Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyereket vállalni egyedül
Létrehozva: 2006. július 26. 17:27
Sok ember elítéli azokat a szingli nőket, aki egyedül vállalnak gyereket. Vajon miért is? Rengeteg nő marad egyedül a gyerekeivel válás után. Sok nőnek az exférje még a gyerektartás fizetése alól is sikeresen kibújik, vagy minimálbérre jelenteti be magát a cégnél ahol dolgozik, és így csak azután vonják a gyerektartást, egy nevetséges összeget, amiből mindenki tudja,hogy nem lehet belőle gyereket tisztességesen nevelni. Tehát, a nő egyfizetésből neveli a gyerkőcöt. Sok férfi meg egyáltalán nem látogatja válás után a gyerekét. Vagy ha meglátogatja, abban nincs köszönet.
Ezeket a tényeket mindenki tudja szerintem. Kérdésem az, hogy sok ember mégis miért tekint elítélően azokra a nőkre, akik úgy döntenek, inkább egyedül vállalnak gyereket?
Megjegyzem, jómagam még egyáltalán nem tartok itt. Csupán 25 éves vagyok, tehát még nem vagyok érintett a témában. Mégis érdekelne a véleményetek erről.
Ezeket a tényeket mindenki tudja szerintem. Kérdésem az, hogy sok ember mégis miért tekint elítélően azokra a nőkre, akik úgy döntenek, inkább egyedül vállalnak gyereket?
Megjegyzem, jómagam még egyáltalán nem tartok itt. Csupán 25 éves vagyok, tehát még nem vagyok érintett a témában. Mégis érdekelne a véleményetek erről.
Sziasztok!
Érdekelne a véleményetek a szingli nők babavállalásáról. Kinek van tapasztalata kórházi vagy házi inszeminációval, spermadonorral? Önzőnek tartjátok-e, ha valaki eleve apa nélküli gyermeket vállal?
Hallott-e valaki olyan pasiról, aki gyermeket szeretne párkapcsolat nélkül?
Én elvált anyaként gondolkodom a testvér projekten, de sajna megfelelő apa nincs a láthatáron.
Köszönöm előre is a tapasztalataitokat!
Kedves Cuore, restellem, de nem olvatam végig a topikot, csak anno a cikket, ami tényleg a női oldalról szól. Én is úgy látom, hogy inkább a férfiak menekülnek a gyerekvállalás elől, mert úgy érzik, azzal végleg betesz a szabadságuknak. (míg egy kapcsolatból kiszállni könnyű manapság, a gyerek "örök")
A környezetemben több kapcsolat ment már tönkre amiatt, mert a lány gyereket akart (közel a 30hoz érthető módon), a fiú meg még élni akart.
A férfiaknak annyiból tutira nehezebb, hogy ahhoz, hogy a gyererkükkel legyenek, meg kell tartani a NŐT is. A nő ezzel szemben végső elkeseredésében szülhet magának, a férfinál viszont ugyanitt patthelyzet van
Mondjuk annyiban megértem a párodat, hogyha neki már van egy gyereke, akkor nem olyan égető a szülök-nem szülök kérdés számára.
Végig olvastam a cikket elsönek a nlc-én,majd a cikk alján észrevettem a fórum bejegyzéseket.Egy pár bejegyzést végig olvasva,rádöbentem arra ,hogy álltalában csak a nök gyerek iránti vágyáról szól ez az egész!
Pedig az én helyzetemben éppen fordítva van a dolog Èn szeretnék,de a párom sajnos nem.Neki van egy nagy fia és jelenleg nem akar.Pedig néha elhint egy-két remény morzsát,de ez marad is abban.
Ti NÖK könnyebben vagytok mint mi ffiak,ha ti akartok gyereket akkor több módja van annak hogy teherbe essetek.De mi van velünk ffiakkal?
Várom véleményeiteket.
Üdvözlettel cuore33@freemail.hu
Elnézést a rövid ékezetek miatt,de nem magyar a bill..
