Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Életközépi krízis
Sziasztok!
Elsősorban olyan hozzászólók véleményére lennék kíváncsi, akik átélték az életközépi krízist így vagy úgy... Az én sztorim röviden: Boldog házasságban éltünk 22 évig. 42 évesek vagyunk, van egy10 éves a fiúnk, felépítettünk egy házat, van egy autónk, és közös programokat csináltunk rendszeresen. Szinte sosem volt közöttünk konfliktus, ami volt, mindig meg tudtuk beszélni. Tavaly november végén a férjem elém állt, és közölte: valami más lett, nem tudja, hogy mi, de el kell költöznie, mert szabad akar lenni. Ja, és szeret egy lányt. :( Szeret engem, mindig én leszek számára a NŐ, de ez most valami más. Hogy neki tervei vannak, amiket nem tudott megvalósítani, de akar... pl: futás. Válni nem akar, de maradni sem tud. Megbeszéltük, hogy nem költözik el januárig, mert a gyerek miatt csináljuk együtt végig a karácsonyt, illetve január elején van a fiúnk szülinapja, addig legyen itthon. Ez így is lett, amit utólag már bánok, akkor el kellett volna mennie, amikor bejelentette. Mára odáig jutottunk, hogy válni akar, össze akarnak költözni, és közös nyaralásokat tervezgetnek. A "lány" akit szeret, egy 40 éves, 2 gyerekes, 2szeresen elvált anyuka, (2 gyerek 2 apától) aki tőle 250 km-re lakik. Együtt járnak futóversenyre, a "lány" meg tudja oldani a gyerekfelügyeletet, és szabad, mint a madár akkor, amikor akar... (sajnos mi nem tudtuk megoldani, nem volt kire "lepasszolni" a gyereket). Teljesen magába bolondította a férjem, aki nagyon nem önmaga most. Az eddig nyugodt, szerethető, humoros, kedves ember most cinikus, beszólogató, kötekedő... Látom a hibákat, amiket elkövettünk, tudom, hol rontottuk el. De hiába is mondok bármit neki, ő csak azt az egy utat látja, hogy engem már máshogy szeret, és velem már nem tudja elképzelni a jövőt... Én szeretem, és nagyon szeretném, ha újra egy család lennénk, de nem tudom, hogy tudnék rá hatni, mert most úgy látom, sehogy...
Köszönöm a véleményeket!
Mire vagy kiváncsi, Ági? Az imádott pasim látszólag tök jól érzi magát, nem velem.
Mit jelent a"Hoppa'…"
Jovo honap elejen toltom a 82.et
Sajnos, mindig csak utólag értjük meg, mit rontottunk el, hiszen, ha nem így lenne, nem rontanánk el...Nyilván a másik oldal a férjed, aki biztos szintén követett el hibákat. Két emberen múlik mindig minden. Mindamellett persze furcsa, hogy ukk-mukk-fukk elmegy, de a lila köd az már csak lila köd, nem lát reálisan, nem is akar egyelőre. Utána meg már a büszkesége sem fogja tudni visszahozni. Jobb ezt a meccset addig lejátszani, amíg nem megy el a másik... De nem könnyű, kitartás. Az életközépi krízis az egyik "legnépszerűbb" válóok... az ember fia/lánya nem találja a helyét, úgy érzi hirtelen csöppen bele, de nem.. szép lassan kúszik az életbe az elégedetlenség, csak a robbanás történik hirtelen...
Számolgassunk.
44 voltál amikor egyedül maradtál. Az hogy nem te dobtad hanem ő ment el, ugye csak részletkérdés?
13,5 év után férjhez mentél, tehát 57 és fél évesen.
Idén ünneplitek a 25. évfordulótokat.
Tehát ... 82 és fél éves vagy.
Hoppá...
Mesélj az imádott pasidról - Mancika!
Köszönöm Ági, nagyon kedves vagy! :)
Sajnos igen.
Mancika, tart meg a lila kod a ferjednel?
Nagyon rendes nő vagy Mancika - tisztán látod a helyzetet. Te tudod, mint mondtad, mit szeretsz a férjedben - aki nem érdemel meg téged. Kevés ilyen megbocsájtó nő van ....Én biztos nem várnám vissza a hűtlent! Kívánom - élj boldogul!
Köszönöm, nekem is tetszik a Te gondolkodásod.
Számomra nagyon szimpatikus, ahogy gondolkodsz erről a helyzetről.
