Fogyás- előnyök, hátrányok

evelynette
Létrehozva: 2011. január 18. 17:13

Mindkettőben volt részem. Amikor lefogytam megvolt az eufória, hogy igen, megcsináltam. Bármit felvehettem, csinosnak és kecsesnek éreztem magam. Örömmel gyűjtöttem be a kezdeti bókokat, melyek később már aggódássá váltak, többen az vélték, hogy ez már nem egészséges mértékű. Pedig nem fogytam annyira sokat, olyan 12-14 kg-ot 4 hónap alatt. 56 kg voltam a 170 cm-hez. Emellett viszont nem figyeltem olyan tünetekre, melyekre kellett volna: a bőröm katasztrófális lett, (állandó pattanások, kivörösödött és érzékennyé vált a bőröm), kimaradt párszor a menstruációm (mely később komolyabb nőgyógyászati problámává nőtte ki magát), a vasszintem kórosan lecsökkent, emelett kezdődő csontritkulásom lett...

Abbahagytam a diétát (aminek alapja a minimális szénhidrát bevitel volt), szinte rögtön feljött 2-3 kg, de a 60 kg-os súlyomat évekig tartottam.

 

Csakhogy az utóbbi 4 évben évente rakódott 1-1 kg, így most 64 kg vagyok, és közelítek az annó fogyókúrázásba kezdett 70 kilómhoz.  Most azonnal muszáj lesz elkezdenem valamit, de úgy, hogy semmilyen egészségkárosító hatás ne érjen. A korábbi diéta miatt kialakult tüneteim elmulasztásához is évek kellettek, soha ilyen hibába nem szeretnék esni.

 

Szerintetek mibe kezdjek? Torna, konditerem? Csak tornával le tudom dolgozni a felesleget? Kíváncsi lennék a véleményetekre. 

40 hozzászólás
  1. 2011. január 19. 08:0540.

    Persze, hogy mindenben van, de magamnál úgy tapasztaltam, ha a kisebb szénhidrát tartalmút választom, az vezet fogyáshoz, és abból is keveset.

    Az már pech, hogy az igazán finom dolgok tele vannak szénhidráttal.

    De szerencsére 5 éve nem kell törődnöm vele, a stressztől lefogyok, vagy legalább szinten tart.

    előzmény:
    Yogo (39)
    2011-01-18  23:31
  2. 2011. január 18. 23:3139.

    A táblázatok szerint a fehér kenyérben 55 g szénhidrát van, a teljes kiörlésüben 52.

     

    A zöldségekben átlag 10-20 gramm van (bab, krumpli sokkal több)

     

    Gyümölcsökben 10-15 g körül.

     

     

    És ha azt hisszük, hogy ezekben nincs, akkor többet eszünk. Pl egy szelet kenyér = lekiismeretfurdalás, 

     

    két marék szőlő =hurrá érzés, és ugyanannyi szénhidrát. 

     

     

    Szóval olyan, hogy szénhidrátmentes diéta szerintem nincs.

     

    Mégis, aki azt csinálja, az mit eszik, és mit nem? 

    előzmény:
    macskapofájú (36)
    2011-01-18  22:52
  3. 2011. január 18. 23:1338.

    Ja, igen, és naponta  6x eszem. Az orvos és a dietetikus is mondta hogy ennyiszer kell enni, mert így tudom tudom a súlyomat tartani, illetve így lehet fogyni is annak aki akar. Különben ha pl. csak 3x eszel belassul az anyagcsere.

    1 reggeli, 1 tízórai, 1 ebéd, 1 uzsonna, 1 vacsora, és 1 utóvacsora! Ez pl. nagyon tetszik, mert én sokáig szoktam fent lenni. Tehát 10-11 körül utóvacsi. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Lassú felszívódású kell hogy legyen, vagy nem szénhidrátdús legalábbis. 1db Wasa körözöttel vagy egy szelet felvágottal....stb.....vagy 3-4 db korpovit keksz....

