Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Anyaotthon

galint0607
Létrehozva: 2008. október 21. 14:39

Sziasztok!

Olyanok tapasztalatait várom, akik már éltek anyaotthonban, esetleg dolgoznak ott.

Milyenek az esélyek az újrakezdéshez, kinek hogyan, mennyire sikerült kimásznia a gödörből?

Megpróbálok minnél többet itt lenni, ha mégsem sikerül, akkor pont a fiammal vagyok.

Köszönök előre is minden segítőszándékú hozzászólást

  1. 2018. december 6. 09:5750.

    Sajnos olyan vezetők vannak,akik nem látják át az ilyen helyzeteket. Ingerültek, nem segítőkészek. A gondozók nem az anyák miatt vagy a műszak miatt mondanak fel,hanem a vezetők miatt.


     


    Sok az anyák közötti konfliktus,lopás.


    A korlátozások betarthatóak,de elveszik a készpénzt, ha szükséged van x összegre ki kell kérni.

  2. 2016. október 13. 10:0649.

    Azóta mi a helyzet veled?

    előzmény:
    manoka2011 (48)
    2016-06-28  17:45
  3. 2016. június 28. 17:4548.

    Szisztok! akinek van tapasztalata hogy hogy lehet bejutni egy anyaotthonba és mennyi idő az kérem írjon.

  4. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. október 23. 15:1547.
    Szia Moncsi!Sajnos ismerem a történeted,olvastam már itt a fórumon.És borzasztónak tartom,hogy ez megtörténhetett.Ha velem találkoztál volna a hivatalos eljárások során,én mindent megpróbáltam volna megtenni Érted.Igaz még tanulok,sokmindent nem tudok még.A Tiédhez hasonló történetek olvasásakor elkeseredek,hogy lehet,hogy én túl idealista vagyok és azthiszem,majd meg tudom váltani az egész világot.Sajnos nagyon rosszak a gyámügyi törvények,mi többször beszéltünk róla a suliban,hogy azokat olyanok hozták,akiknek nem sok közük van az életben zajló dolgokhoz.Sokszor elkeserítő a helyzet.Egy bnőm is szocmunkásnak tanul,Ő már a gyakorlatot végzi,most kezdte,de már sokszor sírva és idegesen jön haza,olyan esetekkel találkozik.Mert tehetetlen,hiszen a törvény által meg van kötve a keze,még akkor is,ha látja,hogy egy gyereknek pont az a nem jó,ami a törvényben szabályozva van.Például a Ti esetetek is...és egyszerűen nem lehet mit tenni.Bennem még nagyon sok akarat van és idealizmus,de lehet,hogy 10 év múlva már én is belefáradok majd abba,hogy ha segíteni akarok,nem tehetem úgy,ahogy az a leghelyeseb lenne.
    előzmény:
    Moncsi36 (45)
    2008-10-22  16:03
  5. 2008. október 22. 17:3046.

    Olvastam anno a topicodat, talán átérzem min mentél/ mégy keresztül:-( Azért csak talán, mert ez csak az tudja, aki benne van. Én biztos vagyok benne, hogy ez átmeneti állapot, kamaszhülyeség, ráfognak jönni( nem is olyan sokára), hogy ki az aki igazán szereti őket; annyi mindent tettél értük, nem igaz, hogy mindezt egyszerüen elfelejtik, ilyen nincs. Befolyásolhatóak, lázadóak ebben a korban nagyon és ezt sajnos ki is használják a nagyszülők ( csak azt tudnám ebben nekik mi a poén???). Türelem, vissza fognak találni hozzád a gyerekeid.

    Igen, valóban rám talált egy EMBER, nagyon hálás vagyok Neki, többet segített mint hinné4