A Lét és a spiritualitás nagyon szorosan összefüggő dolgok, nagyon szívesen beszélgetek róluk, de azt hiszem ezek túlmutatnak a téma keretein.
Számomra nem „furcsa” az elhagyót visszafogadni, de más természetesen tarthatja furcsának. A párkapcsolati krízisnek vannak körülményei, velejárói, aspektusai, de a visszatérés semmivel sem furcsább, mint a végleges szakítás. Na de lépjünk túl ezen!
A szeretet és a szerelem kérdését már számtalanszor körüljártuk, de most értettem meg igazán az álláspontodat. Így ez egyszerű szemantikai kérdéssé vált. Amit te szerelemnek nevezel az költői elnevezése annak a mély, önzetlen, harmonikus párkapcsolati szeretetnek, ami egy életen keresztül tart. Az emberek által szerelemként megélt érzést te egyszerű kémiának nevezed, csakhogy minden, ami bennünk zajlik kémia. Az érzelmek bonyolult biokémiai folyamatok „termékei”, így a lélek sem tekinthető másnak. (Tudományos kísérlettel igazolták, hogy az emberi szervezet mesterséges stimulálásával érzelmeket lehet kiváltani és azok bármeddig fenntarthatók. Ma még a sci-fi kategóriájába tartozik, de talán már az unokáink számára lehetővé válik érzelmek vagy élmények vásárlása. Csak a morál szabhat határt a tudománynak.)
A szeretet ma még semmilyen formájában sem csereáru. Ha az lenne, nem nevezhetnénk szeretetnek. Szeretni sok embert lehet, míg a szerelem kizárólagos. Nem tűr meg másik szerelmet, ilyen tekintetben az egyik legönzőbb érzés. Az egyoldalú szeretet és a belső harmónia tökéletesen megfér egymás mellett, míg szerelemben ez elképzelhetetlen. Sokáig lehetne ezt ragozni, de már értem miről beszélsz, és nyugodtan nevezhetjük azt szerelemnek.
A példádra nehéz válaszolni. Igen, van ilyen szituáció is, és vannak, akik ez hasonlóan élik meg. Az esetek, és azok megélése viszont nagyon széles skálán mozog. Fogadjuk el, hogy különválások nagyobb hányada soha nem rendeződik újbóli egymásra találással, de azt kijelenteni, hogy ez soha nem fordul elő, nem szabad.
Nem gondolom, hogy butaság bízni valakiben, akivel leélek x évet. Nyilván figyelek, de ha mindig azt feltételezem, hogy ha máshogy áll a szempilla, akkor ott van valami, úgy nincs értelme. Mint írtam, utólag látom, mit és hol rontottunk el. Már látom, mi volt, amire oda kellett volna figyelnem.
Szerintem te nem értesz engem. Én nem mindenáron szeretném visszakapni a férjem. Vannak dolgok, amik mellett nem lehet elmenni. De tudom, mit szerettem benne, és miért szeretem most is. Ez olyan lelki dolog. Hiszem, hogy ő most eltévedt. Ettől függetlenül nem várok rá a végtelenségig, és addig is építem az életem tovább, nélküle.
Éljek boldogan? Meglesz, hiszen ebből is tanulok, és van egy gyönyörű gyerekem, akiért nem szabad feladni. :)
Nem érted amit írtam, de nem baj.Pedig nem volna baj.A bizalom és a butaság között óriási a különbség.
Fátylat rá.
Élj boldogul.
Értem, mire gondolsz. Vakon és feltétel nélkül megbíztam a férjemben, 22 éven át. Én nem tudok máshogy olyan kapcsolatot elképzelni, ahol nem bízom a másikban. Legyen az házastárs, barát, közeli családtag. Bizalom nélkül semmi értelme.
Én a másik hölgyet nem cicukáznám le.
Soha nem tudhatod hogy kiféle ember áll a sztori túloldalán.
Egyébként is, az ember tisztelje az ellenfeleit, azzal saját magát is megtiszteli.
Az egyiket én is "elengedtem", a másiknak még fogom a kezét, ők (gyerekek) úgy az enyémek hogy megkaptam Istentől a lehetőséget hogy nevelhessem őket.
Ha visszafogadod a férjedet, akkor csakis úgy, hogy a történteket soha nem emlegeted fel neki.