     

    Tulsjdonképpen az egészséges életmódról szól a betegségem. De valóban ment is a súlyleadás. Eredetileg 66 kiló voltam szülés után. Jó a közérzetem is...minden.

    Ne hagyd ki a tejtermékeket se az étrendedből.....zöldséget is egyél a reggelihez és vacsoráhz, azt tudom még javasolni.

    Heti 3-4 alkalommal minimum 30 perc intenzív testmozgás.

    Az enyém most modosult 20 perc nehezített elipszis, és 20 perc erősítés. heti 3-4x.

    előzmény:
    evelynette (1)
    2011-01-18  17:13
  4. 2011. január 18. 23:0037.

    Szia!

     

    Én az inzulin rezisztenciám miatt kell hogy számolgassam a szénhidrátokat. Nem habzsi-dőzsizhetek. Egészségesen kell, hogy táplálkozzak. Teljes kiőrlésű dolgokat kell, hogy használjak, amiktől nem lesz magas az inzulin szintem. Az állandóan megdobott inzulin gyakorta okoz súlyproblémákat. A magas inzulin hyzáshoz vezet.

    Én is 170 cm vagyok, és lefogytam 61-ről 57 kilóra. Lány koromban 54 kiló voltam, aztán 56 voltam kb. amikor terhes lettem a fiammal. Én örülök ennek a fogyásnak nagyon örülök. Sokkal jobban érzem magam a bőrömben, könnyebben mozdulok, jobban állnak rajtam a ruháim....stb. 

    A dokim szerint híznom kell, mert alacsony a bmi-m. Nekem egyébként semmi olyan tünetem nincs, mint nekem volt. Talán jobban sikerül táplálkoznom, a dietetikus tanácsait követem.

    Nos hájt felszedni nem szeretnék, és mondta a doki, hogy nem is kell. Szedjek fel izmot. Szóval most edzek. Átállítottam az elipszis tréneren is az erőfokozatot, és kardio helyett/mellett erősítek. Plusz ezután még felüléseket és erősítéseket csinálok.

    Hihetetlen, de pár éve, amikor "lefogytam", akkor is ez volt. Eljártam edzeni, és kilókban alig volt változás, ellenben a ruhaméretem csökkent. :D Ez azért van, mert az izom nehezebb, mint a zsír.

    Nem elég, ha diétával ledobod a kilókat, fel kell pakolni egy kis izmot is. Az alakod is szebb lesz! És szedj vitamint mellette.

     

    Szerintem ne félj a diétától. Vagyis inkább életmódot válts. Én is majdnem mindent ehetek, csak a megfelelő mennyiségben és a megfelelő időben. + testmozgás. Most keresek én is valami multivitamint magamnak, amiben nincsen jód. Kombináld a kardió edzést erősítéssel. És ha elhagyod javarészt a fehérlisztet, meg a finomított cukrot, máris nyerő vagy! Sok sikert! :) 

    előzmény:
    evelynette (1)
    2011-01-18  17:13
  5. 2011. január 18. 22:5236.

    Mindenben van, de én anno kenyér helyett ettem pl Vollkornbrotot. Vagy nagy adag zöldséglevest (káposztaleves fogyókúra hatásos, de gyilkosság, zöldség ugyanolyan jó). Köretnek sült krumpli helyett párolt zöldség. Ilyeneket csináltam.

    De nekem csak rövid fogyókúráim voltam eddig. 1 hétig ki lehet bírni és nem lesznek tünetei az ember lányának.

     

    előzmény:
    Yogo (35)
    2011-01-18  22:18
  6. 2011. január 18. 22:1835.

    Szerintem nyugodtan fogyózz, de szedj mellette valamilyen multivitamin+ásványianyag készítményt. Ne aggódj előre!

     

    Mikor azt írjátok, hogy nem esztek szénhidrátot, akkor mégis mit esztek? Miben nincs? 

    előzmény:
    evelynette (1)
    2011-01-18  17:13
  7. 2011. január 18. 21:4034.

    Akkor szerencsés alkat vagy.

