Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Reménykedő babavárás
Létrehozva: 2004. augusztus 5. 15:47
A babák rám mosolyognak a számítógép alátét borítójáról. Szépek vagytok – mosolygok vissza rájuk és közben átfut rajtam a remény, hogy hamarosan egy élő igazi nevet majd rám, egy olyan amelyben látom önmagam és a társam.
Nehéz teher a várakozás. Lassan kezdem elveszíteni a türelmem pedig még annyira az elején vagyok, még csak most kezd helyreállni a szervezetem a gyógyszerszedés után. Elképzelni sem tudom, mit élhetnek át azok a nők, aki évek óta hiába remélnek. Mit érezhetnek, amikor a képzeletükkel megteremtett babaillat és pelenkaszag közé újra és újra belecsöppen a valóság egy bugyin ottmaradt vérfolt képében.
És mert a nők igazi túlélők, betörhetetlen reménykedők ami nincs azt megteremtik a képzeletükkel. (Mit nekünk pasik buta realitása, a dolgok az Univerzumban születnek meg először és csak utána kapnak fizikai létet!)
Én is érzem, hogy émelygek, hogy hányingerem van, fáradékonyabb vagyok és éhesebb, de amint kiderül, hogy mégsem baba, még abban az órában eltűnik minden kezdődő terhességre utaló tünet. Közben próbálom elhessegetni a Talán most! egyre jobban ismert érzését, de soha sem sikerül, mert mindig ott mozog és mocorog a lehetőség élménye. Azután újabb ciklus, újabb ovuláció és termékenységszámítás, nyugodt hétvége a párommal gyerekgyártás gyanánt megfejelve kellemes hétköznapi estékkel, álmodozás és remény. A barátok értetlenkedő kérdései – És nálatok? Mikor lesz már gyerek? A zavart magyarázkodás, hogy – Hát tudjátok még van egy kis gond amely hamarosan helyre áll és majd akkor…..... bizakodó (-nak látszó) mosoly és belül az érzés: selejtes vagyok Istenem! Még egy gyermeket sem tud megfoganni bennem! Ezenfelül itt van velem néha a félelem, hogy egyszer majd (nagyon sokára) az én édes, drága kitartó párom azt mondja, -Bocsáss meg, de és a saját fiammal/lányommal akarok játszani a játszótéren ha lehet.
Pedig én még az elején vagyok. Még a kötelező egy év sem telt el, amelyet ki kell várni ha egy pár gyermeket akar mielőtt a meddőség lehetőségével kezdenek el foglalkozni gondolatban és komolyabb vizsgálgatással a nőgyógyásznál. De a félelem – amely tudom, hogy a legnagyobb ellenségem most és még sem tudom, nem tudom ! elűzni – bennem van. Beálltam az egyre inkább népesedő reménykedő, ovulációt számláló, menstruációt és peteérést váró leendő (legyünk optimisták!) anyuka közé és várok. Eltűnődöm azon, hogy ma miért megy olyan nehezen az ami anyáinknak természetes volt, mondókákat gyűjtögetek az Intenetről és megengedem magamnak, hogy egy icipicit azt higgyem, ez az émelygés más mint a többi. Mert, … mindenki tudja… a remény hal meg utoljára (de ha meghal is egy egycsíkos teszt miatt, egy hónap múlva újra éled!)
KÍVÁNOK AZ ARRA VÁGYÓKNAK SZÉP ÉS EGÉSZSÉGET GYERMEKET!
Nehéz teher a várakozás. Lassan kezdem elveszíteni a türelmem pedig még annyira az elején vagyok, még csak most kezd helyreállni a szervezetem a gyógyszerszedés után. Elképzelni sem tudom, mit élhetnek át azok a nők, aki évek óta hiába remélnek. Mit érezhetnek, amikor a képzeletükkel megteremtett babaillat és pelenkaszag közé újra és újra belecsöppen a valóság egy bugyin ottmaradt vérfolt képében.
És mert a nők igazi túlélők, betörhetetlen reménykedők ami nincs azt megteremtik a képzeletükkel. (Mit nekünk pasik buta realitása, a dolgok az Univerzumban születnek meg először és csak utána kapnak fizikai létet!)
Én is érzem, hogy émelygek, hogy hányingerem van, fáradékonyabb vagyok és éhesebb, de amint kiderül, hogy mégsem baba, még abban az órában eltűnik minden kezdődő terhességre utaló tünet. Közben próbálom elhessegetni a Talán most! egyre jobban ismert érzését, de soha sem sikerül, mert mindig ott mozog és mocorog a lehetőség élménye. Azután újabb ciklus, újabb ovuláció és termékenységszámítás, nyugodt hétvége a párommal gyerekgyártás gyanánt megfejelve kellemes hétköznapi estékkel, álmodozás és remény. A barátok értetlenkedő kérdései – És nálatok? Mikor lesz már gyerek? A zavart magyarázkodás, hogy – Hát tudjátok még van egy kis gond amely hamarosan helyre áll és majd akkor…..... bizakodó (-nak látszó) mosoly és belül az érzés: selejtes vagyok Istenem! Még egy gyermeket sem tud megfoganni bennem! Ezenfelül itt van velem néha a félelem, hogy egyszer majd (nagyon sokára) az én édes, drága kitartó párom azt mondja, -Bocsáss meg, de és a saját fiammal/lányommal akarok játszani a játszótéren ha lehet.
Pedig én még az elején vagyok. Még a kötelező egy év sem telt el, amelyet ki kell várni ha egy pár gyermeket akar mielőtt a meddőség lehetőségével kezdenek el foglalkozni gondolatban és komolyabb vizsgálgatással a nőgyógyásznál. De a félelem – amely tudom, hogy a legnagyobb ellenségem most és még sem tudom, nem tudom ! elűzni – bennem van. Beálltam az egyre inkább népesedő reménykedő, ovulációt számláló, menstruációt és peteérést váró leendő (legyünk optimisták!) anyuka közé és várok. Eltűnődöm azon, hogy ma miért megy olyan nehezen az ami anyáinknak természetes volt, mondókákat gyűjtögetek az Intenetről és megengedem magamnak, hogy egy icipicit azt higgyem, ez az émelygés más mint a többi. Mert, … mindenki tudja… a remény hal meg utoljára (de ha meghal is egy egycsíkos teszt miatt, egy hónap múlva újra éled!)
KÍVÁNOK AZ ARRA VÁGYÓKNAK SZÉP ÉS EGÉSZSÉGET GYERMEKET!
Ezen mindig konnyebb segiteni, mintha pl. `technikai problemad` lenne, rossz p. vezetek, daganat, stb.
Biztos sikerul.
Mi most odajarunk :)
Hajra mindenkinek es a babaknak is, hogy jojjenek, amikor ugy erzik, jonniuk kell :)
nem kell egy evet varnod, elobb is elmehetsz kivizsgalasokra, plane , ha tudod, hogy problema van.