Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Hétköznapi ebédek

Laura-1
Létrehozva: 2009. december 17. 07:17

Lehet, hogy csak nekem jelent gondot a mindennapi főzés, de bizony mindannap fejtörést okoz, hogy mi is kerüljön az asztalra.

Olyan társakat keresek, akik szívesen megosszák velem egyszerű, gyors, és változatos receptjeiket.

Így kora reggel, hogy esetleg még aznap elkészíthető legyen.

Mondhatnátok, hogy vegyek elő egy szakácskönyvet, de az nem olyan, mintha "személyesen" megdumcsiznánk.

Tegnap például rakottkáposztát készítettem, amit sikerült alaposan elsózni, (tán szerelmes a szakácsné )

Így mára ki kell találnom valami mást.

 

Szép napot kívánok mindenkinek

 

Laura

 

 

 

  1. 2014. június 25. 20:1024060.

    Nos azt6 hiszem "panama" amott jobban el tudjuk magunkat képzelni, mint itt ezen a bonyolult NLC-n. 


     


    De látom más se nagyon jár már ide!


     


    Az NLC-nek is az lesz a vége, mint az iwiw-nek.

    előzmény:
    panama (24059)
    2014-06-22  21:30
  2. 2014. június 22. 21:3024059.

    Szia Sarapod!


     


    Jönnék, ha lehetne, de ez az uj NCL-forma nem az én méretem.


     


    Jó, hogy vagy, hogy jöttél! Mennyien kerestek itt, aztán megint lehült a lelkesedés!!!


     


     


    Oldalas, hogy vagytok?


     


    Itt még nincs igazi cseresznye, az eper is csak éppen hogy érik. A szomszédból kaptunk egy finom rumos-epres-zselét, az volt ma reggelire friss Scones-szal. Tegnap még bekészitettem a tésztát a hütöbe, ma reggel negyed óra alatt megsütöttem. A gyerek tegnap jött haza az angol táborból, teljes volt ma a kényeztetés; epres torta, cseresznyés muffin, lasagne vacsorára Mama-módra (fahéjjal :D ) , Scones reggelire. Holnaptól megint iskola...


     


    Képek nincsenek, ide nem lehet most ilyesmit feltenni ---- KŔŔŔŔR!


     


    Pussssz Neked, tudod, hol találsz!!!! 


    előzmény:
    Sarapod2 (24058)
    2014-06-22  16:24
  3. 2014. június 22. 16:2424058.

    Azt hiszem egyre kevesebben leszünk, ez az új arculat nekem nem jön be.


    Az FB sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb, azért ment mindenki oda át.


    Az ikerekről nem jött át a kép!


    Hagy maga után némi kivánnivalót ez az uj arculat.


     


    Én is főzöcskézek, ma maradék leves volt és sült tyúk, befőttel.


    Maradt tegnapról meggyes linzer, így nem sütöttem semmit.


     


    Az éjjel vigyáztam a drága tündérkirálynőmre - unokám - mert a fiamék lakodalomba voltak. Délután velük volt, de este megfürdették és utána én vigyáztam rá. 


     


    A mai napom eléggé tingli-tangli, valahogy nem igazán vagyok jól.


     


    Lekvárokat már én is főztem, de még meggyből, szilvából és barackból szeretnék főzni.


    Le kéne szedni a ribizlit és a maradék málnát is, de kedvem egy szál se. 


     


    Legyen szép napotok! 

    előzmény:
    PNE-KATA (24055)
    2014-06-21  09:57
  4. 2014. június 21. 11:3724057.

    Miért nem sikerült?

    előzmény:
    PNE-KATA (24056)
    2014-06-21  11:19
  5. 2014. június 21. 11:1924056.

    No, azért úgy gondolom, hogy megmutatom Nektek a 10 hónapos ikreket a nagytesójukkal

  6. 2014. június 21. 09:5724055.

    Szia Edit!


    Szevasztok!


