Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Frontin elhagyása

narni
Létrehozva: 2011. június 26. 22:30

Sziasztok!

 

Kicsit több, mint egy éve szedem a Frontin 0,25 mg-os tablettát 2*1/2-et. Többször próbáltam letenni, de elvonási tüneteim voltak kb. 1 hét után. Próbáltam úgy, hogy kihagytam a reggelit így sem volt jó, sőt volt, hogy még ezt is megfeleztem, de még így is voltak elvonási tüneteim. Azt mondták ez olyan kis adag, hogy nyugodtan letehetem úgy ahogy van, hát nekem nem jött össze. Valószínűleg pszichésen ragaszkodom hozzá azt mondták. Nem tudom, de jó lenne elhagyni.Gondolom volt már köztetek olyan, aki már elhagyta.

Arra is gondoltam, hogy a két fél szem közti időt növelném folyamatosan hetenként egy órával.Akár még éjszaka is felkelnék, hogy bevegyem. 

 

Várom a tapasztalatokat!

 

üdv.

 

narni

  1. 2019. augusztus 28. 12:4345.

    Es persze a faszkalap , masodikkent frissen regisztralt nick , meg fog jelenni es mutatni fogja , hogyan kell ,  kerulouton orvossagot illegalisan/torvenytelenul forgalmazni.... Bravo


     


    Nem is olyan regen meg volt erom/kedvem arra , hogy figyelmeztessem a marhat , aki Net-en vesz hazudozo szaralakoktol orvossagot....


    Szabalyzat szerint TILOS , mert tul sok szaralak razza at itt "haverkodva " a hiszekeny Marineniket...


    De most mar nem erdekel : aki hulye , az fizesse a hulyesege adojat....


     


     

    előzmény:
    Kovács Viktória 2 (44)
    2019-08-28  10:43
  2. 2019. augusztus 28. 10:4344.

    Sziasztok,


    SOS segítséget szeretnék kérni, mert az orvosom 3 hét szabira ment és el fog fogyni az 1mg-os frontin gyógyszerem. Nem tudna valaki kisegíteni, megmaradt recepttel vagy gyógyszerrel? Természetesen nem ingyen kérem. Nagyon köszönöm a segítséget előre is!


  3. 2018. szeptember 23. 05:3943.

    Ha 4-5 éve használod, aztán egyszer csak nem veszed be persze hogy remegsz. Elvonási tünet. Egyébként meg egész nap kapkodod, egy esti 0,25mg-tól nem fogsz aludni, ennél valószín komolyabb alvászavarod van. Ha le akarod tenni nagyon lassan, fokozatosan kell, amúgy konzultálj inkább azzal, aki felírta neked!

    előzmény:
    mica80 (41)
    2018-09-22  17:58
  4. 2018. szeptember 22. 19:2842.

    És mi a háziorvosod véleménye?

    előzmény:
    mica80 (41)
    2018-09-22  17:58
  5. 2018. szeptember 22. 17:5841.

    Sziasztok én már kb4-5eve szedem reggel fel kelek egy 0.25 frontit beveszek melo elot lapatolas csakanyolas ugy hogy epitkezesnel melozok , utana kb 11 órakor meg egy frontin megy tovabb a melo utana beszedulok kb fél 3 korul megin egy frontin haza jovok .Es este meg egyet kb 9 ora korul de nem tudok el aludni tole.  Ez van Amikor éjszaka megyek melózni el almosodok hajnal fel 3 kor be veszem fronint es fel ébredek aktív leszek tole es reggel 6 korul meg egy .Miert hat igy neke. Ha nem szedem remegek leg szomj zsibadas szív veres szapora nyugtalan vagyok látás zavar .Segítséget kerek

  6. Torolt_felhasznalo_441350
    Torolt_felhasznalo_441350
    2015. december 13. 23:2040.

    Mégis, hova kéne a linknek mutatnia?

    előzmény:
    Csillagvirag25 (39)
    2015-12-13  21:59
  7. 2015. december 13. 21:5939.
    előzmény:
    narni (1)
    2011-06-26  22:30
  8. 2015. december 10. 09:2038.

    Tabletről írok,azért gépelek féle...

    előzmény:
    rockcica (37)
    2015-12-10  09:18
  9. 2015. december 10. 09:1837.

