Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Miért kell fogdosni?

hibi
Létrehozva: 2008. május 3. 19:30

Sziasztok! Érdekelne, hogy csak engem zavar, hogy az utcán odajönnek vad idegen emberek (főleg öreg nénik) és megfogdossák az egy éves fiamat? És ráadásul nem is a ruháját, lábát, hanem a kezét, amit ugye szopizni is szokott.....

Mai eset pl: Ebédeltünk egy étteremben, és a fiam babakocsiban ült, erre jött egy néni és már nyúlt volna oda, és rászóltunk, hogy ne fogdossa a gyereket, erre elkezdi hogy miért, az nem csak a mienk,Isten adta...... Hát nem tudom.

Persze tudom, hogy csak kedveskedni akarnak...de akkor is, nekem eszembe sem jutna ilyen.....

Csak nekem ez a véleményem?

  1. 2022. január 16. 09:43316.

    Síkitozni kezdenék, az biztos, ha valaki elkezdené a hasamat simogatni.


    A családomban van néhány baba, de csak a kis cipőjüket simogatom meg ismerkedésképpen. A szülők kell biztassanak, hogy vegyem őket karba, egyébként soha nem érnék egy babához. Gyerekként iszonyúan utáltam, hogy minden bácsi és néni puszit követelt, a szülők ma már sokkal felvilágosultabbak és elutasítják, megvédik a gyermekeiket az ilyenfajta tolakodástól.

    előzmény:
    Thelovingone (315)
    2022-01-13  19:27
  2. 2022. január 13. 19:27315.

    Na, ez a legjobb. Fogdossanak téged, ha annyira akarod!!!!


    Miért gondolod, hogy másnak is akkora hiánya van???


    Nem tudom, mire neveltek, de ha engem engedély nélkül elkezd simogatni egy vadidegen, pofon vágom!


     

    előzmény:
    clifford (301)
    2008-05-06  19:02
  3. 2022. január 13. 19:21314.

    Hibi, igazad van!!!!!!!!!!!!!!!!!


    Elviselhetetlen! Volt már más is, egy harmincas részeg, amelyik a babakocsiban ülő kislányom kezét ragadta meg, de főleg vénasszonyok!


    Tudom, régi a topic, de felháborító a történet,amit leírtál, és az enyémek is hasonlók!


    Vénasszony megragadja a gyerek kezét és ha kedvesen rászólok, hogy engedje el, még nemet mond!Ez már bűncselekmény!


    Akik megszólnak ezért téged, azok nyugodtan hagyják csak, hogy idegenek taperolják a gyereküket, a kicsi majd megszokja és elmegy bárkivel szó nélkül.


    Azok biztos azért se szólnak, ha őket kezdi fogdosni egy vadidegen. Talán még akarják is???


    De a normális emberhez és gyerekéhez ne nyúljon senki!


     

  4. 2022. január 13. 19:15313.

    Igen, rászólok. Te nem??? Bárkit bármikor bárhol simogathat a gyereked?


     

    előzmény:
    -Tiffin- (200)
    2008-05-04  04:10
  5. 2008. május 9. 10:54312.
    Köszi, Nektek is hasonlóakat akkor:)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216664 (311)
    2008-05-08  20:00
  6. 2008. május 8. 20:00311.

    Szia hibi!

    Jobbulást nektek, mi is ilyen helyzetben vagyunk. Remélem hamarosan meggyógyultok!

    B. 

    előzmény:
    hibi (310)
    2008-05-08  15:36
  7. 2008. május 8. 15:36310.

    Sziasztok!

    Csak annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy ma volt itt a gyerekorvos, mert Zsombor tök lázas, és piros a toka, sé elmeséltem neki a tapogató néniket. Erre mondta, hogy ő még csecsemőkorban felhívja a szülők figyelmét, hogy ne engedjék fogdosni, csókolgatni a gyereket, mert a legjobb bacilusforrások...

    Hát erről csak ennyit... Azért ő sezrintem ért kicsit hozzá, és nem bunkó akar lenni a fogdosókkal.....

    előzmény:
    őskomcsi (309)
    2008-05-07  12:57
  8. 2008. május 7. 12:57309.