    Bizony én is meglepődtem, mikor próbóbáltam ide jönni. Ez az új arculat még azokat is elriasztja, akik csak hébe-hóba jönnek. (Mint mostanában én is... )


    Szóval… Térdfájdalom, orvos, unoka, térdfájdalom, orvos, unoka…, közben (mikor már majdnem nem is tudsz járni MRI), aztán semmi okosság… Bocs, nem ide tartozik igazán…


    Főzés azért kell, hogy menjen, élünk…


    A héten volt: tarhonyás hús, csirkepöri nokedlival, rántott mindenféle (hús, zöldségek), tökfőzelék, spenót, stb. most éppen karfiol leves fő.


    Főztem eper- és meggylekvárt, még vannak tavalyiak is, de azért barackot és szilvát mindenképpen szeretnék.


    Sokan emlegették itt-ott a FB-ot, én ott nem vagyok, úgyhogy jó lenne, ha azért itt is megjelenne olykor valaki-valakik.


    Üdv. és várok mindenkit!


    Kata


     

    előzmény:
    Sarapod2 (24054)
    2014-06-17  23:32
  7. 2014. június 17. 23:3224054.

    Anyám borogass, mi lett ebből az NLC-ből?


     


    A mákot összekeverem a cukorral és forró tejjel leforrázom, majd belekeverem a gyümölcsöt - itt épp cseresznyét - de meggyel is finom. 


     


    No azt hiszem ide nem fogok járni, nem tudok ezen az új oldalon eligazodni. Miért kellett ezt csinálni? 

    előzmény:
    isziri (24053)
    2014-06-17  14:52
  8. 2014. június 17. 14:5224053.

    Kedves Edit!

     

    Nagyon jól néz ki a mákos meggyes sütid. Én eddig csak diósat sütöttem, de legközelebb megpróbálom a mákos-meggyest is. A cukros mákot tojáshabbal lazítod és összekevered a magozott meggyel? Puszilok mindenkit: isziri

    előzmény:
    Sarapod2 (24050)
    2014-06-14  19:13
  9. 2014. június 17. 12:3924052.

    Sziasztok!

     

    Még nem késő jelentkezni az ehavi receptversenyre! Minden hónapban új nyeremény!

    http://otthonfinomat.hu/

  10. 2014. június 16. 16:0224051.

    Szép hetet kívánok mindenkinek! 

     

    Sajnos nem igen jön senki ebbe a topikba, halódunk.  

    Ma vasárnapi maradékot ettünk. Ami végül is nem rántott csirke volt, hanem sült csirke. Rántani már nagynak találtam. Felét megsütöttem, másik feléből ma - hétfőn - megfőztem holnapra a csirkepörköltet. 

    A kertet raktam rendbe hátul. A citromfűvet és a mentát megskalpoltam, mert már elárasztotta az egész helyet ahová ültettem. Vigyázzni fele, mert rettenetesen terjed. 

    Szépen kikelt a petrezselyem és a fodros petrezselyem amit ültettem, de sajnos a zeller még kétesélyes. Öntözöm, de ebbe a hőségbe sajnos nemmi sem marad meg. 

    Leszedtem a málnát. Két tő van. Már egyszer egy kis tálkával volt, most ismét szedtem róla keveset.  Ribizli viszont nagyon sok van. Abból már többször szedtem. Ma viszont legalább 5 kg lett. Vittem 2 barátnőmnek és a maradék meg mélyhűtőbe. Igaz még holnap sütök belőle egy ribizlis pitét.  

    A sövényt vasárnap sikeresen levágtuk, még a gépszínnél kell elkövetni ezt. Nem semmi meló. 

    Kifejtettem 20 kg meggyet, amiből meggy bor lesz. Még meggyet nem raktam el, de az van tervezve Eperből és cseresznyéből már nagyon sok van üvegekbe.  

    Ha valaki tud jó ribizli sütis receptet, akkor megköszönöm. 

  11. 2014. június 14. 19:1324050.

    Szia Bubakert! 

     

    Ma nem főztem én se. A gyerekekkel együtt - családostol - elmentünk ebédelni. Néha ilyen is kell! 

     

    Sütni sütöttem mákos-cseresznyés kosárkákat.  

