Az én történetem jó pár évvel ezelőtt kezdődött, még tini koromban..

Már 16 éves elmúltam, mikor még mindig csak nem akart megjönni az a bizonyos menstruáció. Anyukámmal felkerestünk egy nőgyógyászt, ő azt javasolta várjunk még. Eltelt újabb két év, és persze semmi sem változott. Ekkor fogamzásgátlót írtak fel nekem, most már tudom csak azért hogy így elfedjük a problémát, mesterséges ciklust kreálva ezzel.

Persze ez így működött is jó pár évig. Évente egyszer citológia, vérvétel(saját kérésre) ahol minden rendben, szedje csak tovább amíg nem szeretne babát.

Teltek az évek, férjhez mentem és kialakult bennünk az érzés, hogy utódokat szeretnénk.. Egy éve abbahagytam a fogamzásgátló szedését, és láss csodát, azóta sem volt menstruációm, mint ahogy előtte sem.. Vizsgálat, minden ok – ez fél évig normális a hosszú szedés után. Eltelt ez az idő is, még mindig semmi. Fizikailag, UH továbbra is minden szuper, hormonlabor után kiderült, hogy a progeszteron szintem szinte a nullával egyenlő, viszont a prolaktinom jóval magasabb a kelleténél.. TSH sem az igazi, de még határértéken.

A volt nőgyógyászom szerint PCO-s vagyok, diétázzak, szedjem a folsavat, próbálkozzunk aztán minden oké lesz. Kinek hinne az ember, ha nem az orvosnak, aki nem kevés pénzért javasolja nekünk mi is lenne a jó megoldás.

Diétáztam, mellette vitaminok, folsav, barátcserje, C,D,E vitamin, gyógyteák.. Az esélytelenek nyugalmával próbálkoztunk a férjemmel, de én adtam magunknak fél évet, ha nem jön össze irány tovább másik dokihoz. Kb egy hónap múlva furcsa érzések töltöttek el, nagymértékű hangulatingadozás, plusz mintha még a melleim is nagyobbak lennének.. Teszteljünk, hátha.. És pozitív!! Nem hittem a szememnek, később csináltunk még egyet, és másnap is. Pozitív, pozitív, pozitív!! Irány a kórház, UH-ra, valaki mondja meg hogy lehetséges ez.

Boldogan, de azért továbbra is hitetlenkedve érkeztünk a kórházba. Mivel továbbra sem volt ciklusom, nem tudtam hány hetes lehet. Röpke három órás várakozás után hüvelyi UH-val megállapították hogy bizony ott a petezsák, de az ő gépük nagyon régi, menjek át a másik részlegre hogy biztosan meg tudják mondani. További két óra elteltével végre szólítottak. Újabb gép, újabb vizsgálat, nincs szívhang. Az meg hogy lehet?? Jobban megnézik, az embrió már vagy még nem látható. Elmeséltem ott is a történetem, erre azonnal műtétre küldenek, miszerint ezt meg kell szakítani!

Így kerültem pár perc alatt a mennyekből a pokolba. Egyszerűen nem tértem magamhoz, mi ez az egész, miért vagyok én itt és ez? Miért éppen velem történik?? A férjem türelmesen várt, de én alig bírtam neki elmondani.

Beszéltem a nőgyógyászommal, aki nem tudott azonnal időpontot adni, de azt mondta ha két héten belül spontán elvetélek, akkor ő nem látja szükségét a műtétnek.

Ez így is történt, éppen a március 15-i hosszúhétvégén mentünk pár napra pihenni, amikor is útközben megindult. Már csak egy órányira voltunk a szállástól de mintha fényévekre lett volna. Odaértünk végül, további 3-4 órás iszonyatos fájdalmak után Ő végleg elment.

Miután hazaértünk, a nőgyógyászom megvizsgált UH-val, benn maradt még egy rész. Kaptam ínjekciót, még aznap este távozott. Itt megemlíteném, hogy időközben kerestem egy másik orvost. Ő azt állapította meg, hogy nem vagyok PCOs!! Na, most akkor mi is van???

Antibiotikum, ergam cseppek..lassan megszűnt a vérzés. De barna folyás maradt utána, ami miatt állítólag nem kell aggódnom, ez természetes. Most már lassan 1,5 hónapja egyszer van folyásom, egyszer nincs, rendszertelen időközönként egyszeri vérzésekkel, szövetdarabokkal. Persze, ez már nem normális, de most nem tudnak fogadni, majd egy hónap múlva..

Időközben jártam endokrinológusnál is, ő is elküldött laborra, holnap megyek vissza az eredményért, annyit mondott telefonon, hogy további vizsgálatok szükségesek.

Én meg lassan kikészülök már ettől az egésztől, főleg mert friss házasokként hetente legalább kétszer-háromszor megkapom a kérdést: „Na és baba mikor lesz??”

Elkezdtünk építkezni, így most ráfogom arra, hogy amíg azon dolgozunk, addig várunk. Közben pedig megszakad a szívem..

Van esetleg köztetek aki hasonló cipőben jár? Vagy esetleg aki már végigcsinálta ezt az egészet? Nagyon örülnék, ha valaki tudna tanácsot adni, vagy csak ha tudnék valakivel erről beszélni, aki átérzi a helyzetet.