Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mérgező a habtapi???

hollófekete
Létrehozva: 2011. január 16. 18:46

Sziasztok!

Kisgyerekesként felfigyeltem a hírre, miszerint Magyarországon is betiltották a hapszivacs szőnyeg (ismertebb nevén habtapi) forgalmazását, mivel mérgező anyagot tartalmaz. Másfél éves gyerekem miatt azóta több helyen is használjuk a lakásban, mióta mászni kezdett. Ma már természetesen nem mászik, de mivel sem nem szőnyegpadlós, sem padlófűtéses a lakásunk, így hagytuk. A szájába nem veszi (persze előfordul kezdetekben, de hamar megtanulta, hogy nem szabad).

Mit gondoltok, szedjük fel? Alig ismerek olyan kisgyerekes családot, ahol ne lenne? Ha nem ezt, akkor mit helyette?

  1. 2018. január 13. 08:2334.

    Mi ezért nem is vettünk habtapit, hanem az ÖKO TEX tanúsítvánnyal ellátott EKO Játszószőnyeget vettük. 100% Made in Germany, megbízható és nagyon szeretjük. Nem szabad ismeretlen eredetű játékot venni szerintem...

  2. 2018. január 6. 15:5733.

    amúgy szerintem tök jó ajándékötlet babáknak, jó ajándékötlet keresztelőre is egy ilyen eko játszószőnyeg. Megéri , mi már 3 éve használjuk és hibátlan az állapota. Most éppen gyerekszőnyeg helyett ez van letéve a gyerekszobába, nagyon jól szigetel. 

  3. 2018. január 6. 15:5632.

    amúgy szerintem tök jó ajándékötlet babáknak, jó ajándékötlet keresztelőre is egy ilyen eko játszószőnyeg. Megéri , mi már 3 éve használjuk és hibátlan az állapota. Most éppen gyerekszőnyeg helyett ez van letéve a gyerekszobába, nagyon jól szigetel. 

  4. 2018. január 6. 15:5431.

    Mi ezért nem is vettünk habtapit, hanem az ÖKO TEX tanúsítvánnyal ellátott EKO Játszószőnyeget vettük. 100% Made in Germany, megbízható és nagyon szeretjük. Nem szabad ismeretlen eredetű játékot venni szerintem...

  5. 2011. március 19. 16:0430.
    Látom, ez egy pár hónapja indított topik, azóta "le is ült" a hisztéria, újra tele vannak a játékboltok habszivacs puzzle szőnyegekkel.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  6. 2011. február 9. 08:1929.

    Kedves szülő- és nagyszülő társaim!

    Ne dőljetek be az álszenzációnak! A hisztériát, a tv2 2011. január 15.-én indította és január 31.-én még a hírtv Panaszkönyv című műsorában is a téves híren rágódtak.

    "Halálos vegyületet, rákkeltő Formamidot találtak a legelterjedtebb habszivacs játszószőnyegben" - hangzott a szenzáció a tv2 riport felvezető szövegében. Ez nem igaz! Nem találtak! A Formamid ugyan tényleg mérgező és rákkeltő hatású, ám emiatt nem történt termékbetiltás nem szerepel sem a www.nfh.hu, sem a www.piacfelugyelet.hu, de a rapexben sem.(http://ec.europa.eu/consumers/dyna/rapex/rapex_archi ves_en.cfm) A gyógyszeriparban elterjedten alkalmazott vegyületre nézve az Uniós és hazai előírásokban határérték nem szerepel. Akkor meg betiltani sincs mit. Mindezeknek utána lehet keresni az interneten.

    Szerintem is fontos, hogy a média időben tájékoztassa a közvéleményt a piacon megjelenő veszélyes termékekről, de ezt ne riogatásal, hamis információkkal tegye! Nem túl gyakran, de előfordul, hogy  forgalomba kerül veszélyes termék. Ilyenkor csak olyan hírnek higgyetek, amelyik pontosan megadja a termék nevét, bemutatja, hogyan néz ki a csomagolása, ki hozta forgalomba. Ennek alapján lehet majd tudni, hogy az ezer hasonló közül melyik az az egy, amelyik veszélyes, a többi 999 féle pedig jó. A sokféle játszószőnyeget, különböző gyártók állították elő más időpontban, más-más helyről származó hasonló alapanyagokból, más országban.  Mind egyformán hibás lenne? Dehogy. Csak az a modell és ezt kell(ene) a médiának közhírré tenni!

