Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
1919 januar 27
szaz eve halt meg Ady Endre
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.
Szeretem a szomorú órák
Kisértetes, intő hivását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.
Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.
Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.
Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borus:
A világot.
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Már több mint két éve, hogy örökre elment. Emlékét, munkásságát végre nyomtatott formában is sikerül megörökíteni: ( Korábban itt is publikált)
Aláírtuk a kiadóval Szabolcsi Zsóka (Gyöngyvirág) összegyűjtött verseinek kiadását. A megjelenés várható időpontja 2018. április 12. - Zsóka születésnapja.
A nyomda miatt fontos egy közelítő példányszámot tudni ezért kérem, hogy jelezzetek vissza, ki szeretne vásárolni belőle. Az ára közelitőleg 3500,- és 4000,- Ft között lesz. Oldalszáma kb. 400 lap. Jelezzetek vissza a muszka1951@gmail.com e-mail címen
Radnóti Miklós: Naptár
ÁPRILIS
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.
1939. március 12.
Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz és várni sose fáradsz,
és hazugok közt se hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlöltségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,
ha álmodol – s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol – s becsülöd a valót,
ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van, összetörve,
silány anyagból építsék azok,
ha mind amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz,
és szíved is, mely nem hajdani,
mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,
csak Akaratod int: „Kitartani”,
ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jóbarát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked, s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és – ami több – ember leszel, fiam.
Luiz de Camoens - Remény, mit remélsz?
Remény, mit remélsz?- Semmit, soha többé.
Miért?-Valami megváltozott.
Élet, mi vagy?-Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív?-Szeretet, mindörökké.
Lélek, mit érzel?- Így kell tönkremenni.
Hogy élsz?- Nem várva semmi jót, szerencsét.
Mégis, mi éltet?- Csak a múlt, az emlék.
Csak ennyi a fény életedben?- Ennyi.
Látsz végső célt?- Csak egy gondolatot.
Mire gondolsz?- Hogy várom a halált.
Jó lesz?- Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.
Miért kényszerít?-Mert tudom, ki vagyok.
Ki vagy?- Az aki megadta magát.
Kinek?- A fájó, örök szerelemnek.
Kiss Judit Ágnes
Utóirat
Mert nem azt sírom vissza, nem a végét,
az elégedetlenség csöndjeit,
ahogyan együtt bámuljuk a tévét,
a kifogásokat: ne most, ne itt,
a számítógépes játékkal töltött,
ketten magányos esti hallgatást,
a kapcsolatnak hívott szürke börtönt,
ahol nem vagy, csupán egy zárkatárs –
Az ösztönöket átíró bizalmat
siratom, ahogy a ló engedi,
hogy kézbe vedd a hátsó lábát, azt az
önfeledtséget, ahogy felfedi
védtelen hasát a macska előtted.
A vad meglátott, nem futott el mégsem.
Te visszanéztél rá, aztán lelőtted –
a föld szép lassan szívja be a vérem.
Noha ártatlanul, értetlenül,
bosszúvágy nélkül pusztul el az állat,
benned is tátong a lövésnyi űr,
mert jól tudod, hogy erre nincs bocsánat.
Már nem várlak.
Vártam álmatlan éjszakákon sírva
tőled rezgett körülöttem a lét.
Te nem törtél át az üvegharangon,
hogy lelkemnek társa s vigaszom légy.
Már nem hívlak.
Hangom elhalt, üres visszhang lett
mit elnyel a távol.
Csak én hallgatom szerelmes dalom,
amint hulláma verődik a közöny
hűvös faláról.
Már nem remélek.
Hitem elhagyott.
De rossz nem hinni többé,
s várni, hogy vágyam megölje az idő,
s a lemondás bölcsebbé tegyen,
ne fájón keserűvé.
Már nem kérlek.
Hogy rámtalálj nem súgom többé,
ha vakon és süketen mentél
mellettem utadon lépve.
Áldás a tapasztalás,
ürömmel telt poharam így teszem félre
és már nem félek,
hogy kísérőm csak árnyékom leszen,
ki velem jár amig a nap süt
és senki nem fogja kezem.
Eltűnik majd ha jön az éj,
miben kézenfogva jár
a halál és a születés.
[2013.08.18. 18:53:03]
Sokszor eszembe jutott egy-egy vers, és általában ide vezetett a "gugli"... most én hoztam egy verset, így év elején, nem véltelenül, bár úgy emlékszem, volt már...:-) De az ismétlés, mint tudjuk...
Nagy László: -
ADJON AZ ISTEN
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne düljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet --
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon ugyis, ha
nem kérem.
