Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Klier fodrászat

IMinka
Létrehozva: 2007. december 13. 11:24

Helló helló

volt már valaki a Klier fodrászatban? Érdemes kipróbálni? Milyen árakkal dolgoznak?

 

 

  1. 2018. május 30. 12:5929.

    Sziasztok!


     


    Többször jártam már ott, bnőim is, viszont nagyon fontos figyelnia rra, melyik fodraszhoz kerulsz.


    Legtobbszor szerencsém volt.


    Most valoszinuleg egy uj fodraszhoz kerültem, szörnyen tépte a hajam, és amikor szóltam, azt mondta h ez ilyen a szepsegert meg kell szenvedni. Hát érdekes a többi fodrász nem tépte.


    A csúcspont az volt, amikor rámejtette a hajszarítót, ami nem csak forró, de elég nehez is. (pár napja volt, de még érzékeny a helye)


    A hajam ráadásul nem olyan lett amilyet kertem, amikor kozben szoltam, hogy feljebb kezdi 15 centivel a festést, azt mondta nyugi majd olyan lesz, amilyet kértem. Nem lett.


    Kiábrándító és fájdalmas volt.


    A végén pedig összevesztek előttem, hogy mennyit kell elszámolniuk, közben azt mondogatva "mit szoktunk még rászámolni? van benne anyagar, munkadij stb" "szerintem ezt nem igy kell de mindegy akkor legyen ennyi".


    üdv


    Betti

    előzmény:
    Zs72 (23)
    2010-09-17  12:04
  2. 2011. június 24. 14:5228.
    előzmény:
    SSszonja (27)
    2011-06-18  19:13
  3. 2011. június 18. 19:1327.
    Voltam az Eurocenteres Klierben és nagyon elégedett vagyok. Szépen bemelírozták és levágták a hajamat. Csak ajánlani tudom a helyet.
    előzmény:
    aldrovanda (26)
    2011-06-13  11:09
  4. 2011. június 13. 11:0926.

    Párom többször járt már ott. Panasza nem volt, általában várni kellett, de normálisan álltak a dologhoz. Mondjuk ő mosolygós, beszélgetős típus.

     

    előzmény:
    SSszonja (25)
    2011-06-13  10:58
  5. 2011. június 13. 10:5825.
    Járt már valaki az Eurocenter Klierben? Oda szeretnék menni, de előtte tájékozódom..
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_635120 (0)
     
  6. 2010. november 21. 20:5324.

    Éveken át az Euro centerbe jártam a klier-be, ami közép felsőkategóriás árakon dolgozik, a szolgáltatás pedig tényleg fodrászfüggő. Én nemrég váltottam fodrászatot, és nagyon kellemesen csalódtam, igaz ez egy uj hely, és még mindig él a nyitási -30%.-os akciójuk, de a fodrász pontossága összehasonlíthatatlan.

    És ezt nem reklámnak szánom, semmi érdekem nem fűződik a fodrászathoz, de érdemes kipróbálni! 

    Bp.2ker. Fő. 49.  0670 596 99 86 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_960800 (0)
     
  7. 2010. szeptember 17. 12:0423.

    Én több Klier üzletben voltam már. Legutóbb a XIX.kerületben, az Europarkban.

    A Klierben dolgozók mind alkalmazottak, havi fix fizetésért dolgoznak. Ennek megfelelő a vendéghez való hozzáállásuk is... Szóval egyiknél sem tapasztaltam az igyekezetet, hogy szeretne vendégkört kialakítani stb.

    Arra jó, hogy ha "most-rögtön-azonnal" kell egy igazítás.

    De ne akarj törzsvendég is lenni, mert  soha nem fogod azt a bánásmódot kapni, mint máshol kapnál.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  8. Torolt_felhasznalo_179417
    Torolt_felhasznalo_179417
    2010. július 30. 00:0122.

    Sziasztok!

    Látom régen lett írva ebbe a topikba de azért megpróbálkozok.

    VKi volt már az europarkosba? Milyenek ott az emberek rendesek?