    Ez még semmi adag,pszichésen ragaszkodsz hozzá...a volt férjem már addig jutott hogy napi huszat is beszedett a 0.5 bőlez tet tönkre az életünket.hagyd abba amig lehet..sportolj inkább,bulizz,valahogy vezsd le a feszkót.én is idegbajos fajta vagyok,nekem is egyből ezzelmindított a doki, de nem merem beszedni,inkább nem alszom...drukkolok neked nagyon...

    előzmény:
    narni (1)
    2011-06-26  22:30
  10. 2015. december 9. 14:5836.

    Szia!


     


    Lehet mar kaptal valaszt.


    A Frontin kezdeti mellekhatasa ez. Ha rendszeresen szeded 3-4 het utan elmulik.


     

    előzmény:
    gaga33 (30)
    2012-07-12  23:21
  11. 2015. október 15. 18:5235.

    Sziasztok. Nekem ferjem szedi rendszeresen orvos nelkul. Mamaja kuldi Magyar orszagrol. Nemtudom, hogy tudja feliratni. Szeretnem megszuntetni de sajnos tenyleg nem konnyu. Megprobalom, amit irtal. Koszi

    előzmény:
    Dea2006 (8)
    2011-06-27  08:26
  12. 2015. január 25. 19:4134.

    Nagyon örülök, hogy ellenálltam a dokinak és nem voltam hajlandó elkezdeni szedni a Frontint... Nem is volt semmi bajom, csak annyi, hogy bizonyos helyzetekben izgulós vagyok - ezt akarta ezzel kezelni.

  13. 2015. január 25. 11:0033.

    A frontint 3 éve szedem 0,25-öst.Nem tudok elaludni csak vele.Ha nem szedem egész éjjel fönn vagyok .2 db-ot szedek be 10 órakor és utána 1 órakor egyet.Ha nem szedek egész éjjel fönn vagyok.Igy alszom 4-5 óráig.Sajnos nem tudom elhagyni.Néha iszom csak pezsgöt.Hogy milyen káros hatása van nem tudom.


     

  14. 2013. május 25. 21:3732.
    Ha módotokban áll a frontin helyett más alprazolam hatóanyagú gyógyszert szedjetek, ugyanis a frontin egyéb összetevöi között szerepel egy erősen karrocinogén anyag a nátrium-lauril-sulfát.Kicsit utánna olvastok szembesülni fogtok vele hogy tulajdonképpen ez egy erős vegyszer amit samponokban és egyéb kozmetikai szerekbe használnak...a habzásukat segiti elő....ezért is használok szappant inkább még a bőrömre se kerüljön nemhogy megegyem... 
  15. 2013. január 14. 08:5331.

    Kb. 15 éve szedek szorongásoldót, 0,5-öst. Eleinte Xanaxot, majd áttértek a Frontinra. Nem tudnám elhagyni, mert jön a remegés, a rossz közérzet, ami, nem valószínű, hogy elvonási tünet, hanem az, ami miatt szednem kell, a szorongás, félelelmérzés. Ha nagyon rossz napom van, másfelet veszek be. Reggel mindig. Ha ezzel elviselhetőbb az életem, hát szedem.

     

    előzmény:
    narni (29)
    2012-02-15  13:28
  16. 2012. július 12. 23:2130.

    Sziasztok!

    Nem szeretnék új topikot nyitni Frontin ügyben. és a tapasztalataitokra lennék kíváncsi.

    Pár hónapja szedem, csak alkalomszerűen. Hűvös, hideg időszakokban semmi gondom vele, viszont melegben iszonyatosan szenvedekk attól, hogy nagyon izzadok és büdös, savanyú szagú az izzadtságom. Bármennyire is dezodorozom magam, zavaró a hónomból, mellkasomról áradó savanyú szag.

    Biztos vagyok benne, hogy a Frontin okozza, mert most a huzamos kánikulában csak azokon a napokon jelentkezett, amikor Frontint vettem be. Egy nap alatt ki is ürül a szervezetemből, és nem érzem azt a szagot magamon, de amint beveszek egyet pl reggel, délre már kefír szagú vagyok . Borzasztó !!

