Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Eljegyzés lesz-e?
Létrehozva: 2018. Április 16. 14:39
Sziasztok! Már több, mint 3 éve együtt vagyunk a párommal nagy egyetértésben. Azt hiszem őszintén mondhatom, hogy egymás igazi párja vagyunk. Viszont az utóbbi hónapokban bennem felerősödött a házasság iránti vágy. Beszéltünk már róla többször is, viccelődtünk is vele, de mégis mindig úgy érzem, hogy nála ez nem igazán téma. Sokszor mondja, hogy a feleségem stb, időnként viccnek időnként pedig csak úgy jó "érzésnek" szánva. Mit gondoltok, lesz ebből valami? Talán vár valamire vagy fél valamitől? Hogyan tudakoljam mégis meg, hogy reménykedhetek-e vagy ő inkább csak beszél róla, de nem tesz semmit.
Engem zavar - valaki feldob egy témát.....többen reagálnak.....a témanyitó lelép !!! Kinek beszélünk?
Megkérdezted már, hogy mi az eljegyzésről a véleménye? /Mert, ha nem mered, baj - ugye az együttéléssel gondok vannak. Ha igen, nyilatkoznia kell, hogy ő hogyan gondolja./
Igen, szerintem is ez a ritkabb, foleg tinedzserkorban.
Nalunk inkabb arrol volt szo, hogy kimondott nagy amplitudoval tanulgattuk egymast:-D Vagy szimbiotikusan egyutt, vagy egyaltalan nem, de negyedik osztaly elejere veglegesse valt, hogy mit is akarunk. Tovabbtanulni is egy varosba mentunk, bla-bla-bla...:-))
Nálunk a barátság rendíthetetlen volt. Ha össze is gabalyodtunk szerelmileg, majd szét, mint ha mi sem történt volna, mindent együtt. :)
Alapvetően totál elválaszthatatlanok voltunk. Kicsit fura, tudom. :)
Nem volt mas az eletunkben, de gimiben azert kihagytunk idoszakokat az elso korai egymasra talalas utan:-D Olyankor semmifele baratsag nem volt koztunk, az tuti:-D
Ti úgy vagytok együtt gyerekkorotok óta, hogy párkapcsolatban, és nem volt senki más az életetekben?
Mert mi egy nagyon fontos, erős baráti viszonyban voltunk mindig is, voltak más kapcsolataink (mindkettőnknek), de közben mi is bonyolódtunk szerelmi viszonyba egymással, aztán megint nem, majd megint igen. De bármi volt, a legbiztosabb, legfontosabb pont voltunk egymás életében. Aztán végleg kikötöttünk egymás mellett, amire a környezetünkben mindenki azt mondta, hogy ez teljesen evidens volt mindig is, csak mi nem tudtunk róla, hogy az. :)
Bocsanat, nem tudom, miert maradnak le betuk, szoval erts=e'rtsd, jot pedig ket T.
Most, hogy egyre nagyobb es onallobb a gyerekunk (erts sokat vagyuk nelkule), sokszor gondolkodom ilyeneken (tobb idom is van ugye
)...
Es arra jutottam, hogy mivel nalunk viszonylag soka jot a csemete (lasd elobbi hsz), tenyleg sok kozos evunk volt kettesben, es ugymond van mihez visszaterni. Talan ezert mukodik jol, es remenyeink szerint fog is. Mostanaban egyre tobb a csak kettesben szervezett programunk (nekunk ez uj, inkabb harmasban csinaltunk mindent, nem voltunk a gyerek nelkul nyaralos, szorakozos tipus, de ez nem erdem, csak nekunk igy esett jol), es nagyon is jo erzes ujra kettesben menni koncertekre, szinhazba, sot tavaly nyaron me'g nyaralni is... Fura, de erdekes es izgalmas:-DD Kivancsi leszek, ha par ev mulva elkerul egyetemre...
Köszi. :)
De ezt ne úgy értsd, hogy annyi idős korunktól egy párt alkotunk (volt az is, de nem folyamatosan, de végül egymás mellett kötöttünk ki párként is), hanem konkrétan a legfontosabbak voltunk egymásnak mindig. Tényleg egy nagyon erős kötelék köt össze minket.