Azt csinálsz amit akarsz,természetesen,
De, ha valaki nekem azt mondaná,hogy nélkülem jobb neki , a büdös és jószagú életben nem foglalkoznék vele, mint nő.Felmelegíve csak a káposzta jó!!!
Meglévő gyerek/ek esetében nyilvánvaló a kapcsolat megtartása, de szigorúan körön belül maradva.
Szóval, nem tudsz meg sok mindent abból amit itt mesélnek az emberek bármi is az.
Akármit döntesz a hatása csak később derül ki.
,A partneri viselkedést a normálistól való eltérést, a kapcsolatra irányuló veszélyt a "szempillájáról" is észre lehet venni.
Röhejes a megfogalmazás, de szerintem abszolute benne van minden amire gondolok.
Szó sincs arról,hogy nagyítóval/magándetektívvel vagy bármi mással ellenőrzés alatt lenne a másik ember, csupán használni kell az érzékeket .................Ha érted mire gondolok, de szerintem nem érted.
Pl azt,hogy a hozzászólásaid olvasva azt gondolom,
-hogy túlságosan kiborultál a lépésétől
-hogy - bocs - nem érzek nálad önbecsülést
-hogy nem érzek nálad egy egészséges önvédelmet
-hogy nem jön át - ha egyáltalán van ilyen - erőt
Ami pedig a derült égből villamcsapást érinti: nem volt az anynira derült ég, szerintem.
Tudod, egy bizonyos "odafigyelés"-t minden nőnek meg kellene tanulni,hogy tisztában legyen a párja viselkedésével.
Itt például szintén nem remekeltél.
Csend Ike, ezt tényleg rosszul látod! Valóban visszavárom, és azt gondolom, sok mindent meg lehet beszélni, de nem mindenáron! Mint korábban írtam, már látom, vagy gondolom, hogy csúszhatott el a dolog, és ezek kis odafigyeléssel kiküszöbölhetőek lehettek volna. Ha tényleg így van, és ezt meg tudjuk beszélni egy szakember segítségével, csak akkor van közös jövőnk.
Ez alatt mit értesz? "Az a helyzet,hogy ez az ő malmára hajtja a vizet."
Véleményem szerint te mindenképpen vissza akarod "kapni" a férjed.Ebből azt lehet levonni tanulságként,hogy veled bármit megtehet, te mindent lenyelsz. Ezt ő egyébként világosan látja is.És ha másik cicukája valahogy nem jön be neki, máris repül hozzád.Olyan megbánást fog produkálni,hogy azt még Gombaszögi Ella is megirigyelhetné - ha élne.
Az a helyzet,hogy ez az ő malmára hajtja a vizet.Neked minden mindegy, szerintem,Csak jöjjön.Háááááát jönni is fog, neked meg lesz egy őszinte és megbízható párod. Újra.
Sheriff-2 kifejtenéd a véleményed? :) Köszi!
Nikita, ha úgy alakul, hogy visszatérne, csak a gyerek miatt biztos, hogy nem fogom engedni, hogy jöjjön. Igazad van, az senkinek nem lenne jó. Ez kicsit olyan, hogy mindegy, milyen az életem, de a gyerekemért bármit megtehetnek velem. Én nem ez az ember vagyok. :)
Sissi52, ez azért elég erős túlzás... azt gondolom, "visszasunnyogásról" szó sem lehet. Ha úgy is alakul, hogy visszatérne, azt véleményem szerint csak úgy lehetne, ha szakember segítségét vennénk igénybe, ahol kiveséznénk, hogy mi, hol csúszott el mindkettőnknél, és tudjuk-e ezek után újrakezdeni.
Ezt is megértem ...
Olvasgattalak és igen, igazad van abban, önzőnek kell lenni valamilyen mértékben. Sok nő, anya viszont ilyenkor a gyereket helyezi előtérbe, az ő érdekeit nézi. Azt elfelejtik hogy a gyereknek az a legjobb ha kiegyensúlyozott szülei vannak, akiknek nem szükséges együtt élniük.
Az akaratunkat részben a lelkünk irányitja, ami viszont nincs kódolva.
Az akaratunk ellenkezhet azzal, ami a lelkünknek jó.
Kifejtem mert komplikált.
