Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Babavállalás vesebetegen

Mili26
Létrehozva: 2009. március 10. 18:33

Sziasztok!

 

Két éve próbáltam már ebben a témában topicot  indítani, de sajnos nem kaptam túl sok hozzászólást. Az azóta eltelt idő alatt történt egy - két dolog, de lényegében olyan lányokat, nőket keresek akik annak ellenére vágtak bele a gyermekvállalásba, hogy orvosuk vesebetegségük miatt ezt nem javasolta. Ha Te is ebben a cipőben jársz, döntési helyzet előtt vagy, írd le ezzel kapcsolatos gondolataidat, hátha együtt könnyebb megbírkózni a problémával...Nagy szükségem lenne tapasztalatokra...persze tudom, hogy minden eset más...

 

 

  1. 2018. október 16. 12:2529.

    Szia!


    Dializalt beteg vagy? Én 24 éves nő vagyok. Van vőlegényem és egyre többet gondolok a gyerekvallalasra. Nem most hanem 28-30korul. Policisztas vesebetegségem van, édesapám dializalt. Félek gyermeket vállalni mivel nem tudom ez mennyit rontana. Állapotom még kopkopkop teljesen egészséges semmi bajom. Csak a jövő... Félek mivan ha a terhesség annyit rontana hogy dialízis re szorulnek a jovoben amit lehet el tudnék kerülni. :(

    előzmény:
    PappSzaboOrsi (27)
    2018-05-10  10:03
  2. 2018. október 16. 12:2528.

    Szia!


    Dializalt beteg vagy? Én 24 éves nő vagyok. Van vőlegényem és egyre többet gondolok a gyerekvallalasra. Nem most hanem 28-30korul. Policisztas vesebetegségem van, édesapám dializalt. Félek gyermeket vállalni mivel nem tudom ez mennyit rontana. Állapotom még kopkopkop teljesen egészséges semmi bajom. Csak a jövő... Félek mivan ha a terhesség annyit rontana hogy dialízis re szorulnek a jovoben amit lehet el tudnék kerülni. :(

    előzmény:
    PappSzaboOrsi (27)
    2018-05-10  10:03
  3. 2018. május 10. 10:0327.

    Sziasztok,van esetleg valaki aki dializis mellett vállalt babát?Hátha....

  4. 2011. Április 27. 13:5326.

    Szia Zsuzska!

     

    Írtam privit!

     

     

    (Egyébként jelenleg a két ex-pocaklakó 16 hónapos hölgy a kiságyukban húzzák a lóbőrt)

    előzmény:
    :zsuzska: (25)
    2011-04-25  20:42
  5. 2011. Április 25. 20:4225.

    Szia Mili!

    Úgy látom,hogy már rég "meghalt" a topic, de hátha még olvassa rajtam kívül valaki...

    Én is vesebeteg vagyok és a terhességem 14. hetében járok. Jó lenne, ha tudnék valakivel tapasztalatot cserélni, (főleg veled, Mili!) mert nem nagyon találtam ilyen fórumot máshol.

    Előre is köszi a hozzászólásokat!

    előzmény:
    Mili26 (24)
    2009-11-27  11:11
  6. 2009. november 27. 11:1124.

    Persze, mindenképpen menj el mindenféle kivizsgálásra, amiket javasolnak! Az Uzsokiban én is voltam néhány éve, izotópos vizsgálat is volt. És ott akarták kivenni a zsugorvesémet, de szerencsére egy tüdőgyulladás megmentett a műtéttől...azóta is megvan.

    Megértelek a félelmeid miatt a babaválallással kapcsolatban, mi is kaptunk hideget - meleget, de biztosan fogod érezni, hogy ha már nagyobb a gyermek utáni vágyad, mint a félelmeid, akkor eljött az idő...

    előzmény:
    nyuuul (23)
    2009-11-27  11:00
  7. 2009. november 27. 11:0023.

    Szia Mili26!

    Először is gratulálok Nektek, és drukkolok, hogy minden rendben legyen! Az én esetem igazából nem okoz problémát a mindennapi életben, persze fokozottan kell vigyázni, hogy ne fázzak meg, és a rázkódást elég rosszul viseli. A gond a terhességgel van, amikor a méh nő, és nyomja a vesét. Mert pont elöl van, a köldököm mellett. Még nem tudom elképzelni, hogy mi lesz, a pocakomon ott fog dudorodni a vesém, vagy mi? 