Hát, elképesztő néhány nő hozzáállása. Szegények, sajnáltatják magukat! huszon-harminc évesen "VÉLETLENÜL" teherbeesnek, s épp egy nős férfitől, vagy egy olyantól, aki nem akar gyereket. Oh, azok a fránya, szemét férfiak! És ti kik vagytok, akik a másikat meg sem kérdezve "véletlenül" teherbe esnek? Milyen jelzőt lehet rátok mondani? Örüljetek, ha bármiben is segítségetekre lesz a pasi. Akit így rászednek, jól teszi, ha faképnél hagy benneteket. Ennyi idősen kizárólag akarattal lehet teherbeesni. Kb. 15 éves korig tudom elképzelni, hogy a mai világban valaki "megesik". Ismerek a környezetemben olyan lányt, akinek nagyon jó módu barátja volt, s teherbe esett a csaj, s kiharcolta a házasságot is, s még el is dicsekszik azzal, hogy "ugye milyen okos vagyok?"
A másik sztori, amikor néhány éve együttjár a fiú a lánnyal. Lány titokban abbahagyja a fogamzásgátló szedését, bár tudja, hogy a fiú még évekig nem akar gyereket, mert tanul, dolgozik, se lakás, se egzisztencia. Lány teherbeesik, fiú szakít vele, s a fiút mindenféle szemét tróger alaknak elhordja a lány! Nem érti a csepp agyával, hogy tehette ezt meg vele a srác? De arra nem tud válaszolni, hogy ő hogy húzhatta csőbe a barátját?
Egyébként vállalhat gyereket egyedül is egy nő, ha a feltételek adottak hozzá. Rengeteg a válás, az apák többsége szépen elkopik a gyerek életéből. Azon lehet vitatkozni, hogy miért is, de de ez aztán a felelősségérzet. Pedig egy házasságban egy gyereket közösen akarnak.
Szia Lilly,
köszönöm leveledet, és a biztatást. Én az életemben sokmindent úgy csináltam, ahogy ÉN akartam, és nem úgy, ahogy elvárja a környezetem.
Egyébként 33 éves leszek jövőre. A pocaklakó apukája külföldön él, és 2 hónapja nem járt Magyarországon, azaz nem találkoztam vele. Közben azért kapcsolatban vagyunk mailben ill.telefonon...2 hét múlva viszont jön, és végre személyesen is tudunk beszélni a mi kis közös project-ünkről.... sokban nem számíthatok rá, hiszen "boldog családapaként" éli az életét...)
Nálad az Apa segít azért? Ha jól vettem ki a leveledből, még mindig tart a háromszög?
Vidám napot, R.
Sziasztok! Nagyon nehéz kérdést taglaltok(unk)...Hogyha a Te oldaladról nézem, akkor megértelek. Hogyha pedig a másik oldalról, akkor elítéllek.
Azt gondolom, hogy aki "csak" gyermeket szeretne, annak legyen joga és lehetősége spermabankhoz fordulni. Így más nem sérül. (pl. az állítólag rossz házasságban élő "apuka" hozzátartozói.. esetleg meglévő gyermeke, felesége...)
Remélhetőleg később a gyermek sem sérül...
Szia RedBaronesse! Én nagyon szurkolok neked, hogy legalább olyan jól bírd és viseld a terhességedet mint én, a nehezítő körülmények ellenére. Nagyon légy erős, és ne érdekeljen mások nem támogató véleménye. Ők azok akik nem a Te életed élik és fogalmuk sincs a benned zajló érzelmekről. Ha megszületik a pocaklakód úgyis teljesen átértékeled az egész életed, és ő lesz a legfontosabb számodra. Azt nem írtad hány éves vagy. Az "apa" teljesen eltávozott az életedből?
