekünk is horribilis összegért kínálták, majd lecsökkentették az árat a felére.
Nekünk Dobogómajorban van az apartmanunk, akkor épült az üdülőkomplexum, amikor vettük a jogot.
Eddig mindig elcseréltük a hetünket és külföldre mentünk (kétévente).
Az RCI üdülők színvonala valóban nagyon magas, eddig mindig elégedettek voltunk.
Azt azonban elfelejtik mondani az üdülési jogot értékesítők, hogy nem elég, ha megvan a jogod, ehhez hozzájön egy csomó plusz költség is. Éves tagsági díj, cseredíj, ha nem a saját üdülőjébe akar menni valaki, valamint fenntartási díj. Ezen kívül, mivel a jog részvényekben van, a banknak ezért külön díjazás.
Szóval ezért az árért már ketten elmehetnének egy hétre egy utazási irodával is nyaralni.
Az egy pozitívum a tuti magas színvonal.
Mi már egyszer anyagi okok miatt megpróbáltuk eladni a hetünket, de nem tudtuk. Még egyszer valószínűleg mi sem mennénk bele ebbe a dologba.
Bár én már régóta nem dolgozom ebben a szakmában, és nem is akarom őket védeni, de azért valamit hagy korrigáljak.
Akármit mondtak neked, akkoris igaz, hogy a világ nagyon sok országában van RCI-s szálloda, ahová elcserélheted a jogodat. Én nagyon sok olyan vendéggel beszéltem, aki az általunk ismertetett szállodában vett jogot, és jelentős számban volt olyan család, aki minden évben más-más országot látogatott meg.
Szóval a dolog műxik.
Az viszont tény, hogy nem az átlag magyar családnak való.
Persze jogot azt nem vettük, akkor sem és most sem, akkor még érdekesnek tartottam, mert ez is egyfajta marketing stratégia, és főiskolára jártam, szóval érdekelt, hogy mit akarnak.
Most pedig tényleg csak azért mentünk el, hogy a kétnapos belföldi ajándékukat értelmes módon fel tudtam volna használni - ők is ezzel győzködtek, nem baj, ha nem érdekel a dolog, ott az ajándék, nehogy már veszni hagyja. . . tömte a fejemet a hülyeséggel. Persze ott már nem örültek annyira, hogy én az első körben közöltem, hogy lakást vettünk, és nem óhajtunk több beruházást, ráadásul mi még nemigen mentünk drágábban évi 100000 forintnál nyaralni. . . és mégis mindig jól éreztük magunkat. Bosszúból nem hagytak elmenni, hanem dumáltak tovább. . .
Hihetetlen!
Sajnos, nagyon nagyon jól tudják, hogy egy csomó ember meggyőzhető.
De sorolhatnám az ilyen itézményeket, takarákossági célú (lakáskassza, stb), vagy kölcsöncélú (bankok).
Kis betűs sorok a szerződésen és utána a nagy meglepetések! Szóval ember legyen a talpán, aki ma tényleg átlátja az ilyenek és aki valóban NYER is valamit.
Leginkább tapasztalatot!