Ha egy nőnek tetszik egy férfi, aki ráadásul gazdag is, szereti is, akkor az akarata azt mondja ő lesz a férje. Ez a kód. A jóképű sármos genetikai továbbvitele, és az élet nyugalma a vagyon által. De ha némi agresszió is társul a sármoskához, akkor a nő lelke már riadót fúj. Amiről te irsz, az az emberi lét, amiről én az a spirituális. Ha a kettő nem képes együttműködni, akkor lehet csak előre kimutatni hogy mit fogunk akarni. Ha a kettő együttműködik, akkor szoktunk ésszerűtlen döntéseket hozni. Mások olyankor csodálkoznak, mi viszont azt érezzük nekünk ez volt a megfelelő döntés, nyugi van.
Szia Miacida!
Köszönöm a hozzászólásodat! Én is nagyon sajnálom, ami veled/veletek történt.
Az én férjemtől is elhangzott egy olyan mondat, hogy tevei vannak, és hogy a másik "csak katalizátora volt" annak, hogy menjen. Én is belehaltam akkor, amikor elém állt azzal, hogy mást (is) szeret. Sokszor nehéz érzelmileg, vannak súlyos mélypontok. Aztán felállok, mert kell, mert az élet megy tovább, élni kell az életünket...
Sokan mondják, hogy nem leszek egyedül, biztos lesz majd valaki, de jelen pillanatban azt érzem, nem kell más. Természetesen nem tudom és nem is fogom megállítani az életemet miatta, vannak terveim, aztán majd meglátjuk, ha csatlakozni akar, lesz-e lehetőség rá...
Kitartást Neked is!
Arra mindig ügyelek hogy soha senkit ne biztassak semmire. Elemeztem neki a szituációt hogy miért nem fog visszamenni, és miért furcsa az elhagyót visszafogadni.
Másképp fogalmazok mert igazad van. Szeretni lehet bárkit aki ellenünk tesz, de az nem szerelem. A szerelem kölcsönös érzelmen alapul, nincs tabu, nincs titok, nincs olyan tett ami a másik háta mögött történik, nincs becsapás, nem érlelődik olyan gondolat, aminek a megvalósitásával a másiknak szomorúságot, kárt okozunk.
A szeretet csereáru. Akkor szeretünk valakit, amikor az kielégiti valamilyen igényünket, legyen az kedvesség, jóság, türelmesség ... a többi ember felé elvárásaink vannak. Ha valaki javarészt nem felel meg az általink elvárt normának, az illető közömbös vagy gyűlöljük.
A szerelem az amikor nem várunk el semmit, a másikat úgy fogadjuk el ahogy van. Ha körbenézel, láthatod hogy igen sok ember panaszkodik a párjára, valami nem jó nekik, nincs szerelem, de attól függetlenül a szeretet megvan.
Javarészt értetted mit irtam, de biztos hogy nem jól fogalmaztam meg a lényeget. Adott egy házaspár (bárkik a nagyvilágban), ahol az egyik félnek kielégitetlen vágyai vannak, és elkezdi követni őket. Ezzel viszont azt üzeni a párjának hogy ő nem elég neki, lecserélhető. Keresgél az emberünk, és rájön hogy nem talál olyan partnert akiben megvan az ami a párjában, és még pluszt is ad, tehát visszamegy hozzá. És itt jön a de! Ha talál olyan partnert, akkor lecseréli a párját. Nos, itt jön a képbe amiről beszéltem, ezután a párja hogy fog viszonyulni hozzá? Mindig ott lesz a gondolatai között hogy valamit nem tud megadni amire a másik vágyik, és bármikor képbe jöhet egy tökéletes. Ezt hangoztatni nem fogja, mindenkinek azt mondja majd hogy jó vagyok, én vagyok a legjobb mert visszakéredzkedett. Hát ehhez kell gyomot, visszafogadni azt, akiről tudjuk hogy lecserélt volna másra. Ha valaki ily módon lép, azt már nem kell visszavárni. A házasságot sokan olyan kapcsolatnak élik meg, mint amilyen akár egy szomszéddal is lehet. Ma elköltözik mert nem tetszik neki valami, jövő hónapban vissza. Ha jó volt a szomszédi kapcsolat, visszavárják. De attól a másik még elment, nem érdekelte hogy a régi szomszédok mit szólnak, mennyire szeretik.
Egyetlen életünk van, ne reménytelen sóvárgással töltsük, és ne az arra érdemtelenekre pazaroljuk a szeretetünket. Ha valakivel a természetünkből kifolyólag nem tudunk komplett egységet alkotni amelyben mindkét fél kellemesen, boldognak érzi magát, akkor lépni kell.
