Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Nincs peteérésem!!!

keret
Létrehozva: 2005. december 12. 11:27
Sziasztok!
Rengeteget jártam orvoshoz, mert nagyon csúnya lett a bőrőm a fogamzásgátló abbahagyása után. Senki semmit nem tudott mondani, én meg csak egyre ragyásabb lettem.
Végre találtam egy jó nőgyógyászt, aki ma reggel vizsgálatok után megállapította, hogy nincs peteérésem. Ezért vagyok ragyás. És miután gyereket is szeretnék 2-3 hónapja, ez is probléma lehet.
Megyek egy csomó hormonvizsgálatra, majd meglátjuk, mit mondanak az eredmények.
Arra lennék kíváncsi, van -e, vagy volt-e valaki közűletek hasonló helyzetben? Mennyire lesz nehét teherbe esnem?
A doki szerint még semmi pánik, előbb várjunk be minden eredményt, és most még nem is mondott semmit az esélyekről, kezelésekről.
De én a sírógörcs határán vagyok.
Tud valaki valamit mondani ???
  1. 2019. március 19. 23:4235.

    Sziasztok!


    Én 14 éves korom óta szenvedek a menstruaciommal a doki csak vérvételre küldött meg cukrot nézet aztán hüvelyi ultrahangon vettem részt és semmi olyan dolgot nem mondott hogy lett  volna valami bajom most voltam nem rég vérvételen és sajnos kiderült hogy nekem sincs peteérésem mivel a párommal 1 éve vagyunk együtt most 24 éves vagyok és volt két méhen kívüli terhességem ezt sem értem hogy ha nincs peteérés akkor hogy lehettem méhen kívüli általában gyógyszerrel hozta meg mindig a menstruaciomat aztán mikor utoljára voltam ott mondtam neki hogy szokott olyan lenni H egy hónapba kétszer is van menstruáció előtti barna folyás erre nem válaszolt csak nézett :( fogalmam sincs H hova menjek ezzel a problémával ha esetleg valaki tud egy normális odafigyelő orvost ajánlani meghallgatom mindenkinek jó gyógyulást és sok sikert a babaház aki szeretne de még nem jött össze szép estét!


     

  2. 2006. december 21. 08:3434.

    Sziasztok,

    Nekem is ezt allapitotta meg a doki a hormonvizsgalatbol.Bar nem vagyok benne biztos hogy teljesen igaza van mert 19.napon voltam es mivel manapsag 35 naposak a cikulsaim lehet hogy meg korai volt.Persze gondolom a doki 28 nappal szamolt mikor megadta az idopontot.Januarban kell mennem ultrahangra de azert addig meg probalkozunk nem adjuk fel.

    Szoval hajra mindenkinek,remeljuk mindenki mihamarabb nagy pocakkal kozlekedik..

    előzmény:
    banarama (31)
    2005-12-15  19:59
  3. Torolt_felhasznalo_260262
    Torolt_felhasznalo_260262
    2005. december 16. 09:3533.
    Szia Keret!

    Nekem mindig is problémám volt a peteéréssel, mivel ritkábban volt menstruáciom. Felkerestem egy meddőségi kp.-ot, ahol hormonvizsgálatot végeztek, és megállapitották, hogy nincs peteérésem. Emellett magas volt a prolaktin szintem, amire nekem is bromociptin gyogyszert írták fel. A doki azt mondta, hogy az, hogy nincs peteérés nem gond, meddőség szempontjából ezen a legkönnyebb segíteni. Májusban kezdtem a kezelést: clostilbegyt gyogyszerrel peteérést serkentettek, aztán két fajta injekciót is kaptam, ami a kilőködést segítette. 3. probálkozásra sikerüt a dolog, most 3 hónapos terhes vagyok4._) Tudom, hogy amikor megtudja az ember, hogy mi a problémája a legrosszabbra gondol, de hidd el, hogy nincs vész.
    Sok sikert, kitartást a babához!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  4. 2005. december 16. 09:0532.
    Szia!
    Annyi pozitív történetet osztottatok meg velem, hogy most már egyre bizakodóbb vagyok!!
    Mindenesetre jobb, hogy most kiderült, mikor még csak pont elhatároztuk, hogy jó lenne egy gyerek. Képzeld el, ha pl. 1,5 év múlva kezdem csak el keresni, hogy hátha van valami gond!!
    Szóval, most örülök, lehet, hogy így még előbb és jobb esélyekkel leszek terhes!!
    Boldog karácsonyt és sok boldogságot a gyerekekhez!!
    előzmény:
    banarama (31)
    2005-12-15  19:59
  5. 2005. december 15. 19:5931.