    A kismama-pocak egy szentély,márpedig egy szentélyt nem tapizik össze mindenki.

    Kb olyan szintű tahóság letapizni egy vadidegen kismama hasát,mint ha pl valaki elmegy vendésgésbe és ott beleveti magát a házigazdák hitvesi ágyába és ott elkezd forgolódni.

     

    Aztán meg,amikor elkezd nőni a has, rugdos a baba,néha elég kellemetlen érzés,fáj is,mert annyira rugdos, akkor már csak a tapizás hiányzik.Amikor az ikrekkel voltam várandós, volt, hogy a két lányka egyszerre rugott akkorát, hogy azt hittem,ott ájulok össze.

    Tőlem még az anyukám is megkérdezte, hogy megfoghatom?Pedig rá természetesen akkor sem sértődtem volna meg,ha csak úgy....de ő ennél jólneveltebb volt.Pedig nem is volt sok iskolája,hisz régen a lányokat nem tanították.Természetes intelligencia.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216664 (308)
    2008-05-07  08:03
  9. 2008. május 7. 08:03308.

    Na, ezt is átéltem.

    Tavaly voltam kismama. Tele a hasam injekció szúr ásnyomokkal, mert szükség volt rá, orvosilag.

    Fájt nagyon,  és a családom sem simogatta a hasam, mert nem akartak fájdal mat okozni.

     

    Erre nem egyszer fordult elő, hogy vadidegen  próbálta megsimogatni a növekvő pocakom.

    De ne akadjak ki  ezen, ugye?

    Nagyon föl tudtak bosszantani, főleg azzal, hog y amikor szóltam, hogy fejezze be, nem tetszett neki.

    Nekte k tetszene? 

    előzmény:
    őskomcsi (296)
    2008-05-05  18:17
  10. 2008. május 7. 07:59307.

    Szia Zsuzsi!

    Nem akartalak megsérteni.

    Egyszerűen felháborítot t, ahogy fikázzátok azt, aki nem szereti, hogyha tapizzák a  gyerekét.

     

    A kiscsillagom, vagy kiscsillag pedig szavajár ásom, de még egyszer, elnézést érte.

     

    Amiért kiakadok az  idősebbekre, nem, nem is így igaz. Eddig kétszer akadtam ki,  mert hiába kértem, hogy ne fogják meg a kezét, elkezdtek vi gyorogni, és csakazértis jól megszorongatták neki, szegényké m sírt.

    Te nem lennél kiakadva emiatt?

    Próbáltam én már tö bbször, szép szóval. Van, aki megérti, de a többség sajnos n em. 

    Ebbe beleértem a saját családom is, kikérték maguknak,  hogy ugyanmár, miért ne foghatnák meg a fiam kezét?!

    Tiszt a influenzás volt mindegyik, de még nekik állt feljebb.

    Kér tem szépen, be is tartotta az illető családtag, aztán a háta m mögött meg lehordott mindennek.

    Mindegy,  akinek nem tetszik, nem jön erre, legalábbis betegen nem.

     

    Meg is lett az eredménye, hgoy összefogdosták a ke zét, mert most antibiotikumot szed, torokgyulladást kapott.

     

    Na, mindegy most ez van!

    Tényleg nem akartalak megsérte ni, Zsuzsi!

    mégis sikerült

    B. 

    előzmény:
    zsuzsi1975 (303)
    2008-05-06  20:48
  11. 2008. május 6. 23:51306.

    nahat ennyitol es ettol duhos nem leszek...

    de a lenyeg ugyanaz maradt.

    előzmény:
    őskomcsi (305)
    2008-05-06  22:02
  12. 2008. május 6. 22:02305.

    Félreolvastad, azt írtam tapogassanak meg,nem tapossanak.

    A düh már elhomályosította a szemed és félreolvasol.

     

    előzmény:
    clifford (304)
    2008-05-06  21:42
  13. 2008. május 6. 21:42304.

    Tapossatok meg????? Mamam!! egy erintes megtaposas? te hol elsz?