    Mondom mindezt, mint  gépészmérnök nagyapa, aki 15 éven át fogyasztókat védeni hivatott felügyelő és a játékszakma témafelelőse voltam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  7. 2011. január 17. 10:5728.

    Azért az elég figyelemre méltó, hogy a pdf-ben, amit csatoltál 1997-es dátum van. Éppen ideje volt betiltani. Persze gondolom egy csomó minden másban is ott van, csak győzd kitalálni az összetevőket, mert sok műanyagon nem szerepel részletes lista.

     

    Valaki írta, hogy csodálkozik, hogy vannak még mérgező dolgok. Lehet nagyon mániákus vagyok, de mindig is lesznek ilyen dolgok, mert amíg olcsó a gyártás, és jól el lehet adni, ki az aki nem nyerészkedne rajtunk.

    előzmény:
    gota25 (27)
    2011-01-17  10:50
  8. 2011. január 17. 10:5027.

    http://www.omfi.hu/icsc/PDF/PDF08/icsc0891_HUN.PDF

     

    Elég veszélyesnek tűnik, bár még én sem szedtem fel... 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  9. 2011. január 17. 09:5326.
    Anno, mikor a babám megszületett még fórumoztam rendszeresen egy egykorú gyerekes anyukákkal. Kivétel nélkül, szinte mindenki vásárolt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  10. 2011. január 17. 09:5125.

    Salsi: Nekünk is pont ugyanez van, a Mária bababoltból vettük annó. Nem volt ennek se szaga, és nem az az atomjaira hulló, hanem keményebb, jó minőségű. Több, mint egy éve kutya baja. Persze ez még nem zárja ki, hogy mérgező.

    Az a baj, hogy igen, valóban a mászós pár hónapban a legfontosabb, de ahol nem szőnyegpadló, vagy padlófűtés van, ott azért valami kell így a téli időszakban, hogy ne a hidegre üljön a gyerek. Hiába van szőnyegünk, az azért nagy felületeken nincs.

    előzmény:
    Salsi (19)
    2011-01-16  22:20
  11. Torolt_felhasznalo_515057
    Torolt_felhasznalo_515057
    2011. január 17. 09:4424.
    Jaaaj de okoska vagy, csak ez más anyagból van ám ;)
    előzmény:
    semiramis (21)
    2011-01-17  00:46
  12. 2011. január 17. 09:3823.
    Én is hallottam a tévében, gondolkodom, hogy kivágom majd a lomtalanításnál, nem használjuk most, mert a nagyobbacskám már nem, a kicsi meg még nem. Én is rühelltem, mert annyira apró részekre szabták a kivehető részeket. Mondjuk ülni jó rajta, mert tényleg meleg.
    előzmény:
    hollófekete (1)
    2011-01-16  18:46
  13. 2011. január 17. 09:0422.

    Blokk  nélkül nem gondolom,hogy visszaveszik. Mert mivel bizonyítom, hogy ott vettem?

    Tudom, hogy a sok kínai cucc mérgező lehet, nem is veszek semmit, ami kínai. Legalábbis direktbe nem. Azt meg marha nehéz elkerülni, hogy egy normélis boltban ne kínait vegyél, ugyanis szinte méár mindent ott gyártanak. Én mindenesetre igyekszem elkerülni.

    Habszivacsunk sosem volt még, ergo soha nem szagoltam. Most sem, mert ki sincs bontva. 

    Nem gondolom azt, hogy csak az mérgező, amit a szánkba veszünk.

    előzmény:
    semiramis (15)
    2011-01-16  20:36
  14. 2011. január 17. 00:4621.

    jajjjjjjjjjjjjjjj.