    előzmény:
    Moncsi36 (45)
    2008-10-22  16:03
  6. 2008. október 22. 16:0345.
    BÁRMIBEN!! Látom bekapcsolódott egy ízig-vérig nagybetűs EMBER is! Hidd el nekem kedves fekete, nem mindenki olyan, mint Te! Én most saját bőrömön megtapasztaltam milyenek a gyámügyi törvények és a törvényszolgák.  2 kamasz gyerekem se szó se beszéd elköltözött a milliomos nagymamáékhoz, és azt sem kérdezte meg Tőlük SENKI a hivatalos eljárás során, hogy normális-e az ilyen felnőtt, aki gyereket lop! Nem volt elsődleges cél a gyerekeket családban tartani. Egyedül a rendőrök szólították fel Őket arra, hogy hivatalos papír hiányában tünés haza! SENKI MÁS!Amikor én anyaotthonban voltam, nagyon sok anyukának vitték nevelőszülőhöz a porontyát. Ez AKKOR volt, 14 éve! Lehet, hogy most más van! Én sem gondoltam volna SOHA, hogy ha 2 kamasz fejébe veszi, hogy elmegy az anyjától akkor rábólintanak családsegítősök, gyámügyesek, MINDENKI, mindez úgy történt, hogy nagymamáékról egyértelműen kiderült, hogy hazugok és nem alkalmasak a gyereknevelésre!Ez ma Magyarország 2008-ban! Volt 2 gyerekem, akiknek minden nap fényesre nyaltam a fenekét, viszont nem tudtam nekik biztosítani a fényűzést!
    előzmény:
    galint0607 (44)
    2008-10-22  15:37
  7. 2008. október 22. 15:3744.

    Csak visszajöttem, tudtam, hogy írni fogsz! Úgy döntöttem,hogy szórólapozok, hátha találok még takarítást a fentebb leírton kívül is, hátha kihagyhatom az anyaotthont, hiszen ugyanígy munkát kellene keresnem, hogy albit tudjak kivenni, ráadásul össze kellene szedni a kaucióra valót is.Sikerülnie kell!!! Már csak azért is, mert akkor nem kellene a gyereket a megszokott környezetéből kirángatni, elég trauma neki, ha az apja kiszáll a mindennapjaiból...Ráadásul most kezdtük a bölcsit és tetszik neki, jól érzi magát ott, igazeddig a leghosszabb ott töltött idő 3 óravolt:-)

    Na, tényleg megyek Pocival csavarogni..de este visszajövök!

    Szia! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451126 (43)
    2008-10-22  14:52
  8. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. október 22. 14:5243.
    Mindenképpen értesíts és ne köszönd!Játszatok Pocokkal egy nagyot,addig kikapcsolódsz egy kicsit.És mindig járj nagyon utána a dolgoknak,ha vmerre lépni szeretnél.Együtt maradtok,ne aggódj és nagyon bátor vagy.Komolyan.Sokan inkább maradnak a rosszban,mert nem hiszik el,hogy van megoldás.Látod innen is látszik,hogy mennyi mindent megteszel a gyerekedért.Mert vállalod az egy-két hónap nehézséget azért,hogy később nyugodtan élhessen.Tudod mennyire büszke lesz Ő majd Rád ezért??
    előzmény:
    galint0607 (42)
    2008-10-22  14:21
  9. 2008. október 22. 14:2142.
    Valld be őszintén; Te a mai napodat arra tetted fel, hogy megríkass egy párszor, ugye? Komolyan, nagyon jól esik ez az óriási segítőszándék és ezerszer köszönöm!És biztos, hogy értesítelek a fejleményekről! Most megyek, mert Pocok felébredt. Legyen nagyon szép napod és csak így tovább!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451126 (41)
    2008-10-22  14:14
  10. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. október 22. 14:1441.
    Nagyon bátor vagy és biztos,hogy rengeteg segítőkész emberrel fogsz találkozni a szakmán belül.Rengetegszer az van-és ezt is a suliban tanultuk-,hogy sokszor a szocmunkásnak ki kell játszania a törvényt az anya és a gyerek érdekében és bizony ezt meg is teszik.Ha esetleg az elején szükségetek van vmire,ruhákra,vagy hasonlókra csak szólj.Nagyon sokszor rakunk ki a suliban ilyen hirdetéseket,hogy babaruha,babakocsi kell és pár nap alatt iszonyú mennyiségeket összegyűjtünk és elküldjük az érintetteknek.Ha vkinek kellemetlen még találkozni sem kell,elküldjük postán,még a postaköltséget is álljuk.Nem mintha ez bárki szégyene lenne,csak sokan így gondolják sajnos.Mármint a rászorulók.Úgyhogy ilyenben is fordulj nyugodtan hozzám.Tényleg bármiben.Bár többet is tehetnék,de messze vagyok.De ha kell bármi,akkor ugrásra készen állok.
    előzmény:
    galint0607 (40)
    2008-10-22  14:02
  11. 2008. október 22. 14:0240.