Szerintem azok ijednek meg, akik olyanok, hogy ha egyszer valamit megígérnek azt be is tartják. És a házasság olyan visszavonhatatlan dolog számukra, amit nem könnyen lépnek meg. Vagy nem tudom. :)
Nekem egy percig nem volt ijesztő a gondolat, hogy visszavonhatatlanul a férjem lesz a társam. Inkább megnyugvással, jó érzéssel töltött el.
En me'g a kozos gyerek mint osszekoto kapocsban sem hiszek. Hanyan elvalnak kozos gyerek(ek)kel is, nem?
Nekunk meg konkretan 16 ev kapcsolat (12 ev hazassag) utan lett gyerekunk, de elotte se igen volt kerdeses, hogy osszetartozunk:-)) Mi gyerekkorunk ota egyutt vagyunk (14/15 eves kor), inkabb le se irom, hany eve, hanyattesos szam.
Maga az eljegyzes, 2 ev mulva esuvo csak egy termeszetes folyomanya volt az elotte levo eveknek, semmikeppen nem merfoldko vagy fordulopont, ugyanakkor mindkettonk szamara fontos dolog (a teny, nem magat az esemenyt ertem ezen).
(Olvastam egy erdekes cikket arrol, hogy latensen, de bizony hatasa van, hogy hazas vagy nem hazas az ember. Tobbmindenre befolyassal van, mint gondolnank. Nyilvan ez nem azt jelenti, hogy egyutteles nem mukodhet.)
Gratulálok, akkor ti tényleg összetartoztok :)
Egyébként valamikor az elején még onnan indult az elmélkedésem, hogy miért ijednek meg sokan a házasság gondolatától.
Hú, ez nálunk nem egy rövid történet... :)
Lecsupaszítva 15-16 éves korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Ő most 45 én 44. Gyerek nincs.
Ettől függetlenül teljesen nyilvánvaló, hogy bárkivel bármikor bármi történhet. Mondjuk fejemre esik egy cserép...
Ezért mondom, nem a házasság miatt kapocs a kapocs.
En is igy latom.
Nem tudom, ti hány éve vagytok együtt, de hidd el, 10-15 év még nem akkora idő. Ennyit kis túlzással bárkivel le lehet élni. Ha még gyerek/gyerekek is vannak, úgy elröppen, hogy ihaj. Aztán jönnek a jól dokumentált krízishelyzetek (amik valóban léteznek), az életközepi válság, a változókor (ami ráadásul nem is esik egybe a nőknél és a férfiaknál) stb. A legtöbb helyen ugye gyerek is van, előbb-utóbb kiröppen, ott marad a férfi és a nő kettesben, és újra "rácsodálkoznak" egymásra. És ennek ritkán az a végre, hogy konstatálják, hogy még mindig imádják egymást.
Nem azt mondom, hogy nem létezhet sírig tartó szerelem, de elenyésző.
hazassag
Igen, letezhet, csak jelentosen, igen jelentosen! kisebb aranyban, mint ahany hazasag kottetik....
Egyebkent mi itt egynehanyan a hazassag meg ekörül gondolkozunk, cserelünk eszmet, de a föcim megis: Lesz-e eljegyzes?
Kerdesem: ha volt eljegyzes, azt mennyi ideig tart? Az is lehet evekig, es akkor megint ott a kerdes: mikor esküvö? Az eljegyzes tartosabb, mint az együtt eles? Vagy az mar mindegy, mert kaptam gyürüt? Mert ha nem kaptam gyürüt, akkor nem is latszik az eljegyzes.
Szamomra nem volt olyan nagy jelentösegü az hazassagkötes, mert en mar azon a koron tul voltam, a ferjem elöttem mar ketszer volt hazas, nem sikerült, azt mondta, akkor papir nelkül fog müködni. Nekem volt egy jopar ismerösöm, ahol bizony a papir sem tartott össze semmit. Regen, mert nem volt mas, de akkor regen valni sem lehetett, hanyszor mondtak az öregek: edeslanyom, a jo assztony kötenye sok mindent eltakar. Akkor hazasodtak, de türniük kellett a megcsalast, megalazast is.
A masik mostani eset: 10 ev utan pasi kikacsintott a hazassagbol, a micike meg visszakacsintott, es valas lett a vege. Kerdem en: miert kell kikacsingatni? Most a pasi a tök korrekt, mert segit a volt felesegenek.