Erre az esetre ez nem húzható rá.
Az agyat be lehet csapni azzal ha azt mutatjuk amit a másik látni akar, vagy látni akarunk. Az agy hisz a szemnek akkor, ha valaki nem tanult meg az ösztöneire hallgatni.
Én a szeretetről beszélek. Te asszonysorsot, összekuporodást, lovat meg szamarat és visszasunnyogást emlegetsz. A szeretet - abban a konstellációban, ahogy te használod - nem ismeri ezeket a szavakat, és a részemről nincs - még burkoltan sem - utalás arra, hogy mi a helyes cselekedet. A szeretet tartja egyben a világot és ez az összetartó erő akkor is működni fog, ha a közös út véget ér. A szeretet támasz és lehetőség. Támasz a fájdalomban, és lehetőség a boldogságra. Hogy a boldogság milyen formában jelentkezik, ki mellett éljük meg azt, valahol már csak részletkérdés. Mancika talán elválik, talán a visszatérő férjével együtt éli le az életét. Vesztes csak akkor lesz, ha a szeretet helyett a szamár szerepéből, vagy az önérzetből - esetleg a kettő zagyva elegyéből - épít magának identitást. Aki ezt teszi, önmagát korlátozza.
Nem baj. Te mirol beszelsz? Haha!!! En maradok a topiknal. Az is lehet, hogy a masik csaj kidobja az urget, az meg visszasunnyog, ha lo nincs szamar is jo alapon. Hat aki szamar akar lenni oszt ult egesz idokozben osszekuporodva a sarokban, hatha egyszer a nagy o-je megis razorgeti az ajtot. Es lon. Ket megtepazott alak, osszeillik, nem? Penelope is 12 evig vart Odusszeuszra, 'oszt' az, ahogy jott, ment is. Asszony dolga? asszonysors? Haha!!!!
Nem egy dologról beszélünk, de ez nem baj. Mancika mindkettőnket érteni fog.
Hat a francba, Nikita, egyet kell veled ertsek.
He nem vetted volna eszre, pont erre inspiraltam, hogy most onzo kell, hogy legyen es sajat magat epitse fel. Itt ilyen roviden minden egyes emberre, esetre kiterni lehetetlen.
Ezt azzal egészíteném ki, hogy véleményem szerint döntéseink belénk vannak kódolva. Az akarat szabad, de hogy mit fogunk akarni, előre kimutatható. Idő kérdése, hogy ez realitássá váljon, de ez már egy egészen más téma.
A hiú remény táplálása ugyanolyan felelőtlenség, mint a lemondásra való közvetlen, vagy közvetett biztatás.
A szeretet nem csereáru. Már hogy ne lehetne szeretni olyan embert, aki nem-, vagy nem az általunk elvárt módon viszonozza érzelmeinket? Még azt is lehet szeretni, aki ártó szándékkal cselekszik ellenünk, de a hűtlenség esetében szó sincs ilyesmiről. A házasságból kilépő ember nem azért lép ki, hogy a párjának ártson, hanem hogy saját vágyait kielégítse. A kérdés az, hogy mi áll ezen vágyak mögött, és azok kielégítése milyen tartalommal bír. Ezek, illetve az érintettek személyiségei fogják meghatározni a jövőt.
A kilépés nem feltétlenül jelent kiábrándulást, a visszavárás és a visszaédesgetés között óriási különbség van, de azzal tökéletesen egyetértek, hogy a döntés felelőssége átruházhatatlan.
Több változatot említesz, és ennél sokkal több létezik. Szerintem nem szabad prejudikálni, személyes tapasztalatainkat vagy nézeteinket ráültetni egy olyan kapcsolatra, melynek körülményeit és szereplőit nem ismerjük. Bármi megtörténhet, és képességeink maximumát a segíteni akarás jelenti. Nem az összetartásban vagy az elválasztásban kell segédkeznünk - vagy azt megpróbálni -, hanem a helyzettel járó fájdalom enyhítésében, annak feldolgozásában.
Szia Mancika!
Az elejétől követem a topikodat, és őszintén sajnálom, hogy így jártál. Ez nagyon szomorú.
