Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Szar anya
Létrehozva: 2018. május 15. 20:29
Kedves fórumozók! Hadd öntsem ki a szívem! Napok óta borzasztó szomorúság gyötör, mert cefetül pocsék anyának, szülőnek tartom magam. Szóval van 3 gyermekünk, 2 nagyfiú (felnőttek), egy kiskorú lány. Történt, hogy a papájuk, az én édesapám kórházba került, jó darabig ott is marad. A legnagyobb fiam még egyszer sem ment meglátogatni, mert állítólag sosem ér rá. A kisebbik fiam talán 2x bement a papához, a lányom többször volt velünk. Legutóbb úgy mentünk meglátogatni a papát, hogy rajtam kívül az anyukám és a nővérem szintén felnőtt fia is jött. A nővérem egyedül neveli a gyermekeit, másként, szorosabb, bensőségesebb viszonyban, mint mi a milyeinket, és amit én/mi idáig mindig kikuncogtunk, hogy még a felnőtt gyerekeit is babusgatja. Viszont ezen a látogatáson a nővérem 25 éves felnőtt fia kézen fogva sétált a beteg papájával a kórházi folyosón, aggódva ücsörgött mellette, készségesen megborotválta....és ott voltam én, akinek a legnagyobb gyereke még csak be sem ment meglátogatni a papáját az elmúlt 4 hétben, a másikok se nagyon törik magukat...szóval szégyelltem magam, hogy közömbös, érzéketlen, nemtörődöm gyerekeket neveltem, és haragudtam magamra, hogy felsültem nevelés ügyileg, és az a 15 év, amit folyamatosan itthon töltöttem a gyerekeimet "nevelve", semmit nem ért, mert egy fikarcnyival sem különbek, mint azok a keresztgyerekeim, akiket az egyedülálló nővérem munka mellett nevelt. Elszúrtam és szégyenlem magam, szar anya vagyok, aki megbukott a nevelés terén. Potyognak a könnyeim! Annyira béna vagyok az egész életemmel együtt, nekem sose sikerül semmi. 
Én be sem engedtem anyámhoz a tumorműtétje után a gyereket. Nem is lehet bevinni látogatót.
Majd pont egy haldoklót kell végignézetni valakivel.
Mondjuk nálunk csak én látogattam az anyám.
Utána kerülte az én fiam is, mikor itthon injekcióztam, ápoltam. Nem csoda.
Most a haldokló nagyapót kerülgetjük, de őt már én is.
Soha többé nem vagyok kiváncsi rá, remélem nem fél meghalni, de a temetésére vagy el se megyek, vagy talpig pirosban.
Szerintem, ha a papa "rossz" termeszete miatt a gyerekek nem tudtak jo kapcsolatot kialakitani vele, amikor egeszseges volt, csak azert mert beteg, nem fognak bemenni hozza, mert "ugy illik". En nem ebben a helyzetben neznem, hogy fontos-e a gyerekeknek a csalad vagy sem.
En magam sem mentem ahhoz a nagyanyamhoz a korhazba, aki ereztette velem, hogy a többi unokajat jobban szereti. Es ilyen helyzetben el nem varnam a gyerekemtöl, hogy menjen latogatni. Bocs, ez en vagyok.
Összetartó család vagyunk, de tény, hogy a papa természete olyan volt mindig is, hogy nem csak az unokák, de úgy általában mások sem szívesen keresték a társaságát. Viszont most beteg, egy idős, 76 éves ember, akivel a rossz természete ellenére is törődni kell vele. Nekem csupán annyi a bajom, hogy ezt a törődést és szeretetet hiányolom a gyerekeimből. Valami miatt minden fontosabb nekik, mint a család...talán később megérnek arra, hogy változzon a fontossági sorrend.
Ezeket a negatív gondolatokat a gyerekeidnek is el kellene mondani. Amúgy sosincs késő nevelni őket.
Másfelől viszont a nővéred gyerekei inkább a ritka kivételek, a kamaszok 90%-a utál kórházba menni bárkit is látogatni. (Felnőttet is ismerek, aki a beteg anyjához nem ment be hetekig, a felesége ment helyette naponta). Harmadik dolog, hogy nem kell feltétlenül szeretni a nagypapát. A nagypapa sem biztos, hogy minden unokáját egyformán szereti. Szóval sokminden körülmény van egy ilyenben. De beszélgetni kellene a gyerekeiddel ezekről, megkérdezni, ők mit éreznek.
Ja, és csecsemő és gyermekszakápolóként dolgoztam 5 évig és imádtam.
Szerintem beteg rokonhoz senki nem szívesen megy ilyen helyre. Egyszerűen fáj nézni a szenvedését, fájdalmát, súlyosabb esetben az is benne van a pakliban, hogy nincs tovább.
