Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anya éjjel-nappal
Torolt_felhasznalo_763975
Létrehozva: 2004. szeptember 4. 11:10
Sziasztok!
Tanácsért fordulok hozzátok: kisfiam 14 hónapos, és egyre rosszabbak az éjszakáink. Talán aki már járt hasonló cipőben átérzi mit jelent éjjel óránként felkelni a csemetéhez. Csak szopizva alszik vissza, ez bonyolítja a helyzetet, illetve most a hátsó fogak is kézülődnek. Az éjjelt egyébként Manócska még soha nem aludta át, és nem is tudom, mi lenne a jó, hogy legalább jó irányba tereljem a dolgot, és kissé nyugodtabbak legyenek az éjszakáink. Voltunk alváslaborban tanácsadáson, azt inkább nem minősíteném, mert az ott elhangzottakhoz képest teljesen más szellemben éljük életünket. Sokat mozog, sokat vagyunk levegőn, rendkívül barátságos, nyugodt gyermek. Nappal már csak egyszer alszik: dél körül kb 2,5 órát. Éjjel kb 8-tól 6-ig, de azt az említett megszakításokkal.
A szopizást egyébként még nagyon igényli a kisfiam, és mivel többnyire velem van, nem is marad meg egy-két óránál többet más családtaggal (Apa, Nagyi), sem a bébiszitterrel. És ha el is megyek olykor egy órára, akkor már nagyon keres, néha sírva vár. Igen fárasztó 24 órában szolgálatot teljesíteni úgy, hogy semmi lazítás, kilengés. A Nagyik távol, Apa dolgozik. Elég elzárt helyen élünk, ahol bizony rajtunk kívül nem sok emberrel tudunk találkozni, hacsak nem autózunk 15-20 percet, vagy lentebb sétálunk a hegyről.
Igazán arra lennék kíváncsi, ti hogy csináltátok, mikor jön el a pillanat, hogy nyugodt, pihentető alvásnak nézhetünk elébe, hogy nélkülem is elalszik, illetve van-e valami bababarát megoldás arra, hogy kicsit "önállóbb" legyen. Valahogy úgy érzem, ez a kettő (alvás + ragaszkodás, anya kizáróagossága)némileg összefügg. Vagy az egész türelem kérdése? Talán az segítene, ha többet járnánk közösségbe, programokra, új helyekre, és így érezné, hogy van még más élőlény is azon a néhány családtagon kívül, akivel találkozik? Mikor jön el az ideje, hogy egy-két órára más is vigyázzon rá, ha eddig ilyen még nem nagyon fordult elő?
A válaszokat előre is köszönöm.
Maja
Tanácsért fordulok hozzátok: kisfiam 14 hónapos, és egyre rosszabbak az éjszakáink. Talán aki már járt hasonló cipőben átérzi mit jelent éjjel óránként felkelni a csemetéhez. Csak szopizva alszik vissza, ez bonyolítja a helyzetet, illetve most a hátsó fogak is kézülődnek. Az éjjelt egyébként Manócska még soha nem aludta át, és nem is tudom, mi lenne a jó, hogy legalább jó irányba tereljem a dolgot, és kissé nyugodtabbak legyenek az éjszakáink. Voltunk alváslaborban tanácsadáson, azt inkább nem minősíteném, mert az ott elhangzottakhoz képest teljesen más szellemben éljük életünket. Sokat mozog, sokat vagyunk levegőn, rendkívül barátságos, nyugodt gyermek. Nappal már csak egyszer alszik: dél körül kb 2,5 órát. Éjjel kb 8-tól 6-ig, de azt az említett megszakításokkal.
A szopizást egyébként még nagyon igényli a kisfiam, és mivel többnyire velem van, nem is marad meg egy-két óránál többet más családtaggal (Apa, Nagyi), sem a bébiszitterrel. És ha el is megyek olykor egy órára, akkor már nagyon keres, néha sírva vár. Igen fárasztó 24 órában szolgálatot teljesíteni úgy, hogy semmi lazítás, kilengés. A Nagyik távol, Apa dolgozik. Elég elzárt helyen élünk, ahol bizony rajtunk kívül nem sok emberrel tudunk találkozni, hacsak nem autózunk 15-20 percet, vagy lentebb sétálunk a hegyről.
