Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Távolság telekhatártól

énke6
Létrehozva: 2009. október 7. 14:05

Sziasztok!

 

Építésügyi jogban jártasak segítségét szeretném kérni. Ki szeretnénk bővíteni a házunkat, de azt mondták az önkormányzatnál, hogy van egy olyan országos rendelet, ami előírja, hogy a szomszéd kerítésétől minimum három méterre kell lennie az építménynek. 

 

A házunk oldalfala eleve 140 cm-re van a kerítéstől, ez egy régi épület, így van kb. hatvan éve. Ezt a 140 cm-re lévő falat szerenénk hosszabbítani 3 méterrel, vagyis az eddig 6-8 méter helyett kb 9 méter futna párhuzamosan 140 cm-vel a szomszéd kerítése mellett. Vagyis mivel az eredeti házfal már úgyis megvan, sem esztétikailag, sem tűzvédelmi szempontból nem tennénk rosszat. Ha a rendletet betartva építjük meg a bővítményt, akkor esztétikailag pont az utcafront felől sokkal rondább lesz a végeredmény, ráadásul keletkezik egy 160X300 cm-es kihasználatlan, gyakorlatilag "körbefalazott" rész, ahol majd csak a gaz növekszik...

 

A kérdésem, tudja-e valaki pontosan, melyik ez a jogszabály, és hogy lehet-e ésszerűségre, esztétikumra, stb... hivatkozva valakinél egyedi elbírálást kérni. A helyi építési osztály vezetője azt mondta, neki erre nincs felhatalmazása.

 

A dolog nagyon sürgős lenne!

 

Köszi!

  1. 2018. március 20. 19:0612.

    helyesen: Földhivatal

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_745347 (11)
    2018-03-20  19:05
  2. 2018. március 20. 19:0511.

    1. Itt nem szakértők válaszolnak, hanem inkább a saját tapasztalatait osztja meg mindenki.


    2. Valószínűleg aki a ráépítést csinálta, az megszegte a szabályokat, de ha ő folyamatosan használja azt az ingatlant, akkor jó eséllyel nem fogják vele lebontatni. Szerintem a helyi jegyzőnél, illetve a helyi építésügyi osztályon tessék érdeklődni a szabályozással és a lehetőségekkel kapcsolatban!


    3. Ha ilyen gátlástalanul ráépítettek az Ön ingatlanára, akkor lehet, hogy nem ártana mindent leellenőrizni a Fölhivatalnál, hogy rendben vannak-e a birtokviszonyok az Önök telke és a ráépítő telke tekintetében - jó esetben ez már vásárlás előtt megtörtént, de nem tudom, hogy a vásárlás az Önök részéről mennyire volt átgondolt és előkészített.


    4. Valószínűleg a fürdőszobának alternatív szellőztetést kell majd kitalálni. Pl. valamiféle lichthófot tudnék elképzelni, de nem vagyok építész.

    előzmény:
    lugopapa (9)
    2018-03-20  17:22
  3. Torolt_felhasznalo_383651
    Torolt_felhasznalo_383651
    2018. március 20. 17:3610.

    Miért, mit akarsz csinálni a házzal?


     

    előzmény:
    lugopapa (9)
    2018-03-20  17:22
  4. 2018. március 20. 17:229.

    Bejegyzés  jó napot aziránt érdeklődnék,hogy vásároltunk egy ingatlant  amire  közvetlenül  korábban ráépitettek! 1 cm se maradt el! a fürdőszobának az ablaka is befalazásra került! mit lehet ezzel kezdeni van e erre jogszabály amire hivatkozhatunk?  válaszát köszönöm.

  5. 2009. október 7. 14:398.

    Köszönöm a gyors reakciókat. Egyben válaszolok mindenkinek. Már jártunk az építési osztályon, ráadásul jóban is vagyunk a vezetővel, ő mondta, hogy van egy ilyen rendelet, országos. Na most a helyzet az, hogy ez szerintem is életszerűtlen, főleg bővítés esetén, hiszen így most hagynunk kellene elvileg egy "ficakot". a szomszéd nálunk is belegyezne. A két ház között kb. hat méter van, az övék messzebb van a kerítéstől, ők nemrég építkeztek. De nincs meg teljesen a hat méter, mert valamennyit elcsalt a szomszéd, különben nem fért volna el. Amúgy itt is vannak olyan házak, amik szinte telekhatáron vannak, de azt mondták, ami már meg van, az nem számít, csak új építés.

     

    A lényeg, hogy mivel jóban vagyunk az építésügyis fószerrel, így nem akarjuk, hogy úgy tűnjön, hogy megkérdőjelezzük a szakmaiságát, de én mégis úgy érzem, hogy a józan ész alapján kell, hogy legyen valami kiskapu.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  6. 2009. október 7. 14:297.

    Helló!

     

    Mi tizen huszon éve jártunk hasonló cipőben. Én úgy emlékszem, hogy nem a telekhatár volt a mérvadó, hanem a szomszéd telken levő ház, mert ugye a tűzvédelemnél nem a kerítéstől való távolság lehet a lényeg, hanem hogy a házak ne legyenek túl közel egymsához.

    előzmény:
    énke6 (1)
    2009-10-07  14:05
  7. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 7. 14:256.
    bocsi énke6-nak akartam
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_142471 (4)
    2009-10-07  14:21
  8. 2009. október 7. 14:225.
    minden településnek más és más az előírása erre. van, ahol közvetlen telekhatárra is lehet építeni, van ahol egy métert el kell hagyni, van ahol többet. Ezt a  helyi önk. hivatalban tudod csak megérdeklődni
    előzmény:
    énke6 (1)
    2009-10-07  14:05
  9. Torolt_felhasznalo_770932
    Torolt_felhasznalo_770932
    2009. október 7. 14:214.
    Ráadásul vannak akik telekhatárra építkeznek és azt folytatják és bővitik. viszont minden városban más önkormányzati rendelkezések vannak. csak helyi ügyekben jártas tervezőtől tudol információt szerezni.tervezőre pedig úgy is szükséged lessz ha bővitel.
    előzmény:
    ardian (2)
    2009-10-07  14:13
  10. Torolt_felhasznalo_779530
    Torolt_felhasznalo_779530
    2009. október 7. 14:193.

    A szomszédunk is szeretett volna építkezni, neki is valami ilyesmit mondtak. Ráadásul az sem működött, hogy a szomszéd beleegyezzen, hogy közelebb jöjjön a kerítéshez. Szegénynek pedig megengedtük volna, de hiába. Így nem is kezdett el építkezni.

    Zárójelben jegyzem meg, hogy az utcában több olyan ház is van, ami bőven közelebb van a kerítéshez, mint 3 méter!?

    előzmény:
    énke6 (1)
    2009-10-07  14:05
  11. 2009. október 7. 14:132.

    Ez marhaság. Nézz utáni az építési rendeleteknek, de szerintem életszerűtlen.

    Mi is bővítettünk, ikres jellegű építés az eredeti ház (közvetlenül egymás mellett állnak), s folytathattuk így...

    előzmény:
    énke6 (1)
    2009-10-07  14:05

Címlap

top