    Hát az biztos, hogy Te leszel a szociális munkások gyöngye , nekem legalábbis most pont azt nyújtod amire szükségem van!

    Biztos, hogy nem adom fel, mert nemcsak a gyerekemért csinálom-természetesen elsősorban érte-, de nekem is hiányzik a nyugalom és talán majd valamikor TÁRSAT is találok, de előtte rendbe kell tennem az életem. Pesszimista igazából nem vagyok, hiszem, hogy ha nagyon akar valamit az ember, azt el is éri. Most inkább a kudarc az ami fáj.

    Köszönöm mégegyszer!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451126 (39)
    2008-10-22  13:42
  12. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. október 22. 13:4239.

    BIZTOS,hogy nem veszítheted el a gyereked,nekem elhiheted.Megértem,hogy szívesen maradsz Pesten,ebben igazad van.Légy nyugodt,ha látják,hogy szereted a gyereket-és látszik,hogy mindent megtennél érte,érzem Rajtad-,akkor mindenki azon lesz,hogy segítsen.Én még tanulok,de a Tanáraim ,akik hasonló esetekkel találkoznak mind mondják,hogy SOHA nem szabad hagyni,hogy egy ilyen helyzetben lévő anya elveszítse a gyerekét.És én egy esetről tudok is,ahol a Tanárom úgy segített,hogy amíg az anya talpraállt,addig átmeneti gondozásban volt a gyermek,ahol természetesen az anya is jelen van.A történet jól végződött.Mi mind azon vagyunk,hogy addig ne engedjük el a kezetek,amíg minden stabilizálódni látszik és mi örülünk a legjobban,amikor ez sikerül.

     

    Hogy lásd,leírom:néha azt kell mondani sajnos így működik a törvény.Ezt természetesen nem a Te esetedre értem.De például ha egy gyerek intézetben van és az anya fél évig rá sem bagózik,elindulhat az örökbefogadása a gyereknek.De ha ezután az anya bemegy és akárcsak egy túró rudit visz a gyereknek,akkor újra kezdődik a 180 nap.Még akkor is,ha megint nem néz fél évig a saját vére felé.

     

    A törvény nagyon védi a családot,nekünk szocmunkásként az volt az első,amit megtanítottak,hogy a gyereknek a családban a helye és az első az,hogy ezen legyünk.Bármi áron.Kivéve persze a testi,lelki fejlődés akadályoztatása esetén.Hidd el,segíteni fognak.Ha bármiben segíthetek,akár később is,fél év múlva is,nyugodtan keress meg itt.Nagyon nagyon drukkolok.Nehéz az út,de a gyerekedért csinálod,ezt tartsd fejben,amikor csüggednél!! 

    előzmény:
    galint0607 (37)
    2008-10-22  13:29
  13. 2008. október 22. 13:3338.
    Most jött a telefon, úgy néz ki találtam egy pár órás takarítást. Ha esetleg tudtok, vagy ismertek valakit, aki takarítónőt keres- én szivesen elvállalnám, talán sikerülne úgy alakítani, hogy ne kelljen anyaotthonba menni. Szóval minden megoldás érdekel! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  14. 2008. október 22. 13:2937.
    Moncsi, Fekete! Mégegyszer köszönöm, hogy felkínáltátok a segítségeteket, lehet, hogy élni is fogok vele; nem lehet tudni mit hoz az élet.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  15. 2008. október 22. 13:0636.

    Köszönöm szépen!

    Időpontot kérek az egyik bp.-i anyaotthonba, jövőhéten már mehetek is személyes megbeszélésre, a védőnőnk pedig maximálisan mellettünk áll, hajlandó beszélni az esetlegesen befogadó anyaotthonnal is, sőt bármiben szívesen segít-áldott jó lélek..