    Holnapra vágattam egy csirkét. Ki fogom rántani. Az aprólékból pedig levest csinálok kis friss zöldborsóval, vajgaluskával. A rántott csirke mellé pedig cseresznye szósz lesz. 

    Sütök holnap kakaós kalácsot meg ismét valami csigát, de az utóbbit muszáj sósan csinálni, mert az édes sütiket nem szeretem. 

     

    Nincs hőség, de nagyon fulledt idő van, nem szeretem időjárás.

    Le kéne szednem a ribizlit és a kis maradék málnát, de nincs kedvem kimenni az udvarra. Tegnap igaz sövényvágás volt, talán holnap lesz befejezve a háznál. Utána a gépszínnél is le kell vágni, mert nagyon megnőtt.

     

    Jó utat és jó pihenést kívánok.  

     

    Hol vannak a többiek, nem jön senki a topikba?  

     

     

    előzmény:
    Bubakert (24049)
    2014-06-13  23:15
  12. 2014. június 13. 23:1524049.

    Az én szüleim is mezőgazdasággal foglalkoznak, ők is ősszel pihennek, ha egyáltalán...évtizedekig nem jártak sehova, mostanában rájöttek, hogy egy életük van. :)

     

    Sajna én ma utasítottam vissza Anyóskám málna és cseresznye-ajánlatát, nem tudtam volna mit kezdeni velük csomagolás közepette. Végre készen vagyunk, nagy része már a kocsiban. Horvátország a cél, idén is, mint tavaly. Találtunk egy eldugott kis falut, ahová nem ér el a hangos turistazsivaj, oda megyünk, a Krk-szigetre. Egy hét pihi.

     

    Azért, hogy főzésről is essen szó: gyümölcslevesek lesznek, grízgaluska, májgombóc leves (szégyen-nem szégyen, bizony tasakból), lecsó, milánói, tejbegríz, talán palacsinta.

     

    Finomakat sütöttél, az a túrós-baconos csiga érdekelne, nagyon jól hangzik!!! A sütés is elmaradt, olyan meleg van itt és annyira elfáradtam, hogy kihagytam. Szép hétvégét kívánok! nemsokára jelentkezem.

     

    előzmény:
    Sarapod2 (24048)
    2014-06-13  12:45
  13. 2014. június 13. 12:4524048.

    Nagyon jó pihenést kívánok!  Szabad tudni hová mentek? 

     

    Nálunk a mezőgazdaságba a tél a "nyár". Ilyenkor nincs pihi, csak ha esik az eső. Most ép kapálás van soron. Hajnalba mennek reggel fél 4-kor és csak fél 11-ig tudnak kint lenni. Őrült hőség van! 

     

    Ma ismét sütöttem, csak a fiúk kérésére sósat. Csináltam túrós-bacconos csigát és sörkiflit, kolbász-sajt töltelékkel.  

     

    Ma késő délután még leszedem a ribizlis és a kevéske málnát. Előzőt jó lenne lefagyasztani, de mivel csak egy fagyasztó megy, lehet átviszem valamelyik fiamékhoz. A málna meg olyan kevés termett, hogy az felejtős. Lehűtöm és meg is eszem!  

     

    Mindenkinek jó péntek 13-at kívánok!  

    előzmény:
    Bubakert (24047)
    2014-06-13  09:07
  14. 2014. június 13. 09:0724047.

    Sziasztok, 

     

    Editke, nem értettem, ki az a Murphy, most már értem...szegénykém, mindig kell jönnie valaminek??? Bár Te aztán akkor sem tétlenkedsz! Marcipános dzsem? Nyami, már ettem olyat és nagyon finomságos!

     

    Nálunk is gyorsan kellet bánni mindennel az idén, rohad a cseresznye, megy tönkre a meggy, eper meg nem is volt rendes.

     

    Gyönyörűek a sütijeid, beleharapnék szívesen!

     

    Most viszont várnak a bőröndök, holnap indulunk nyaralni, így szép hetet, mérsékelt nyári időt és pihenést kívánok addig is!!!

     

    előzmény:
    Sarapod2 (24045)
    2014-06-11  21:23
  15. 2014. június 12. 14:5724046.