Hogy Juliára talála, így köszöne neki:
Az török Gerekmez bu dünya sensüz nótájára
1 Ez világ sem kell már nekem
Nálad nélkül, szép szerelmem,
Ki állasz most énmellettem;
Egészséggel, édes lelkem!
2 Én bús szívem vidámsága,
Lelkem édes kívánsága,
Te vagy minden boldogsága,
Veled Isten áldomása.
3 Én drágalátos palotám,
Jó illatú, piros rózsám,
Gyönyörű szép kis violám,
Élj sokáig, szép Juliám!
4 Feltámada napom fénye,
Szemüldek fekete szénje,
Két szemem világos fénye,
Élj, élj, életem reménye!
5 Szerelmedben meggyúlt szívem
Csak tégedet óhajt lelkem,
Én szívem, lelkem, szerelmem,
Idvöz légy, én fejedelmem!
6 Juliámra hogy találék,
Örömemben így köszenék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.
....mert vetkesek kozt bunos aki nema....
/Babits , Jonas konyve/
Monda az Ur Jónásnak: "Kelj fel és menjNinivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák."
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
Nem ide tartozik szorosan, de ha valaki tudna segíteni a következő kérdésben, megköszönném:
Byron Bár lennék gondatlan gyermek c. verse négy sorának műfordítása érdekelne, azt hiszem, Devecseri követte el. A harmadik versszak utolsó négy soráról van szó, angolul így hangzik:
"Once I beheld a splendid dream, / a visionary scene of bliss. / Truth. Wherefore did thy beam / awake me to a world like this?"
Fontos ügy, előre is köszönöm a segítséget!
József Attila:
GYERMEKKÉ TETTÉL
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
Áprily Lajos:
Mennék eléd
Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
József Attila:
LOPÓK KÖZÖTT SZEGÉNYEMBER
Lopók között szegényember,
Szegényember sose fél,
Minek félne, szíve, lelke
Erősebb a többinél.
Lopók között szegényember,
A Jóisten megsegél!
Nincs tehene a szegénynek,
De ha van is elvetél.
Lopók között szegényember,
Szegényember kapanyél.
A világot megkapálni,
Szegényember annak él.
Fodor Ákos:
ECCE HOMO
Fenyegetésük
mulatságos. De ahogy
félnek: megrémít.
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Radnóti Miklós:
SEM EMLÉK, SEM VARÁZSLAT
Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.
Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
Fodor Ákos:
Basho pillanata
Hópihe!lehet
hogy azért születtem, s nőtt
orrom, hogy ráülj.
Különbség
Egy százlábú s egy flamingó között,villanyszék és nászágy között,
egy pórus krátere meg egy
tündöklő homlok ragyogása közt:
semmi különbség. Különbség csak egy van,
ha azt mondják: "én jó vagyok",
vagy - ami ritka - azt mondják: "te jó vagy",
de ez is olyan különbség csupán,
amire Isten azt mondja magában:
mindkettő ugyanaz.
Volna csak enyém az ég köntöse,
Arannyal hímzett ezüstszínű fény,
az Ég kék, sötét s szürke köntöse,
Melyben az Éj jár, s a Hajnal, s a Fény.
Azt teríteném lábaid elé,
De minden kincsem csak az álmaim,
Álmaim terültek lábaid elé.
Lépj lágyan, amin jársz: az álmaim.
William Buttler Yeats:
Egy régi dal visszhangja
Találkoztunk a fák közt, a kertben, ő meg én.
Jött, a lába hófehér volt, a kerten át felém.
Kért, hogy könnyen szeressem, mint a rügy nő ág hegyén,
de ifjan és bolondul ezt nem hihettem én.
És álltunk a folyónál, hol véget ért a rét.
Vállamra tette akkor kis hófehér kezét.
És kért, hogy könnyen éljek, miként a fű, ha ragyog:
De bolond ifjú voltam s most csupa könny vagyok.
SZÉL HOZOTT, SZÉL VISZ EL
Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?
Sose néztem, merre jártam,
a felhőknek kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
- megcibáltam üstökét.
Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.
Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm: a titok,
ő se tudja, ki vagyok.
Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?
Szabó Lőrinc
Szabó Lőrinc: Esik a hó
Szárnya van, de nem madár,
repülőgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót,
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomban.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tőle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre,
fehér már a város tőle:
fehér már az utca
fehér már a muszka,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol
de sehol
nincs más
fekete,
csak a Bodri
kutyának
az orra
hegye-
de reggel az utca, a muszka, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Kötelet Károlynak! gerendába vele!
Ez a magyaroknál a köszöntés jele;
Kivált míg az ember holmi sückő gyermek,
Kinek Aprószentkor a seggire vernek.