    Köszönöm Neked is, hogy felkínáltad  a veszprémi lehetőséget, de ha egy mód van rá szeretnék Bp.-n maradni a több munkalehetőség miatt. Úgy kell alakítanom, hogy a 6 hónap letelte után meglegyen a kis kezdő tőkém e gy albérletre. De nagyon köszönöm mégegyszer!Azért megnyugtattál, hogy nem vehetik el a gyerekemet olyan könnyen. Tegnap tényleg megijedtem, hogy bármilyen jószándék, akarat ellenére, ha esetleg mégsem sikerül talpra állnom, elveszíthetem a gyerekem. Pedig én talpra fogok állni- nekem is csak egy életem van, most kell jól csinálni. De megmondom őszintén, a sírógörcs kapott el most, hogy több törődést kapok vadidegen emberektől, minta saját családomtól. Na mindegy.

     Mégegyszer köszönöm mindenkinek, és ha esetleg érdekel valakit, jövök és mesélek, esetleg mások okulására.. Sziasztok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_451126 (35)
    2008-10-22  12:45
  16. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. október 22. 12:4535.

    Szia!Olvasd el az előző hszem is kérlek,illetve van itt még,ami talán segít.Olvasgass ...amiről az előzőekben írtam,azt másoltam be ide,de nézd meg még a lehetséges megoldásokat.

     

    Gyermekek átmeneti gondozása



    45. § (1) A gyermekek átmeneti gondozása keretében a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését elősegítő, az életkorának, egészségi állapotának és egyéb szükségleteinek megfelelő étkeztetéséről, ruházattal való ellátásáról, mentálhigiénés és egészségügyi ellátásáról, gondozásáról, neveléséről, lakhatásáról (a továbbiakban: teljes körű ellátás) kell gondoskodni.



    (2) A gyermekek átmeneti gondozását - a szülői felügyeletet gyakorló szülő vagy más törvényes képviselő (a továbbiakban együtt: szülő) kérelmére vagy belegyezésével - ideiglenes jelleggel, teljes körű ellátással kell biztosítani, ha a szülő egészségügyi körülménye, életvezetési problémája, indokolt távolléte vagy más akadályoztatása miatt a gyermek nevelését a családban nem tudja megoldani. A fogyatékos gyermek számára a sajátos szükségleteihez igazodó ellátást kell biztosítani.



    (3) A gyermekek átmeneti gondozásának helyén a gyermek otthontalanná vált szülője is elhelyezhető. A 14. évét be nem töltött gyermeket szüleitől elválasztani csak kivételesen indokolt esetben lehet. A szülő gyermeke ellátásában munkarendjéhez igazodóan részt vesz.



    (4) A gyermekek átmeneti gondozása során a gyermek iskolai oktatását - lehetőség szerint - iskolaváltás nélkül kell biztosítani.



    (5) A gyermek átmeneti gondozásának megkezdéséről a szülőjének lakóhelye - ennek hiányában a tartózkodási helye - szerinti gyermekjóléti szolgálatot értesíteni kell. A gyermek átmeneti gondozása megkezdésekor - ha az előreláthatólag harminc napnál hosszabb lesz - el kell készíteni a gyermekre vonatkozó egyéni gondozási nevelési tervet.



    (6) A gyermekek átmeneti gondozása az alapjául szolgáló ok fennállásáig, de legfeljebb tizenkettő hónapig tart.



    46. § (1) A gyermek átmeneti gondozása keretében ideiglenes jelleggel, állapotának megfelelő ellátást és éjszakai bentlakást (a továbbiakban: ideiglenes gondozást) kell biztosítani az olyan gyermek számára, aki lakóhelyéről önkényesen eltávozott, így ellátás és felügyelet nélkül maradt.



    (2) Az ideiglenes gondozás során fel kell tárni a gyermek felügyelet nélkül maradását előidéző okokat, és egyidejűleg haladéktalanul értesíteni kell a gyermek szülőjét vagy más törvényes képviselőjét, illetve a gyermekjóléti szolgálatot a további átmeneti gondozás vagy más gyámhatósági intézkedés megtétele céljából.



    (3) A gyermek (2) bekezdésben meghatározott további átmeneti gondozásához minden esetben be kell szerezni a szülő vagy más törvényes képviselő beleegyező nyilatkozatát.



    (4) A gyámhivatalt értesíteni kell a szükséges hatósági intézkedések megtétele céljából, ha



    a) a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermekéről az ideiglenes gondozásról való értesítést követő három napon belül nem gondoskodik,



    b) a szülő vagy más törvényes képviselő gyermeke átmeneti gondozásához nem járul hozzá, illetve azt nem kéri,



    c) a gyermek visszakerülése a szülőjéhez ellentétes a gyermek érdekeivel.