    Szia'

    Nekem sincsen peteérésem,a babához clostit kellett szednem,nekem rögtön az elsőnél bejött,terhes lettem.Van egy négy éves fiam,és a két hetes lányom  ennek köszönhetően.Látod valakinek bejön,valakinek nem.De annyi féle megoldás van hála az égnek,hogy valamit találnak neked is.A hormonvizsgálat nem árt,sőt...Ne aggódj Te is fogsz babázni.

    Szia 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (29)
    2005-12-12  16:38
  6. 2005. december 13. 13:3230.

    Keret!

    Kitartás, a hormonlabortól sok minden függ.

    Nekem sosem volt rendszeres a ciklusom, csak amikor fogitabit szedtem. Amikor abbahagytam rá másfél évre jött össze a kisfiam, úgy hogy közben votlak előzmények, ciszta miatti műtét, gyulladás, több hormonvizsgálat, mert nem voltam rendben. Kaptam Clostit, de nem estem teherbe, pedig a dokim eléggé úgy tüntette fel, hogy mindenképp kell szednem, ha babát akarunk. Melóhelyváltás miatt szüneteltettük a kúrát, és amikro nem szedtem akkor lettem várandós. El sem akartuk hinni.

    1 éves elmúlt a fiam, most akarunk kistesót. Szoptatás alatt szedtem fogitabit, aztán ahogy abbahagytam nem jött meg. Proverával lett meghozva, majd saját magától megjött 29, majd 31 napra. És most megint nem jött meg, megint Provera... Közben megint volt két cisztám, ami szerencsére felszívódott. 2 naponta jártam uhra, hogy mi újság. Nekem is voltak kis tüszőim, megvolt a peteérés, nem jött meg. Most túl vagyok a proverán, épp Miku van, közben kiderült, hgoy a Progeszteronom magas, így 2 hétig Estrofemet kell szedjek, ami ösztrogéntabi, hgoy egyensúlyban legyen. És most várunk, hogy megjön-e rendesen...Gyógyszerrel sok minden megoldható, kezelhető...

    Szóval ne aggódj, a hormonvizsgálattól sok minden függ és lehet, hgoy épp ebben a hónapban nem volt peteérésed.

    De hallottam már olyanról is, hogy hónap közben próbálkozott a pár, aztán kiderült, hogy a peteérés az utsó napokban van. 2 hónap múlva már terhes is lett a csajszi.

    A remény hal meg utóljára! Sok sikert mindenkinek, aki babát szeretne. Remélem hamarosan nekünk is sikerül...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2005. december 12. 16:3829.
    Köszönöm a bíztató szavakat. Az a szerencse, hogy ha minden igaz, szerdán megjön, és a 6. napon már megyek is az első hormon-vévételre.
    szóval ha minden ok, akkor hamar kiderül, hol a gubanc.
    Jó terhességet, és sok boldogságot!!
    előzmény:
    zümcsi1 (28)
    2005-12-12  16:34
  8. 2005. december 12. 16:3428.

    Szia!

    Nekem is volt ilyen problémám. Először Clostyt kaptam, aztán a hormon vizsgálatnál kiderült, hogy magas a prolaktin szintem. Erre kaptam egy Bromocriptin nevű gyógyszert és a harmadik hónapban már szuperül beállt a ciklusom és szép petécskéim voltak. Most 5 hetes terhes vagyok. 

    Csak azt tudom mondani,  mint már sokan előttem, hogy ez a probléma orvosolható, viszonylag könnyen! Lényeg, hogy jó orvosod legyen aki tényleg figyel rád megcsináltat minden vizsgálatot nem csak úgy találgat.

    Fel a fejjel!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  9. 2005. december 12. 14:4827.

    Szia,

     

    Ne haragudj, de az üzenetet nem neked szántam.Bocsi.

     

    előzmény:
    zsizzsik (2)
    2005-12-12  11:39
  10. 2005. december 12. 13:4226.

    Aha! Már megijedtem, hogy csak ránézésre...

    A hormonvizsgálatból sokminden ki fog derülni! Egyébként az, hogy ebben a hónapban esetleg nincs pé-d, nem jelenti, hogy máskor sincs!  

    A hőmérést esetleg érdemes lenne... (bár én épp most hagytam abba)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (25)
    2005-12-12  13:37
  11. 2005. december 12. 13:3725.
    Ma reggel csinált hüvelyultrahangot és ott vannak a kis tüszők. Hőmérőzni nem hőmérőztem, mert nem tudtam, hogy gond lehet.
    előzmény:
    Angel37 (24)
    2005-12-12  13:33
  12. 2005. december 12. 13:3324.
    Egyébként a doki milyen vizsgálatra alapozta, hogy nincs pé-d? Ahogy most nézem, a hormonviszgálat csak most jön!  Vagy félrelátok vmit?  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (22)
    2005-12-12  13:26
  13. 2005. december 12. 13:3123.