    Jól vágnak? Kit ajánlotok?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_ (0)
     
  9. Torolt_felhasznalo_646849
    Torolt_felhasznalo_646849
    2010. január 26. 20:2421.

    Szia ha002!

     

    Meg szeretném kérdezni,hogy hogy nézett ki az a fodrász akinél voltál,mert az egyik ismerősöm is oda jár,és tök jo a haja,én is el akarok menni,csak jo lenne tudni,hogy kinek a székébe ne üljek le..Köszike a segitséget!

    előzmény:
    IMinka (1)
    2007-12-13  11:24
  10. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2010. január 19. 14:3820.

    Sziasztok! Én az egri Agria Parkban voltam a Klierben. Na azt nem ajánlom senkinek. A kiscsaj totál máshogy vágta a hajam, mint ahogy kértem, azt se vette figyelembe, hogy göndör a hajam, és a hajvasaló szétégette és azért vágatom le. Olyan hajat vágott, amit minden nap vasalni kell, mert csak úgy lehet belőni "normálisra". Szóval a fejem olyan, mint egy 65 éves mamié (bocsánat a 65 évesektől), pedig korban kicsit előrébb vagyok még.

    Ja és mindemellett gyorsan csapta össze, mert sietnie kellett valahova. Pedig be voltam jelentkezve 3 nappal előtte.

    Ráadásul többet kért, mint amennyi lett volna és csodálkozott, hogy nem adtam érte borravalót. Szóval én nem ajánlom őket.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. 2010. január 2. 15:5719.

    Sziasztok!

     

    Én az aréna plázában voltam Dave-nél és azon kívül, hogy nagyon helyes pasi, nagyon ügyes is ;)

    Eleve azért mentem hozzá, mert egyszer egy csajt olyan szuper frizurával láttam kijönni a kezei közül, hogy elhatároztam, hogy hozzá megyek. Azóta ismerőseim is voltak nála, és mindenki meg volt elégedve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  12. Torolt_felhasznalo_818516
    Torolt_felhasznalo_818516
    2009. december 8. 20:0918.

    Nekem szuper jó kis frizurát összehoztak a kecskeméti Klier szalonban. Persze, eleve problémás fejjel mentem oda: a dauerom el lett rontva, elégetve és rosszul levágva a hajam. Rendbehozta, én mege vettem (mivel elég ritkán költök magamra) egy Tigi hajsimító sprayt is. Szerintem ügyesek.

    előzmény:
    IMinka (1)
    2007-12-13  11:24
  13. 2008. január 1. 19:4217.

    nem tudja vki a D-Tóth Kriszta fodrászát és telefonszámát?

    előre is köszi

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. Torolt_felhasznalo_251878
    Torolt_felhasznalo_251878
    2007. december 21. 18:1916.
    Szia!
    Én is az Árkádba járok,igaz nem túl sűrűn és szintén a Zitához,de én is megvagyok elégedve vele.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2007. december 14. 19:4915.
    Én az Árkádba járok Zitához, és a barátnőm is hozzá ment. Mindkettőnk haját tök jól megcsinálta.
    előzmény:
    IMinka (9)
    2007-12-13  12:46
  16. 2007. december 14. 19:4814.
    Szerintem normális árak vannak és nekem nagyon jól megcsinálták a hajam. Én ezentúl tuti oda járok.
    előzmény:
    IMinka (1)
    2007-12-13  11:24
  17. Torolt_felhasznalo_501513
    Torolt_felhasznalo_501513
    2007. december 13. 14:5913.

    Én azért járok oda, mert az irodámtól 2 percre van... meg hát extrém olcsók, 3000 jattal egy rövidhaj vágás... (régi fodrászomnál ez 6000 volt...) és hát okés ahogy vágja a hölgy aki ott van... nem egy mester szalon, de ok.

    A termék tukmálás az egyszer nálam is volt...  de megmondtam, hogy az én hajam csak LUSH-sal érintkezik egy ideje és ez a tökéletes termék számomra, rájöttem sok próbálkozás után, szóval nincs esélyük  

    Szóval szerintem rendben vannak, de ez nem szalon-függő, szóval nem az, hogy a Klier jó, hanem persze fodrásza válogatja, ahogy mindenhol...

    előzmény:
    IMinka (1)
    2007-12-13  11:24
  18. 2007. december 13. 14:0412.

