Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Ausztriai magyarok

krimhilde
Létrehozva: 2009. november 23. 15:50

Üdv. Ausztriai Magyarok!

Biztos van már néhány külföldi magyaroknak szóló topic itt, de – ahogy biztosan Ti is észrevettétek már – a régi fórumokba általában nem olyan könnyü becsatlakozni.

Rólam annyit, hogy év elején költöztem Felsö-Ausztriába, Welsbe. Szeretek itt élni, sikerült teljesen beilleszkednem, az egyetlen ami hiányzik, az néhány ismerös / barát.

Szóval úgy gondoltam, talán vannak mások is hozzám hasonló helyzetben, akik (Felsö-)Ausztriában élnek és ismeretségeket / barátokat keresnek, vagy akár csak beszélgetni, tapasztalatot cserélni szeretnének; esetleg kérdésük / problémájuk van. De akár jó programajánlatokat is megoszthatnánk egymással!

Remélem minél többen csatlakoztok és sikerül kialakitanunk egy jó kis társaságot itt!

  1. 2018. március 15. 15:50440.

    Szia Lyz!


    Nekem is osztrák párom van és tudom furcsa ismeretlenül kérdezni ilyet,de nekem nehéz vele sajnos:(2éve ismerem,de még nem találkoztam a szüleivel.téged elfogadtak otthon?

    előzmény:
    Lyzianthus (428)
    2012-06-05  10:20
  2. 2015. december 1. 09:17439.

    Kedves Hajni! Sajnos nincs ismerősöm Linzben, de hallottam egy nagy bolhapiacrňl amit szivesen felkeresnčk. Nagyon őrülnčk ha tudnál ebben segíteni nekem, hogy hol találom.Ha tudnál pontos címet,jň lenne. Előre is köszönöm. Ari.

    előzmény:
    hajni1980 (436)
    2012-11-26  14:17
  3. 2015. Április 20. 23:02438.

    szia


    azt szeretnek mondani ,hogy  juniusba megyek ausztriaba es kereslek kispenz,


     


    te ott laksz az ausztriaba?


    koszonom


    kinga


     


    ha valami gond,akkor en cimem:baloghkinga85@gmail.com


    nyugodtan irthasz,koszonom,hajni

    előzmény:
    hajni1980 (436)
    2012-11-26  14:17
  4. Torolt_felhasznalo_640790
    Torolt_felhasznalo_640790
    2013. január 20. 15:16437.
    Kedves Fórumozók !
    Olyan családok üzeneteit várom akiknek gyermekei már iskolába járnak Salzburg vagy annak környékén .Érdekelne melyik intézménybe volna érdemes 11 és 15 éves lányaimat beíratni.Írjátok meg tapasztalataitokat ,véleményeteket .Előre is köszönöm .
    e-mail :alibaba1010@gmail.com
    További szép napot Mindenkinek !
  5. 2012. november 26. 14:17436.

    Szia!

     

    Mi januárban költözünk Linzbe és barátokat keresünk. 

    Ha esetleg aktuális még Neked,akkor írj légyszi.

     

    E-mail címem: hajni1980@gmail.com

     

    Köszi,

     

    Hajni

    előzmény:
    Lyzianthus (428)
    2012-06-05  10:20
  6. TCM
    TCM
    2012. november 9. 14:26435.

    Sziasztok!

    Welsbe költöznénk a családunkkal és kiadó lakást/házat keresünk.

    Az Interneten meghirdetettek közül, szinte már mindegyik foglalt. 

    Tudnátok esetleg olyan újságot, vagy honlapot ajánlani, ahol lehet sürgősen lakást/házat találni?

     

    Előre is köszi a segítséget!

     

    Szép napot!

     

    Gabi

  7. 2012. szeptember 20. 17:40434.

    Sziasztok!

     

    Kiadó szobát keresek Bécsben vagy környékén!

  8. 2012. augusztus 17. 10:43433.