    Sziasztok! 

     

    Ki és hogy bírja ezt a hőséget?  

    Természetesen nekem is a legnagyobb hőségbe kell dagasztani! Csináltam gyümölcsös kalácsot - eper-szeder-cseresznye - és szilvalekváros kiflit. Leves volt még maradék, de senkinek nem kellett.

    Aztán tegnap megtöltöttem egy dagadót, meg is sütöttem, hogy ma szépen tudjam szeletelni. Tejfölös uborkasaláta volt mellé, és kérdeztem, mit kérnek még hozzá? Mondták kés és villát, nem kell semmi köret. 

    Főztem egy macipános eperdzsemet. Ez valami "öszvér" féle, itt a neten láttam a receptjét, remélem jó lesz?  

    Küldök képeket is, bár nem Nánási Pál készítette, így elnézést mert nem igazán jóképek!  

    További szép napot nektek!  

     

  16. 2014. június 11. 21:2324045.

    Köszönöm Bubakert a receptet, mentettem. 

     

    Röviden ennyi történt nálunk az ünnepekbe! 

     

    Drága Murphy köszönöm, hogy beköltöztél a házamba, azt meg külön, hogy mindig "ünnepen" amikor egy mester se dolgozik.  Köszönöm, hogy elb@sztad a netet, köszönöm, hogy az összes hús és elrakott cuccokat a fagyóból ki kellett dobni. Azt hiszem ezért van az, hogy annyira imádom az ünnepeket, - minden ünnepen megjelensz nálunk  - mert mindig ily tájba látogatsz meg!  

     

    Ma megtudtam, hogy az "amerikás" hűtőszekrényeket a kicsi kínaiak rakják össze! A szerelő nem fért hozzá, ebből következtetek, hogy csak valami "mélynövésű" emberkék szerelhették össze!  Természetesen a nyár elején romlik el, és természetesen alkatrészt 2 hét múlva tudnak hozzá biztosítani!  Anyám borogass! 

     

    Mivel pihenést terveztem be, - de mindig áthúzzák a terveimet - 17 üveg cseresznyét raktam el, 3 zacskóval fejtve a mélyhűtőbe - szomszédba, mert nekem még nincs kész - valamint 9 kisüveg cseresznyedzsmet is sikerült a sütőbe sütnöm. Míg fent dunsztoltam, lent sült a sütőbe. De hulla vagyok. Holnapra még itt az eper és utána teljes pihenés. Legalább is ez a terv. 

     

    További szép estét kívánok!  

    előzmény:
    Bubakert (24044)
    2014-06-07  19:27
  17. 2014. június 7. 19:2724044.

    Akkor Nálatok jól telik a hétvége! A spárga nálunk már fagyasztóban várja az ínségesebb időket. :) Nem bonyolult croissant-t sütöttem, ez még nekem is sikerült. Megpróbálom bemásolni a receptjét. Ma palóclevest főztem, esszük amíg tart, petrezselymes fasírtot újkrumplival, meg már hétvégére vegyes gyümölcsszószt. Holnap grillpartyra megyünk, oda majd Waldorf salátát viszek.

     

    Pécsett műtöttek, és már elég régen, januárban, de tudod, lassan jön vissza minden.

     

     Expressz croissant 2. - reggelire recept

    hozzávalók / 4 adag

    70 dkg liszt

    140 g joghurt (natúr)

    2 dl tej

    1 kk só (nálam 2kk volt)

    4 ek cukor (nálam csak 2 ek volt)

    2 db tojás

    5 dkg élesztő

    25 dkg vaj (hideg)

     

    Aki az édeset szereti, az töltheti csokikockákkal is, vagy amivel szereti. Tényleg csak a fantázia szab határt.

    elkészítés

    1. A hozzávalókból a vaj kivételével tésztát dagasztunk, majd 1-1,5 órára a hűtőbe tesszük

    2. Ezután nyolc egyforma darabra vágjuk, gömbölyítjük, majd mindet kör alakúra, jó vékonyra nyújtjuk.

    3. A hideg vajat lereszeljük sajtreszelőn és hétfelé osztjuk.

    4. Az első kinyújtott lapra szórunk egy adagot, majd rá a következő lap, majd vaj majd megint tészta amíg el nem fogy. A legutolsó lap tetejére nem kell vaj.