Igazán arra lennék kíváncsi, ti hogy csináltátok, mikor jön el a pillanat, hogy nyugodt, pihentető alvásnak nézhetünk elébe, hogy nélkülem is elalszik, illetve van-e valami bababarát megoldás arra, hogy kicsit "önállóbb" legyen. Valahogy úgy érzem, ez a kettő (alvás + ragaszkodás, anya kizáróagossága)némileg összefügg. Vagy az egész türelem kérdése? Talán az segítene, ha többet járnánk közösségbe, programokra, új helyekre, és így érezné, hogy van még más élőlény is azon a néhány családtagon kívül, akivel találkozik? Mikor jön el az ideje, hogy egy-két órára más is vigyázzon rá, ha eddig ilyen még nem nagyon fordult elő?
A válaszokat előre is köszönöm.
Maja
Nagyon megnyugtatott, amit írtál, és sok kérdésemre választ adott. Mostanában mi is rosszul alszunk, már másfél hónapja. A kisfiam kilenc és fél hónapos, hat hónapos koráig minden éjjel felébredt három-négy óránként enni. Nem voltam türelmetlen, de nagyon elfáradtam. Utána hat hónapos korától nyolc hónapos koráig eljött a mennyország: 10-12 órát aludt egyfolytában éjjel. El sem akartuk hinni, végre kipihentem magam rendesen. Másfél hónapja megint felébred éjszaka, változó sűrűséggel. Az első két hétben kibújt az első két foga, tehát ez okozhatta a nyugtalanságot. De azóta már sok idő eltelt, és még mindig változatlan a helyzet. Persze növekszik a többi fog belül, de hát ennyire? Nagyon feszült a légkör az utóbbi hónapokban nálunk, mert nagyon elhúzódott egy lakásfelújítással egybekötött csere, lehet, hogy ezt érzi meg. Borzasztó kimerültek vagyunk a férjemmel, és néha amikor éjszaka odaveszem magunk közé, ott sem tud nyugodtan aludni. Eszembe jutott, hogy esetleg egy hétvégére rábíznám valakire (bébiszitter, barátnő-mivel nagymama nincs), hogy kipihenhessük magunkat a férjemmel, mert elég zilált már a kapcsolatunk.
Neked mi a véleményed erről? Arra gondolok, amit írtál: hogy a stresszhelyzetre még intenzívebb kötődéssel reagál. Én is így vettem észre. Nem szeretném a kicsi lelkét még jobban terhelni, de ha ennyire fáradtak vagyunk testileg-lelkileg, az vissza hat rá is. Hogyan tudom a legjobbat tenni vele?
Nagyon köszönöm a hozzászólásokat. Örömmel mondhatom, javultak az éjszakák, már csak 2-3 kelésre emlékszem az utóbbi két éjjelről. . Mivel kisfiam velem alszik, mindig "kéznél vagyok" neki, így megúszom az ágytól-ágyig vándorlásokat. Szerintem a fogacskákkal bajlódik, és ezért zűrös most az alvás.
Van még egy kérdésem, hátha tudtok tanácsot adni:
hamarosan elköltözünk, és ott már szeretnénk a saját kis szobájában altatni Manócskát. Elérhető közelségben lennénk - a szomszéd szobában -, és nem a kis rácsos ágyban (amiben soha egy percig sem volt hajlandó aludni), hanem keretes fjúsági ágyban lenne a helye.
Nem akarom a költözés okozta változásokat azzal tetézni, hogy magamtól is "elszakítom". Mi a tapasztalatotok, mikor hajlandóak a gyerekek külön ágyba, szobába menni, ha eddig nem ez volt a megszokott? Már elég értelmes, mikortól lehet ezt "megbeszélni" vele? Nemsoká kistestvért szeretnénk, addig szeretném, ha megszokná majd az új kis helyét, nyilván kíméletes módszerrel segíteném ebben (és ha nagyon nem megy, nem erőltetném). Na és az éjszakák is remélem, rendeződnek. Igazán szeretnék neki segíteni jó szokásokat kialakítani - már ha egyáltalán kell ehhez segítség -; mindenre nyitott vagyok, ami még hírből sem hasonlít az "Aludj jól gyermekem!" módszerhez. Ezt ui. kipróbáltuk, de nem hogy aludni, a végén már feküdni sem akart a kisfiam, pedg ájuldozott az álmosságtól. Utána viszont napokig alig engedett el, és bennünket is megviselt a kudarc. Szóval: ha van jó tapasztalatotok, gondolatotok, írjátok meg!
