Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Tönkrement?

doo-doo
Létrehozva: 2008. október 15. 10:40

Mindjárt elsírom magam!

 

Tegnap vettem a Deichmann-ban egy Landrover márkájú bakancsot. Az volt ráírva a papírjára (amelyen az ára is volt), hogy "felsőrész: kizárólag légáteresztő bőr és textilanyagok felhasználásával"

 

Még mielőtt először felvettem volna, tegnap este befújtam egy Kiwi Aquastop spray-vel, ami azt írja, hogy minden színhez jó. (Egy fekete bőrcsizmámon már használtam, azon semmi nyomot nem hagyott.)

 

Ma reggel fel akartam venni a cipőt, de mikor megláttam....

Az egész tiszta fehéres színű lett, ahol lefújtam! És nem lehet róla letörölni. Próbáltam vizes szivaccsal is, de semmi.

 

Megnéztem a cipő belsejében az információs cimkét, azon egy ilyen kis rombusz alak van, hogy a felsőrész "egyéb anyagból" van. Tehát nem is bőr!!!

 

Ezek után megnéztem a spray-t, de nem én voltam a hülye, mert azt viszont bőrhöz és műbőrhöz is lehet alkalmazni. 

 

Nem tudom, mi lehet a gond! Szerintetek mi tévő legyek? 

  1. 2017. november 27. 09:5731.

    Szia mindenkinek😱😱😱


    Hétvégén vettem egy hosszúszárú bakit,meleg jó színű...sokáig válogattam.....


    Igazából,már a boltban is éreztem hogy az egyik fele ,egy ponton nagyon nyom...


    Próbáltam másik párat,meg a fazonhoz ragaszkodtam..már látom nem kellett volna..másnap ,(hétvégi súliba)-kb ,2-szer 20-es séta után ,konkrétan véresre tőrte a sarkamat a poén,vagy a siralom az hogy ,még azt a sarok védő (cipőbe ragasztható)-t is vásároltam,esküdőzőtt az eladó ,ha így hordom nem lesz semmi!!!


    -kipróbáltam...sajnos nem védte meg a sarkamat...


    Járt már valaki így??-csak az egyik fele...


    Ma viszem vissza...remélem sikerül másikat vennem...mert így sebes sarokkal nagyon kényelmesnek kell lennie...hogy ne érezzem..



     

  2. Torolt_felhasznalo_974244
    Torolt_felhasznalo_974244
    2008. október 17. 10:4730.

    Szia! Bocsi, hogy csak most irok, de el voltam havazva.

     

    Szóval nagyon örülök, hogy sikerült, és annak is, hogy volt mégegy cipő

     

    Ezek szerint akkor most sem csalódtam a Deichmannban. Ez lenne a jó hozzáállás mindenhol.

     

    Használd sokáig az új cipődet!

    előzmény:
    doo-doo (29)
    2008-10-15  12:50
  3. 2008. október 15. 12:5029.
    Ja, és volt még egy utolsó pár a méretemben, csak rossz helyre volt visszatéve, ezért nem láttam meg azonnal. De aztán megtaláltam és jó is lett!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974244 (22)
    2008-10-15  11:16
  4. 2008. október 15. 12:5028.

    Már vissza is jöttem! A boltvezető jött oda azonnal hozzám, de elkezdett győzködni, hogy a belső cimkén rajta van, hogy műbőr, meg hogy a "felsőrész légáteresztő bőr..." felirat igaziból nem is azt jelenti.. bla-bla-bla. Hiába próbálkozott, elmondtam, hogy nem értek Vele egyet, mert ha az egyik cimkén ez, a másikon meg az áll, az megtévesztő.

     

    A másik: a spray (vittem egyet) feliratán ott virít, hogy bőrre és műbőrre is alkalmazható.

     

    Szóval a lényeg, hogy kicserélték a cipőt, sőt, elmondták, hogy tényleg nagyon ajánlják a Deichmann-os impregnáló sprayt, és ezt bizonyítandó, felajánlották, hogy ott, helyben le is kezelik vele az új bakancsomat! Állítólag 1 óra múlva megszárad és utána akár pohárból is lehet önteni rá a vizet, ezt garantálják, mert az ő összes cipőjük (saját) ezzel van lekezelve és tényleg vízálló lett!

     

    Most ezt meglátom, hogy tényleg jó-e, ha igen, akkor 1 hónap múlva veszek én is egy ilyen spray-t. Ezzel ugyanis havonta érdemes átfújni a cipőket.