    Hát az látszik rajtuk néha tényleg hogy nem annyira szeretik a munkahelyüket.. Meg az is hogy rájuk van szólva hogy tessék udvarisnak lenni Az a lány akihez én járok az alapból kedves de múltkor pl ő is tök fáradt volt meg dekoncentrált de ennek ellenére tök jó lett a melír.

    Ahova én járok ott elég gyakran cserélődik a gárda legutóbb mindenki kicserélődött csak az én fodrászom maradt uaz, de csak azért mert eleve nem rég van ott.Ez is multi lehet ahol kiszipolyozzák őket.

    JA és a professzionális hajápolók után kaphatnak valami jutalékot mert folyton reklámozzák odadugják az orrom alá meg célozgatnak hogy ez nagyon jó a te hajadra stb::DDD mondjuk néha evszek ezt azt mert tényleg jók.

     

    előzmény:
    ladybird80 (11)
    2007-12-13  13:15
  19. 2007. december 13. 13:1511.
    Én jártam ott. Semmi extra, de annak elkérik az árát. Én a fodrász csajszival, aki a hajamat csinálta, egy idő után már el tudtam beszélgetni, de a kollégái folyton olyan fejjel járkáltak, mintha épp foghúzás előtt állnának. Köszönni, mosolyogni, netán normális hangnemben megszólalni - na az eléggé ritka ott.
    előzmény:
    IMinka (9)
    2007-12-13  12:46
  20. 2007. december 13. 13:0910.
    én egy éve voltam,semmi extra.kb.3000-ért vágta le a csaj,meg kivasalta.(Veszprémben)vasárnap du. ugrottam be,és a csaj végig arról magyarázott a másik csajnak,h hétvégén mi a francnak vannak nyitva...és tépte a hajam!!!olyan ügyesen fésülte,meg a gyűrűje beleakadt a hajamba és pár szálat tövestül kitépett...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  21. 2007. december 13. 12:469.
    Én konkrétan az Árkádba készülök menni. Esetleg azt a szalont ismeri valamelyőtök?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. Torolt_felhasznalo_130717
    Torolt_felhasznalo_130717
    2007. december 13. 12:228.
    Ugyanez volt nálam is a múltkor, senki nem vette észre, hogy fodrásznál jártam.....
    előzmény:
    Wheels (7)
    2007-12-13  12:08
  23. 2007. december 13. 12:087.
    Én is voltam már, nekem speciel egyáltalán nem látszott meg a hajamon, hogy fodrásztól jövök, mégis 3500 forintba került a vágás.  Az a pofa meg, amit a kiscsaj vágott közben - háááát, nem szívesen néztem a tükörben  Férjemnek ellenben egész jól le szokták vágni a haját, az 2000 forint. De a kis duzzogós neki is jól elcseszte egyszer, azóta leglalábbis megválogatja, hogy kihez ül be  Én viszont megyek vissza a régi fodrászomhoz. Rá várni kell, az igaz, de legalább van értelme 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  24. 2007. december 13. 11:486.

    Én a Kolossy téri Klierbe járok már évek óta, a 3. fordászom van már és mind jó volt eddig. Nem is megyek többet olcsóbb helyre mert az a tapasztalatom hogy szőke melírt nagyon el lehet cseszni olcsó anyagokkal. Nem tartom amúgy annyira drágának inkább középárasnak. A vállig érő hajamat melírozzák és vágják, most 7300 volt+borravaló. De 8-ból mindig kijön.Ja és az se mindegy hogy no name szar dolgokat tesznek a hajadra vagy pl Tigit mint itt múltkor.. Szép is lett tőle!Ahova én járok be kell jelentkezni, a beesőket akkor csinálják meg ha van épp idejük.

     

     

    előzmény:
    IMinka (1)
    2007-12-13  11:24

Címlap

top