Maja.
Most mondjam azt, hogy jó tudni, nem csak az én fiam ilyen! :o)
Levi 17 hónapos múlt és bizony életében ha 5x átaludta az éjszakát, akkor sokat mondok. . . de nekem ezek azt jelzik, hogy nincs vele baj, igenis TUD aludni! Persze ha nincs semmi baj. Márpedig ha baj van, akkor én is úgy vagyok vele, hogy segíteni kell rajta.
Nagyon sokszor elbizonytalanítanak és azt a bizonyos könyvet mondogatják (aludj jól. . . ). Szerencsére még nem vitt rá az anyai szivem, hogy Levivel megcsináljam a bQgetést, mert nála biztos, hogy pokoli lenne! :o(
Biztos, hogy van, akinél beválik, de mint írtátok Ti is, minden gyerek más!
Ha vmiért elbizonytalanodnék, mindig felidézem a következQ cikkekben olvashatókat:
http://www. lll. hu/archiv/ujsag/0401/0401_01. shtml
http://www. lll. hu/archiv/ujsag/0402/0402_01. shtml
Egy kicsit off:
Párommla tervezzük a tesót, ám mindenki csak a következQket mondja:
- ez a gyerek teljesen kizsigerel, felelQtlenség így nekivégni a következQnek, ne szoptasd tovább, pláne ne éjszaka!
- hiába menstruálsz, a szoptatás miatt nincs is rendes peteérésed, így nem is lehetsz majd terhes, a szoptatás egyfajta hormonzavar, ne szoptass tovább!
- meg ehhez hasonlók
Nketek mi a véleményetek, tapasztalatotok?
Én egyébként nem érzem magam fáradtnak, jó a vérképem - igaz azért örülnék, ha lassan éjszaka nyugodtan aludhatnék! - viszont ez a peteérés nagyon zavarna ha nem lenne. . .
(Bocsi az offért, de vmennyire mégis ide is tartozott. )
Mintha magamat hallannám, csak épp 10 év távlatából. . .
Elsö fiamnál nagy gondok nem voltak éjszaka, felébredt, kapott szopni, nem hagytuk sírni, mindig felkeltem hozzá. Elöször könyv alapján próbáltam, hogy ha sír éjszaka, még 1-2 hónapos korában, hagyom sírni. Pont nálunk volt egyszer anyósom. Felháborodottan jött be a szobánkba, hogy miért hagyjuk ezt a gyereket sírni. Fél éjjel mászkáltunk vele, megnyugodott, kapott inni, tán a hasa fájt csak. Ezután sose hagytuk sírni, mert nagyon lelkiismeretfurdalásom volt amiatt az egy-két eset miatt is, amikor hagytuk. Érdekes módon elég jó alvó lett 3 hónapos korára, és nappal is sokat aludt. A mai napig nagy az alvásigénye.
Második fiammal, aki most 10 éves, már komoly gondjaim voltak. Születése óta 14 hónapos koráig egyetlen éjt sem aludt át, minden 2-3 órában felsírt. Ráadásul szabályosan felcserélte az éjt a nappal, volt, hogy 5-6 hónaposan alig aludt éjjel valamit, és csak délelQtt aludt helyette.
Élö hullaként, alvajáróként mászkáltam, mert nappal a nagyobbtól nem tudtam pihenni. EGyszer pld. jött a postás, csöngetett, épp félálomban ültem egy fotelban, mikor hirtelen felugrottam a csengQszóra, azt se tudtam, hol vagyok és elvágódtam, úgy szédültem.
Teljesen kétségbe voltam esve, depressziós is voltam, mindig sírtam, hogy miért ilyen nehéz nekem velük.
Aztán egy júniusi napon, amikor a gyerkQc közeledett az egy éves korához, annyira kivoltam, hogy elmentem ideggyógyászatra, depresszió elleni gyógyszerért. Elmondtam, mi a gond, a dokinQ azt mondta, semmi bajom, de iszonyatosan kimerült vagyok, miért nem vált senki fel. Mondtam, nem lehet, mindneki dolgozik a családban. Erre csak felírta a gyógyszert, és mondta, igazán megemberelhetné magát az a baba, mert tönkretesz engem.
