Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Az ismerkedés

kovacsa91
Létrehozva: 2012. augusztus 8. 17:11
Hol szoktatok ismerekdeni? Aki már megtalálta a párját, hol és hogyan sikerült "levennie a lábáról"? 
  1. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 9. 12:1639.

    mi a csodálkozás tárgya?

     

    régen is volt ilyen. tesóm akart összehozni egy kollegájával, az esküvöjén mellé ültetett, hogy "jó fej". A srácot meg túlságosan emlékeztettem a tesómra, nem jött össze.

    Unokatesómék is próbáltak keiteni nekem, "jó parti" saját házzal jó munkával egyedülálló és "szereti a kerek idomokat". Mondanom sem kell, nem jött össze, nem tetszett, pedig kedves volt.

     

    egy idö után zavaró volt ez az összehozósdi, de most valahogy vicces, jól szórakozom. és ez lenne a lényeg, nem?

    előzmény:
    pipacs34 (38)
    2012-08-09  07:53
  2. 2012. augusztus 9. 07:5338.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (4)
    2012-08-08  17:44
  3. 2012. augusztus 8. 22:2537.
    előzmény:
    desperate wannabewife (36)
    2012-08-08  21:16
  4. 2012. augusztus 8. 21:1636.

    jó, azt sem tudom, milyen a természetes és fesztelen, mert minden első randi izgulás ez tény. 

     

    Inkább arra gondolok, hogyha először meglátsz egy lányt/fiút és amikor ránézel valami megfog benne, odamész hozzá, small talk-oztok egy kicsit és ezután mentek randira, akkor már valahogy sínen van a dolog. Tudod, hogy tetszel neki, tudod, hogy ő tetszik neked.

    Viszont mondjuk egy netrandin kimarad ez az egész és megpróbálsz úgy csinálni, sőt esetleg magadra erőltetni, hogy "persze, tetszik nekem és a mozdulataiért/hangjáért/két szép szeméért is odavagyok, stb", holott lehet, hogy ez  nincs is így, de megpróbálod megmagyarázni, hogy bejön neked, hiszen olyan jókat chateltetek/e-maileztetek. Szerintem az ilyen randik sokszor inkább "agyban" játszódnak le, nem ösztönből, zsigerből. Ami nem baj, mert az agy sokszor okosabb, minta szív, az ösztönökről nem is beszélve, csak... csak fura tud lenni egyik-másik szitu. 

     

    Oké, beismerem, én talán még nem vagyok elég felnőtt az ilyesmihez és azért zavar. Túlélhető, és tényleg volt pozitív tapasztalatom is, de azt hiszem, én kényszerítem bele magam abba, hogy furán érezzem magam ilyenkor. Á, dilis vagyok.  

    előzmény:
    kovacsa91 (34)
    2012-08-08  21:00
  5. 2012. augusztus 8. 21:1035.
    Köszi 
    előzmény:
    Annata (33)
    2012-08-08  20:37
  6. 2012. augusztus 8. 21:0034.
    Mesterkélt randiszitu? Milyen például egy "természtes"?
    Kicsit mindegyik mesterkélt, hiszen direktbe Téged szeretne megszólítani az illető.
    előzmény:
    desperate wannabewife (31)
    2012-08-08  19:30
  7. 2012. augusztus 8. 20:3733.

    Szeretem a jó blogokat, a tiéd is megy kedvencbe, +1 olvasó neked :)

     

    Köszi :)

    előzmény:
    desperate wannabewife (12)
    2012-08-08  18:15
  8. 2012. augusztus 8. 20:3632.

    Munkahelyen ismerkedtem meg a férjemmel. Nem azért, mert onnan akartam választani, egyszerűen csak ehgymásba szerettünk, és mivel ezen a kétségkívül kényelmetlen tényezőn kívül minden jó volt köztünk, úgy döntöttünk, hogy így is érdemes bevállalni. És nem is bántuk meg, mert nyolc éve együtt vagyunk, és nagyon szeretjük egymást.