    En nem szoktam pocakost simogatni es nem is ezx a lenyeg ki it szokott...itt arrol van szo HOGY reagalnak...es ahogy latom van aki nagyon bunko modon....

    előzmény:
    őskomcsi (302)
    2008-05-06  20:38
  14. 2008. május 6. 20:48303.

    Tudod nem sertodtem verig. De a jelzod egy ide nem illo megszolitas volt.

    Valoszinu hogy amig ezt te normalisnak veszed addig nekem  vagy valaki masnak esetleg nem esik jol. Valoszinu hogy igy  allsz, allnak a tobbiek is az idosebb, vagy barmilyen koru  emberekhez akik esetleg meg akarjak simogatni vagy kedvesen  becezgetni a gyermekeiteket. Erre ti egybol raformedtek oda  nem illo jelzoket, megszolitasokat hasznaltok, es utana meg  megy a csodalkozas hogy megsertodtek. 

    Sajnos ez van, ezt k ell szeretni, hogy a te szavaiddal eljek.

     

    Kozben gondolk odtam egy kicsit mert el kellett mennem. Ha en esetleg kisan yamnak szolitottalak volna lehet te is hasonloan reagaltal v olna. Ugye ez sem egy internetes topikba valo jelzo amit vad idegenek kozotti beszelgetesre hasznalunk? 

     

    Szepen gondo lkozz el a stilusodrol es keresd magadban is a hibat. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216664 (298)
    2008-05-06  13:57
  15. 2008. május 6. 20:38302.

    Így van,azt hogy egy kismama -kisbaba tetszik neked,ki lehet fejezni egy mosollyal,egy nézéssel, egy bókkal, nem kell egyből tapizni.

    Gondolom soha nem érintenél meg egy idegen embert az utcán, csak egy pocakost?Azért ,mert egy nő terhes még ugyanazok az illemszabályok vonatkoznak a vele való kapcsolattartásra, mint minden más emberre.Az, hogy egy nőnek pocakja van,még nem jelent felhatalmazást arra, hogy lerohand.

    A pocak nem felszólítás arra, hogy hé,emberek tapogassatok meg....!!!

    előzmény:
    clifford (301)
    2008-05-06  19:02
  16. 2008. május 6. 19:02301.

    Azert a leterdeples es az uvoltozes kozott van egy szeles sav meg.

    Szerintem itt nem az teszi a gondolkozas beli kulonbseget hogy hol elunk. O.k alairom, hogy aki kulfoldon is elt, el, annak tobbet kellett alkalmazkodni, lehet rugalmassabb. De...nekem ez inkabb fugg szemyisegtol es intelligenciatol.

    Es azok akik itt ilyen hangnemben reagalnak, mint Bendolino, azok az eletben is olyanok...Bendolino, 2008 magyarsagat te is kiteszed...nem igaz hogy ez ma Magyaro, stb....te magad is az vagy...de te ebben a temaban negativan mutattad be magad. Te a negativ oldalt erosited? (a kerdes koltoi, nem kell valaszolni)

     

    Tudjatok szerintem nem az van, hogy masodik gyerekkorukat elik...egyszeruen egy kismama es egy babakocsis anyuka szamukra is szep, ha ranezel idilli, feltetelezed, hogy bekessegesebb vilag, szemely, stb.....es ez szep. Mintahogy ronda es visszatetszo az uvoltozo nagypocakos anyuka, vagy epp a babakocsijat tologato. Es akkor meg enyhen fogalmaztam. Hat ezxert mennek...szerencsetlesegukre eppen ahhoz aki leuvolti oket....

    előzmény:
    hibi (291)
    2008-05-05  09:08
  17. 2008. május 6. 17:21300.
    Off. Ebben tévedsz, menekülés van Budapestről (igaz, hogy csak a közeli vidékre, hogy be lehessen járni... )
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216664 (287)
    2008-05-05  07:27
  18. 2008. május 6. 17:08299.

    nem is tudom melyik öregnéni a rosszabb, amelyik fogdosni akarja a gyereket, vagy amelyik előttem megy be egy ajtón, és ugyan látta, hogy megyek mögötte a gyerekkel babakocsival mégis elengedi a lengőajtót azt szeva...... szerencsére én elég előrelátó vagyok és előre mentem a babakocsi elé, mert biztos voltam, hogy a néni véletlenül sem fogja meg az ajtót nekünk.....ezért megfogtam az ajtót majd átcibáltam magamután húzva a babakocsit....