     

    Úgyhogy happy end!

    előzmény:
    sally (20)
    2008-10-15  11:06
  5. 2008. október 15. 12:4927.
    ...
    előzmény:
    doo-doo (1)
    2008-10-15  10:40
  6. 2008. október 15. 12:3226.

    Örülök, hogy nektek nincs problémátok vele

     

    Én nagyon kifogtam.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2008. október 15. 12:1925.
    Akkor nagyon kifogtad. Mi már évek óta szinte csak ott vásárolunk és idáig csak egyszer kellett visszavinni javításra cipőt, aminek a cipőfűző akasztója lefittyedt. De más gond szerencsére még nem volt.
    előzmény:
    Nava (21)
    2008-10-15  11:15
  8. Torolt_felhasznalo_904421
    Torolt_felhasznalo_904421
    2008. október 15. 12:0924.

    Nekem viszont teljesen bejöttek a cipői, az egyik mindjárt két éves lesz, átlag heti 3x felveszem, mert az a legkényelmesebb, és szinte mintha új lenne, úgy néz ki. A többi is teljesen rendben van, sőt a páromnak is van két cipője tőlük.

    Legalább vállalnak két év garanciát rá.

    előzmény:
    Nava (21)
    2008-10-15  11:15
  9. 2008. október 15. 11:2023.

    Szia!

     

    Ha végképp nem boldogulsz az üzletben a Fogyasztóvédelemnél még mindig próbálkozhatsz, remélhetőleg nem dobtad ki azt a kis tájékoztatót amin más anyagminőség szerepelt, mint magában a cipőben.

     

    Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

    Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.

    Központi telefonszám: +36 1 459 4800

    Faxszám: +36 1 210 4677

     

     

    www.nfh.hu

     

    előzmény:
    doo-doo (1)
    2008-10-15  10:40
  10. Torolt_felhasznalo_974244
    Torolt_felhasznalo_974244
    2008. október 15. 11:1622.

    Szerintem legyél határozott, de kedves. Nekem ez mindig bejött eddig. Ha valaki el akar küldeni, mindenképpen kérj vezetőt. A táskás esetben nekem is odahivták a boltvezetőt, akinek tárgyilagosan elmondtam, mi a gond, és visszaadták az árát. A cseretáskához meg adtak egy olyan papirt, hogy kezelés a bevarrt cimke szerint!

     

    A cipőt meg maga az alkalmazott cserélte ki rögtön (illetve visszadta a pénzt, mert nem volt másik a fiam méretében.)

     

    A balhéval csak akkor gyere, ha már nincs más megoldás.

     

    Én szurkolok Neked, és azért is, hogy legyen másik cipő, mert az is méreg, hogy azt szeretted volna, és nincs már...

    előzmény:
    doo-doo (16)
    2008-10-15  11:02
  11. 2008. október 15. 11:1521.
    Kétszer vásároltam a Deichmannál: elsőként a vett cipő kb 1 hónap alatt esett szét, második alkalommal 3szor cserélték vissza a cipőt, 4szerre a pénzem kértem, azóta csakis a Reno-ban vásárolok Bama márkájú cipőt. Az legalább bőr, és kb 3 év majdhogynem mindennapos használat után esett szét. Abban megbízom immár.
    előzmény:
    doo-doo (1)
    2008-10-15  10:40
  12. 2008. október 15. 11:0620.
    De legalább meglenne a pénzed, és még az is jobb, mint egy rossz bakancs, és semmi lóvé! Csak találsz hasonlót, még lehet, hogy nekik is megéri egy ugyanolyat beszerezni mondjuk egy másik boltból, mint visszaadni a pénzt. Mondd el nekik, hogy szeretnél olyan bakit.
    előzmény:
    doo-doo (16)
    2008-10-15  11:02
  13. 2008. október 15. 11:0519.
    Lehet, hogy ez lesz! Csak akkor most eegy ilyen spray-ért külön be kell mennem egy boltba. De ez már más kérdés. Azért köszi az együtt ötletelést!
    előzmény:
    sally (17)
    2008-10-15  11:03
  14. 2008. október 15. 11:0518.
    Én mindenképp visszavinném, ha meg sem próbálod, akkor utána lehet azon fogod rágni magad, hogy miért hagytad annyiban.
    előzmény:
    doo-doo (1)
    2008-10-15  10:40
  15. 2008. október 15. 11:0317.

    Nézz egy spray-t a boltban, hátha azon van valami.

    És igenis hibásak a boltban, MERT nem megfelelő,egymásnak ellentmondó adatokat tüntettek fel a cipőd anyagösszetételére vonatkozóan, és ez már komoly gond számukra. Hiszen így megtévesztő, hogy mit használhatsz a tisztításhoz. Végső esetben ezzel simán érvelhetsz.

