Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Verejtékmirigy gyulladás

br72
Létrehozva: 2006. február 20. 20:59

sziasztok,

a fiam 2 éves múlt és pár hónapja egy csomót vettem észre a nyakán hátul. Több orvosnál jártunk és több félét mondtak, pl. nyirokmirigy gyulladás, amit ki kell vágni, de volt olyan aki azt mondta nem szabad kivágni. Egy másik alapos vizsgálat után verejtékmirigy gyulladást állapítottak meg. Tapintásra érződik, gombostűfej nagyságú és kemény, de ha a bőrt átfogjuk akkor nagyobb. Amíg nem kaptunk rá kenőcsöt, növekedett (babnyira) és a bőr kívülről piros lett. A doki azt mondta hogy ki kell venni, de azért nem ugrik nek rögtön, hanem várjunk vele, hátha a kenőcs elmúlasztja. Sajnos úgy tűnik nem fogja, sőt egy hete kb, amikor kenem  be, mondja a fiam hogy fáj.

Hallotatok már ilyen gyulladásról? van valakinek tapasztalata?

  1. Torolt_felhasznalo_521161
    Torolt_felhasznalo_521161
    2009. augusztus 28. 14:3611.
    Zyla! Reményt adtál a teljes reménytelenségbe, amikor olvastam soraidat. Ugyanis a fiamnak ez a betegsége és 2009. márciusa óta kész kálváriát jártunk meg. Szeretném felvenni Veled a ka pcsolatot és ha nem teher számodra el tudnál látni jó tanácsokkal? Már nem hiszek senkinek csak úgymond a sorstársaknak. Üdvözlettel: Szani2009
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (2)
    2006-02-20  21:11
  2. 2006. február 21. 20:2010.

    köszi a hozzászólásokat, de nem lettem sokkal okosabb. A softlézeres megoldás viszont lehet hogy érdekes. Zyla, segítenél ebben?

    AMúgy ha nem kenem a fiamnak a kis "búbját" (mi így hívjuk), akkor idővel növekszik, amitől meg frászt kapok. Amúgy a Tűzoltó utcai gyermekklinikán vizsgálték ki, vérkép, ultrahang segítségével+ kézzel is.

    Hát nem tudom... sok mindent írtatok

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  3. 2006. február 21. 00:009.
    Hidd el tud. Nekem is van, száz orvos megnézte már, tök normális. És ugrál  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_688021 (8)
    2006-02-20  23:58
  4. Torolt_felhasznalo_688021
    Torolt_felhasznalo_688021
    2006. február 20. 23:588.

    A nyirokcsomó nem tud a bőre alatt ugrálni, mert tartja rendesen a többi szövet. Max kitapintani lehet, ha valami miatt megnagyobbodik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (4)
    2006-02-20  21:41
  5. Torolt_felhasznalo_386022
    Torolt_felhasznalo_386022
    2006. február 20. 22:367.

    Nahát nekem is pont ilyen van!Volt , hogy nagyobb volt, de mióta öregszem zsugorodik.

    Úgyhogy nincs más teendőd, mint várni az idő múlását 

    előzmény:
    Balázs1 (3)
    2006-02-20  21:32
  6. 2006. február 20. 21:586.
    Néztek labort is??? Vírusra is????  kenjétek, meg minden, de ha lehet ne műtsék....
    előzmény:
    br72 (1)
    2006-02-20  20:59
  7. 2006. február 20. 21:505.
    ja  
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_797178 (4)
    2006-02-20  21:41
  8. 2006. február 20. 21:414.
    Ez más. Ez egy sima nyirokmirigy, ott a helye.
    előzmény:
    Balázs1 (3)
    2006-02-20  21:32
  9. 2006. február 20. 21:323.

    nekem a nyakamon van oldalt vmi,ami nem látszik,nincs körülötte bőrelváltozás,viszont tapintható kis göb és ha az ujjammal simizem akkor jobbra-balra ugrál

    a gyerkőcnek nem ilyen van?ha ilyen akkor nincs para,nekem mióta az eszemet tudom megvan és semmi panaszt nem okozott idáig!és tényleg nem látszik semmi,még kiemelkedés sem

    előzmény:
    br72 (1)
    2006-02-20  20:59
  10. 2006. február 20. 21:112.

    Van bizony. Egész kálváriát jártam meg hónaplji ilyen csomóval.

    Eszedbe ne jusson műttetni. Piszok fájdalmas és utána kötözések egy rémálom. Nekem hét! darab volt ebből egyet műtöttek.

    Tanácsom: keress fel egy olyan bőrgyógyászt, aki softlaserrel is dolgozik. Nekem attól múlt el, a többi hat. Pedig elég gázos volt.

    Üdv.

    előzmény:
    br72 (1)
    2006-02-20  20:59

Címlap

top