Nem fogjátok elhinni, magam se hittem szinte, valóságos csoda, de aznap éjjeltQl, hogy jártam a dokinál, a gyerek átaludta a teljes éjszakákat. Hihetetlen, de igaz a sztori. Szerintem annyira egy lelki hullámhosszon voltunk, hogy érezte, vége, kifogytak az energiáim, ki vagyok merülve és valahol tudat alatt tán megértette, nem tudom.
A mai napig nem találok rá értelmes magyarázatot, csak hálát adtam a sorsnak, hogy így alakult. A depi gyógyszert ezek után el se kezdtem szedni, mert végre tudtam aludni :-))
Remélem, a Te kicsid is meg fogja érezni, hogy már vége, elfogyott anyu energiája. Nem tudom, lehet-e ezt kimondatlanul sugározni a gyerek felé, egy fajta kérést, hogy aludjon vége és hagyjon pihenni, de érdemes lelki síkon ráhangolódni és megpróbálni.
Nekem három gyerekem van, az első kettő "rettentően rossz" alvó volt két éves koráig. Azért írtam idézőjelbe, mert csak akkor gondoltam így. Ma úgy látom, hogy ők csak mások voltak, mint amilyen gyerekekről a nagykönyvekben írnak. Nem mondom, hogy könnyű volt, de utólag nagyon bánom, ha néha türelmetlen, estleg túlzottan következetes akartam lenni. Hat év kellett, hogy rájöjjek, a gyerekek nem "zsarnokok" és mi nem a "rabszolgáik" vagyunk. A gyerekek jeleznek, ha valamire szükségük van, és nem az ő hibájuk, ha mi ezt nem értjük meg, csak sajnos ők fizetnek ezért.
A harmadik babámmal szerencsém van, nyugodt és jó alvó. Ezt mondom mindenkinek, meggyőződéssel, pedig hét hónaposan kétszer-háromszor szopik éjszakánként. Én szeretek éjjel szoptatni, szeretem az illatát, a puhaságát, a szuszogását. A két nagy mellett erre csak éjszaka van igazán lehetőségem. Fárasztó, nagyon fárasztó, de élvezek minden percet vele. Élvezek minden percet, mert nem kell egész nap a karomon tartogatni, nem kell fél kézzel főznöm, kenguruval mosogatnom, mint a két naggyal.
Igen, minden gyerek más, mindegyik mást szeretne, és mindegyik másként jelzi. Van akit könnyebb megérteni, van akinek könnyebb az igényeit kielégíteni. De szeretni ugyanúgy lehet a macerásabb babát is. És szerintem ez a lényeg, szeretni és elfogadni, odafigyelni. Előbb-utóbb meglesz a megoldás.
Azért írom ezt, mert a legnagyobb gyerekemnél utóbb kiderült tejallergiás, valószínűleg ezért volt nyugtalan.
A középsőnél én voltam hetekig nyugtalan, ideges családi okokból. Lehet hogy erre válaszolt a sok sírással, és a "túlzott" kötődéssel( a gyerekek úgy vannak programozva, hogy kötődjenek anyjukhoz, és ha valamilyen stresszhelyzet van, még jobban kötődjenek).
És nem mondtam, hogy nem szereted a gyermekedet, dehogy mondtam!
Szerinted mi, akik következetesek vagyunk a gyerekkel, nem szeretjük?
Ugyammá!
Én a bölcsiben állandóan bőgve agytam ott a fiam, mert zokogott, amikor eljöttem. Aztán egyszer a dadusok megkértek, ugyan, maradjak már kicsit az ajtó mögött és hallgatózzak. A fiam sírása pár perc múlva elcsendesedett. Hiszen neki is szüksége volt már társaságra rajtam kívül. Csakhát nagyon kötődött hozzám.
A bölcsiben sikerült annyira lefáradnia is, hogy esténként könnyebben ment az alávás. Viszont ehhez hozzátartozik, hogy olyan drága dadusaink voltak, akik a fiamtól nem követelték mega déli alvást. Tudták, úgysincs rá igénye, csak kínlódna.
Aztán 4 éves korára a fiam maga cuccolt át saját szobába, amikor megszületett a húga.