    Hű, és ha majd elkezd rúgdosni... Szóval félek. Egyébként az Usokiban voltam egy szakvéleményt kérni, és ott mondták, hogy nem gond. majd kell egy izotóp vizsgálat még. 

    előzmény:
    Mili26 (22)
    2009-11-27  10:37
  8. 2009. november 27. 10:3722.

    Szia Nyuuul!

     

    Sajnos a Te betegségeddel kapcsolatban nem tudok információkat, de remélem, nincs nagy kihatással az életviteledre. Hová jársz nefrológushoz? Rendszeresen kell menned kontrollra? A babavállalásról persze meg kell hallgatni az orvos véleményét, de végsősoron a Te, illetve a Ti döntésetek.

    Hát, mióta utoljára írtam ide, mi belevágtunk...ma töltöttük be a 30. hetet, és ketten laknak a pocakban!

    Azt gondolom, hogy eddig nagyon szerencsések vagyunk, vigyáznak ránk odaföntről, mert szinte semmi problémánk nem volt. Persze rendszeresen járunk a nefrológiára, most már hetente labor. A napokban kezdtek picit romlani az értékeim, de a lényeg, hogy a gyerekek jól vannak és én is jól érzem magam.

    előzmény:
    nyuuul (21)
    2009-11-25  16:56
  9. 2009. november 25. 16:5621.

    Sziasztok!

    Nekem ectopiás vesém van, ami egy fejlődési rendellenesség. Magyarul a bal vesém a hasamban van, ki is tudom tapintani. Egyébként normálisan működik... A nem túl távoli jövőben szeretnénk kisbabát, de én nagyon félek, habár a nefrológus azt mondta, hogy nem akadály, "csak" nagyobb az esély a vesegyulladásra. Állítólag ez a rendellenesség nagyon gyakori, én mégsem ismerek senkit (apámat kivéve, de ő nem szült :) ), akinek ez van. Szívesen hallanék tapasztalatokat az ectopiás (dystopiás) vesével és terhességgel kapcsolatban! köszi

    előzmény:
    Mili26 (1)
    2009-03-10  18:33
  10. 2009. március 10. 22:4720.

    Nem, szerencsére ott azért nem tartok, hogy dialízisre kelljen járnom....

    Örülnék én is, ha sokáig fenn maradna topic, de most már megyek aludni, jó éjt mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598102 (19)
    2009-03-10  22:42
  11. Torolt_felhasznalo_598102
    Torolt_felhasznalo_598102
    2009. március 10. 22:4219.

    Nagyon kedves vagy köszönöm.

     

     

    Jársz dializisre?

     

    Én nem emlékszem hogy valaha is jártam volna, azt hiszem elég volt az a rengeteh gyógyszer.....

     

    Én biztos vagyok abban ha állandó kontroll alatt leszel a Nephrologus és a nőgyógyász által, semmi baj nem lesz.nagyon remélem

     

    remélem sokáig élni fog ez a topic és nemsokára már boldog kismamaként fogsz ide írni.

    előzmény:
    Mili26 (18)
    2009-03-10  22:25
  12. 2009. március 10. 22:2518.

    Ez jó hír!

    Kívánom, hogy így is maradjon vénséges korodig!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598102 (17)
    2009-03-10  22:22
  13. Torolt_felhasznalo_598102
    Torolt_felhasznalo_598102
    2009. március 10. 22:2217.
    Hála Istennek már egyáltalán nem járok vele.Utoljára 19 évesen volt egy nagyobb kivizsgálás, csak a biztonság miatt.HálaIstennek teljesen negatív volt.
    előzmény:
    Mili26 (8)
    2009-03-10  19:25
  14. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2009. március 10. 22:0316.

    Nem tudom, kit láttál a tévében, de dr. Árkossy Ottó nevű nefrológus szakorvos nagyon szépen végigkísért egy ilyen esetet... az a hölgy is dializált volt.

      Árkossy dr. a Margit Kórház nephrologiai osztályán dolgozott, ha odatelefonálsz, meg tudják mondani, jelenleg hol van. (Csak ajánlani tudom. Ha nagyon nem sikerül megtalálni, hol praktizál jelenleg, értesíts, majd segítek.)

     

      Minden jót!

    előzmény:
    Mili26 (13)
    2009-03-10  20:55
  15. Torolt_felhasznalo_105482
    Torolt_felhasznalo_105482
    2009. március 10. 21:5815.