szia! én is egy korai válás miatt gyakorlatilag egyszülős családban nőttem fel (tesómmal együtt) és nagyon egyetértek Veled
én hátrányát ennek nem nagyon éreztem, előnyét viszont annál inkább: sokkal önálóbb vagyok. Nem lett belőlem elkényeztetett fruska, mivel, ugye a pénzt anyunak nagyon be kellettt osztania, elég szerényen éltünk. viszont így nem volt szokás, hogy mindent, amiért nyavajgok megvegyenek, csak azt, ami szükséges volt! Így a mai napig mindennek tudok örülni, mindent megbecsülök és nem érdekel a pénz!
a kislányod nagyon kis aranyos, nem vita, hogy Te is jól döntöttél, szeresd nagyon, akkor nem lesz semmi baj
Sziasztok,
Lilly bemutatkozás engem is arra késztetett, hogy elsőnapos NLC tagként leírjam -egyenlőre rövid- történetemet.
8 hónapos ismeretség után estem teherbe egy nős férfitől. Közel 3 egyedül -de nem magányosan- eltöltött év után találtam rá..
A gyerek utáni vágyam már évek óta megvolt, de amint megtudtam, hogy terhes vagyok, nem a boldogság érzése töltött el. Korábban sokat hangoztattam, hogy ha kell, egyedül is felnevelek egy gyereket, de nem gondoltam, hogy ez ilyen hirtelen be is toppan az életembe - látjátok, milyen hatalma van a gyakran kimondott szavaknak - gondolatoknak . De most, hogy ott álltam a lehetőség kapuja előtt, bizonytalan lettem. Persze, a környezetemben, inkább voltak a gyerek ellen, mint mellette. Mindezek ellenére, én mégis úgy döntöttem, hogy megtartom a babát, és biztosítok Neki mindent egy boldog élethez.
Egyenlőre ennyi az én történetem - szeretném megosztani a tapasztalatokat, gondolatokat, örömeket hasonló "sorsú" lányokkal, nőkkel
Baronesse + 10hetes pocoklakója
Sziasztok!Most találtam erre a topicra, hát örülök, hogy nem vagyok egyedül. Az én történetem sem egyszerű, mint több előző sorstársamé sem. Én már elmúltam 36 éves. Benne voltam/vagyok/ már lassan 5 éve egy háromszögben, a szokásos pasi duma miatt, rossz a házasságom,de veled nagyon jó...stb.Tavaly döntöttem közeledve a 35-höz, hogy lesz ami lesz gyereket szeretnék akár egyedül is, mivel nagyon fogy az időm, és kiutat nem látok a kapcsolatból ,sem előrelépést.Hát közöltem a döntésemet, én nem akarok védekezni, ha így jó folytathatjuk, a többit bízzuk a természetre.Hallgatólagos beleegyezést kaptam. A sors hála, nem váratott soká. Terhes lettem, és a világ legboldogabb embere lettem. Az egész terhességemet teljesen egyedül csináltam végig, természetesen a barátok mellettem álltak, illetve a szüleim is. Gyakorlatilag az apa is, bár senkinek nem kívánom a folyamatos megjegyzéseit találkozásainkkor. Az életem legnagyobb tragédiája ekkor következett be. Elvesztettem édesanyámat, pont karácsony előtt pár nappal.Sajnos a halálának elég sok előzménye volt, nagyon nagy fájdalmakkal küzdött és nekem kellett 7 hónaposan végignéznem a haldoklását, és az iszonyatos kínokat amit még át kellett élnie.Bár azt dondolom boldogan ment el ,mert valahol megláthatta várva várt unokáját( 4D ultrahang DVD-n).Minden éjszakát egyedül töltöttem, amikor elment akkor is , és azóta is egyedül bírkozom az éjszakákkal.És ez év márciusában végre magamhoz öleltem a kislányomat, és ezt az érzést kívánom mindenkinek.Ezt minden nőnek érezni kell, ha egyedül ha párkapcsolatban él, akkor is. Mindent megér, bármennyire nehéz is volt és lesz, megtudunk bírkózni vele, higgyétek el.Bár nem könnyű.Ahogy hazajöttünk a kórházból egyedül vagyok vele.De mindezek ellenére nagyon boldognak érzem magam, és egy olyan kislányom van aki szerintem érzi, hogy mennyire vártam, és mennyit szenvedtem érte, ezért megjutalmaz azzal, hogy 6 hetes korától végigalussza az éjszakát, és egy teljesen kiegyensúlyozott vidám baba.Hát kicsit hosszadalmasan sikerült bemutatkoznom,de remélem itt nem ítél el senki a történetemért.