     

    Van valakinek ehhez hasonló tapasztalata?

    előzmény:
    narni (1)
    2011-06-26  22:30
  17. 2012. február 15. 13:2829.

    Sziasztok!

     

     

    Hm..eddig sikertelen, sőt a napi félről néha vissza kellett állnom a 2*félre, mert remegtem...lehet, hogy nem is igazán elvonási tünet csak a szorongás miatt szükségem van rá. Most 3*felet szedek így jól vagyok. Nem szédelgek az idegtől, nem remegek, ki tudok menni az utcára...hát sajnos ez van. De ha csak ezzel tudok normális életet élni, akkor úgy látom muszáj lesz szednem és nem akarom összevissza, mert csak roszabb volt.  Így 0,375 mg/nap. Ha belegondolok ez nem olyan vészes, mintha 2-3 mg-okat szednék+ még valami mást. Remélem nem kell emelgetni az adagot, bár amikor dolgoztam 2*1-et is szedtem, ami 0,5 mg volt.  De lecsökkentettem akkor, lehet, hogy az volta  baj. Azt mondják kell egy fél év szedés, hogy jól vagy és csak utána szabad csökkenteni, lehet én hamar tettem és nem is rendszerrel szedtem egy időben.

    Jobbulást mindenkinek!

     

    üdv: narni

    előzmény:
    narni (1)
    2011-06-26  22:30
  18. 2011. szeptember 24. 11:1028.

    Jól van ügyes vagy, csak így tovább!

    A felületet már jól kezeled, a valódi problémád (az okozója a bajoknak) hogy alakul?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354672 (27)
    2011-09-13  16:29
  19. 2011. szeptember 13. 16:2927.

    Szia!

     

    Most jelenleg úgy állok, hogy a reggeli frontint helyettesítem egy macskagyökér kapszulával(dreamax)  és délben egy negyed frontint veszek be, este pedig egy felet, ahogy eddig, aztán, majd az estit is megpróbálom kiváltani macskagyökérrel és utána a délit is elhagyni. 0,25 mg-os egyébként.

     

    szia!

    előzmény:
    birerzsi (24)
    2011-09-04  20:18
  20. 2011. szeptember 4. 23:0826.
    Most néztem meg a "házipatika"-n, hogy a Medazepam = medazepamot, a Seduxen pedig diazepamot tartalmaz. Vagy a régi Seduxen összetétele más volt, mint a mostanié? 
    előzmény:
    birerzsi (25)
    2011-09-04  20:54
  21. 2011. szeptember 4. 20:5425.

    Jé, a Medazepam -- Q a régi Seduxen? Érdekes, még a Seduxen is szerepel a különböző oldalak gyógyszerkeresőin. 

     

    Én Medazepammal kezdtem a nyugtatószedést, aztán jött a Frontin.  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354672 (22)
    2011-08-01  20:50
  22. 2011. szeptember 4. 20:1824.

    Sziasztok!

     

    Mindenkinek köszönöm a hozzászólást!

    Elvonási tünetként szédültem, de elég rendesen...meg remegtem egy kicsit, így belsőleg, gondolom értitek.

    Valószínűleg a tudat, amitől nem tudom letenni, ahogyan többen is írtátok. Egyébként iszom teát is(levendula, citromfű), dehát így is voltak elvonási tüneteim. Mindenképp felkeresem mégegyszer a háziorvosom...és megkérdem... hogy mit is ajánl...megint :-D

     

    Üdv.

     

    narni

    idézet:
    narni (20)
    2011-06-28 09:46:01

    Most bukkantam rá a topikodra. Egyik ismerősöm többféle pszichotronikus szert is szedett, olyan keményeket, amik már szinte kábítószernek felelnek meg. Pl. nem ismerte fel a 10 éve mellette lakó szomszédját, és hasonlók. Ő le tudott ezekkel a dolgokkal magától állni, pedig a kezelőorvosa figyelmeztette, hogy hallucionálni és vizionálni fog, ugyanúgy, mint ha kábszerről mondana le. 

     

    Mivelhogy nem fogadta meg az orvosa tanácsát a fokozatos leszokással, enyhébb gyógyszerekre való átállással, hanem saját szakállára, egyik napról a másikra tette le. Na, látod, a Frontint egyedül meghagyta. Nem tudom, hány miligrammosat szed, de nem minden nap, csak alkalomszerűen, ha nagyon ki van bukva.