    5. A tésztát kinyújtjuk 2-3 mm vastagra, majd 16 cikkre vágjuk. Lehet 20 cikkre is, akkor kisebb kiflik lesznek. Feltekerjük, majd sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk.

    6. Éjszakára mennek a kiflik a hűtőbe. 

    7. Reggel tojással lekenjük, sajttal megszórjuk, és hideg sütőben kezdjük el sütni a croissant-okat. Ha nem éjszakáztatjuk, akkor a formázás után hagyjuk a duplájára kelni, csak akkor előmelegített sütőben sütjük.

     Köszönet érte Limarának. 
    előzmény:
    Sarapod2 (24043)
    2014-06-06  16:58
  18. 2014. június 6. 16:5824043.

    Jobbulást kívánok, mert tudom mi az a kórházi ágyat nyomni! Hol műtöttek? Örülök, hogy jól sikerült a műtéted. 

    Én még croissant-t soha nem mertem sütni, mert olvastam, hogy eléggé bonyolult. Így inkább neki se kezdtem, feladtam a kezdés előtt. 

     

    Itt még csak a korai meggy érett. De most már kezd a rendes is érni, és első dolgom lesz, hogy főzzek régi krumpliból gombócot, amibe belül meggy van, kívül meg mák! Nagyon finom, próbáld ki.  

     

    Holnapra van maradék, és délelőtt megyek a tündérkirálnyőmmel babaúszásra. Már alig várom! Nagyon szeret fürdeni.  

    Ma sütöttem meg azt hiszem az idei év utolsó spárgás quichéjét, mert a spárga már lemenőbe van. 

    Vasárnap a kisebbik fiamékhoz vagyunk ebédre hivatalosak, teljesen el vagyunk kényeztetve. De azért én sütök nekik valami cseresznyés vagy meggyes sütit. A múl vasárnap a nagy fiaméknál voltunk, oda is vettem sütit. 

     

    Jobbulást kívánok és kellemes hétvégét!  

     

     

    előzmény:
    Bubakert (24042)
    2014-06-06  09:32
  19. 2014. június 6. 09:3224042.

    Ide jutottam végre. Borsónk még nincs, de meggyet kaptam én is közben, sütöttem meggyes pitét, esti kelesztéssel croissant-t, gyermeknek reggelire. Azt hitte kenyér lesz megint, kifejtette, hogy az már unalmas...Ennyit a meglepetésről, amit Kamasz gyermekednek kieszelsz. :)

     

    Editke, most a másik lábfejemet műtötték, szétszedték és összerakták újból. Nagyon jól sikerült, így remélhetőleg megszabadultam a bokaficamoktól. Csodát tett velem ez a Jóember, minden napon megköszönöm Neki eztán. Igaz a combjaim még gyengék, 5 hétig az ágyat nyomtam gipszben, de a gyógytorna legalább olyan sokat számított, folytatom is. 

     

    Szép hétvégét Neked és minden kedves Főzőstársnak!

     

    előzmény:
    Sarapod2 (24040)
    2014-06-02  15:08
  20. 2014. június 2. 15:1324041.

    Ennek a gyereknek már volt annyi balesete, meg iszik is, kábítózik is, de jó "pénzes" helyre született. Mindenki azon csodálkozik a városba, hogy még egyáltalán van jogosítványa. De ezt teszi a pénzt. 

     

    A pajzsmirigyemre szedem a gyógyszert, bár most a kórházba átállították másikra. De mikor hazajöttem - rá egy hónapra - visszaállíttattam az összes gyógyszerem, mert a régiekkel jobban voltam. 

    Megyek és kezdem fejteni a borsót, mert lassan kiváló borsófejtő érdemérmet fogok kapni. 

     

    A kisautóm meg szokom, egyre jobban szeretek vezetni, pedig a baleset után azt mondtam soha többé.  No megtanultam, hogy "soha ne mondd, hogy soha".  