    Hál'Isten nem sokszor kellett fogynom, de nekem csak szénhidrátmegvonással ment. A kicsit kevesebb evéssel nem. Az is lehet, hogy kevés volt rajtam a felesleg és azért ment nehezebben. Ezt már nem tudom. 

     

    előzmény:
    vérmatska (33)
    2011-01-18  20:35
  8. 2011. január 18. 20:3533.

    Igen, sikerült.

    De igazad van, nem vagyunk egyformák. Mindenesetre a drasztikus szénhidrátmegvonás sehogy sem jó. Ha nem elég a mozgás, akkor oda kell figyelni az étkezésre is, de ez nem kell, hogy kemény diétát jelentsen, szvsz. Csak mértéket tartani, inkább többször kevesebbet enni, könnyed vacsorát enni, ilyesmi. 

    előzmény:
    macskapofájú (32)
    2011-01-18  20:32
  9. 2011. január 18. 20:3232.

    Amúgy Neked sikerült már valaha lefogynod heti 2-3 alkalommal űzött sporttal diéta nélkül?

    Lehet, hogy az én szervezetem működik máshogy, de nekem nem sikerülne. 

    előzmény:
    vérmatska (30)
    2011-01-18  19:50
  10. 2011. január 18. 19:5231.

    " Csak tornával le tudom dolgozni a felesleget?"

     

    A válasz szerintem igen.

    A konditerem még jobb.

    A mozgás csontritkulás ellen is jó, de mindenképp kérd ki az orvosod tanácsát arról, hogy milyen mozgásformát szabad illetve érdemes végezned.

    előzmény:
    evelynette (1)
    2011-01-18  17:13
  11. 2011. január 18. 19:5030.
    Felejtsd el a diétát (persze ne tömd magad cukros ételekkel, de ne kínozd magad), és mozogj. Nem kell belehalni abba sem, fontos, hogy élvezettel csináld és rendszeresen, heti 2-3 alkalommal.
  12. 2011. január 18. 19:4729.

    Szerintem kevesebbet nehéz leadni, mint sokat, de azért remélem, az 52 kgból nem akarsz fogyni.

    Én voltam szülés után nagyon sovány, majdnem 45 kgra lementem, anyám sírt, hogy meg fogok halni, és tényleg minden betegséget elkaptam. De az lehet a sterssztől volt. Mióta futok, azóta lett valami normális formám.

     

    Jaj, ne is mondd, én férjem is örökké sportol, hangyányi hasa van, és amiatt sír. Mondtam nem baj, nagyobb lesz háta, válla, optikailag csökkenti has méreteit.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456524 (24)
    2011-01-18  18:19
  13. 2011. január 18. 19:3328.

    Nemrég olvastam Szoó Judit szakácskönyvét, amelyben a saját fogyásának történetét is leírja, szuper receptekkel. Nagyon meggyőző.

     

    Azt hiszem a neten is fönt van, www.szoojudit.hu

    előzmény:
    evelynette (1)
    2011-01-18  17:13
  14. 2011. január 18. 18:5827.
    170 cm-hez 52 kg?? Már bocs, de az nagyon kevés.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456524 (3)
    2011-01-18  17:28
  15. 2011. január 18. 18:4526.

    Business, idézlek, ha megengeded

    " körmeim azóta sem jöttek helyre, a hajam megritkult, már nem olyan gyönyörű, pedig utána marékszám nyomtam a vitaminokat és teljes mértékben vissza is híztam. Mivel túl vagyok bizonyos életkoron már nem erőltetem, így kevesebb a ráncom, a refluxom és egyéb problémáim egyébként sem engedik a koplalást, persze sohasem zabáltam, mint ahogy most sem, de a változás kora, a hormonális átállás kivédhetetlen. Arra készüljetek fel lelkileg."

     

    Hiánybetegségre enged következtetni a körmök tartós problémája. A hajhullás és a makacs zsírpárnák, valamint a problémás változókor savasodásra... 

