MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
281097 hozzászólás
  1. 2018. október 19. 15:39281097.

    Szervusztok.


    Nálam nem volt net sem semmi ami a szolgáltatóhoz tartozik.


    Megsütöttem a zalakockát, holnap jönnek a vendégek, nem ebédelősek, csak délutáni látogatás, nem tudom hányan lesznek, de ez jó kiadós süti. Főztem holnapra csirkeszárnyból pörköltet, tettem bele lábat is.


    Saci, jól megszenvedtet ez a fájdalom, nagyon nehezen tudsz megszabadulni tőle. Az éjszakáim rosszak nekem is, akkor jönnek elő a fájdalmak. Jobbulást kívánok. A körözöttből jutott volna, szívesen kínáltalak volna.


    Erika, remélem a mai nap nyugodtabban telik, egyre több a veszteségünk, sajnos elkerülhetetlen.


    Julika lassan a munkával, nem bírunk már annyit mint pár évvel ezelőtt, ez nem vigasz, csak állapot.

  2. 2018. október 19. 15:34281096.

    Szervusztok!


     


    Magdikám utólag is nagyon sok szeretettel köszöntelek születésnapod alkalmából!!!!!!


     


    Itt szomorú az idő, akár a kedvem......Napnak még a nyomát sem látni, esett is, dörgött is......


    Tudjátok tegnap temetésen voltam. Sajnos a poloskák elrontották az egész szertartást. Ilyen inváziót még nem láttam, repkedtek, másztak, nem százával hanem ezrével. Mindenki csapkodta magát, verte le a ruhájáról ezeket a dögöket. Nekem a blézerem alá is bemászott, és a nyakamba is. Még a kocsiba is bemásztak. Haza is hoztunk belőle, de kiirtottam.......Szegény barátnőm ha ezt látta onnan a magasból biztos kiröhögött minket......


     


    Mára összeszedtem magam, piacoztam.....én is vettem csirkelábat, de csak a levesbe....ami már fő is, mert holnap délelőtt van egy kis menni való és ugye az ebédnek időre kell elkészülni.


     


    Francika ezeknek a kezeléseknek a hatása később jön, nálam legalább is az ötödik kezelés után kezdett hatni. Remélem neked is hamarosan jobb lesz.


    Anikó ugye pihensz? Tessék egy kicsit visszafogni magadat! A körözöttre én is lennék vendég....


    Sacikám annyira sajnálom, hogy ilyen fájdalmaid vannak. Csak egy ötlet: próbáld meg lefekvéskor a két térded közé tenni egy kispárnát, oldalfekvésben.....néha segített......


    Nekem most a hátam fáj, biztos az időváltozást érzem, mert hogy lesz az biztos....a műtét helye viszket és ez hideg időt jelez...


    Megyek a konyhába, adott a zöldségesem egy jó nagy csokor petrezselymet, összeaprítom és rakom be a jégkocka tartóba, ha megfagy mehet a zacskóba.....


     


    További szép napot mindenkinek!

  3. 2018. október 19. 13:41281095.

    Szervusztok!


    Csak most sikerült belépni. A levelezőbe sem tudtam simán bejutni. 


    Itt befelhősödött az ég...szaladtam, hogy a csatornát meghosszabbítsam...de nem lett belőle semmi, csak egy csepergés. Védtem a fámat is, tegnap a sógorom is hozott két nagy rakást és hozott saláta palántát. Timi mondta, hogy tavasszal is ültettünk és nem lett belőle semmi...mert azt ősszel kell, mondta a sógornőm. Így tegnap elpalántáztam egy csomó salátát. 


    A cica hotel megint egy csillaggal komfortosabb lett, a műanyag széket lecseréltem fotelra. Most aztán csak el kell dönteniük melyik jobbnál jobb fészekben aludjanak. 


    Reggel két csomag csirkelábat kozmetikáztam, levágtam a körmöket..holnap pörkölt lesz belőle. 


    Más újság nincsen, csendesen telnek a napjaim. Holnap délután lesz klub, jönnek Zsuzsiék és Nóri. 

  4. 2018. október 19. 09:14281094.