     

    A nagy vödör cseresznyét is ki kell fejtem, ma hosszú lesz a nap.  

     

    előzmény:
    Büdike (24038)
    2014-06-02  12:19
  21. 2014. június 2. 15:0824040.
    Bocsi  nem meggy, a 3. zsák borsó! 
    előzmény:
    Bubakert (24037)
    2014-06-01  23:00
  22. 2014. június 2. 15:0624039.

    Szia bubakert 

     

    Téged mire műtöttek? Igazat megvallva én se szeretem a gyógyszereket, de van amit nem lehet elhagyni. 

    Mind a két fiam a faluba lakik, csak külön házba. Egyik kb 600 méterre, a másik kb. 800 méterre.  

    Igen, nekik is küldök mindig valamit, mert most én ráérek és gondolom örülnek a késznek.  

    Pihenek is - mert muszáj - de azért amit tudok megcsinálok úgy módjával.

    Megyek és fejtem a borsót, mert most hozták a 3. zsákkal. Meg egy hatalmas - 20 literes - vödör cseresznyét. No most érzem úgy, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok.   

    Kenyeret nem sütök, nem lenne kifizetődő. A párom általában nagy kiflit eszik, én meg - a cukrom miatt - napi 2 korpás kiflit.  

    A férfi népet pedig ne mutasd be nekem!   

    előzmény:
    Bubakert (24037)
    2014-06-01  23:00
  23. 2014. június 2. 12:1924038.

    Egy évre vették el a jogsiját? Hát nem is tudom, mit írjak. Mi kell ahhoz, hogy egy olyan személytől megvonják a jogsit aki közveszélyes!? De nagyon menő az új autód! Pajzsmirigyeddel ha jól emlékszem is volt gond, ugye? Most azzal hogy állsz? Csak azért kérdezem, mert nekem is vannak problémáim.

     

    Kellemes hetet kívánok nektek! Gyertek, olyan jó olvasni titeket!  

     

     

    előzmény:
    Sarapod2 (24033)
    2014-05-31  14:59
  24. 2014. június 1. 23:0024037.

    Isten hozott újra Editke!!!

     

    Az igazat megvallva, most már újból van miért jönni, olvasni, nézni a képeket. Nagyon lassan telt el az a sok nap, gondolom. A fő, hogy jobban vagy, ahogy látom, főzöl-sütsz, tehát elemek feltöltve. Az unokád csodaszép, karakteres kis arcocskája van. Az én Keresztlányomat is Liának hívják. :)

     

    Azért, hogy a Fiadék  elköltöztek, attól még készülnek Nekik a finom falatok! És mindamellett tessék pihenni még sokat. Majd mennék borsót fejteni, ha itt laknál közel. :) 

     

    Januárban megműtöttek engem is és most már erősítek, próbálok egyre messzebbre jutni. Szerencsére jól sikerült, bár most az én lábam is dagad, holnap valami Venorutont kéne kiváltanom, de nagyon nem szeretek gyóccert látni....

     

    Hogy főzzünk is: Tegnap a telken grilleztünk, felavattuk a Párom kis grillezőjét, amit még szülinapjára kapott. Készült hagymás-olivás pácban tarja, fokhagymás-olivás-szőjaszószos pácban csirkemell, hozzá paradicsom-lilahagyma-mozarella saláta volt, meg itthon sütött kenyérke. Ma pedig egy jó fazék húsleves, brassói és újkrumpli volt az ebéd, fejes salátával.

     

    Ma is sütöttem kenyérkét: ez lett az új szerelmem, megkértem a Zuramat, kapcsolná be a sütőt 230 fokra....megtette...alsó sütésen...kenyérke be...sütő még mindig nem melegszik rendesen...mire észrevettem, szénné égett kenyerem alja. Meg is kaptam a magamét: "Arra kértél, kapcsoljam be. Nem? Bekapcsoltam!"

     

    -Csak a tanulság kedvéért. A Pasiknak korrektül kell fogalmazni, mer nem pékek.-

Címlap

top