Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Télapó csoki hasznosítása

Torolt_felhasznalo_946894
Torolt_felhasznalo_946894
Létrehozva: 2007. december 9. 11:42
Kedves lányok, asszonyok!

Mint minden évben, most is rengetgd télapócsoki gyűlt össze. Úgy dönöttem , hogy az idén, ahelyett, hogy húsvétig ennénk, megpróbálom hasznosítani, például készítek belőle valami finomságot. Kérem, akinek van erre valami ötlete, ossza meg velem. (Persze a télapók nagy része nem csoki, hanem kakaós tejbevonó, de gondolom, ezzel is lehet valamit kezdeni.) Köszönettel várom az ötleteket, amelyek remélem, sokunknak hasznosak lesznek.
  1. 2017. december 13. 16:3434.

    Lehagytam a legfontosabb részt a kommentemből, hát a lényeget kihagytam, hogy honnan vettem akciósan sok sok csokikát ! :)


    Tessék itt van :) /www.ujsagomat.hu/lidl

  2. 2017. december 13. 16:3233.

    Szerintem a legjobb hasznosítása a csoki Mikulásnak, ha megolvasztjátok és palacsintába beletöltitek vagy esetleg süti tetejére rá, hütőbe beteszed a tortát. Aztán pedig a jó vastag csokiréteg finom roppanós lesz.


    Rendkívül imádom, Lidlben vettem elég sokat, bár ezek kifejezetten finomat, nem rossz az ízűk.

  3. 2007. december 11. 10:3432.

    Namégeccer...
    Csodás csokis kuglóf
    Hozzávalók:  ·  25 dkg kristálycukor ·  25 dkg liszt ·  1 csomag sütőpor ·  10 dkg kókuszreszelék ·  2 tojás ·  3 evőkanál olaj ·  3 dl ásványvíz ·  3 ek kakaópor ·  40 dkg törhető csokoládé
    Elkészítés: Hirtelen felindulásból összekeverjük a hozzávalókat. A csokit (minden dühünket beleadva) egy zacskóba tesszük, és addig csépeljük, míg apró darabokra törjük. Kilisztezett kuglófformába öntjük, és készre sütjük (kb. 40-50 perc, tűzhelye válogatja).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  4. 2007. december 11. 10:2631.

    Hozzávalók:

    ·  25 dkg kristálycukor

    ·  25 dkg liszt

    ·  1 csomag sütőpor

    ·  10 dkg kókuszreszelék

    ·  2 tojás

    ·  3 evőkanál olaj

    ·  3 dl ásványvíz

    ·  3 ek kakaópor

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  5. 2007. december 9. 16:5830.

    Én muffint szoktam sütni belőle! Soxor még kevés is hozzá az össze gyült mennyiség,mert olyan gyorsan fogy!!  

    Küldjem a receptet is??

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  6. 2007. december 9. 16:3529.

    Tulajdonképpen még piskótatésztába, vagy muffinba is nagyon finom, ha lereszelve beledolgozzuk a tésztájába.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  7. 2007. december 9. 16:3228.

    A tejbevonósat kidobom, mert az még a tortát is elrontja ha bevonónak használom, én már nem veszek ilyen vackokat, csak igazi finom csokoládét, inkább kevesebbet.

    Az igazi csokikból lehet csinálni nagyon finom csokikrémet piskótába vagy egy doboz tejszínbe kb 10 dekányit feloldva csokiöntetnek somlóira, vagy palacsintába.

    Tortakrémnek az alábbiak szerint szoktam:

    Egy kis doboz tejszínt felteszek takaréklángra és beletörtedelk 10-20 dekányi csokoládét, majd sűrűre lefőzöm, öntök bele egy kanálnyi rumot és azzal is átfőzöm, finom bele egy kis mandarinhéj  reszelve, leveszem a tűzről és hozzákeverek 10 deka vajat. Hűtőben lehűtöm, hogy sűrű krém legyen belőle, majd hozzákeverek egy kis tejszínhabot is, meg egy kis rumba áztatott mazsolát. ez egy nagy tortába elég. Nagyon finom csokikrém.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  8. 2007. december 9. 16:2427.
    És hogx készül az az isteni finom forrócsoki? Leírnád?
    előzmény:
    csodaváró (22)
    2007-12-09  15:44
  9. Torolt_felhasznalo_648371
    Torolt_felhasznalo_648371
    2007. december 9. 16:1526.
    Ha viszont bosszankodsz hogy miert adnak ikszedszerre is bevonomasszasat, akkor csinalj belole sutemenyt, es vidd vissza nekik.... hatha ez hasznal...ha nem akkor is jol "hasznositottad" a mikiket..   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_648371 (24)
    2007-12-09  16:01
  10. 2007. december 9. 16:1025.
    Mi francia csokoládéhabot készítünk belőle. Már elő is vettem a 40 dkg boci mikulást  Nagyon tömény lesz, de mi imádjuk! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_648371
    Torolt_felhasznalo_648371
    2007. december 9. 16:0124.