Viszont ilyenkor érdemes beleélni magunkat a beteg helyzetébe, hogy neki milyen ott, és mennyit jelent neki, hogy én az ellenérzéseimet legyőzve oda megyek. Talán erről is érdemes a gyerekekkel beszélgetni. Sajnos nálunk több apropó is volt erre...
Egyetértek az előttem szólókkal....Igen, a bajban többen-többféleképpen viselkednek....Mindenképpen beszélgess a dologról a nagyfiaiddal . Valamiért nem megy /nem bír odamenni .....Milyen volt a Papával a kapcsolata? Én is írtózom a Kórháztól....csak akkor megyek, ha nagyon muszáj....Van aki pedig Önkénteskedik....és inkább kőbányába mennék...
1.Soha ne csépeld magad baromságokkal.Igaz, másokat se.Ne legyél pejoratív minta a családban.
2,A gyerekek sok mindent tudnak, sokkal többet mit sem azt gondolnánk.De természetre nagyon is különbözőek lehet egy apától és egy anyától származás ellenére.
3.Nem biztos hogy hálátlan a gyerek mert nem megy a kórházba a .Lehet hogy ő maga is "beteg" lett a papa kórházba kerülése miatt és fél...........Ahogy a már régen felnőttek is félnek..
4,Segíts neki egy vagy több oldott beszélgetéssel.Hivd fel a figyelmét az idő rövidségére, az elmúlásra.Hívd fel a figyelmét arra, hogy a nagypapa mennyire szereti őt, és egy egy pár perces látogatás is sokat jelentene egy idős ember számára.Különösen értékes lenne ez a látogatás hogy az unokája szalad be hozzá.
5, Nem, nem vagy szar anya.De, most fel kell kötni az alsőneműt és ha másképp nem megy, akkor akár napi beszélgetéssel is rá kell világítani az családi összetartozás fontosságára.
És ha így sem megy be a srác, akkor is : te megtettél mindent, a későbbi megbánás csak az unokáé, ha egyszer rádöbben a veszteségére.. .De, nem lehet mindent felvállalni egy anyának sem. És például, ezt nem is tudnád, ez az ő döntése lesz: akár így/akár úgy.................................
Szerintem ez a kérdés jóval összetettebb annál, hogy így lendületből leszaranyázd magad.
Csak így hirtelen pár tényező, ami közrejátszhat a gyerekeid reakciójában:
1. Alaptermészet
2. Eddigi élete során volt-e már hasonló helyzet, és ha igen, akkor arról beszélgettetek-e sokat.
3. Irtózás / félelem betegségtől, kórháztól.
4. Nagypapával eddigi kapcsolat.
....meg még ezer más, amiben akár az is benne lehet, hogy Te cseszted el. Én javasolnám, hogy ülj le velük és nekik is mondd el, amit nekünk.
Köszönöm, nagyon jól esik az együtt érzésed, kedves vagy!
Ebben is van valami...
Azért nem kell magadat elásni szerintem. Egyáltalán nem azt jelenti ez, hogy a gyerekeid totál érzéketlenek. Oké, lehet, hogy egy kissé elkényeztetted őket, de ne aggódj, az élet tutira kompenzálni fogja ezt, illetve néhány szóval még most sem késő jelezni, hogy mi lenne az elvárt viselkedés részükről. Az is benne lehet a tüntetőleges távolmaradásban, hogy rosszul van valaki a kórházi környezettől, pl. a klórszagtól, a betegség szagától, vagy éppenhogy túlságosan is átérzi a bent lévők kiszolgáltatottságát, tehetetlenségét, a saját múlandóságunktól, és ezzel nem akar szembenézni, esetleg nem akarja ilyen állapotban látni a szeretteit.
Az, hogy a másik rokongyerek több, mint példásan viselkedik, az egy adottság. Van, aki tényleg ilyen, kvázi erre született. De ez az emberek egy töredéke, nyugodj meg, a legtöbb ember, nem csak gyerek, de felnőtt is, a te gyerekeid "egészséges önzésével" áll hozzá más emberek nyomorához. Ettől még az életben ragyogóan jól beválhatnak, és ez nem azt jelenti, hogy amikor neked lesz szükséged segítségre, akkor magadra hagynának! Te csak mutass példát továbbra is a nagypapa látogatásával, és bízz benne, hogy egyszer majd te is megkapod tőlük ezt a törődést!
És végképp ne mondj olyanokat, hogy neked semmi sem sikerül! Még előtted az élet, és most, hogy sikeresen felnevelted a gyerekeidet, végre foglalkozhatsz majd magaddal is! Leporolhatod azokat a vágyaidat, amiket esetleg még nem sikerült megvalósítani!
Ámen.
Nem vagy olyan szar anya mint amelyik letagadja.