    Nem egyszerű, amikor a női szervezet hormonálisan változik, de ha ehhez kap még egy elsavasodott szervezetet, akkor az nagyon-nagyon nehézzé válik. 

     

    Étrendi változás persze sokat segít akár a fogyózásban, akár a visszalugosításban. Ez úgy néz ki, hogy 70% zöld féle (főve nyersen és lényegében ami színre is zöld, nagyon ajánlott), 20-30 százalékban van hús, fehérje és gabona.  Sok-sok-sok víz, folyadék. Tej sem igazán jó, inkább tejtermék.

    A szokásos nulla cukor, nulla fehérliszt, édes déli gyümölcsök, az alap.

     

    A koplalás semmiképp nem normális dolog. 

    előzmény:
    business (20)
    2011-01-18  17:59
  16. 2011. január 18. 18:3825.

    Szia - kérdeznék, ha lehet:

    - a bőröd rendbejött?

    - csontritkulásodat megoldottad?

     

    Ha a bőröd nem vagy nem igazán jött rendbe, akkor feltételezem, hogy könnyebben megtalálnak az ilyen-olyan fertőzések. 

    Csontritkulásod ha nem gyógyult meg, netán rosszabb lett, akkor nem a súlyfölösleg lesz a legnagyobb baj esetleg... 

     

    A 170 cm magassághoz 64 kiló most. Hány éves vagy?

    Makacs zsírpárnáid vannak vagy csak nem tudod fejben eldönteni, hogy ledobj pár kilót. 

    Ha ledobsz pár kilót, akkor mi lesz jobb? Lelkivilágod vagy az izülteid, netán mindkettő. 

     

    Mielőtt kondizni és diétázni kezdesz, tudni kell az első két kérdésre a választ. Mármint Neked, hogy tudd, honnan indulsz (úgy értem a honnan indulsz, hogy ahhoz  hogy egy célba eljuss, ahhoz tudni kell, hogy a "térképen" hol vagy).

     

    előzmény:
    evelynette (1)
    2011-01-18  17:13
  17. Torolt_felhasznalo_456524
    Torolt_felhasznalo_456524
    2011. január 18. 18:1924.

    Nagyon sok mindentől függ valóban, hogy két egyforma magas, ugyanannyit nyomó nő hogy néz ki. 

    Régebben sokat bosszankodtam, mert izmosabb lábat akartam. 16 éves korom óta futok, de valahogy nem jött össze.  Már régen kibékültem magammal, de arra vigyázok, hogy a kilók ne szabaduljanak el. Keveset is nehéz leadni, mi lenne, ha sokat kellene?

    A férjemre is ráragasztottam ezt, ha többet mutat a mérleg, már rohan is focizni. 

    előzmény:
    macskapofájú (23)
    2011-01-18  18:13
  18. 2011. január 18. 18:1323.

    Ja, elhiszem, hogy ruhavásárlásnál lehet gond.

    De legalább van jó varrónőd.

    Nekem lábaim elég izmosak, mert futok, vádlim elég kissé lett, csípőm pedig inkább keskeny. Szerencsére kapok gatyát azért. Felsők meg lecsúsznak keskeny vállaimról. Régen, mikor szülés előtt még volt mellem, nem kaptam felsőt, mert úgy tervezik a ruhákat, mintha nem létezne nagy mellű, keskeny derekú nő, pedig elég sok van országunkban!

     

    Milyen érdekes ugye, nem mindegy, ki hány kg, hány cm, az alkat is lehet totál eltérő. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456524 (21)
    2011-01-18  18:01
  19. Torolt_felhasznalo_456524
    Torolt_felhasznalo_456524
    2011. január 18. 18:0222.
    Pont ezt akartam én is javasolni. Magánrendelésen mindent meghallgat és megért a doki.
    előzmény:
    macskapofájú (19)
    2011-01-18  17:54
  20. Torolt_felhasznalo_456524
    Torolt_felhasznalo_456524
    2011. január 18. 18:0121.

    A férjemnek is bejövök.