Ha nem vagy képes senkit elviselni, hogy tudnál egy pici magatehetetlen nyafogó kisbabát elviselni? Azzal , hogy "elviseled" férjed hibáit, bebizonyítod az érettséged a gyerekneveléshez. Akik egyedül nevelik gyermekeiket nem volt választásuk, de már érzelmileg érettek.
A rossz házasság, zsarnok vagy bármi más okból kifolyólag rossz apa kérdése más téma.
Már írták itt elöttem tömören: add meg az esélyt , hogy teljes családban nőhessen fel.
Most látom csak elméletben beszélgetünk róla, nem személyesnek szánom.
Szia
hol laktok? Lhet hogy épp te vagy az elődöm?
Nagyon szép volt a történeted, a hozzászólásod. Csak azt tudom mondani, hogy vigyázzatok egymásra és élvezzétek az életet!
Én csak annyit fűznék hozzá a témához, hogy az én családomban mindeni elvált, ergo én már úgy indultam neki a dolognak, hogy ha szülök is, azt egyedül teszem, ha férjhez is megyek, előbb-utóbb elválok.
Egyszerűen nem láttam reális esélyt arra, hogy ma egy nő képes találni egy igazi, jó apukának, férjnek, férfinak való pasast. A szkepticizmusom nem ismert határokat a szüleim, nagyszüleim, rokonok családi életét látva.
Így éltem pár hosszú kapcsolatban, és hál!istennek, hogy nem szentesítettük, mert pár hete találkoztam a leendő gyerekeim papájával, azzal az emberrel, akiről nem hittem, hogy létezik, és akivel teljes az életem. Az első perctől együtt élünk, és nem én, hanem ő tervezi a jövőnket gyerekestől, anyukástól, apukástól...
Szal létezik a megvalósult álom, nem mondom, hogy mindenkinek, de legalább azt az esélyt adjátok meg magatoknak, hogy ne érjétek be rosszabbal, hogy legyen tere a LEGJOBBNAK!
Szia!
Azért nem kell mindent megenni, amit a férfiak a volt párjukról mondanak!
Speciel ez az én történetem is lehetne, akár az én volt férjem is mondahatná, leszámítva, hogy a gyereket terveztük, de amikor terhes lettem, én vágtam ki a közös életünkből, méghozzá igen nyomós okkal.
De tökre el tudom képzelni, hogy állítólag most van csaja, és ezzel a mesével eteti.Főleg, hogy az én gyerekem is lassan 5 éves.
Úgyhogy azért nem árt ám odafigyelni és meghallgatni a másik felet is, ha van rá módod, mielőtt egy ilyen sztoris pasinak gyereket vállalsz.
Nem mindig az a fekete, amit feketének mondanak.
sziasztok, Én is ilyen szituban voltam, de az én sztorim mutatja, h jól is ki lehet jönni belőle. 30 évesen megismerkedtem egy nálam majdnem 6 évvel fiatabb sráccal, mindent elsöprő szerelem lett belőle. És 1(!) hónap múlva teherbe estem. Akaratomon kívül, de ha már így alakult, hát megtartottam. Gyerekem apja először büszke volt magára, aztán bepánikolt és helló-szia-szevasz. Hónapokig nem jelenetkezett, a szülei leku*váztak, stb. Anyukám az idegösszeomlás szélén, a szomszédok csak bámulták szépen gömbölyödő pocakom. A barátnőm állt egyedül mellettem. Aztán egyszer csak a gyerekem apja felhívott (7.hónapban jártam), h mégiscsak kellene rendezni a dolgainkat, mert Velem nem akar ugyan élni, de a gyereket vállalja. Így lett a kislányom apjaneve Adél. Ezután a gyerekemapja egyre többet jött, jártam a szüleihez, aztán amikor megindult a szülés, gyerekemapja bejött a kórházba. Nagyon büszke apuka volt, mert gyönyörű a pici lányom. A sztori lényege, h 2 hónapja házasodtunk össze, megvettük az első közös lakásunkat és tervezzük a köv.babát.