Engem is elhagytak, de nem egy másik nő miatt. Az én férjem egészen egyszerűen a barátai és a hobbija miatt lépett ki a házasságból, ahogy ő fogalmazott "Nem tudom tőletek élni az életemet." Nyilván nem egyik napról a másikra fogamlazódott meg benne ez az elhatározás, de nekem nagy pofon volt. Voltak gondjaink, de kinek nincsenek?
Ahogy egy másik topikoló írta, "belehaltam". 3 és fél éve történt, és még mindig szomorú vagyok miatta. Na jó, nem nonstop, de nehéz még mindig. Egyedül vagyok a lányommal, nem vágyom másra, nyilván már a volt férjemre sem, de nagyon sokáig reméltem, hogy visszatalál hozzánk.
Csak azért írtam le, hogy lásd, mással is, máshogy is megtörténik, ki így, ki úgy dolgozza fel.
Sok erőt kívánok Neked!
Nem mindenkinek az esze hiszi el azt amit a szeme lát.
Szerintem inkább az a felelőtlenség, amikor idegen embernek adunk hiú reményeket.
Amikor egy házastárs kipróbál egy másik embert azért hogy az hátha jobb mint az előző,és ha netalántán ha mégsem jobb akkor visszacsámpázik a házastárshoz aki visszafogadja, ahhoz gyomor kell.
Mert undoritó. Semmivel nem különb az ilyen ember annál aki a jobb szex reményében prostituáltakhoz járkál, miközben erről a feleség tud, és visszavárja. Mert szereti. (?)
Mit lehet szeretni egy olyan emberen, aki ellenünk tesz? Akinek nem vagyunk jók? Aki kiábrándult belőlünk? Miért kell visszavárni, visszaédesgetni?
Bárki bármit mond, hogy a házastárs visszamegy-e vagy sem, a felelősség azé a FELNŐTT emberé, akinek a tanácsot osztogatják.
És már megint az a fránya nagybetű...
Egyébként felesleges kérdezgetni hogy ki hogyan járt, hiszen minden ember más. Ez a kérdezgetés nem a tanácstalanságé, topic inditó sem tanácstalan, hanem az hogy hihetetlennek tartja ami vele történt és bizonyságot szeretne arról hogy ez mással is megtörtént már. Megerősitést akar arról, hogy ezt túl lehet élni, tovább lehet lépni.
Senki nem tudja, holnap mi fog tortenni. Nem vita, egyik ember rosszabb, mint a masik, masik ember jobb, mint a masik. Ertem ezalatt, hogyan vagja a kest a masikba.
A tegnapot viszont tudjuk, abbol tudunk tanulni a jovore nezve.
Amink van, az eppen a MA. Ma viszont mi VAN? Az ember elment, mint mondta, mindorokre. Nincs mas teendo, talpra kell allni, ujra kell elni, barmilyen nehez is. Ossze kell kaparni, amink van, es azon nem bankodni, ami nincs. Ilyenkor az elhagyottnak igenis nagyon onzonek kell lennie olyan ertelemben, hogy magaval torodjon, hogy o ujra rendben legyen, es akkor tud torodni masokkal. Hiszen ott vannak a gyerekei, baratai, es meg azok, akiket szeret. Itt lep be a kepbe, hogy a majdan, a jovoben visszasunnyogo valahai tars ugyanazt a meggyotort volt feleseget talalja-e ott, vagy valaki mast. Valaki mast, aki megujulvan szinten mas ember lett. Persze, aki azota is ott ul osszezsugorodvan a sarokban es az ajtot lesve, azt konnyu ujra tancba vinni. Hat en nem tudom ezt a helyzetet, de ha valaha ilyesmibe csoppentem volna, nagyon sokat kellett volna pedaloznia a tekozlo fiunak. Van egy baratnonk, sot egy unokahugom, kibekultek, lett meg egy gyerek, aztan elvaltak, mert apu mindig talalt egy meg szebb vagy jobb not. Persze, van, aki vele marad, es allandoan szidja, veszedeknek, meg olyan is, akik fatylat vetettek ra. Szeintem a fajdalmat el kell viselni, nincs mas ut, a gyaszt tul kell elni es elni kell tovabb, mostmar ujonnan megerosodve, hogy ha barmi vihar is jon a jovoben, az ne dontse le az embert a labarol. Mert senki nem kapott biztositast, garanciat a szuletesekor a mindenkori joletre. Az is meglehet, hogy az evekkel kesobb visszasunnyogo, mar egeszen mas emberre az emberlanya csak racsodalkozik, hogy hat te meg ki vagy?