    Képzeljétek! Írtam pár hónapja, hogy a családi pótlékot igényeltük ausztriában is. Ez azt hiszem január február körül volt. Július 16-án kaptam én egy levelet a Győr Moston Sopron megyei hivataltól, hogy pótoljak adatokat, de ezt 31-ig küldjem vissza, mert ha nem akkor semmisnek veszik az igényünket. Már ezen kiakadtam, hogy ők fél évet ülnek rajta, de nekem két hetem van... Persze nekem is sűrgős, de akkor is. MÁr eltelt egy hónap és még semmi. Ez a vicc!

    azóta már mi is kiköltöztünk a kislányommal. A teljes családit majd csak akkor tudjuk itt megigényelni, ha iskolába kezd járni, mert akkor kell a sulitl is egy igazolás. Állítólag az már gyorsabb lesz! Erre kíváncsi leszek!

  9. 2012. augusztus 17. 10:38432.

    Szia

     

    Csak 8 évesnél fiatalabb kocsi lehet honosítani! Nekünk a kocsink 11 éves. A párom bement az itteni márkaszalonba és ott érdeklődött. 3000 euroért ezt is honosítanák. 

    Mi most azon morfondírozunk, hogy lehet minket nem is büntetnének, mert bankos a kocsi és mi csak üzembentartók vagyunk. Sajnos nem jártunk még ennek utána rendesen.

    Ez a rendszámos dolog nem csak az állandó lakcímmel rendelkezőkre vonatkozik?

    Monduk apósom azt hiszem 3 éve vette a kocsiját, magyar rendszámosta, ő főbérlőnek van bejelentve és még nem kapott büntetést.

     

    m.

    előzmény:
    momiji (431)
    2012-08-13  09:31
  10. 2012. augusztus 13. 09:31431.

    Sziasztok,

     

    Párommal szept. elején Ausztriába költözünk. 

    Az osztrák rendszámot melyik hivatalban (Gemeinde?) tudjuk igényelni és mennyibe kerül az átiratás?

    Ha az állandó lakcímem marad a magyarországi és csak az ideiglenes lakcímem van Ausztriában, jól tudom, hogy akkor 1 évi használhatom a magyar rendszámmal az autót?

    Köszönöm a válaszokat előre is!

  11. 2012. június 12. 23:22430.

    Üdv. Ausztriai Magyarok!

     

    Welsben és Salzburgban is sikerült állást találnom. Még nem döntöttem, hogy melyiket választom. A városokban élő magyarokkal keresek kapcsolatot. Tudnátok információval vagy egyéb módon segíteni, hol találhatnék megfelelő szállást, szobát?

    Legszívesebben lakást bérelnék, de úgy tudom, hogy elég magas a kaució és ingatlanosokon keresztül megy az egész, akik jutalékot kérnek. Privát hirdetés pedig alig van.  Nagyon sürgős lenne, mert nem sok időm van munkakezdésig. Igyekeznem kell. Mennyi a bérleti díj? Egy másik állást is felajánlottak. Bécsben lenne. Szóval szállást keresek. A válaszotokat a corssa@citromail.hu email címre kérném. Köszönöm a segítségeteket előre is.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  12. 2012. június 5. 18:06429.

    Ez magyarország! Nem értem ezt meg soha!

     

    A párom egy ügyvéddel intéztetett mindent! Ő bekért egy csomó papírt és most csak várnunk kell, eddig nem szólt senki, hogy valamit pótolni kellene. Én jobban szeretem magam intézni az ilyen dolgokat, de mikor jutok el majd arra a szintre nyelvileg, hogy képes is legyek rá! Viszont majd visszamenőleg egyben kapjátok meg és milyen jó lesz az úgy :-)

     

    Apósom lakik Bécsben, ő a 10. kerületben, ez a Favoriten, ha jól emlékszem. Hááát nem voltam elragadtatva ettől a környéktől. De akármennyire is koszos és sok a török, majd minden sarkon egy játszótér és ez nekem nagyonbejött, hát még a kislányomnak.

     

    előzmény:
    apfelmus (427)
    2012-06-05  10:10
  13. 2012. június 5. 10:20428.

    Sziasztok!

    Látom, felpörgött a topik. Én Linzben élek már egy éve, párom osztrák, és a kémiai parkban dolgozom.