De azt, amikor egyedül kellett várnom a kislányomat, azt soha nem tudom megbocsátani Neki.
Sziasztok gyorsan leírom a párom sztoriját
Nem, akart gyereket az akkori párjától, már nagyon rosszul ment a közös életük bejelentette, hogy elköltözik, erre a csajszi terhes lett, megszülte a babát .Apárom elköltözött még a terhesség elején,nem akarta persze gyerektartást azzért fizetnie kell
Ennek már 5 éve, én már nagyon szeretnék babát tőle, de nem akarom átverni, úgyhogy várok
Ebben a témában én is szakértőnek számítok. Az a kategória vagyok aki "önhibáján" kívül került ebbe a helyzetbe. Papírom volt róla, hogy meddő vagyok aztán egyszer csak teherbe estem, tipikusan a nem megfelelő férfitől. Szörnyű volt, mert egyrészt 10 centivel a föld fölött lebegtem a boldogságtól, majdnem 30 évesen, több éves sikertelen próbálkozás, kezelés után, a férjem elhagyott, aztán megtörtént a csoda. A gyermekem apja hallani sem akart rólunk, úgy érezte becsaptam és véget vetett a kapcsolatunknak. Nem vagyok büszke rá de felmerült bennem a kérdés: jogom van-e eldönteni a gyermekem sorsát ? Megtehetem-e, hogy megszülöm amikor tudom, hogy az apját valószínüleg sohasem fogja látni ? Kétségek között vergődtem egészen addig amíg az első alkalommal meg nem hallottam a szivét dobogni. Abban a pillanatban döntöttem és nem bántam meg. Mégis azt mondom nem könnyű ! Ez csak végső megoldás lehet, mert lehet az embernek szerető családja, csodálatos barátai, akkor is nagyon nehéz. Amikor az ember minden vizsgálaton egyedül jelenik meg, vagy a szülőszobán éppen egy "apás" szülés zajlik melletted, hát nem könnyű ! És a gyereknek mindkét szülőre szüksége van ! Aztán jönnek a kényes kérdések ahogy nyílik a gyermek értelme ! Hazudni sohasem szabad, a maga szintjén mindíg tudnia kell az igazat. Na és persze a piszkos anyagiak ! Nem szabad elitélni senkit aki ezt a megoldást válassza, de ne pillanatnyi szeszély legyen ! És végig kell gondolni azt is lelkileg, érzelmileg és anyagilag végig tudja e csinálni az egészet !
Persze amikor hazamegyek és ránézek a lányomra, akkor tudom, hogy helyesen döntöttem !
En ugy emlekszem par 10 eve Magyarorszagon meg siman megszoltak egy elvalt not, aki egyedul neveli a gyereket. Kissebb, zartabb kozossegekben, falvakban talan meg mindig. Egyatalan az 'elvalt asszony' negativ jelentesu volt. Szerencsere a mentalitas valtozik.
Selloke,
"Ne orokbe fogadjon, a sajatjat nevelje fel. En tapasztalatbol tudom, milyen a mas gyermeket nevelni. Inkabb ne, kerem."
Gondolom nem az arva gyerekek neveben kered...
Nem bantani akarlak, ne erts felre. Elhiszem, hogy van akinek ez nem menne, nem is kell eroltetni, de a lehetoseget hagyjuk meg masnak is, hogy eldontse..