    47. § (1) A gyermekek átmeneti gondozását meg kell szüntetni, ha azt a szülő kéri, vagy ha annak okai már nem állnak fenn.



    (2) Megszűnik a gyermek átmeneti gondozása, ha a gondozás időtartama eltelt.



    (3) Ha az átmeneti gondozás időtartama eltelt, azonban a gyermek családi környezetébe nem térhet vissza



    a) az elhelyezés - a szülő vagy más törvényes képviselő kérelmére vagy beleegyezésével - hat hónappal, szükség esetén a tanítási év végéig meghosszabbítható, vagy



    b) haladéktalanul értesíteni kell a gyámhivatalt, a szükséges intézkedések megtételére.



    (4) A gyámhivatalt értesíteni kell a szükséges intézkedések megtétele érdekében az átmeneti gondozás időtartamának eltelte előtt is, ha



    a) nyilvánvalóvá válik, hogy a gyermek családi környezetébe nem térhet vissza,



    b) a szülő vagy más törvényes képviselő a gyermek átmeneti gondozását ugyanazon intézményben két éven belül másodszor is kéri.



    48. § (1) A gyermek átmeneti gondozása megszervezhető a működtető által kijelölt helyettes szülőnél, gyermekek átmeneti otthonában vagy családok átmeneti otthonában.



    (2) A gyermekek átmeneti házi gondozásaként - a szülő kérelmére - a gyermek saját otthonában történő ellátását gondozó útján kell biztosítani, ha testi vagy lelki betegsége miatt a gyermek ellátása elsősorban helyettes szülőnél történő elhelyezés útján vagy bentlakásos gyermekintézményben nem oldható meg és ha ez a gondozás a gyermek érdekét szolgálja.

     http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?doci d=99700031.TV

    előzmény:
    galint0607 (33)
    2008-10-21  16:26
  17. Torolt_felhasznalo_451126
    Torolt_felhasznalo_451126
    2008. október 22. 12:4134.
    Én szocmunkásnak tanulok a főiskolán.Nem fogják elvenni a gyereket az anyjától.Mi mind azon vagyunk ,hogy az anyával maradhasson a pici,pláne akkor,ha az apa bántalmazza Őket,testileg vagy lelkileg.Ha az anya nem tud megfelelő ellátást biztosítani a gyermekének a fél év letelte után,akkor kérvényezheti (az anya!!) ,a gyerek ÁTMENETI gondozását.Ezt a szülő kérheti,ha életvezetési problémái vannak.Csak a szülő kérése alapján történik meg. A gyermekek átmeneti gondozásának helyén a gyermek szülője is elhelyezhető. A 14. évét be nem töltött gyermeket szüleitől elválasztani csak kivételesen indokolt esetben lehet. Addig marad a gyermek átmeneti gondozásban,míg fennállnak a nehézségek,de a maximális idő 12 hónap lehet.A gyerek átmeneti gondozását meg kell szüntetni,ha azt a szülő kéri.Tehát nem veszíti el a szülő a gyereket.Ez pont azt a célt szolgálja,hogy addig míg talpra áll az anya,vagyis a szülő,addig is mindene meglegyen a gyermeknek.Az illetékes jegyzőhöz kell fordulni.És sokat segítenek,hogy egyben maradjon a család.Mi mind ezt akarjuk és ezért kell szociális munkást keresni.Biztos,hogy szívvel-lélekkel fog segíteni,én legalábbis ilyen vagyok.Ez a hsz-em természetesen a Topikindítónak is szólt.Esetleg ha Veszprém megfelelne neki,akkor tudnék talán helyet is.Vagy bármiben segíteni.Csak szólj nyugodtan Galint!!Nagyon drukkolok!!
    előzmény:
    Moncsi36 (32)
    2008-10-21  16:21
  18. 2008. október 21. 16:2633.
    Persze, tudom, nem is láthetsz bele, mert nem teregetem ki , mert nagyon szégyellem. ezerszer tettem már szemrehányást magamnak, hogy miért álltam szóba vele, de ezzel nem sokat segítek magunkon. Komolyan megijeszt ez a lehetőség, hogy elveszíthetem Bálintot; egy forintot nem érne az életem nélküle. Jó, ez a helyzet( látod, hogy segítettél?), valami mást kell találnom. Meg is találom, érzem, nem megy már így tovább. Köszönöm, mégegyszer, de most tényleg megyek, mert Hív az édes kötelesség:-)
    előzmény:
    Moncsi36 (28)
    2008-10-21  16:15
  19. 2008. október 21. 16:2132.
    Ezek a sorok tökéletesen igazak!  Mindenkinek egy élete van!
    előzmény:
    pieszter (27)
    2008-10-21  16:15
  20. 2008. október 21. 16:2031.
    Köszünöm!
    előzmény:
    pieszter (24)
    2008-10-21  16:08
  21. 2008. október 21. 16:1930.
    A gyermekvédelmi törvény nagyon erős. Nem akarlak riogatni, de sok gyereket vittek el tőlünk nevelőszülökhöz. ( Balkányból ) Mert úgy ítélték meg az idő lejártával, hogy anyuka nem fogja tudni ellátni a csöppséget! Nekem is eljöttek anyámék értünk és megesküdtek, hogy segítenek, így engedtek el. Persze segítettek. Hogyne!
    előzmény:
    galint0607 (26)
    2008-10-21  16:13
  22. 2008. október 21. 16:1729.