Hadd lógjon őkelme a gerenda alatt,
Hacsak meg nem adja a Károly-poharat.
"Uj szita szegen függ" - ne mondják hiába
Kössük fel, hogy földet se érjen a lába.
De ha van jó kolbász, paprikás meg rétes,
Aminek szavára begyűlt ennyi éhes,
És ha van jó bora, még pedig pecsétes,
Mit törvényes ágyban szült Tokaj vagy Ménes:
Már akkor se bántsuk, már akkor ne féljen,
Jánosi, Mentovich kiáltsák, hogy éljen!
S oly jó kedvünk legyen, hogy tánc közbe' még a
Padlást is beverje Csikai kolléga.
A naptárcsináló soha jobbat nem tett,
Mint, hogy összeirkált annyi ócska szentet,
Kik, mivel böjtöltek egész életökben,
Az eszem-iszomot ránk hagyták örökben.
Cyrillus, Kajetán, Sz. Eulália
Nekünk mind Ivó-nap és Leokádia;
Hozzanak bárányhúst, mellé galambbegyet,
Mi mindenik szentre ráfogjuk, hogy Egyed.
Hozzanak borocskát jó bőven utána,
Akkor mindenik szent lészen Bibiána.
Vidám torral üljük szomorú emlékét,
Kívánva penészes hamvainak békét.
Természete az már az emberfiának,
Minden jót kívánni felebarátjának;
Vagy ha nem is mindég - egyszer esztendőben,
Ha érzelme nem fér a teli bendőben.
Azért találták fel, - emeljünk kalapot! -
Régi bölcs atyáink hajdan a névnapot:
Máskép a szeretet közülünk kihalna;
Máskép a halandó, nem lévén alkalma,
Sohasem óhajtná embertársa javát, -
És akkor az élet nem érne egy kovát.
Azért öcsém Károly, idvezel e múzsa,
Mihelyt lelkesíti kövér malac húsa,
Mihelyt bor tüzeli, melyet ingyen adnak
S ha fogy a palackból, másikért szaladnak.
Ezer jó kívánat vagyon készen nálam,
De hadd lám először, hogy mi lesz a tálban?
Hoztok-e pecsenyét, avagy túrós rétest,
Mert az áldásokat mérem ahhoz képest.
Hogyha malacod van..., azaz nem magadnak,
Hanem olyan, amit megsűlve feladnak,
Úgy, fiam, e földön élj sokáig, hízva:
S a szegény kis állat neked adja vissza
A tőle elrabolt disznói napokat,
Békés hízlalóban te éld le azokat.
Hadd lássa mindenki a gömbölyű testen,
Hogy te legalább is háziúr vagy Pesten,
Ki semmit sem téve, nagy boldogságban él,
Még csak nem is olvas egyebet a pénznél.
Ha pedig egy lúdba ütötted a nyársat,
Akkor az én múzsám kíván neked másat.
Akkor legyen tied a libának tolla,
Hogy szállhass vele a magas Helikonra.
Persze, hogy a toll más, és megint más a lud,
Mert ebből nem eszik, akinek amaz jut.
De a repüléshez nem szükséges nagy háj,
S egyiké a lúdtoll, másiké a lúdmáj.
Ha pulykát tetetsz fel ide az asztalra,
Juttasson az Isten fényes hivatalra;
Ruházza fel szíved hozzá való gőggel,
Hogy megéreztethesd az esedezőkkel;
Jól esik olyankor egy kis pulyka-méreg, -
De ha ez nem tetszik, úgy egyebet kérek
Amire mostanság lesz nagyobb szükséged:
A farkadban álljon főfő büszkeséged!
Ha galambot adnál, az sem lenne káros,
Akkor azt kívánom: legyen élted páros,
Rétesed a túrót ahányszor takarja,
Annyi boldogsággal légy te eltakarva.
Örömed legyen a cékla pirossága,
Reményed a zeller zöld-szín koronája,
Napjaid legyenek édes ízű kompót,
Meg ne keserítse gyógyszertári kontó.
Végre csöndes legyen nyugtod a halálba,
Oly csendes, mikép egy részeg ember álma.
Ha pedig nem volna enni, innya semmid,
Akkor az én múzsám sem kívánhat semmit,
Ha se malac, pulyka, ha se kappan, sem lud:
Áldjon meg az Isten magától, ahogy tud.
Arany János: Köszöntő vers
Arany János
Év utolján
Kifelé az évnek a szekere rudja,
Pályáját a nap is csak robotban futja,
Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
Ahol a reggel van, ott a dél, az este.
Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
Megelégedtem már sovány böjteiddel;
Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
Kivánok jó utat s jó egészséget. -
Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
Mely hiába mondja; hogy: "csütörtök, péntek",
Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.
Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
Legalább nem esett életemen csorba:
A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
Legalább nem hagyja lyukasan a földet.
Karácsony felé
Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.
…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.
…És valahol csak kétkedő beszédet
hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Csengő szól: gingalló,
röppenj már pillangó!
Pillangó messze jár,
volt-nincs nyár, vége már.
Züm-züm-züm, zúg a szél,
táncol a falevél,
züm-züm-züm, ez a szél!
Egy reggel itt a tél.
Csengő szól: gingalló,
röppenj már pillangó!
Pillangó messze jár,
volt-nincs nyár, vége már.
Züm-züm-züm, zúg a szél,
táncol a falevél,
züm-züm-züm, ez a szél!
Egy reggel itt a tél.
Kiss Dénes
RÉSZEM LETTÉL
Úgy élsz bennem, akár a vérem,
nyitott szememben a világ,
fájdalmaink a létezésben
vagy ép üvegben a szilánk!
Belőlem már te ki nem válhatsz,
mint halál a születésből,
éjszakáimból az álmok,
élők a múló időkből.
Suttog a fenyves
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.
Tél szele hóval, faggyal jő,
Elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő,
Húzza-rázza hűs szellő.
Suttog a fenyves, zöld erdő,
Rászitál a hófelhő.
Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.
/Weöres Sándor/
AZ ÖRÖM ILLAN
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszavillan szép szeme,
Lágy hangja halkuló zene,
S lebbennek szőke tincsei.
Itt volt hát? jaj, nem is hiszem,
Már oly kusza a tünde rajz.
Mint visszafénylő, kedves arc
Szétrezgő képe vad vizen.
Mint lázálomkép, lenge árny,
Cikázó galambsziluett
Lánggal égő város felett:
Füst közt vonagló gyenge szárny.
Egy holt csillagról árva fény,
Mely milljom éve untalan
Száll ájultan és hontalan
A végtelen tér jég ürén.
Édeni pajtás, égi kéz,
Feldobná szívünk a poros,
Vak légbe, mint vidám, piros
Labdát, de jaj, a szív nehéz.
Itt volt hát? - ó, Öröm, Öröm,
Egy szóra még, egy percre még!
Ó, mondd, az ég fenn ugye kék,
S az élet méze nem üröm?
Az Öröm illan, ints neki,
Még visszabúsul szép szeme,
Lágy hangja elfúló zene,
S ezüstfehérek tincsei...
Kedves Idősekkel vállalkozó!
Érthetően közkinccsé kívánod tenni verseidet, ezért nyithatnál egy saját topikot erre a célra. Mielőtt ismét közölnéd, kijavíthatnád korai zsengéd helyesírását, mert a fájdalom, az j betűvel írandó.
Ez is egy fájdalom.
József Attila:
NAGYON FÁJKivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)
amíg hevülsz,
az asszonyhoz ugy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.
Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszit a muszáj is -
ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
mig el nem fehérül a száj is.
Kettős teher
s kettős kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,
oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.
Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!
És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.
Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;
mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.
Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,
hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.
A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -
de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?
A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.
De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.
Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.
Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.
Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.
Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.
Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.
Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.
Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.
Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.
Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -
s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.
Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett
kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.
Nem születtem költőnek,csak egyszerű kölyöknek.
Engem is Anya szűlt ,mint téged,
Fálydalmai is voltak,
Mint néked!
De minden fálydalom elmúllik egyszer,csak:
Légy boldog:MÉGEGYSZER!
Radnóti Miklós
KÉT KARODBANKét karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.
Itt, mélyen a homlokom mögött egy élő ideg folyton csak reád figyel.
Kikapcsolva az élet ritmusából:nem lát,nem hall,nem érez, reád figyel!
Arcodat lesi, távoli kedves arcod, s ráveti képed lelkem tükrös lemezeire.
Eltűntél, elvesztél, ezer szilánkra törtél,
s rémülten eszmélek: már nem emlékezem reád, milyen vagy.
S döbbenek: ki vagy te, ki annyira húsomba égtél, s megváltoztattad
fény és levegő izét? S nem emlékszem egyetlen szavadra,
hangod, alakod eltűnt előlem, kínlódva s izgatottan kereslek,
keresem szilánkká tört arcod egész mosolyát. S felvillansz olykor,
mint távoli villám, érezlek olykor, mint álombeli csók múló melegét.
És néha tündöklő Egészbe szökkensz röpke mozaik, s ragyogva állsz
bűvölt szemem előtt.Ó, kedvesem!A nagy végtelenből varázslod Eggyé
ezer arcodat, hogy engem, kicsiny halandót elkápráztass vele.