Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Jó asztalost találtam

Törpicsek
Létrehozva: 2005. május 18. 09:41
Sziasztok!

Remélem tudok segíteni azon sorstársaimnak akik hozzám hasonlóan sokáig kerestek jó asztalost.
Jelentem, én végre találtam egyet.
Pesten és pest megyében dolgoznak főleg, nálunk minden asztalos munkát ők csináltak, a hálószobától kezdve a konyháig, az ajtókig mindent.
Tök szépen dolgoznak, lelkiismeretesek, és még a tervezést is bevállalták, ami a naponta változó ízlésem mellett nem kis teljesítmény. De tényleg olyan lett amilyet megálmodtunk.
Ha érdekel valakit szívesen megírom az elérhetőségüket, még referencia anyagot is tudok tőlük küldeni.

Üdv. Törpicsek
  1. 2018. június 15. 21:3232.

    :)

    előzmény:
    pirike12 (29)
    2016-11-20  15:17
  2. 2016. november 20. 16:1431.

    Nekem  egy  megbízható,  jó  parkettás  kellene


     

  3. 2016. november 20. 15:4430.

    Szia Pirike!:)


    Jól felpörgetjük ezt a halott topikot:)


    Korábban olvastam itt róla sokat, meg jó véleményeket is csak nem találok egyet se, lehet kitörölték, pedig a rosszak fent vannak mind1. Szóval most lenne igényem új bútorokra mert elköltöztünk, pontosabban építettünk és sok tanácsra, tapasztalatra lenne szükségem tőle.


      

    előzmény:
    pirike12 (29)
    2016-11-20  15:17
  4. 2016. november 20. 15:1729.

    Szia Bibi!


    Néhány éve volt hozzá szerencsém...szó szerint, mert tényleg korrekt és megbízható és segített is mindenben,az egyik barátnőm csináltatott is vele egy konyhát de sajnos nekünk nem volt pénzünk arra amit szerettünk volna és inkább vettünk egy elemes konyhát amit már utálok......sírni tudnék.A barátnőmék előbb csináltatták és még mindig jól néz ki, legalábbis az enyémhez képest.

    előzmény:
    bibi06 (28)
    2016-11-20  14:47
  5. 2016. november 20. 14:4728.

    sziasztok!


    Mit gondoltok gyulabutor munkáiról? tud valaki jót vagy rosszat?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_114499 (27)
    2016-09-29  20:30
  6. Torolt_felhasznalo_114499
    Torolt_felhasznalo_114499
    2016. szeptember 29. 20:3027.

    Kedves Törpicsek!


    Most találtam rá erre a bejegyzésre. Ha megvan még a szuper-asztalos elérhetősége, örömmel venném, épp szükségem lenne egy jó, kihívásokra nyitott szakemberre. Aki korrekt áron, szépen dolgozik, belátható idő alatt... Előre köszönöm a  segítséged!

    előzmény:
    Törpicsek (1)
    2005-05-18  09:41
  7. 2006. február 2. 13:2926.

    Vigyázz!

    Érdemes elolvasnod ezt a fórumot is:

    http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?id=134&forumid=83642

    Úgy tűnik, itt egy baromi nagy átverésről van szó!

    előzmény:
    iktat (24)
    2005-09-09  12:02
  8. Torolt_felhasznalo_989614
    Torolt_felhasznalo_989614
    2005. december 11. 19:1025.
    Én sokkal jobb vagyok Nálad.
    Össze is költöztem az asztalossal.
    Sőt, a férjemet is elhagytam érte.
    előzmény:
    Törpicsek (23)
    2005-09-09  09:52
  9. 2005. szeptember 9. 12:0224.

    Hát Kedves Törpicsek,sajnos én is olvasgatom a fórumot, és bizony egy darabig kint volt az asztalosok tel.száma a topicban.Lehet,hogy 0453 innen tudta az elérhetőségeiket.

    Csak azért regisztráltam,hogy légyszives küldd el az asztalosok címét!

    remélem nem igaz az előző hozzászóló állítása.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  10. 2005. szeptember 9. 09:5223.

    Csak nyugodtan boronálj össze bárkivel, anélkül, hogy megkérdeznél! Természetesen összefeküdtem az asztaloson kívül a festővel, a villanyszerelővel és még mindenkivel.  

    És még te vagy felháborodva!  Mikor az első hozzászólásodat olvastam próbáltam neked segíteni, de arra sem méltattál, hogy visszaírj!

    Ha az asztalos a múlt héten ment volna hozzád, akkor hogyan adhattál már neki előleget? Ha pedig már szerelni ment volna, akkor mostanra már késésben lennének, amit pont te cáfoltál meg a hozzászólásodban.

    Most már biztos vagyok benne, hogy tőlem te nem kaptad meg az asztalos elérhetőségét, hiszen egyértelműen látszik, hogy az első hozzászólásod napján regisztráltad magad, és mivel én csak priviben adtam meg az asztalos elérhetőségét ezt neked nem is tudtam volna megtenni.