    Hidd el , nem pénzt várok, soha nem kaptam egy fillért sem ingyen, mindenért megdolgoztam, nem ringatom magam abban a hitben, hogy majd más rebdbe rakja helyettem az életem. Tudom, hogy nagyon nehéz. De egyszer el kell kezdeni, mert én már tönkre mentem, nem várom meg amíg a gyerek is felfogja már és minden nap gyomorideggel ébred.

    Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, most muszáj mennem, vár a gyerkőc

    előzmény:
    Moncsi36 (23)
    2008-10-21  15:59
  23. 2008. október 21. 16:1528.
    Én nem látok bele az életedbe és hidd el, nagyon szívesen segítenék bármiben. Csak féltelek. Nagyon féltelek.   Az anyaotthon sem egy álom. Tudom és elhiszem, hogy borzalmas a jelenlegi életkörülmények között élned, csak arra kérlek nagyon gondold meg!  Ha tudok valamiben segíteni a jó szón kívül, nyugodtan keress meg!
    előzmény:
    galint0607 (25)
    2008-10-21  16:09
  24. 2008. október 21. 16:1527.

    igen ez igaz. de velemenyem szerint egy probat megis meger.

    aki tud küzdeni es akar is magan segiteni, annak sikerülni is fog, de legalabbis semmivel sem lesz hatrabb mint jelen helyzetben.

    mindenki maga dönt az eleterôl, szeretne e valtoztatni vagy inkabb az egesz egy szem eletet abban a mindennapi gyötrelemben kivanja tovabbra is folytatni mint ahonnan elindult. a gyerekevel egyetemben.

    persze a valtozas mindig hordoz rizikot, de van olyan helyzet amikor mar azt mondjuk hogy ennel rosszabb ůgysem lehet. altalaban ekkor erünk meg a valtozas elhatarozasara.

    előzmény:
    kékvyrág. (22)
    2008-10-21  15:54
  25. 2008. október 21. 16:1326.
    És még valami! Onnan biztos helyre kell menned. A gyermek az első. Ha nem látják biztosítottnak az ellátását, marad a gondozás. Gondolj bele. Vegyünk egy bp.-i garzont albérletnek. Rezsivel 80-90 ezer üresen. Bútorozottan több. Kaukció minimum 2 hónap. Ezen felül élnetek kell. Nagyon kevés az olyan munkahely, ahol nettó 100 000 Ft-ot keresel. Nem tud valaki befogadni benneteket? Rokonok? Ismerősök? Bárki, amíg talpra állsz!
    idézet:
    Moncsi36 (21)
    2008-10-21 15:53:43
    Igazából az első sorok nagyon elgondolkodtattak..És ha mégsem sikerül, minden erőfeszítés ellenére, elveszítem a gyerekem, csak mert nyugalomban akarunk élni????
    előzmény:
    Moncsi36 (21)
    2008-10-21  15:53

Címlap

top