     

    Telefonon pedig termélszetes, hogy el akarnak hajtani, nem kell nekik a gond. menj be személyesen. Én a helyedben vinnék magammal egy olyan spray-t, hogy meg tudjam mutatni.

    előzmény:
    doo-doo (12)
    2008-10-15  10:58
  16. 2008. október 15. 11:0216.

    Ez bíztató! Nagyon bízom benne, hogy akivel személyesen beszélek majd, normális lesz! Különben kiverem a balhét, az tuti!

     

    Egyébként a másik, amitől tartok, hogy nem lesz másik ugyanolyan, mert tegnap ez volt az utolsó pár a méretemben... Mivel én is ugyanolyat vennék, csak nem kezelném le ilyen szerrel, ha tudom, hogy ez nem jó erre.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_974244 (14)
    2008-10-15  11:00
  17. 2008. október 15. 11:0115.

    A cipőhöz adnak egy kis papírt a blokkal együtt, amiben le van írva, melyik anyagot mivel lehet kezelni. Pl. nedves ruhával áttörölni, kimosni tilos, meg ilyenek.

     

    De ha egyszer az van a papírján, hogy bőr, akkor miért ne kezelhetném bőrre (is) való spray-vel??? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_569017 (13)
    2008-10-15  10:58
  18. Torolt_felhasznalo_974244
    Torolt_felhasznalo_974244
    2008. október 15. 11:0014.

     

     

    Én ugyanigy jártam, mint Te, csak egy táskával. Szintén a Deichmannban vettem, és szintén rossz volt a cimkén a tájékoztatás, emiatt foltos lett a táska. Nekem azonnal, szó és hang nélkül KIFIZETTÉK AZ ÁRÁT. Persze a pénzből vettem eg ugyanolyan táskát, csak mostmár tudom, hogy rossz a cimke.

    Mondhatják, hogy nem a megfelelő szerrel kezelted, de honnan tudhatnád, hogy mi a megfelelő szer, ha egyszer rosszul irták a cimkére. Ez az ő felelősségük.

    Amúgy szerintem ők korrektek. Gyerekcipőt is vittem vissza, mert két nap után levélt a talpa, és visszaadták akkor is a pénzt.

     

    Egy próbát megér! Sok szerencsét.

     

    előzmény:
    doo-doo (1)
    2008-10-15  10:40
  19. Torolt_felhasznalo_569017
    Torolt_felhasznalo_569017
    2008. október 15. 10:5813.

    Ha a te hibád,akkor elnézést tévedtem,ennyi.Akkor bebuktad,sajnos.

    Kérdezz rá,hogy honnan kellene tudnod,hogy mivel lehet vagy nem kezelni.

    előzmény:
    doo-doo (5)
    2008-10-15  10:48
  20. 2008. október 15. 10:5812.
    A sprayt nem tudom bevinni, mert már kidobtam. A Kiwi honlapján meg nincs semmi elérhetőség!
    előzmény:
    sally (10)
    2008-10-15  10:55
  21. 2008. október 15. 10:5611.
    Most beszéltem telefonon velük, elmondtam a problémát, azt mondták, hogy "biztos a spray nem volt megfelelő a lábbelihez". Mindenesetre be fogom vinni, mert meg kell, hogy nézzék, de már előre így álltak hozzá... Az agyam eldobom!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2008. október 15. 10:5510.

    Nézd meg a lejáratot a spray-n, aztán ha oké, vidd vissza a cipőt, meg  a spray-t is, hogy meg tud mutatni. Hátha sikerrel jársz, de gyanús, hogy nem lesznek kedvesek...avval jönnek majd, hogy nem jól kezelted...ezért kell a spray, hogy meg tudd azt is mutatni. Érvelhetsz, hogy már más cipőn gond nélkül használtad, a bakancsot is az összetételének megfelelően kezelted...különben is, megtévesztettek; bőrnek adtak ki műbőrt. Már ez is gáz!!!! Legyél mérges, dühös és határozott, kitartó!

     

    Másik ötletem a spray gyártói vonala. Vedd fel velük a kapcsolatot, küldd el a cipőd "adatai2, fényképet róla, hogy mi történt, hátha ők reagálnak!

    előzmény:
    doo-doo (1)
    2008-10-15  10:40
  23. 2008. október 15. 10:499.
    Csak a cipőt tudom, a spray-t nem most vettem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_698367 (7)
    2008-10-15  10:48
  24. 2008. október 15. 10:488.
    Köszi, erre nem is gondoltam!
    előzmény:
    tócsni (4)
    2008-10-15  10:47

Címlap

top