    Szívesen ismerkednék itt élő magyarokkal!

    Üdv, Lyz

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  14. 2012. június 5. 10:10427.

    En több helyen olvastam, hogy a magyar hatosagokkal törtenö egyeztetes miatt az ügyintezes ca 6 honap. En most ugy igenyeltem meg, hogy mar reg nem kapjuk Mo-rol, de meg csak papirokat kell potolni...agyrem :)

    Mi Becsben lakunk, de nagyon szivesen költöznek videkre. Csak ott meg az ingazassal megy el az idö, ha nem talal az ember helyben maganak valamit. Mi most Linzben gondolkodunk. Legnagyobb visszatarto erö nekünk is a gyerek, akit nem szivesen rancigalnank. :S

    előzmény:
    Sibyl (426)
    2012-06-04  19:41
  15. 2012. június 4. 19:41426.

    Nem is gondoltam volna, hogy így is kapjuk majd, mert már februárban meg lett igényelve és minden irat le lett hozzá adva. Az adó visszatérítést egy hónap múlva megkaptuk, de a családit még mindig nem. Már nem is ihittem benne, de akkor reménykedek tovább!

    Köszönöm a tanácsot. Szerintem ezt is majd az ügyvéd fogja intézni, mert nekem a németem... Nem is tudom, hogy fogok állást találni majd magamnak. De csak megoldódik ez is. Nekem az lebeg a szemem előtt, hogy nekem csak kicsit lesz jobb, de majd a kislányomnak nagyon jó lesz! Német tökéletesen megy majd neki és anyagilag is nagyobb biztonságban lesz majd.

     

    A férjem Bécsben dolgozik és a főnöke háza ez. Ő most is itt lakik és mi is ide fogunk menni! Majd idővel lehet tovább állunk, bár a kislányomat nem szeretném nagyon "mozgati" ha végre megszokja. Ismerős vagy arra?

     

    Itthon mi albiban vagyunk és már fel is mondtam, de júli 1-gyel kell menni, nem tudtam augusztusra kitenni, így még egy hónapot anyukámnál fogunk tölteni és úgy tovább! 

    előzmény:
    apfelmus (425)
    2012-06-04  14:00
  16. 2012. június 4. 14:00425.

    Sibyl: igen-igen, ha ferjed itt dolgozik, ti pedig otthon vagytok a gyerekkel, akkor figyelembe veszik, mennyit kaptok Mo-on, es az itteni különbözetet meg megkapja a ferjed. Csak majd augusztusban mondjatok le a magyart es igenyeljetek a teljes osztrakot.

    Miert döntöttetek a falucska mellett? Ferjed ott dolgozik helyben? vagy Becsben es ingazik?

    előzmény:
    Sibyl (423)
    2012-06-04  05:54
  17. 2012. június 4. 09:56424.
    A gyerek Magyarorszagon IS kapja - parhuzamosan az osztrakkal - a csaladi potlekot???
    előzmény:
    Sibyl (423)
    2012-06-04  05:54
  18. 2012. június 4. 05:54423.

    Szia

     

    Lakhatási támogatás nem tudom, hogy van-e, de a férjemnek az albérletét az év égén az adózásnál elszámolták vagyis valamennyit kapott ebből is vissza illetve az utasázi költségből is járt vissza valamennyi. Ezt ügyvéd intézte. Ő csak július közepétől volt osztrák cégnél bejelentve és az adóviszatérítése majdnem egy havi fizetése volt. MOst a családipótlék kiegészítésre várunk, mert az ügyvéd azt intézte. Ez mondjuk nekem magas, hogy ha a gyerek itt van Mo-n, akkor a férjem mi jogon vesz fel utána családipótlékot kint, de ha az ügyvéd azt mondja akkor biztos úgy is van.

     

    Nekünk eljött a várva várt pillanat és augusztusban költözünk! Margarethen am Moos a falucska, ahova megyünk. Az hogy én mit fogok dolgozni még nem tudod illetve még a sulit kell a kislányomnak intézni, de remélem, hogy szeptemberben tud kezdeni. MOst itthon ő elsős volt, de szerintem kint is elsős lesz. Ha valaki erre felé van, akkor írjon egy kicsit erről és a környező falucskákról egy kicsit, hogy milyen is.

