Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Panelház szigetelés

mirellaa13
Létrehozva: 2018. július 28. 11:40

Szigetelés kezdése előtt kb. 1 héttel kiragasztottak egy A4-es lapot, amin tudatták a lakókkal a munka kezdetét. - július 25. (szerda)


A következő információ július 20.-n (pénteken) késő délután lett kiragasztva, miszerint szerdára le kell szerelni a klímákat. Természetesen a vállalkozó nem tudja mennyi időre. 1-2 hónap? Mindezt a legnagyobb nyári hőségben, amikor az állványok miatt ablakot sem lehet nyitni, minden lakás 1 szobás, huzatot sem lehet csinálni, és egész délután süti a nap a házat.


Kedd délután mire hazaértem a klíma le volt szerelve. (féléves, tehát garanciás, 200 ezres készülék) gyakorlatilag 1 napot hagytak a leszerelésre, úgy hogy a lakásszövetkezetben azt mondták, ráér a klíma leszerelése, úgyis később érnek oda a szigeteléssel. . Lerakták a kültéri egységet treplire, amihez bárki hozzáfér. Se a vállalkozót, se a lakásszövetkezetet nem érdekli, nem is értik mi a baj.


Kérdésem, valaki tudna segíteni, ilyen esetben mi a jog szerinti eljárás. (szerelési költséget kinek kell fizetnie, ha elveszik a klíma garanciája, ki fizeti, mennyivel előtte kellett volna értesíteni, vagy esetleg amíg a tulajdonos ebbe nem egyezik bele, a munkát nem is kezdhetik el?)


Ez lakásszövetkezet, saját tulajdonú lakás. ezen kívül hitelt vettek fel a szigetelésre. Ehhez és a szigeteléshez kinek kell hozzájárulnia?


Előtte nem kellett volna mindenkit írásban értesíteni, mivel a klímaszerelés elég húzós összeg. Lehet erre a lakástulajdonost kötelezni? Vagy ezt a közös költségből kell fizetni?


Minden lakónak v. a többségnek, vagy csak  a lakógyűlésen jelen levőknek? Elég a szavazat, vagy aláírás is kell? A lakógyűlés megtartásának menete: két időpont van megadva, ha az elsőre kevesen jelennek meg, ez gyakorlatilag fél óra eltérés. Így már néhány lakó (5-6 a 167-ből) bármit? megszavazhat. Ez ilyen esetben törvényes?


előre is köszönöm a segítséget


 


 


 


 


 


 


 

  1. 2018. július 28. 17:022.

    Igen, sajnos törvényes. Mi annak idején (2011) leszavaztuk a szigetelést. Túlságosan soknak találtuk a lakásonkénti 5,2 milliót. Ez pl az én részemről lett volna három panelfal szigetelése, öt ablak cseréjével és 5 radiátor cseréjével. A három szobások még többet fizettek volna. De éppen tavaly történt a lépcsőházi aluminium keretű ablakok cseréje műanyagra. A közös k. nagy örömmel tudatta, hogy milyen rendes a vállalkozó úr, mert a saját költségén elszállítja a régi aluminium keretű ablakokat és a leszerelt öntöttvas radiátorokat. Ez a hat lépcsőházból 6×20 ablakot jelentett és 6×20 radiátort. (ha csak a fémhulladék árat nézzük.....) De mivel a jelenlevő lakók ezt elfogadták, megkötötték a szerződést nem tudtunk csinálni semmit. Ráadásul az új ablakokat habbal fújták körbe, elvileg ez a szigetelés, ami ott díszeleg, mert az igért festők még mindig nem értek ide.

Címlap

top