    Próbálj ilyen alkatra nadrágot venni....  A lábam vékony, a popsim kerek, a varrónőm remekül dolgozik. Szegény, minden nadrágomat át kell alakítania.Szerencsére, mióta divatba jött pár éve a csípőnadrág, azóta jobb a helyzet egy picit.

     

     

    előzmény:
    macskapofájú (18)
    2011-01-18  17:52
  21. 2011. január 18. 17:5920.

    Sziasztok !

     

    Ahhoz, hogy optimális időn belül a megfelelő mennyiséget adjuk le - írja a szakirodalom - napi 5x-i étkezés szükséges. Csökkenteni kell a fehér lisztből készült pékáró tészta, stb bevitelt.Heti rendszerességgel kell enni különböző magvakat, (dió, mogyoró stb.) persze nem fél kilót. Télen nem a levélzöldség a legfontosabb, mellőzni kell - szerintük - a déligyümölcsöket, talán mert kényszerérettek szegények, stb. Aszalt gyümölcsöt feltétlenül kell enni hetente 1-2 alkalommal., akár úgy, hogy hús mellé kompótként, elsősorban hal és baromfi húst favorizálni. Csökkenteni az adagokat.

    Én mindíg dundi voltam, néha nagy keservesen leadtam néhány kilót, de az éhezéstől mogorva voltam, ideges, és nem is állt jól az a nagy soványság, mert széles csípőcsontjaim vannak, és nagyon hamar kiálltak annyira, hogy kinyomta a ruhát. Na hát az sem volt szép. Sajnos 2 éve kifogtam 1 éven belül 2 hasműtétem is volt, 4 hónap alattfogytam 25 kg-ot. A körmeim azóta sem jöttek helyre, a hajam megritkult, már nem olyan gyönyörű, pedig utána marékszám nyomtam a vitaminokat és teljes mértékben vissza is híztam. Mivel túl vagyok bizonyos életkoron már nem erőltetem, így kevesebb a ráncom, a refluxom és egyéb problémáim egyébként sem engedik a koplalást, persze sohasem zabáltam, mint ahogy most sem, de a változás kora, a hormonális átállás kivédhetetlen. Arra készüljetek fel lelkileg.

    Hát ennyi, üdv. mindenkinek

    előzmény:
    evelynette (1)
    2011-01-18  17:13
  22. 2011. január 18. 17:5419.

    Ja, azt hiszi, testséma zavarod van és pszichológushoz küld.

     

    Én nem hinném, hogy egy magánrendelésen bárki is elküldene, ha elmagyarázod, hogy Te sokkal jobban éreznéd magad, ha az a plussz 5 kg nem lenne....

    előzmény:
    evelynette (17)
    2011-01-18  17:50
  23. 2011. január 18. 17:5218.

    Na, ne hergeljük a népet, hogy 50 kgosan kövérek vagyunk.

    Akkor Te bejönnél férjemnek, ahogy írod az alkatod. Ő a homokóra alkatot tartja ideálisnak. 

     

    Sajnos, nekem nincs vállam :-(  Csípőm sem valami széles. Tipikusan az vagyok, akire a nők azt mondják, pont jó, ahogy van, a pasik meg, hogy kicsit sovány.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456524 (16)
    2011-01-18  17:48
  24. 2011. január 18. 17:5017.

    Mára már elmúlt minden tünetem. Amiket írtam az 7 éve volt. Jelenleg, szerencsére nincs semmilyen problémám. Minden értékem normális.

    Csak nem szeretnék semmilyen fejetlen fogyókúrába kezdeni, mert benőtt annyira a fejem lágya, hogy az egészségem sokkal fontosabb, mint a külsőm. De azért nem ártana picit fogynom.

    Attól is tartok, hogy az 5 kg feleslegemmel felkeresek egy orvost/dietetikust, az majd elküld a fenébe....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_456524 (13)
    2011-01-18  17:44
1 2

Címlapról ajánljuk

Legnépszerűbb cikkek