     

    Köszöi, Mari 

    előzmény:
    fioree (409)
    2012-03-18  12:02
  19. Torolt_felhasznalo_333393
    Torolt_felhasznalo_333393
    2012. június 2. 15:37422.

    Kedves Ausztriában élő magyarok!

     

    Elsősorban a kisgyerekesekhez szólok, őket szeretném arról kérdezni, hogy véleményük szerint mennyire lenne Ausztirában kereslet gyerekeknek szóló magyar műsorokra? 

     

    Népzenei alapokon nyugvó játékos, interaktív műsorról van szó, kiváló zenészekkel, sok-sok hangszerrel.

     

    Hazánkban népszerű a műsor, de szeretnénk gondolni a határokon túli magyar kicsikre is.

     

    Egyelőre csak az igényeket szeretném felmérni. 

     

    Mindenkinek előre is nagyon köszönöm, ha válaszol.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  20. 2012. június 2. 14:49421.

    Fioree:

    Ha jol tudom, parkpickerlt kell venni akkor is, ha ott laksz, de sokkal olcsobb.

     

    Auto trükk: nekünk anyos neven van az auto. Ferjemet 3szor allitottak mar meg, azt mondta, anyja latogatoban van itt.

     

    sadrienn2: en becsröl tudok csak nyilatkozni. En ketnyelvü vagyok es szerintem nem osztrakkent nincsenek ugyanolyan eselyeid a rangletran!

    előzmény:
    fioree (409)
    2012-03-18  12:02
  21. 2012. június 2. 14:35420.

    Sziasztok!

     

    Van valaki, aki Linzben el? (latom, a topicnyito welsi :) )

    Tudnatok nekem abban segiteni, hogy Linzben mennyibe kerül egy privat ovi? Van ott olyan, mint Becsben, hogy ha becsiek vagytok, akkor szinte csak a kajat kell fizetni?

     

    Masik kerdesem a munka. Ugy tudom, Becs mar eleg telitett, Linzben több a munkalehetöseg. Ezt meg tudja valaki erösiteni?

     

    Köszönöm a segitseget!

    előzmény:
    krimhilde (1)
    2009-11-23  15:50
  22. 2012. május 29. 00:18419.

    Már bocsi, de ez most komoly, hogy így kerestek munkát??? Nem akarlak titeket bántami,de nagyon sok honlap van, ahol rentgeteg az állás (pl:ausztriaiallasok.hu is.ez magyar nyelvű is), azokon kellene nézelődni!

    De ez, hogy már keressen helyettetek!  

  23. 2012. május 15. 20:28418.
    Nagyon köszönöm a választ, kicsit megnyugtatott. 3 szezont dolgoztam végig elég magasan, de a síparadicsomok már nem vonzanak, tényleg szeretnék közelebb jönni a határhoz és ha találok egy szimpatikus várost, munkahelyet is, akkor hosszú távon tervezni.
    előzmény:
    szkutyiniki (415)
    2012-05-15  06:58
  24. 2012. május 15. 07:08417.

    Kedves Amarilll!!

    '0 hónappal ezelőtt megszületett a döntés hogy menni kell, és a párommal és a papával nekivágtunk Ausztriának, a két kisgyermekem maradt Mo.-on anyukámmal! Mikor már "biztos" volt a meló kb. 3 hónap után akkor jött a lakáskeresés és a kitelepülés!

    A nagyobb lányom 6 éves és 0 nyelvtudással kezdte az 0vit / azt sem tudta hogyan kell mondania wc-re kell mennem/ Én is féltem főleg a gyerekek miatt NAGYON!!!

    DE : a lányom fél év után folyékonyan beszéli a németet, sok barátja van, és soha nem emlegeti Mo.i barátait v. oviját

    SZERET ITT ÉLNI!!!

    Ezért azt mondom HAJRÁ!!! 

    előzmény:
    Amarylll (404)
    2012-01-16  13:36

Címlap

top