     

     

    Most hogy állsz a leszokással? Megírhatod priviben is, bár én nem tartom feltétlenül szükségesnek, hogy megtedd. (mármint a leszokást)  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_354672 (20)
    2011-06-28  09:46
  23. 2011. szeptember 4. 19:4523.

    Én ugyanígy vagyok ezzel, mint te. Csak sajnos azért nem bírok leállni vele már 1,5 év óta, mert ha ideges vagyok, muszáj valamit bekapnom. Kezdettól fogva 0,25 mg-ost szedek, napi 3x1-et kellene. De ha nem érzem szükségét, csak napi 1-et szedek be, sőt van, hogy napok, sőt hetek is kimaradnak a gyógyszerszedésből. A leghosszabb idő amikor nem vettem be Frontint, 1 hónap volt.  

     

    A különbség köztem és az ide beírogatók között annyi, hogy én soha nem is akartam lejönni róla. Úgy fogom fel, mint egy pszichés fájdalomcsillapítót. Ha a fogam, a fejem vagy a nőgyógyászati műtétem helye fáj, bekapok egy fájdalomcsillapítót. Ha meg idegileg vagyok kibukva, beveszek egy szem Frontint. Nem kell ebből ekkora ügyet csinálni. Baj csak akkor van, ha valaki babát szeretne, és nem szedhet semmilyen nyugtatót, vagy csak valami nagyon gyengét.  

    előzmény:
    Andralin (11)
    2011-06-27  09:23
  24. 2011. augusztus 1. 20:5022.

    Szia!

     

    Nem tudtam még lerakni én sem. A 2*fél szem megvan, de ettől függetlenül szédelgek(nen forgó jellegű), főleg, ha ideges vagyok. Azért kezdtem el szedni, mert a szédüléssel 6 éve elmentem a dokihoz, elküldött mindenféle vizsgálatra, minden negatív, de akkor nem mentem még pszichiáterhez. Asszem talán 2008-ban mentem először, de nem írt gyógyszert. Utána visszamentem 2009-ben, akkor már én kértem, hogy írjon, mert már nem bírom tovább az állandó szorongásos tüneteket. De a gyógyszertől annyira rosszul voltam, hogy nem tudtam szedni, szabályszerűen tiltakozott a szervezetem ellene. Aztán elmentem a körzetihez és mondtam, hogy valami enyhe nyugtatót írjon. volt, hogy kétszer 1 szemet vettem be, de aztán már csak felet. igazándiból nem éreztem javulást, a tünetek mindig változtak. Jártam pszichológushoz, de ő elment a városból és most már a közeli nagyvárosban is csak magánrendelés van :-( Jelenleg kineziológushoz járok, az nagyon jót tett, de most eléggé összejöttek a dolgok és elég szarul vagyok. Elkezdtem szedni a Zafír orbáncfű olaj kapszulát, mellette iszom levendula és citromfű teát, bár a citromfűvet ittam régebben is. Remélem a kapszula beválik, mert szeretnék már megszabadulni ettől a rémálomtól. És tudod az a legnagyobb gáz, hogy nem velem van tulajdonképpen probléma, hanem a mások problémái miatt vagyok ideges, mert belekevernek engem is...ezért szorongok folyton a mások hülyesége miatt, ami rám is kihat lelkileg!!!

    Ez van sajnos. Valamelyik fórumban leírtam egyébként elég részletesen, de már nem tudom melyikben, valami szédülésesben, amit még a régi narni néven nyitottam, de szerintem törölt felhasználó név van helyette. 

     

    Jobbulást Neked és kívánom, hogy sikerüljön elhagyni azt a nyavajás gyógyszert! Ha nem rég óta szeded, akkor könnyebben megy. Először én is elhagytam simán 4 hónap után a medazopem q-t (régi seduxen), de ettől szörnyen szenvedek...szerintem pszichésen ragaszkodom. De majd jobban leszek az orbáncfűtől és szépen lerakom, ahogy Te is.

     

    Szia

    előzmény:
    viliavereb (21)
    2011-07-31  11:14

Címlap

top