    A tejcsokisat megesszuk.

    A bevonomasszasat kidobjuk. Regebben volt hogy ezeket tovabbajandekoztuk, de ma mar nem egetem magaam ilyennel. Megy a kukaba es kesz. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  12. 2007. december 9. 16:0123.

    Kikeversz egy adag piskóta tésztát darabolsz bele némi narancsot , diot , mogyorót vagy ami van , és apróra összetőrt csokit belekevered . az egészet egy sütőpapirral bélelt tepsibe öntöd és 180 fokon 30 percre a sütőbe dugod .

    isteni finom lesz és mire észbe kapsz neked nem is jut belőle . 2-3 sőt 4 nap mulva is iteni en finom , még nekem is aki tényleg nem eszi a  süteményeket . 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  13. 2007. december 9. 15:4422.

    A csokimikukból isteni finom forrócsokoládé  lesz, akkor is, ha csak bevonómasszából készültek. 

    Sőt, talán abból még finomabb! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  14. 2007. december 9. 15:2021.
    Mi már rég nem esszük és nem vesszük meg a csokiutánzatokat. Ha mégis ilyet kapunk valakitől, nyugodt szívvel dobjuk a kukába. A tejcsoki pedig nem probléma, akármennyi elfogy.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  15. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2007. december 9. 14:3520.
    Jesszus, a masszás borzalmat a kukába tenném, az biztos, annyira szörnyű. Erről a masszáról volt is egy topik régebben, és tényleg förtelmes íze van, a süti is nagyon rossz lesz, ha ezzel kenik be (lásd vaníliás karika és társai). Szóval szemétbe vele, jövőre pedig kérjenek a gyerekek a mikulástól mogyorót, mandarint, banánt, almát, aszalt gyümölcsöket, sütiket, narancsot, esetleg szaloncukrot, táblás csokit. Nálunk ez bevált, idén is alig volt csokink, egy-egy kicsi mikulás persze muszáj volt, de azt én vettem meg, és csokimikulás volt, nem ez a hülye massza, amit megenni sem lehet. Szóval csak okosan, kapjanak inkább játékot, pici doboz legót, az sem drágább, mint egy jó nagy masszamikulás...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  16. 2007. december 9. 14:2219.
    Ma készítettem az első adagot, de a család állandóan enné:

    Csokis muffin

    20 dkg liszt
    10 dkg cukor (elvileg barnacukor kell, én sima porcukrot teszek bele)
    1 vaníliás cukor
    1 tojás
    1/2 dl olaj
    2 dl tej
    1/2 -skanál szódabikarbóna
    1 -skanál sütőpor
    ...és a lényeg: 10 dkg csoki (lehet bevonómassza is)

    A sütőt 200 Fokra előmelegíted, a hozzávalókat összekutyulod, papírral bélelt muffinsütőbe teszed és a felmelegedett sütőben 20 perc alatt készre sütöd. A tetejét leöntheted olvasztott csokival, még egy kis "kármentésként". 12 db lesz belőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  17. 2007. december 9. 13:5018.
    Meg szoktam olvasztani, müzlivel összekeverni és golyókat készítek belőle. A másik amit imádok: forró palacsintába tördelve beletenni.. mmm...isteni finom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  18. Torolt_felhasznalo_640911
    Torolt_felhasznalo_640911
    2007. december 9. 13:4017.
    Püspökkenyérbe... szigorúan ebbe karácsonyi sütibe szoktam "ledarálni" a télapókat)   
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_576397
    Torolt_felhasznalo_576397
    2007. december 9. 13:3616.
    Nálunk sütemény tetejére bevonónak, tejbegrízre, tejberizsre reszelve.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  20. 2007. december 9. 13:2715.
    Mi kakaónak használjuk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  21. 2007. december 9. 13:2514.
    Sziasztok!
    Két vékonyka szelet közé teszem a reszelt csokit, és a szendvicssütőben összenyomom!
    Egyszerű, és nagyon finom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  22. 2007. december 9. 13:2213.
    Én sodónak, forrócsokinak, muffinba tördelve és sütemény tetejére reszelve, vagy  olvasztva szoktam felhasználni.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  23. Torolt_felhasznalo_501723
    Torolt_felhasznalo_501723
    2007. december 9. 13:1712.
    csokis muffinba tördelve isteni.
    kuglóf tetejére, én csak egy pici vízzel (1-2 ek) felolvasztom, és rákenem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42
  24. 2007. december 9. 13:1711.
    En csak es kizarolag abban az esetben hasznositanam, ha kifogastalan minosegu csokolade. Mar gyerekkoromban sem tudtam megenni a margarinbol, cukorbol es kakaobol keszult, muanyag izu 'csokit', ami el sem akart olvadni a szamban. Inkabb adjanak tized annyi mikulas csokit, de az minosegi legyen. Amugy mindennel igy vagyok, nalam a minoseg szamit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_946894 (1)
    2007-12-09  11:42

Címlap

top