    Jó reggelt. 


    Kicsit borongós, de látom már a napfényt megcsillanni egy- egy előbújó  bárányfelhőn.


    Már elcsörgött itt a kukás autó, csend van, éppen most ment el itt egy ember. Mintha az autók is  szünetet tartanának a közlekedésben, nem jöttek legalább 2 perce. Persze,mert figyelem, máskor nem vettem észre. 


    Iszom a kávém mindig itt, kivéve a délit, akkor előfordul, hogy kiülök. Elnézem a fa levelek hullását, még azért van a diófán. Tegnap kicsit berakódtam  kint lévő dolgok közül, hátha elered az eső. A föld nagyon száraz, még bent van a sárgarépám. 


    Sacikám, hogy aludtál? Biztos már ébren vagy. A gép előtt ülés fájdalmas szokott lenni. A torna segít, akkor is, amikor közben nagyon fáj, ne rögzüljenek be az izmom. Kicsit várok és én is megcsinálom. 


    Az este megnéztem a Nagyherceg végét. Remélem minden   a legnagyobb rendben van a le- és feltöltéssel,mert  törölném. Most helyszűkében vagyok. 


     


    Ma megyek kezelésre, még nem használt. Az első nagyon jó volt, aztán valahogy megszakadt ez a lánc. Ma cserét szeretnék, az UH legyen a második.  Nem tudom mit döntenek a fiatal kisasszonyok. 


     


    Ha valakinek nem jut eszébe mit főzzön, és  tegnap paradicsomos káposztát főztem, még a lefagyasztott savanyú káposztából. Nagyon finom lett. Sütöttem a netről  kiflit, hát az gyalázatos lett. A kutyát lehetne vele dobálni, olyan kemény. Ja miért is szegény kutyát, szóval célba dobni inkább. 


    Reggel Csitáry H. Tamás idézeteit olvastam, megjelent egy új könyve. 


     idézet belőle: 


    "Mennyit várod…

    Hogy elmúljon végre. Elmúljon ami rossz, amit nem szeretsz, amitől félsz. Talán a tél, a hideg, a hó, a fagy. Vagy éppen a nyár, az izzasztó meleg, a levegő nélküli, fülledt éjszaka. Vagy csak egyszerűen a sötét. Amitől félsz, ami nem hagy nyugodni. Vagy egy betegség, egy teherként nyomasztó feladat, egy nehéz élethelyzet. Bármi. Várod, hogy elmúljon. És ez mind el is múlik. De egy valami nem múlhat el. Mert az nem lehet. Bármi más, de ez nem múlhat el. Az élet… 

    Nélküled."


    "Az út nem az ajtón túl kezdődik... Hanem éppen ott, ahol állsz. És ha nem lépsz, akkor az ajtóig sem jutsz el."


     

  5. 2018. október 18. 21:55281093.

    Ildikém...köszönöm....már annyi mindent próbáltam, gyógyszereket abba kellett hagyni rosszullétet okozott..talán mert már sok volt-...vagy ki tudja...maradt a torna és masszírozás...előbbi majdnem sírva.......ami bosszantó, hogy nappal egész jól elvagyok...


    Én is kívánok jó éjszakát..

    előzmény:
    franci47 (281092)
    2018-10-18  21:44
  6. 2018. október 18. 21:44281092.

    Sacikám, eszembe jutott, ki kell támogatnod, támasztanod  magad olyan helyzetbe, amikor a legkevésbé fáj. 


    Bár korán fel szoktam kelni, ugye, ha nyári idő van akkor könnyű, mert ki lehet menni, de ilyen időben állva lenni nagyon fárasztó.


     


    Julika, az utolsó rész következik, azt hiszem megnézem,  nagyon izgalmas, még semmi sem dőlt el, bár fáj a fejem egész nap. 


     


    Jó éjszakát.  

    előzmény:
    franci47 (281091)
    2018-10-18  18:42
  7. 2018. október 18. 18:42281091.

    Voltam így Sacikám.  Több hónapot is. Ez téged nem vigasztal. Nem tudok semmi ellenszert, fájdalom csillapítás valahogy.

    előzmény:
    Rolta (281090)
    2018-10-18  18:15
  8. 2018. október 18. 18:15281090.