    Amúgy meg szerencse dolga, én részemről mindig ott és akkor találkoztam valaki fontossal, ahol és amikor nem számítottam rá. Nekem a célirányos vadászat sosem vált be.

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  9. 2012. augusztus 8. 19:3031.

    jó, azért a többség nem csak leinformált emberrel találkozik, csak... csak úgy kényelmesebb. Nem is a leinformáltság miatt, hanem talán kevésbé mesterkélt egy randiszitu. Mondjuk egy társkeresős elsőrandi szerintem olyan fura lehet. volt már netes levelezős randim (nem társkereső, hanem fórum, blogvilág, fb csoport, stb). Volt köztük jó is, nagyon gázos is, olyan is, ami az elment kategória volt, de összesen kettő volt, ahol nem éreztem mesterkéltnek a szitut. És ha mesterkéltnek érzem, akkor nem tudok feloldódni, tehát nem érzem jól magam, nem tudok önmagam lenni és aztán indul is az ördögi kör :D

     

    De igen, a helyszínnél az tuti nem árt, ha hallod a másik hangját :D Nekem például menő orrhangom van, ez eleve egy szűrő   

    előzmény:
    kovacsa91 (30)
    2012-08-08  19:19
  10. 2012. augusztus 8. 19:1930.
    Tény, hogy vannak, akik csak "leinformált" emberekkel állnak szóba, de azért nem mindenki.
    A taktikám az, hogy miután megnéztem magamnak és látom rajta hogy nem zárkozik el meghívom valamire vagy elhívom kicsit odébb. Perszekapok visszautasításokat és így elég lutri is az egész de időnként össze lehet akadni egész normális nőkkel is. A hely pedig kizárólag olyan, ahol lehet hallani a másik hangját. 
    előzmény:
    desperate wannabewife (28)
    2012-08-08  19:07
  11. 2012. augusztus 8. 19:1629.

    "  veled úgysem lehet értelmes eszmecserét folytatni."

     

     

    Ha nem akarok veled "eszmecserét folytatni, akkor nem is  

     

    A többire meg: csak legyinted, magyarázod a bizit-csak nem tudod. 

    előzmény:
    desperate wannabewife (22)
    2012-08-08  18:58
  12. 2012. augusztus 8. 19:0728.
    és ismeretlenekkel hol próbálkozol? és hogyan? hogy lesz nem kellemetlen a szitu?
    előzmény:
    kovacsa91 (24)
    2012-08-08  19:03
  13. 2012. augusztus 8. 19:0527.
    köszi :)
    előzmény:
    kovacsa91 (23)
    2012-08-08  18:59
  14. 2012. augusztus 8. 19:0526.
    Igazad van, ha ilyen módon gondolkozol a baráti körben. Nekem és ahogy látom az itt válaszolóknak is, a baráti kör egy nagyon szűk réteget jelöl.
    előzmény:
    desperate wannabewife (22)
    2012-08-08  18:58
  15. 2012. augusztus 8. 19:0525.
    oké, rájöttem most ebből, hol az ellentét. Amit te leírtál, az nekem a baráti kör definícióba tartozik, nálam a haveri kör ennél jóval lazább ismeretséget takar. 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_271134 (21)
    2012-08-08  18:55
  16. 2012. augusztus 8. 19:0324.
    Személy szerint én mindig ismeretleneknél "próbálkozok", nekem egy ismerőssel furcsa lenne.
    előzmény:
    mosolyka (15)
    2012-08-08  18:31
  17. 2012. augusztus 8. 18:5923.
    Tetszik a stílusod, a nemrég indult blogomon meg is osztottam az oldalad: http://kovacsakos.info
    Remélem kicsit segít inkrementálni a látogatószámot. 
    előzmény:
    desperate wannabewife (12)
    2012-08-08  18:15
  18. 2012. augusztus 8. 18:5822.

    ez az utolsó válaszom neked, mert tudom, hogy veled úgysem lehet értelmes eszmecserét folytatni.