     

    ezek után egy öreg bácsi jön kosárért, én már előbb ottvoltam a babakocsival, csak az eladó megkért, hogy menjek picit arrébb, mert a  szétdobált blokkokat szedte fel a földről, nyúlok a kosárért és a bácsi elhappolta alőlem, de észrevette, hogy meglepetten nézek rá, és szegényke kancsal volt, valszeg nem is látta, hogy én már nyúltam a kosárért, de összerakta a szitut és odaadta a kosarat, szépen meg is köszöntem, aranyos volt, ő meg szerzett másikat......

     

    következő öreg néni sorban mögöttem, nagyon nézeget kifelé a bolt előterébe és sopánkodik, hogy nincs meg a szatyra....kérdezi nem adták e le....szerencséje volt, mert leadták a cigis shoppban, de basszus ezt sem értem, ......oké nem akarta bevinni, mert gondolom nehogy azt higgyék lopta a cuccot, de ingyen csomagmegörző van, és a mai világban a bevásárló szatyromtól 2 méterre sem mennék mert lenyúlják, nem hogy kinthagyom az előtérben míg vásárolok...... 

     

     

    na ez a 3 dolog kb 10 perc leforgása alatt történt meg ma velem, ezen elgondolkodva, főleg az utolsón, már meg sem lepődök azon, hogy ők meg akarják simogatni a gyerekeket....annyira más világban élnek....olyanok mintha el lennének varázsolva..... és félreértés ne essék, ezt nem negatívumként mondom, hanem ők olyan jóhiszeműek  és annyira más világban voltak fiatalok, hogy meg sem fordul a fejünkben a mi aggodalmunk.......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. 2008. május 6. 13:57298.

    Pontosan ugyanúgy vérig sértődtél, mint a néni, akire rászóltam. Nem érdekes ám! Csak neked!

    Az viszont igen, hogy amíg normálisan mond az ember  vmit, rá se sz....ik senki, lehurrogják, hogy jaj, hát nem 

    gy van az, te vagy a bunkó....viszont, ha rápirít, rögtön  sértődés van. Holott nem neki van igaza!

     

    Ez van, ezt kel l szeretni!

    További szép napot mindenkinek, annak is, aki h agyja, hogy a gyerekét végignyalja bárki!

    Ti dolgotok, nem  az enyém!!!!

    B.  

    előzmény:
    zsuzsi1975 (295)
    2008-05-05  14:58
  20. 2008. május 6. 13:53297.
    Ajjajjjjjajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj!!!!
    előzmény:
    zsuzsi1975 (295)
    2008-05-05  14:58
  21. 2008. május 5. 18:17296.
    Te mit csinálnál,ha az anyuka megkérne,hogy ne fogdos a gyerekét és szép szóval kérne?
    előzmény:
    -Tiffin- (284)
    2008-05-05  04:52
  22. 2008. május 5. 14:58295.

    A kiscsillagom jelzot legkozelebb tartsd meg a kisunokadnak, vagy a gyerekednek de engem hagyj ki belole!!

     

     

    Most mennem kell dolgozni.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_216664 (287)
    2008-05-05  07:27
  23. 2008. május 5. 09:49294.
    Na, ugye. Én pl marhára bírom az időseket, olyan jó történeteik vannak. 87 éves nagyanyám pl jobban érti a poént mint az anyám!
    előzmény:
    hibi (293)
    2008-05-05  09:12
  24. 2008. május 5. 09:12293.
    Ja, és még egy, valaki említette, hoyg szokott idős nénikkel beszélgetni. Én is szoktam, semmi bajom a beszélgetéssel, sőt régen mikor suliba jártam, mindig megtaláltak, és illedelmesen válaszoltam/beszélgettem velük. Nincs semmi bajom, amíg nem fogdossák a gyereket, mint már írtam....
    előzmény:
    receficebummbummbumm (290)
    2008-05-05  09:04

Címlap

top