    Anikó...én azért csak benéznék hozzád egy fokhagyma szagú körözöttre....ha ugyan maradt, nagyon szeretem...


    Ildikó....megkaptam a filmeket ....köszönöm...Biztos van valami a levegőben....én is érzem.....nincs valakinek ötlete, hogy hogyan lehetne állva aludni?Állandóan olyan vagyok ,mint egy zombi a sok nem alvástól, ellenségem lett a fekvés, aminek ugye pihentető a szerepe...

    előzmény:
    ancsa46 (281088)
    2018-10-18  16:42
  9. 2018. október 18. 16:50281089.

    Sziasztok. 


    Valami változás biztos jön.  Határtalan fáradtság van rajtam. Gyengeség, stb.


    Annuska a lábfájás megvan. /vagyis a sarok/ De még mindig reménykedek, hogyjóra fordul. 


     


    Mindenkit nagyon sajnálok a veszteségért, legyen az bárki, és bármi. /barátnő, autó, egészség és mindenféle/


    Talán holnapra jobban leszünk. Most ránk jár a rúd. 


     

    előzmény:
    Nusimama (281084)
    2018-10-18  12:33
  10. 2018. október 18. 16:42281088.

    Szervusztok.


    Ma megint városba kellett menni, nem szerettem a mai menetelt, egyetlen porcikám sem kívánta. Félúton annyira fájtak a csontjaim, hogy majdnem visszafordultam, lehet hogy a változás szele, vagy az öregség. Itthon lefeküdtem, nem igazán volt nyugtató, de mégis kellett. Nem főztem, csináltam egy jó adag körözöttet, most ne jöjjön vendég, jó fokhagyma szagú lettem.


    Remélem holnapra összeszedem magam.

  11. 2018. október 18. 16:36281087.

    Magdikám sok szeretettel köszöntelek ezen a jeles napon. Kívánok nagyon jó egészséget, minden létező jót.

  12. 2018. október 18. 14:09281086.

    Pötyikém!


    Nagyon nagylelkű, gavallér vagy. Micsoda ajándékot hoztál Magdinak?? Ha kiválaszt egyet a maradékból én is választhatok???

    előzmény:
    potymama (281080)
    2018-10-18  12:01
  13. 2018. október 18. 12:35281085.

    Erika, a bucsu fájdalmas , de elkerülhetetlen. Az emlék megmarad és felidézi a szép napokat.

    előzmény:
    Nusimama (281084)
    2018-10-18  12:33
  14. 2018. október 18. 12:33281084.

    Magdika, jó utat és  örömteli viszontlátást.


    Anikó akkor  már az előkészület fejben megtörtént.  Igen nagyon hiányzik- és kissé fájó a bucsú- a kishaver sok évig szolgált , soha nem hagyott az uton.


    Julika, akkor kezdödik a fürdő szezon, Azért jó frizut csináltas.


    Ugy mint Pötyikééknél, itt sincs semmi ujság, csend és nyugalom van. Lassan peregnek az órák és napok.


    Ildike, remélem ma már jobban vagy és a tegnapi fájdalmak megszüntek.


    Mindenkinek szép és kellemes napot kivánok.

    előzmény:
    Nusimama (281083)
    2018-10-18  12:27
  15. 2018. október 18. 12:27281083.

    Szervusz Magdika!


     E szép napon- még a nap is neked sűt- nagyon jó egészséget, sok sok örömöt és boldogságot kivánok


     


     A jó barát keble barátjának születése napján lelkesedésbe tör ki, s minden háttérbe szorul, csak a jó kivánat lép előtérbe, a melyet mielőbb kifejezni óhajtunk.


    Kassay Adolf


     

     

    előzmény:
    BORS (281082)
    2018-10-18  12:16
  16. 2018. október 18. 12:16281082.

     „Éljen sokáéljen sokáéljen soká számos éven áááát. !!! .../ Egészségben, békességben éljen soká számos éven áááát.” 