Szóval még kis türelemre szükséged lesz, attól tartok.
Viszont nagyon jó lenne, ha legalább pár napra el mernéd vinni a szülőkhöz a fiad. Neki is jó lenne, mégha sírna is eleinte. De neked, nektek (a férjeddel) meg végképp.
:) Nem, nem a következetesség a titok nyitja. Én a fiammal majd megőrültem, ugyanazt éltem át, mint Melinda. Sógornőmnek volt egy baromi nyugodt fia, tőle kaptam nagyon jó "tippeket", hogy mit szúrok el, mit csináljak másként, és akkor majd nálunk is nyugalom lesz.
Aztán nekem megszületett a lányom, aki nagyon nyugodt baba volt, pedig dettó ugyanúgy foglalkoztam vele, mint a bátyjával, sógornőmnek pedig megszületett a 2. fia, aki minden "következetesség" ellenre mégis olyan lett mint az én fiam:)
Minden gyerek más és más. Más és más igényekkel születnek, más és más habitussal, érdeklődéssel, mozgékonysággal. . . . Nem mindena nevelésen és a szoktatáson múlik. Sok dolog igen, de nem minden! Ezért is nehéz tanácsot adni, hogy kinek mi válna be.
A babák 1, 5 éves koruk körül hirtelen nagyon ragaszkodni kezdenek (vagy még jobban) az édasanyjukhoz, mivel ekkor következik be náluk az ún. újraközeledési krízis! Ennek köze van az önállóság felé vezető úthoz, ezért nem jó megszökni, nem nem bemenni hozzá, hiszen ezzel győződik meg arról, hogy mellette állsz, bízhat Benned! Tarts ki, ez az időszak el fog múlni, egyébkén a szopi is felerősödhet, az én kisfiam átment 2 hónapra csecsemőbe:-) Hidd, el, ezt a kialvatlanságot túl lehet élni, a babák pedig majdcsak megtanulnak egész éjjel aludni, csak még nem elég érett rá ebben a korban (persze vannak kivételek!). Szerintem nem feltétlenül a következetesség (nem azt mondom, hogy nem kell egyáltalán!!!), hanem a szeretet a kulcsszó! Tedd, amit a szíved helyesnek tart! Néha elég csak arra gondolnunk, hogy a fog bizony nagyon tud fájni, a csontok növekedése is fájdalommal jár, és nekik is lehet rossz napjuk. . .
Sok erőt kívánok!
andi
Nagyon-nagyon egyetértek azzal, amit Mimóza leírt. Ugyan az én kislányom még csak 3 hónapos, de végigalussza az éjszakákat, velünk együtt. Nagyon sokan csodálkoznak meg irigyelnek, de a dolog titka egyedül a KÖVETKEZETESSÉG. Először kegyetlennek tűnhetnek pl. azok a módszerek, amiket Mimóza és Era leírt, de beválnak!! És még ha rossz is (pl. sírva alszik el a pici), az lebegjen a szemed előtt, hogy az Ő érdeke (és persze a Tiéd is), hogy átalakísd néhány kis szokását.
A lányom pl. köztünk aludt egy-két hétig, amikor hazajöttünk a kórházból. Tudjátok, hogy van ez, az ember lánya mindig ott akarja tudni a közvetlen közelében azt a kis manócskát, aki nemrég még a pocakjában bugizott. . . hallani, hogy lélegzik, érezni az illatát, a melegét. Erre páromnak is igénye volt, és végül ÉN voltam az, aki azt mondta, elég, MOST kell beszoktatni a kiságyában alvásra, mielőtt közénk szokik. (Sajnos van rossz példánk erre, unokatesóm kislánya 26 hónapos!!! és a mai napig csak anya-apa között tud elaludni, éjjel többször kel és kierőszakolja a szopit. . . gondoljatok bele, unokatesóm több, mint 2 éve nem aludt át egyetlen éjszakát sem!!)
Nórit este 10-kor megetetem (természetesen kizárólag szopik), de nem hagyom, hogy a cicin aludjon el. Utána még jön egy kis babusgatás, 10-15 perc, és félálomban rakom az ágyába. Ahogy Mimóza írta, ha éjjel felébred, uaz a környezet vegye körül, ami elalvás előtt közvetlenül. Fel-fel ébred éjjel Nóri is (félálomig, ezt hallom, pici mocorgás, halk nyögdécselés néhány mp-ig), de eszébe sem jut kaja után reklamálni, legkorábban úgy 4 körül kel, de nem ritkán 6-7-ig is alszik.
