Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Fizetésemelés

castaneasativa46
Létrehozva: 2018. július 9. 19:49

Olvasom a hírekben, hogy az önkormányzati dolgozók fizetését már tíz éve nem emelték, és emiatt ők sztrájkot szándékoznak tartani...


Valóban furcsa, hogy egyes munkakörökben vagy eleve nem emelkednek a fizetések, vagy - és ilyenre is van példa - arcpirítóan és méltatlanul alacsony fizetésért - éhbérért - kénytelenek dolgozni /a közmunkásokra gondolok elsősorban, akik nyolc órai munkáért általában csak a mindenkori bérminimum felét  kapják kézhez./


Valamelyik nap ... község önkornányzati fogadóórájára siettem. Tíz óra volt, szinte egyetlen előadó sem volt benn.


"Munkaértekezletet tartanak" csicseregte kedvesen a titkárnő.


"Ilyenkor? Félfogadási időben" - kérdeztem.


"Igen, sajnos most ilyenkor van...talán tessék délután visszanézni, ebéd után..."


Visszanéztem. Délután már voltak, de akkor is több előadó már otthon volt...


Másik héten, másik községben hasonló tapasztalatokat szereztem.


"Sajnos X kolléganő ma nincs, a helyettes sincs, de telefonon el lehet őket érni..." Szintén szerda volt, délelőtt, és valahogy majdnem mindenki távol volt.


A helyzet hónapok óta változatlan. A szerdai - olykor a hétfői - félfogadási időben értekezlet, sokan otthon - vagy máshol - tartják a félfogadást. Egymást nem helyettesítik, egy-egy iratért olykor heteket kell várni.


Egészen biztos, hogy megérdemlik a magasabb fizetést?


     


 

  1. 2018. július 12. 22:466.

    A kormány soha nem volt arról híres, hogy a munkabéreket az egyszerű dolgozók között megfelelően elosztotta - bárki is volt kormányon - pont ma volt a híradóban szó arról, hogy humánusan létszám leépítést terveznek...A  lógásról jut eszembe, általában az is hibás, aki hagyja, hogy a dolgozók lógjanak. /Valaki megszervezte, vagy jóváhagyta a félfogadási időre időzített  értekezleteket!/ Most egyébként azért van munkaerőhiány sok szakmában, mert a jó munkaerő az unió területén lényegesen kedvezőbb körülmények között adhatja el a munkaerejét. Én is egy rövid időre a szomszédba mehettem dolgozni anno, pontosan tízszer /!/ annyit kerestem ugyanannyi munkával, mint itthon - egyszerű iparosként.


    Igen, csodálkozni nem szabad azon, hogy az egyszerű dolgozó ott és annyit lóg, amennyit nem szégyell. De bosszankodni szabad, és szóvá kell tenni, ha én, mint ügyfél azért vagyok kénytelen még egyszer visszajönni, vagy heteket várni az ügyem elintézésére, mert az előadó lusta, vagy ilyenek a körülmények.


    Itt vannak a Kormányablakok. Nagyon jó újításnak látszik, sok mindent el lehet egyszerűen intézni. Persze ez azt is jelenti, hogy ott, ahol ezeket az ügyeket eredetileg intézték /pl. Földhívatal/ kevesebb a munka, átcsoportosítás - esetleg leépítés - nincs.

    előzmény:
    Mostmáunom (5)
    2018-07-11  20:45
  2. 2018. július 11. 20:455.

    Minimálbérek pont akkortól


    Vegyünk egy képzeletbeli aktatologató osztályt: "dolgoztak" anno 50-en kávéfőzés-újságolvasás szakon, kaptak érte olyan fizetést, amiért mondjuk megérte bent melegedni 8-16.30-ig. Közben leépítették őket 20 főre, a kávé-újság vonalhoz 5 is elég, a többinek meg az egykori fizetésért kéne 2-3 ember helyett "dolgozni". Ha már nem talál más helyet, ahol legalább a TB-t fizetik utána, akkor olyan nagy csoda, hogy ott és annyit lóg, amennyit nem szégyell??? Lehet, hogy végül 10-15 ember is elég lenne, de akkor osszák szét köztük az egykori 50 fő fizetését és EZ UTÁN kérjék számon a munkamorált /akkor viszont keményen/:-(

    előzmény:
    castaneasativa46 (4)
    2018-07-10  23:01
  3. 2018. július 10. 23:014.

    Kimerítő hozzászólásaitok sajnos, nem győzött meg!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_383651 (3)
    2018-07-10  06:39
  4. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. július 10. 06:393.

    Tuti!

  5. 2018. július 9. 22:182.

    Igen!

Címlap

top