    NEM A MINTA ES NEM A  MEGJELENESI FORMA, HANEM AZ ANYAG A MERGEZÖ!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_515057 (17)
    2011-01-16  21:14
  15. 2011. január 16. 22:4920.

    Lassan már levegőt sem lehet venni... Az a éegmérgezőbb, hihi:-D

    Amúgy nekünk nem volt, mivel én meg drágálltam ezért a hungarocell izéért több 1000 ft-ot kiadni, főleg úgy, hogy csak pár hónapot használja egy csecsemő. Másik problémám meg az volt vele, hogy az én kisfiam mindent rágcsált és a habtapit túl puhának találtam, féltem, hogy megeszi! Így nem is vettünk.

    Leterítettünk egy tiszta, használaton kívüli paplant a gyerkőcnek, arra a kb. fél évre, amíg ez kellett, ugyan olyan jó volt és nem került semmibe. Most meg kiderül, hogy még egészségesebb is:-)

    bár utóbbiban nem vagyok biztos, lehet, ha egy szaki megnézné, abban is találna v.mi károsat (sőt, tuti!!!), lassan mindenben találnak ilyet! Jó üzéet ám ez! Fogadok, hogy pár hét és piacra dobják a második generációs BIZTONSÁGOS, NEM MÉRGEZŐ habtapit majd dupla áron. Ezt csinálták a cumisüvegekkel is, mikor a fiam kicsi volt

    előzmény:
    hollófekete (1)
    2011-01-16  18:46
  16. 2011. január 16. 22:2019.

    Nekünk ilyen van:

    http://www.bebibolt.hu/index.php?main_page=product_info&products_id=255

    és ahogy látom még most is árulják! Bár ennek nem volt rossz szaga, és nem is esik szét! és érezhetően nem az a minőség, amit a tecsóban lehet kapni! olyan is volt, de azt nem nagyon tudtuk használni... 

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  17. Torolt_felhasznalo_114605
    Torolt_felhasznalo_114605
    2011. január 16. 21:4518.

    VALAHOL olvastam, hogy az erős színű: sárga, bordó, piros, erősen kék, zöld anyagból készült ruhák is mérgezőek. Sőt, mosásnál engedik a színüket, meg a mérgüket. Bőrrel találkozva irritálják, de azt is olvastam, hogy patkánymérget is tesznek a festékbe, mert akkor jobban fogja be az anyagot. Az azt az anyagot, ami nem természetesből, tehát nem vászonból van, hanem jó adag műanyag szálat is tartalmaz.

    De az is érdekes, hogy a nem tejből készített, ún. reggeliző italt megkóstoltam, még le sem ért, máris rohantam a  00-ba! Félelmetes. Elgondolkoztam arról, mit is ittam. Többé nem sűrűn teszem!

    De olvasni a gyümölcs yoghurtokról, a festékekről, mindenről. * Vannak olyan családok, ahol nem tudják megvásárolni a fát, így gumiabroncsot vagdalnak fel, s azt tüzelik. Rettenetesen mérgező és büdös. Igaz, a bűz a kéményükön keresztül távozik, de az egész környéket belepi! A közvetlen szomszédaik valóban életveszélyben vannak. Ők is, de ők ezt választották - jobb hijján, mivel valóban nincs pénzük, nincs keresetük, a kényszer vitte őket rá.

    De íly módon a szomszédok is szenvednek, sőt károsodnak is egészségileg. Ez is borzalmas!

    előzmény:
    semiramis (15)
    2011-01-16  20:36
  18. Torolt_felhasznalo_515057
    Torolt_felhasznalo_515057
    2011. január 16. 21:1417.

    Nálunk is van évek óta,most nagyivben kidobtuk-már amúgy is ki akartam mert hülyét kapok tőle.

     

    Arra lennék kiváncsi,hogy a Disney ilyesmi anyagú de nem puzzle is mérgező?

     

    (képen mellékeltem)

    előzmény:
    hollófekete (1)
    2011-01-16  18:46
  19. 2011. január 16. 20:5716.