    Én kis naiv gondoltam segítek, hogy más ne kerüljön ilyen helyzetbe mint mi pl. a festővel, de látom, hogy a JÓINDULATTÓL TÚLTENGŐ, UNATKOZÓ embereknek ez igencsak bántja a szemét.

    előzmény:
    0453 (20)
    2005-09-06  11:35
  11. 2005. szeptember 7. 18:5422.

    OKÉ!!

    Törpicsek meg egy...

    előzmény:
    0453 (21)
    2005-09-06  12:15
  12. 2005. szeptember 6. 12:1521.
    Annyira felbosszantottam magam, hoghy indítok egy topicot Nagyon rossz asztalost ajánlottak címmel
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  13. 2005. szeptember 6. 11:3520.
    Miért kell ilyen topicot indítani? Csak akkor reklámozz valakit ha tényleg mint megrendelő kerültél vele kapcsolatba és nem a pasid, tesód csinálta meg a dolgaidaT, mert így persze,hogy igazodik az igényeidhez, az időbeosztásodhoz.Én mindenesetre nem ajánlom azt az asztalost akit Törpicsek említ.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2005. szeptember 6. 09:4919.
    Elértem,viszont az derült ki a számomra,hogy Törpicsek a srác barátnője,tehát ezért írt róluk ilyen jókat.Egyszerű önreklámról van szó.Most már kénytelen vagyok velük megcsináltatni a dolgainkat,remélem hamar elkészül.
    előzmény:
    ananász12 (18)
    2005-09-05  16:39
  15. 2005. szeptember 5. 16:3918.
    Hát ez elég gáz.Elérted már azóta őket?
    előzmény:
    0453 (17)
    2005-09-02  12:52
  16. 2005. szeptember 2. 12:5217.
    Hát jól befürödtem az általad ajánlott asztalosokkal, úgy volt hogy a hét alajén lönnek hozzám, most péntek van és se hírük se hamvuk.Atelefont nem veszik fel ez azért bánt mert már  előleget is adtam nekik.Nem tudsz valami más elérhetőséget? Előre is köszi.
    előzmény:
    Törpicsek (1)
    2005-05-18  09:41
  17. 2005. június 21. 10:4316.
    Sziasztok!

    Szereztem képeket az asztalos munkáiból, feltettem a bememre.
    Ha valakit érdekel írjatok!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  18. Torolt_felhasznalo_860342
    Torolt_felhasznalo_860342
    2005. május 31. 09:3515.
    Sziasztok! Létrehoztam egy topicot "Tudnál ajánlani egy. . . ?" címmel, mert nem tudtam, h már létetik ehhez hasonló! Bevállalom, hogy hozzám elküldhetitek az ajánlásokat privát válaszban, és azt is, ha kerestek valakit, így össze tudnak futni a szálak, és nem csinálunk senkinek nyilvános ingyen reklámot! Hm? De akkor abba a topicba írjatok, én azt tudom nyomon követni! Köszi!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  19. Torolt_felhasznalo_133027
    Torolt_felhasznalo_133027
    2005. május 20. 11:5714.
    Sziasztok!
    Canon fénymásológép műszerész! Bátran ajánlom:
    www. ezustko. hu
    előzmény:
    haho (13)
     
  20. 2005. május 18. 12:5913.
    Szerintem is tök jó ez a topik!
    Annyiszor van, hogy az ember keresne valaki mesterembert, s nem tudja kit valasszon, vagy hogy hogy találjon valakit. Persze igaz, hogy mások az emberek igényei, pénztárcája stb. De azért valamit csak jelent, ha valaki azt mondja, ő elégedett volt az illető mesterrel. Egy kicsit több így, mint a semmiben ismeretlenül keresgélni!
    Szóval szerintem tök jó, hogy elindult ez a téma!
    Haho
    előzmény:
    Törpicsek (10)
     
  21. 2005. május 18. 11:5812.
    Úgy látom szükség volt egy ilyen topikra elég sokan járnak ilyen cipőben mint én jártam a keresgélés során.
    Ha valakinek privátban elfelejtettem válaszolni csak szóljatok.

    Üdv. Törpicsek
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  22. 2005. május 18. 11:2411.
    Vízvezetékszerelője nincs valakinek?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  23. 2005. május 18. 10:5310.

    Nekem ez volt a célom a topikkal, hogy ha már egyszer olyan szerencsém volt, hogy én tényleg találtam egy igényesen és szépen, elfogadható áron dolgozó asztalos azzal másoknak is segítsek.
    Tehát nem a reklám a lényeg :-(((

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_133027 (7)
     
  24. 2005. május 18. 10:539.
    Engem érdekelne az asztalos is és a szobafestő is. . . sőt olyan kőművest is keresnék, aki kisebb munkát is vállalna. . .
    De leginkább olyan asztalosra vágynék, aki szép, igazi fából, szépen dolgozva készít bútort, burkolatot. S igen, inkább fizetnék többet, de azért fontos, hogy még az átlag fizetésből megfizethető kategóriában maradjunk!
    előzmény:
    Törpicsek (1)
     

Címlap

top