En nem kötözködni akarok, csak szeretnem megerteni a TI-t most speciel. Mert szamomra meg mindig nem meggyözö sok itteni erveles, tenyleg ezt a "ez is megvolt" virtust erzem. Mert a Mariska is ferjehez ment.
Szerintem nem. Létezhet 2 ember között olyan kötelék, hogy 10-15 év után is úgy érzed, el nem tudnád képzelni nélküle. Még akkor is, ha időnként úgy érzed, jó lenne egy kis idő nélküle. :) Mondjuk 1 nap. :)
Szerintem az 'elhatarozzuk , hogy eletunk vegeig egy uton, kozosen, szeretetetben' a nagy lethazugsagok egyike. Ahogy a hazassag is: nem a papir meg a vagyon kot ossze egy elere, hanem a kozos gyerek. Onnantol pont tok mindegy, mi a forma.
Az összeköltözés még nem jelenti azt az elhatározást, hogy életünk végéig együtt, ugyanazon az úton. Nagyon nem.
Érzelmileg talán igen, de jogilag sokkal nehezebb kilépni egy házasságból, mint egy élettársi kapcsolatból. Ha két ember "csak úgy" együtt él, akkor sokkal nagyobb szabadság áll a rendelkezésükre, ha változtatni akarnak (pl. ha szét akarnak költözni), mint ha házasok, hiszen egy válás jogi procedúra is, amellyel kapcsolatban már az államnak is van egy-két szava, és bizonyos dolgokat törvény szabályoz. Úgy is mondhatjuk, hogy egy házasságban már nem két fél van, hanem három: a férfi, a nő és az állam.
A komolyságot arra értem, hogy végeeredményben nem kötsz házasságot Jánossal meg a várossal, és akárhogy is elemezzük a dolgot, a házasságot még mindig jobban megfontolják, mint egy sima összeköltözést. És ha már olyan sokan mondjátok, hogy az összeköltözés is milyen komoly elköteleződés, akkor a házasságról miért a megkötés jut eszedbe? :) Akkor ugye egy élettársi viszony is megkötés, nem? :))))
:)
Úgy olvastam, hogy "a templomban elháljuk a nászéjszakát"... Néztem is, hogy azta, ez azért merész :))
Tudom, hogy nincs.
Már, ha a házasságon szigorúan azt értjük, hogy elmegyünk a polgármesteri hivatalba, majd a templomba, majd elháljuk a nászéjszakát. :)
Nekem nem ezt jelenti a házasság...
Mind igaz, amit írsz, csak ezeknek nincs közük a házassághoz. Függetlenül attól, hogy két ember milyen jogi viszonyban él együtt, csak akkor működik az emberi kapcsolatuk, ha tesznek érte. Az "öregek" szeretnek azzal példálózni, hogy bezzeg őt már X idő után elvette a férje, meg bezzeg akkor komolyabban vették a házasságot. Egy fenét. Egyszerűen nem volt más alternatíva. Össze KELLETT házasodni, ez volt a társadalmi szabály. Rendkívül kötöttek voltak a társadalmi elvárások.
Szerintem arról van szó, hogy kell egy pecsét az elhatározásra a saját lelki béke érdekében, jelképezve az összetartozást, kell az a bizonyos szalag, átkötve a két kezet. Külsőség, semmi több. Ettől még ez lehet valakinek fontos.
Az, hogy ódzkodsz tőle, vagy nem fontos, az nem ugyanaz.
Aki ódzkodik tőle, annak ugyanazzal a jelentőséggel bír, de nem akarja meglépni akinek meg nem fontos, annak kvázi tökmindegy, mert számára lényegtelen külsőség, tehát simán megteszi, ha a párját ezzel boldogabbá teheti.
Én azt gondolom, hogy sok múlik azon, hogy két ember mennyire akarja megőrizni azt az állapotot (boldogság), ami akkor állt fenn, amikor az elköteleződés mellett döntöttek.
Könnyebb megélni, elfogadni egy esetleges elhidegülést, mint az elejétől fogva tenni azért, hogy ez lehetőség szerint ne történjen meg. Sok esetben azon múlik, hogy az ember mennyire tudja az egóját félretenni és nem úgy gondolni erre, mint megalázkodás, megalkuvás.
Eleve nem szabad belemenni egy házasságba annak, aki úgy gondolja, hogy az aktuális érzelmek (és valóban nem feltétlenül a szerelem) végig kitartanak. Ez nagyon nem így van. Viszont lehetünk boldogok egymás mellett úgy is, hogy közben az érzelmek átalakultak, más ritmusban "lángolunk" és vagyunk mélyen stb.