    Ilyen nekem is van, de nem ez a szép márkás, hanem TESCO saját termék. 4 db van a csomagban, 1,2 m x 1,2 m-t adnak ki, és 2.500,- Ft volt. Mattfekete, de már láttam sötétkéket is. Nem valami babás színek. A tornagépem áll rajta (kettőn).

    A habtapival ki lehet kergetni a világból, én nagyon ízléstelen terméknek tartom.

     

    előzmény:
    fórumozok (9)
    2011-01-16  19:05
  20. 2011. január 16. 20:3615.

    ha bevontak  atermeket, nyugodtan visszaviheted. közelesek visszavenni, blokk nelkül is.

     

    egyebkent: tudod-e, hogy a kinai cipök mergezöek (es meddöseget okoznak!)? tudod-e, hogy a ket eve oly nepszerü gumicipök mergezöek? tudod-e, hogy a kinai fehernemük mergezöek? tudo-e, hogy a falfestekek es lakkok mergezö gazt gocsatanak ki magukbol meg evek multan is?

     

    Nana, hogy arulnak meg egy csomo szart, ami mergezö.

     

    a habszivacs soha nem volt egeszseges, szaglasra mergezö volt MINDIG. nem is ertem, miert nem tudjak ezt az emberek... 

     

    ui: aki azt gondolja, pusztan az veszelyes, amit a gyereka szajaba vesz, oriasit teved. mergezö gazokat nem kell szajbavenni, eleg öket beszivni... 

    előzmény:
    Cserép (11)
    2011-01-16  19:22
  21. 2011. január 16. 20:2514.
    Fantasztikus, a kisfiam szobája tavaly ezzel volt kirakva. Nem is gyanakodtunk, mivel mindenki ezt használta, mi is szerettük, mert nem fáztunk ha leültünk a padlóra játszani. 3 különböző méretű is van, ebből az egyikkel nem igazán voltam már megelégedve. A használat során elnyúlt, egy idő után alig lehetett normálisan összeilleszteni. 3 csomag egyformát terítettünk szét a gyerekszobában, 2 másikat pedig a mi szobánkban. Gondolom felnőtt emberre is veszélyes, nem csak kisgyerekre. A létező összes fajtát bevonatták? 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  22. 2011. január 16. 20:0413.

    Nem formaldehid és nem is fomamid, hanem formamid, különböző variációi vannak. Mindenképp vegyszer, tehát ha nem szedi fel valaki attól függetlenül kipárolog. Azért átküldöm az egyik vegyületének a vizsgálati lap linkjét. Tudom, ha valaki megszereti nehéz kidobni, de erőteljesen megfontolandó. Ez nem tanács, csak egy tény. Meg lehet magyarázni , hogy miért tartja meg az ember, nekem a kicsinyeim fontosabbak egy kínai műanyag púzz le szőnyegnél. Íme a link:

     http://www.reanallabor.hu/downloads/uploads/msds/ hu/2159001.PDF

    előzmény:
    Kapuc (8)
    2011-01-16  19:04
  23. 2011. január 16. 19:4112.
    Ez az, hogy most akkor ez mennyire hergelt dolog? A nagyszülők (akik az összes híradót megnézik) már nyomatják, hogy mihamarabb tüntessük el. Mondtam nekik, hogy azért még egy kicsit informálódom, mielőtt drasztikus lépésekre szánom magam.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_588037 (0)
     
  24. 2011. január 16. 19:2211.
    Ne is mondd, megüt a guta! Itt egy bontatlan csomag habtapi, nemrég vettük. Persze blokk nincs meg, mert ezer más cuccal (kajaféle) vásároltuk, eszembe sem jutott eltenni. Meg az sem fordult meg a fejemben, hogy még mindig árulnak mérgező szarokat, mikor már annyi botrány, meg visszavont babatermék volt. Itt ez az, ami igazán elkeserítő. Ha most odavinném, ahol vettem, kiröhögnének? És miután megetetném az üzlet vezetőjével?
    előzmény:
    hollófekete (1)
    2011-01-16  18:46

Címlap

top