A napközbeni ragaszkodásra nem tudok "okosat" írni, mivel az én picim még nagyon pici, 3-4 óránként eszik, tehát 1-2 óránál több időre még nem voltam tőle távol. Bár olyankor sem volt még semmi probléma.
Lehet, hogy hülyén hangzik ilyen pici baba mellől a sok okoskodás, de hidd el, (már ilyenkor is) KÖVETKEZETESNEK kell lenni! Először nehéz, de nem szabad arra gondolni, hogy akkor én most rossz vagy kegyetlen anya vagyok. Mindkettőtök érdeke!
Sok sikert, kitartást!
'Sosan
Én a helyedben éjszaka vízzel kínálnám! Tudom, hogy furcsán hangzik, de szerintem nem azért kel fel, mert éhes, hanem mert meg akar győződni róla, hogy az anya ott van. Én megkínálnám vízzel (nem venném ki a kiságyból), és megpróbálnám visszalatatni. Tudom, hogy drasztikusan hangzik, de az is lehet, hogy csak hagyni kellenne egy kicsit és magától visszaaludna, még ha sírva is. És ha nem veszed ki a kiságyból, nem adsz neki cicit, akkor rá fog jönni, hogy az éjszaka alvásra való. Azért mondom ezt, mert szerintem neki sem jó, hogy csak órácskákat alszik. Egyébként meg hallgass az anyai ösztöneidre, és kitartás!
nehéz megoldást írni arra, amit kérdezel, hisz minden baba más.
A napközbeni ragaszkodás, és az éjszakai műszak két külön dolog.
Az éjszakázásra azt tudom neked mondani, hogy a kutatások szerint a babáknak az alvási periódusuk 45-60 percenként váltakozik. A REM szakaszból az éberebb állapotba kerülésnél a baba nyugodtan alszik tovább, ha ugyan abban a helyzetben találja magát, mint amiben elaludt. Ha viszont nem, akkor igényli ugyanazt a helyzetet, tehát felébred. Hozzáteszem, hogy ez nem általánosítandó minden babára, de a legtöbb esetben így van. Ha a baba cumival alszik el, és kiesik a szájából, könnyen visszaalszik, ha csak bedugja az ember újra a szájába. Ha szopi közben, akkor szopira alszik vissza. . . (nem sorolom tovább), ha pedig a "drasztikusnak" nevezett "hagyjuk sírni" módszerrel EGYEDÜL alszik el, akkor nem keres semmit, hisz arra ébred fel, amire elaludt, s békésen visszaalszik. (bevallom nekünk ez vált be, de a fiam 3 nap után elaludt egyedül, és addig is minimálisat sírt).
Azt javasolnám, hogy próbáld meg a legkíméletesebb módját választani az önálló elalvásnak. SImizd a hátát, mesélj neki. . . stb, de magától szenderedjen el, ne "segédeszközzel".
A napközbeni kérdés megint csak rajtad múlik. MInél tovább vársz, annál nehezebb lesz.
Ha pl holnaptól bölcsibe kellene hordanod, mert akkora hirtelen változás következne be az életedben, akkor sem dőlne össze a világ. Az első percekben biztos sír a kicsi, ha bárhol ott hagyod, de utána ha megfelelő játékokkal, elfoglaltságokkal van körülvéve, nem lesz baj. S ez az idő múlásával csak jobb lesz. Ha viszont nem veszed időben elejét a dolognak, nagyon el tud durvulni a helyzet. Egyik ismerősömnek másfél éves a fia. Annyira anyás, hogy ha itt vannak nálunk, nem tud az anyukája elmenni wc-re, mert a fia üvöltve rohan utána, mert nincs a látókörében. Nagyon nehéz neki. Viszont ő nem tudja hol otthagyni a gyereket, ezért az ő helyzete más.
Ha neked viszont van lehetőséged, próbáld meg olykor olykor délelőttre otthagyni rokonoknál. Az alvás már legyen a megszokott környezetében. Hidd el, hogy hozzá fog szokni, mert ebben a korban még nagyon könnyen alkalmazkodnak.