Szóval én azt gondolom, hogy igenis kell az akarat ahhoz, hogy boldogok legyünk.
Én másik oldalról közelíteném meg: ha valaki csak akkor érzi komolynak a kapcsolatát, és csak akkor bízik a másikban, ha megvan a papír, akkor megette a fene. Kicsit olyan, mintha kikötnéd a kutyád, és aztán büszkén dicsekednél vele, hogy neked milyen jó kutyád van, még sosem bújt át a kerítés alatt...
Persze. De pont a "hangzatossága" miatt van egyfajta komolysága szerintem.
Hát azért abban egyezzünk ki, hogy a házasságkötésnek nem a fehér ruha és a fátyol a lényege. Nekünk külön időpontban volt a polgári esküvő és később az egyházi, és a polgárin nemhogy fátyol de még a kiskosztümöm sem fehér színű volt:))))). A buli szintén nem lényeges. Ne keverjük a házasságkötést a lagzival, mert házasságot kötni lagzi nélkül is lehet, két tanúval elmész, az anyakönyvvezető összead és pont. Én a házasságkötést nem is külsőségnek gondolom, bár tényleg egy jogi aktus és papírt is kapsz róla. Azt gondfolom, hogy a házasság egy komolyabb elhatározás. És mindjárt vissza is kérdezek: miért kell annyira ódzkodni tőle, ha már annyira elhatározta egy pár, hogy együtt kíván élni? Az, hogy nem vágyol fehér ruhára, meg bulira nem kifogás, mert tudjuk, hogy házasságot kötni anélkül is lehet....na ezek speciel tényleg külsőségek. Meg nekem az is kérdés, hogy manapság nagyon sokan viszonylag hamar összeköltöznek, én speciel nem hiszem, hogy egy-két hónap alatt meg lehet ismerni valakit annyira, hogy elköteleződjek. Nos, ez esetben, a már összeköltöztek, mikor születik meg az a döntő elhatározás, hogy együtt is maradnak? Azoknál, akik nem kötnek házasságot én speciel ezt hiányolom. Hogy mintha csak sodródnának az eseményekkel, és mintha hagynának egy kiskaput, hogy hátha jön más, jobb... Ezek tökszubjektív érzések,a sajátjaim, nem is kell senkinek magára vennie, csak én emiatt tök megértem, ha valaki házasságra vágyik és nem azt szajkózom, hogy a papír nem számít.
Persze, de az érzelmek nem az akaraton múlnak. És nem csupán a szerelemről beszélek, hanem bármilyen pozitív érzésről, amit érzel, ha a másikra nézel, gondolsz. Az érzéseket nem lehet megerőszakolni, legfeljebb áltathatja magát az ember. Olyan házasságok is tönkremennek, ahol mindkét fél nagyon akarta, hogy fennmaradjon. De ha egy idő után nem működik, nem működik. Persze a jó házasság csodás dolog, de itt sem a méret a lényeg. Azaz szerintem nem az a jó házasság alapmércéje, hogy mióta vagytok együtt.
Szerintem, amikor az ember egy ilyen elhatározásra jut, akkor azt AKARJA csinálni, és (jó esetben) tudja, hogy ez mivel jár.
Az meg az élet minden területére érvényes, hogy soha nem tudhatod, mit hoz a jövő. Ez önmagában ijesztő, de hát ez van. Nem tehetünk mást, mint arra törekedni, hogy mindig a legtöbbet, legjobbat hozzuk ki a dolgokból. Így van ez a házassággal is.
Miert nem tole kerdezed? nyiltan, oszinten, egyenesen. Sok tobzodastol kimeled meg magad.
Szerintem ettől ijed meg sok ember. Az ilyen nagy, hangzatos kijelentésektől: "elköteleződni egy életre". 18 év házasság után is azt kérdezem: honnan a búbánatból tudjam előre, hogy egész életemben vele akarok majd élni, hogy mindig jó lesz vele, hogy tényleg soha nem akarok senki mást? Hát még a házasság elején. Honnan tudhatná, hogy 30 év múlva mit fog érezni? Iszonyú sok mindent hozhat az élet, és az emberek rengeteget változnak az évtizedek alatt.