    Azt nem írtad, miért van a másik oldalon beszűkült vesefunkciód...

      Sok hozzászólásban olvastam, hogy veseköveik vannak, ez más probléma, mint a két oldalt érintő, általában autoimmun vesebetegségek. (Van belőlük 7-9 fajta, a legenyhébb változat gyakoribb kisgyermekeknél és előfordul, hogy nyom nélkül elmúlik később.)

      Egyelőre akár tisztázták a - gyakorlatilag egy működő - veséd pontos betegségét (van-e fehérjeürítésed, vér van-e a vizeletedben, végeztek-e immunológiai vizsgálatokat, mennyi a karbamid-, kreatinin szinted, volt-e biopsziád, stb. - ezekről nem írtál), akár nem, mindenképpen relatív kontraindikáció áll fenn nálad a gyermekvállalás szempontjából. A probléma nem az egy vese, hanem az, hogy a működő veséd sem választ ki tökéletesen... Ez azt jelenti, hogy ha teherbe akarsz esni, gondosan mérlegelni kell a kockázat arányát és állandó, fokozott ellenőrzésre szorulsz a terhességed alatt. Veszélyeztetett vagy például a terhességi toxikózis szempontjából és szülés közben/utána is felléphetnek szövődmények.

     

      Mindez azt jelenti, hogy minél előbb kell keresned egy nefrológus szakorvost, pontosan meg kell határozni a veséd állapotát, esetleges betegségét, nefrológiai gondozásba kell kerüljél, és az ő és a nőgyógyász folyamatos kontrollja alatt kell állj. Elsőként beszélj nefrológussal és kérd ki a véleményét. 

     

      Egyébként fel a fejjel, nagyon szép sikerek vannak vesebeteg nők szülészetében! 

    előzmény:
    Mili26 (1)
    2009-03-10  18:33
  16. 2009. március 10. 21:2614.

    Szia!

     

    Én is "gyakorlott" veseköves vagyok, 6 éves korom óta, amikor egy hónapot töltöttem kórházba emiatt. Az egyik oldalon kettős üregrendszerű vesém van, de ez eddig még nem okozott gondot.

    Két gyermeket szültem, és bár a vesekövesség, a vesehomok állandóan visszatérő probléma volt nálam és a húgomnál is, NEKEM SENKI SE MONDTA, hogy ez bármilyen módon is befolyásolná a gyerekvállalást, a baba kihordását. Így aztán fel se merült a kérdés, hogy legyen-e családom. 

    Tény, hogy mindkét várandósságom alatt voltak problémák, és az első után EPEKÖVEM lett, a másodikkal a 8. hónapban vért pisiltem, majd szintén epegörcsök kínoztak, az orvosok mégis azt mondták, egyszerűen épp akkor úgy helyezkedett a baba, hogy nyomta hol az epevezetéket, hol a vesémet, de ez mással is előfordul. (Sovány vigasz persze, ha az ember baromira görcsöl, de megnyugtató, hogy nem életveszélyes.) 

    Merőben más a helyzet viszont akkor, ha a vesebetegség funkcionális zavarban nyilvánul meg, mint Nálad is, arról nekem nincs tapasztalatom. Amit írtam, csak azért írtam, hogy lássátok, míg az egyik orvos szerint a veseköves anya terhessége életveszélyes, és állandó megfigyelést igényel, addig a másiknak (és nem egynél jártam, se nőgyógyászból, se urológusból) totálisan közömbös tényező.

    Sok sikert, egészséget, és egészséges babá(ka)t kívánok!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2009. március 10. 20:5513.
    Olyan jó, hogy pozitív példákat írtok! Én is az efféle "csodákra" alapozva döntök a babavállalás mellett...hiszen el sem tudom képzelni az életünket gyerkőc nélkül...Jó lenne megtudni, hogy a tv - ben látott dializált nőt vajon hol gondozták....
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 10. 20:4712.

    Szia, sok sikert a babához és vigyázz magadra!!!

     

    Nekem is van ilyem probléma a családban igaz nem ennyire sülyos, nekem is volt kis koromban problémám a vesémmel, de műtéttel meg oldották azóta semmi gondom.