     

    Nem értek egyet veled. Nem tartom magam betegnek azért, mert nem onnan voltak a pasijaim, hogy kiírtam a homlokomra, hogy pasit akarok és így járkáltam az utcán, hanem mondjuk olyan barátaim vannak, akikkel mindig igyekszünk segíteni egymásnak és mindig van némi fluktuáció a kibővített körben (ismered a haveri és a baráti kör közötti különbséget?), mert mindig beinvitálunk a szokásos körbe másik körből is fiúkat és lányokat, hátha egymásra talál egy-két ember. De igazad van, tényleg betegek vagyunk mind. 

     

    ha pedig valaki "csak" a haveri körből kell valakinek, az tényleg nagyon szánalmas és gáz lehet, mert a legrosszabb tulajdonságait is ismerik és még így is kell nekik az adott nő/férfi. Undorító, igazad van! 

    előzmény:
    mosolyka (20)
    2012-08-08  18:50
  19. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 18:5521.

    a haveri körröl tudnék mesélni... volt részem ilyenben, 8évig együtt (kisebb nagyobb szünetekkel) egy haveri körben.

     

    mondanom sem kell, az évek öt igazolták: egy lány tartja velem onnan a kapcsolatot összesen, de ö is csak félig titokban mert a férje ezen exem legjobb barátja (ök együtt maradtak, összeházasodtak és már 2gyerekük is van). nem is mond róla semmit, pedig érdekelne és abból a haveri körböl nem lehetett mást választani, annak már gang filingje van, "csak onnan lehet, körbeadják a lányokat, másokkal tilos" én nem akartam a közös levesben landolni

    előzmény:
    desperate wannabewife (18)
    2012-08-08  18:47
  20. 2012. augusztus 8. 18:5020.
    Haveri körből egy egészséges nő sosem választ. Mondom: egy egészséges. Csak az, aki a haveri körön kivűl nem kell senkinek. ez tény.
    előzmény:
    desperate wannabewife (18)
    2012-08-08  18:47
  21. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 18:4719.

    jaigen, ami szerintem érdekes:

    szerintem tartani kell a kapcsolatot annyi emberrel amennyivel csak tudod, akár haverit, barátit. erre a fb kiváló. friss ismeretséget is bejelölni, ha érdekel, még akkor is ha foglalt... onnan elég gyorsan le lehet vágni, ha szakitott véletlenül (elég gyakori) meg azt is kivel van együtt, ha vállalja (manapság egyre többen kiirják).

     

    és néha valami kedveset irni, csak úgy, akár annyit, boldog szülinapot. kulturált is, nem nyomulós és ha szalma lett az illetö, akár többet is lehet, ráirni hogy van...

     

    nekem beválik. igaz, most nagyon nem is keresek senkit, de semmi rossznak nem vagyok az elrontója sem. épp szalma lett az egyik ismerösöm, megyek is vele ebédelni  12éve ismerem.

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  22. 2012. augusztus 8. 18:4718.

    eddig soha semmilyen problémám nem származott belőle. Nem a legjobb barátnőm férjét takarja a "haveri körből".

    Jót akarok magamnak, ezért onnan választok, ahol van olyan férfi, akivel el tudom képzelni az életemet. Ennyi.  

    előzmény:
    mosolyka (15)
    2012-08-08  18:31
  23. 2012. augusztus 8. 18:3817.

    ... hát igen...

     

    és 40 felett?

    előzmény:
    kovacsa91 (1)
    2012-08-08  17:11
  24. Torolt_felhasznalo_271134
    Torolt_felhasznalo_271134
    2012. augusztus 8. 18:3616.
    mert az exem unokatesója és még maradt pár elvem a régiek közül, igaz, nem sok... egyébként tetszik nekem is, de ha nem lehet, akkor nem lehet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_533532 (14)
    2012-08-08  18:27

Címlap

top