    La-la-la.... Magdikának Nagyon Boldog Születésnapot kívánok sok szeretettel!

  17. 2018. október 18. 12:16281081.

    Szervusztok


     Itt olyan szép öszi csendes idő van. Muszáj volt megállni az olvasásban a Magdika, Erika tegnapi irásánál. Érdekes dolog, hogy mennyi hasonlatosság van közöttünk. Én is már részben elpakoltam a nyári göncöket, s hasonlóan hozzátok megállapitottam, hogy ezt sem, azt sem hordtam a nyárom, csak pakolgatom. azt hiszem a téli ruháknál is lesz ilyen, Mennél öregebb, bocs, fiatalabb lesz az ember annál kevesebb ruhát hord. Mindig van kedvenc, s azt nyuzza.

    előzmény:
    erry (281070)
    2018-10-17  14:52
  18. 2018. október 18. 12:01281080.

    Magdi boldog szülinapot kívánok


    A képeken egy pár Herendi porcelán van..neked hoztam ..válassz közülük!

  19. 2018. október 18. 09:24281079.

    Jó reggelt! 


    Magdinak itt is kívánok boldog születésnapot.....jó utat, kellemes "Őszölést"


    Annuskánk, lldikónak enyhülést a fájdalmaira, sikeres kezeléseket...


    Erikára gondolok ezen a nehéz napon...


    Mindenkinek szép őszi teékenykedést....legyen az munka vagy pihenés...

  20. 2018. október 18. 08:08281078.

    Hoppá!!! Ma csak 5-6 -ot kellett dörömbölni, és kinyílt a Menedékház ajtaja. 


    Itt is szeretettel köszöntöm Magdit!!! Még nagyon sok boldog születésnapot kívánok...legyen velünk az idő végeztéig!!!


    Mindjárt megyek a fodrászhoz, vágatni. Szerdán kezdjük a fürdést Békésen, jobb, ha nem lóg  a vízbe a hajam a tarkómnál. 


    Na mit főztem? TökfőzeléketAmíg ilyen olcsó a cukkini kihasználom. van hozzá sült kolbász.


    Kicsi körlet rendet csinálok, és talán az ablakot is lemosom, a cicák talplenyomatai díszítik. 


     

  21. 2018. október 18. 08:02281077.

    Jó reggelt Mindenkinek !


     


    Ildikém ...köszönöm....öröm volt olvasni a jókívánságot.


    Az este már tartottunk J-al egy kis előünneplést ......csak mi ketten.Ma szétszéledünk.Boscó is elment "őszelni".


    Már menetkész vagyok. Egyre kevesebb holmit csomagolok ...mégis nehéz a táska.


     


    Sokat fogok rátok gondolni....Erikának ma nehéz napja lesz.


    Puszi mindenkinek!Vigyázzatok magatokra.

    előzmény:
    franci47 (281076)
    2018-10-18  06:38
  22. 2018. október 18. 06:38281076.

    Jó reggelt kívánok mindenkinek de főleg a szülinaposnak!


     


    BOLDOG SZÜLINAPOT KÍVÁNOK MAGDI,  SOK-SOK SZÉP ÉLMÉNNYEL, JÓ EGÉSZSÉGGEL.


     

  23. 2018. október 17. 20:06281075.

    Ildi!


    Köszönöm, megkaptam. Remélem megbarátkozom a kosztümös filmmel is.

    előzmény:
    franci47 (281073)
    2018-10-17  18:17
  24. 2018. október 17. 19:31281074.

    Kedves Lányok,  most kölcsönvettem a saját laptopomat,  arról írok. Nincs baj, jól vagyok, de munka miatt kölcsönvették a laptopomat. Hosszú.  Ma még de. kellett az enyém, de most már visszakaptam. Mindenkire szeretettel gondolok, kicsit visszaolvasgattam, de majd újra.  Köszönöm szépen Erikának és Aki csak emlegetett, hiányolt. Gyengélkedőknek mielőbbi jobbulást kívánok.

    előzmény:
    erry (281070)
    2018-10-17  14:52
1 2 3 4 5

Címlapról ajánljuk

Legnépszerűbb cikkek