     

     

    Van olyan ismerősöm aki tavaly rosszul lett terhesen, szülésig a korházban kellett lennie az intenzíven, a baba is örökölte a vese betegséget mára már stabilabb az állapotuk, ahhoz képest hogy az orvos nem adott sokat a gyereknek még most is él szerencsére, ugyan ennek az ismerősömnek a mamája viszont minden nap a korházban van gépen keresztül tisztítják a vérét, mert a vesélye nem tud méregteleniteni......

    előzmény:
    Mili26 (1)
    2009-03-10  18:33
  19. Torolt_felhasznalo_657261
    Torolt_felhasznalo_657261
    2009. március 10. 20:4411.

    Megértem az érzéseidet.

    Nekem más tipusu vese betegségem van.A két gyereket én is élet veszéllyel szültemNekem ""Csak"" vesyeköveim vannak és voltak minden mennyiségben.Az ewlsőt figyelmeztetés ellenére szültem.Egy ideig állt a bal vesém, de 8.hónap elején megszabadultam  a hosszában 19 mm és legszélesebb pontján 11 mm -s kötől.Szerencsém volt.

    A második gyeerekkel is kijött 2 kövem és szülés után 2 hónappal  egy lencsényi nagyságu.

    Nagyon nagyon gondold meg, ha mégis a szülés mellett döntsz azt is,hogy melyik intézményt választod, mert nekünk a terhesség alatt fokozott ellenőrzés alatt kell élnünk./Én már 60 éves vagyok a lányom 34 éves a fiam 23/ Sok sok szerencsét és jó egészséget kivánok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  20. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. március 10. 20:0810.
    szerencsére én nem vagyok érintett, de a TV-ben láttam egyszer egy riportfilmet egy nőről aki művesekezelést kapott (tehát egyátalán nem működött egyik veséje sem), és így szült 2 egészséges kislányt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2009. március 10. 19:549.

    Szia!

     

    A családunk gyakorlatt vesebajos, generációkon átívelő probléma.

     

    Anyukám a nagypapámtól örökölte, én anyától, de máshogy csapódott le mindannyiunknál.

     

    Anya vesekővel, vesegörccsel szenved kvázi rendszeresen, az egyik veséje zsugorvese. Őt a tesóm (tehát két gyerek) után elkötötték, azt mondták, nem bírná ki a szervezete a harmadik babát. 

     

    Én úgy születtem, hogy az egyik vesém nem fejlődött ki, valami daganatszerű volt a helyén, amit ki is vettek kb hathetes koromban. Viszont szerencsére sok hátrányát nem érzem, csak igyekeztem jobban odafigyelni magamra, nehogy felfázzak, illetve azt mondták, hogy a sérülésveszély miatt ne kézilabdázzam, amit nem bánok.

    Amikor műtöttek, anya megkérdezte az orvost, hogy lehet-e gyerekem. Az volt a válasz, hogy igen, de ő egyet javasol, több terhességet nem. Mondjuk ez régen volt, 1983-ban, azóta sokat fejlődött az orvostudomány, illetve mivel egyátalán nem aktuális nálam a baba-kérdés, nem mentem utána, hogy most mit szólna hozzám egy orvos etéren. (Egyébként érdekes, hogy én mindig azt mondtam, egy gyereket szeretnék, holott jó testvérem van és a család sem tett köztünk különbséget, mert ő a kicsi- talán tudat alatt született bennem ez a gondolat.)

     

    Neked és a sorstársaknak minden jót, sok szerencsét kívánok!

    előzmény:
    Mili26 (1)
    2009-03-10  18:33
  22. 2009. március 10. 19:258.

    Sajnálatos, hogy ez a dolog így örökölhető...de a lényeg, hogy jól vagy. Kell járnod vele kontrollra?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_598102 (7)
    2009-03-10  19:11
  23. Torolt_felhasznalo_598102
    Torolt_felhasznalo_598102
    2009. március 10. 19:117.

    ohh Szegény..

    És mit mondott az orvosod?Gondolom nagyon nagy oda figyelés mellett azért lehet babád ugye?

     

    úgy emlékszem nekem csak a balvesém fogta magát és leállt..amikor anyukám bevitt a kórházba akkora voltam mint egy lufi.Nem pisiltem ki a mérgező anyagokat..

     

    azonban a nagymamám veseelégtelenségben ment el de az 1962-ben volt..akkor nem voltak még erre jó gyógyszerek...azt mondta az orvos hogy valószinű hogy öröklött nálam.

     

     

    előzmény:
    Mili26 (5)
    2009-03-10  18:54
  24. 2009. március 10. 19:106.

    Írtam neked privit!

     

    előzmény:
    Mili26 (5)
    2009-03-10  18:54

Címlap

top