    SZia Keret!

    Az a baj, hogy sajnos rendszeres ciklus mellett is lehet, hogy nincs PÉ   Ez az ún. anovulációs ciklus. Ezért erőltettem én is a hormontükröt. Hőmérőzted magad?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (22)
    2005-12-12  13:26
  14. 2005. december 12. 13:2622.
    Szia! Az az érdekes, hogy a ciklusom nekem is tökéles volt, és most is az. Tul.képpen semmi jel nem utalt arra, hogy ne lenne peteérérsem.
    előzmény:
    Angel37 (20)
    2005-12-12  13:02
  15. 2005. december 12. 13:2121.

    Szia!

    Amíg nincsenek meg az eredmények addig feleseólegesen agódsz! Az sem tesz jót! Én 3 hónapig szedtem a costylbegitet (eddig írhatja fel a nőgyógyász). Peteérésem volt de mégsem lettem terhes. Ezért jelentkeztem a kaáli intézetbe(az orvosom is ezt javasolta). Az ottani orvosok tudják pontosan kinek milyen vizsgálat szükséges! Ha nem akar jönni a baba ajánlom neked is! Mi már lassan két éve próbálkozunk! Türelem!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  16. 2005. december 12. 13:0220.

    Dalma,

    ne haragudj, hogy belepofázok, de a sárgatest hormon (=progeszteron) gyengesége elégtelen peteérésből következhet, mivel az érett tüsző helyén keletkezik a sárgatest, ami ezt a hormont termeli!

    Csak azért vagyok ilyen "okos", mert most voltam hormonvizsgálaton, és eléggé utánanéztem...

    Tényleg bocs, remélem a központban sikerül beállítani a hormonjaidat!

    Egyébként én 10 évig szedtem gyogyit, és se azalatt nem volt gondom, se azóta nem volt gond a ciklusommal, ebből a szempontból legalább a szerencsések közé tartozom.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297045 (8)
    2005-12-12  11:57
  17. Torolt_felhasznalo_959693
    Torolt_felhasznalo_959693
    2005. december 12. 13:0219.
    A húson kívül eszem mindent rendesen. Tejterméket is próbálok keveset. Szerintem nem olyan veszélyes. De rábeszélni nem akartam senkit.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_297045 (17)
    2005-12-12  12:42
  18. 2005. december 12. 12:4418.
    Én elkezdtem inni a cickafark-palástfű teakeveréket, ahogy abbahagytam. Ez rendszerezi a menstruációt, helyreállítja a kisiklott hormonháztartást.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_297045
    Torolt_felhasznalo_297045
    2005. december 12. 12:4217.
    az egyoldalú táplálkozás veszélyes ugye tudod?A nővérem egyik kolleganőjének megmondták vagy normálisan(hús-zöldség,gyümi stb)étkezik vagy nem lehet gyereke.Szóval csak óvatosan a húsmentes kajálással 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_959693 (16)
    2005-12-12  12:35
  20. Torolt_felhasznalo_959693
    Torolt_felhasznalo_959693
    2005. december 12. 12:3516.
    Én még csak két hónapja hagytam abba a bogyót, 7 év után. Ahogy abbahagytam elkezdtem csinálni az Aviva tornát. Ez jó a hormonháztartás rendberakására. Nekem eddig a bőröm sem lett csúnya, bár szép az soha nem volt. De pl. én két hónapja húsmentesen táplálkozom. Szerintem csodákat képes tenni a bőrrel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  21. 2005. december 12. 12:2815.

    hello!

    nekem a ragyák több, mint fél év (inkább 8-9 hónap) után múltak el, a peteéréssel nem tudom mi a helyzet, mert még sosem próbáltam teherbe esni

    egy nőgyógyász egyszer azt mondta, normális dolog, ha hosszú időn át szedek tablettát, hogy leáll a peteérés, de azt nagyon egyszerűen gyógyszeres kezeléssel újra lehet indítani...

    Nyugi!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  22. 2005. december 12. 12:2114.
    A hormonok kiürüléséhez jópár hónap kell.
    előzmény:
    lucika_ (9)
    2005-12-12  12:00
  23. 2005. december 12. 12:0913.

    Az FLP-nek is van vmi csodaszere erre, vmi méhpempő vagy milyen tabletta. Én már annyiféle ilyen csodabogyót beszedtem, hogy a nevére nem is emlékszem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_890037 (1)
    2005-12-12  11:27
  24. Torolt_felhasznalo_635120
    Torolt_felhasznalo_635120
    2005. december 12. 12:0312.
    Valszeg a fogamzásgátló állította be neki a hormonális egyensúlyt és fél év után ürült ki a szervezetésből egészen.
    előzmény:
    lucika_ (9)
    2005-12-12  12:00

Címlap

top