Én pont azért szenvedtem lelki sérüléseket, mert van apám. Akkor lett volna jó, ha nem lett volna....
De ez nemide tartozik már.
Ha már ide került: engem is elhagyott az illető úr, amint kiderült, hogy babát várok. Most egy másik nőnél keresi a boldogságot. A fiát nem látogatja, nem fizet utána. Számomra nem volt kérdés, hogy a baba ebben a szituációban megszülessen-e. Én úgy gondolom, hogy nem rosszabb egyedül felnevelni sem, mint ha egy rossz házasságba születik. Az élet pedig még sok mindent hozhat. Elítélni persze el lehet, de ha dönthettem egy életről, akkor én arra szavazok. Örökbefogadásra soha nem gondoltam, amíg volt rá esély, hogy legyen saját gyermekem, azért mégis csak ő az én vérem...
ebben a hónapban jelent meg állítólag az új törvény, hogy egyedülálló is mehet mesterséges megtermékenyítésre.
Ne haragudj, hgoy megszólítalak, így ismeretlenül, de megkérdezhetem, hogy mennyi idős a kislányod? Amít írtál magatokról, olyan, mintha magamat oolvastam volna. A különbség csak annyi, hogy nekem kisfiam van, a jövő héten lesz 1 éves. A lányod apja egyáltalán nem érdeklődött a kicsi utána, amikor megszületett?
No, nem akarok tolakodó lenni, csak próbálom kezelni én is a helyzetemet és ha hasonló sorsról olvasok, a tapasztalatokat szívesen meghallgatom.
Még egyszer, ne haragudj a zavarásért. Minden jót kívánok neked és a kislányodnak!
Szeretettel: dörmi...
Csudahelyesek vagytok.
Némely nőnek volna mit tanulni tőled.
Szia!
Igaz, még csak 21 vagyok, de néha én is elgondolkodom rajta, hogy ha egy bizonyos korig, nem lesznek meg a "elfogadott" (családba születik, van apuci), állapot akkor én is bevállalok egy babát. Na jó, inkább úgy fogalmazok hogy szeretnék, mert annyira azért nem vagyok tisztába a lehetőségekkel!
Tudom, sokan önzőnek tartják azt a nőt aki a "maga feje után" menve akar gyereket. Én elhiszem hogy a legideálisabb ha családban nő fel a gyerek, de könyörgöm, amíg egy pasi 50 éves korban is alapíthat családot, addig a nőnél azért igencsak telik az az idő, ami alatt még biztonságos a terhesség.
Szerintem van annál rosszabb is, mint hogy a gyereknek "csak" anyja van!
Önző lennék? Lehet!
De szerintem egy gyerek attól még nem lesz debil, mert nem családban nő fel.
Én biztosan nem vállaltam volna annakidején egyedül gyereket. Az ilyen dologban - mitagadás - van némi önzés, hogy egy nő bármi áron megtapasztalhassa az anyaságot is. Na most az a helyzet, hogy sok ilyen bevállalós nő arra nem gondol, hogy a gyereknek apa is kell. Mindent megadhat egy nő a gyerekének, anyagilag, szellemileg, bármilyen gazdag is, de ha egy gyerek apa nélkül nő fel, hát az egy lelki sérülés lesz neki.
Van, aki szerencsés, gyerekkel is talál férjet, aki jó apja lesz a nevelt gyermekének, nevére veszi, szereti, de ez nem mindig jön be.
Szóval, én ellene voksolok.
Egyetertek veled az ossze nem illo emberekkel kapcsolatban
Ez a ki a normalis meg valoban irto relativ. Hany eves korig talaljak meg 'normailsek' a tarsukat? Van aki sosem talal egy jot, megis csaladot alapit. Van, aki tovabb keresi. Nyilvan aki soha semmilyen kapcsolatot nem tudott kialakitani annak valami problemaja van, de igazsag szerint az tok normalis, hogy vannak az embernek problemai..
ritka
általában azt hallani h a pasik azok akik menekülőre fogják