Aktuális
Szponzorált tartalom

Stressz ellen nincs orvosság – de enyhíteni lehet!

A stressz az életünk része. Normális és hasznos dolog, persze csak egy bizonyos mértékig. Ám ha ezen a határon túllépünk – márpedig erre jó esélye van a modern, civilizált embernek –, muszáj megtalálnunk azokat a módszereket, amelyekkel levezethetjük. Íme három ötlet arra, hogy feloldd a benned felhalmozódott káros feszültséget.

Annyi minden idegesítő dolog történt megint. Például ma épp akkor vetette magát ordítva a földre a gyereked a pláza közepén, hogy a hisztijével végképp kikészítse amúgy is pattanásig feszült idegeidet, mikor már majdnem kitaláltad, hogy mivel engeszteld ki a férjed. Reggel a felnyitva felejtett WC-ülőkén megint hajba kaptatok, mert ő is tiszta stressz volt egy leadási határidő miatt, téged pedig menzesz előtt nem nagy művészet kibillenteni a nyugalmadból. Egyébként is eleve zabos voltál, mert megint kifutottatok a pénzből a hiteltörlesztés befizetése után – ami, ugye, azt jelenti, hogy ebben a hónapban sem lesz lecserélve a konyhaszekrény leszakadt ajtaja, és lassan már megbolondulsz attól, hogy minden alkalommal a lábadra esik, mikor kinyitod. És itt van a kibírhatatlan közlekedés, a reggeli dugók, a lépcsőfordulóban pletykáló, fontoskodó szomszéd, az idősödő szüleid nyűgössége, a világtengereken úszkáló kontinensnyi szemétszigetek… és közben csak repül az idő, a ráncaid pedig mélyülnek. De jó lenne az összes stressztől végre megszabadulni egyszer!

Kell a stressz az élethez

Nincs jó hírünk, ez nem fog sikerülni. Ugyanis – és ebbe érdemes mielőbb beletörődni – stresszmentes élet nincs. Ám mielőtt nagyon megsajnálnád magad ezért, gondolj arra, hogy az anyatermészet rendezte ezt így, mégpedig nagyon bölcsen. Az életben elkerülhetetlenek a megrázkódtatások és a kiélezett helyzetek, és ezekkel éppen a stressz hatására felszabaduló hormonok (a szervezet zsír- és cukorraktáraiból energiát felszabadító kortizol, valamint a szívverést és vérnyomást fokozó adrenalin és noradrenalin) segítségével tudsz sikeresen megbirkózni. A stressz felpörgeti az agyunkat, és erőkifejtésre készteti a testet, merészséget, ruganyosságot és gyorsaságot kölcsönöz nekünk – egyszóval az életben maradásunkat szolgálja. Éppen ezért – és ezt szakértők állítják – a stressz nem gonosz mumus, amitől félned kell. Ha tehát egy kis stressz ér, ne duzzogj, hanem gondolj arra, hogy te sem lekvárból vagy, és egy kis feszkótól még nem lesz maradandó bajod. Sőt még jót is tehet: megerősíthet, tanulhatsz belőle, és előbbre vihet az életben.

A stressz rövid távon a hasznodra van, de ha állandósul, fel kell oldani!

A túlzott stresszt viszont oldani kell!

Egy bizonyos határon túl persze a stressz már ártalmas. Ha például heteken-hónapokon át olyan napod van, mint ez a legutóbbi, akkor annak súlyos következményei lehetnek. Rámehet az egészséged is: nagyon komoly emésztési problémák, daganatos, szív- és érrendszeri betegségek léphetnek fel, vagy pánikbetegség, depresszió, fóbiák és bilincsbe záró szorongások lesznek úrrá rajtad  – attól függően, mire vagy hajlamos. Ez persze hónapok-évek alatt alakul ki, de előtte még számos figyelmeztető jelet küld a szervezet: fejfájást, kínzó álmatlanságot, fáradékonyságot, hasmenést, étvágytalanságot vagy éppen szűnni nem akaró falánkságot. Az is gyakori, hogy itt-ott fájni kezd valami: a nyakad, az állkapcsod vagy éppen a derekad áll be időről időre, megduzzadnak a lábaid, és szorít a mellkasod. Ha ilyet tapasztalsz, akkor tényleg ideje megszabadulni a felesleges stressztől! A kérdés, hogy mivel enyhíthető ilyen helyzetben a felhalmozódott feszültség?

„Egy szelepet mindig nyitva kell hagyni, amin keresztül a stresszt levezetjük, de hogy ez milyen szelep, az egyénenként változó. Igen széles a tárháza a stresszlevezető módszereknek, nincs mindenkire érvényes, biztos recept” – magyarázta kérdésünkre Makai Gábor klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta. A szakember szerint a sport és az aktív testmozgás a legtöbb esetben beválik, hiszen ez eleve feszültségcsökkentő „boldogsághormont” (endorfint) termel, de a kikapcsolódás elmélyültebb formái, a meditáció és a relaxáció is kiváló módszer lehet. „Ha csak arra ügyelünk, hogy a pozitív hangulatunkat fenntartsuk, már sokat tettünk az elhatalmasodó stressz ellen. Találkozzunk rendszeresen barátokkal, járjuk közösségbe, hogy naponta kapjunk megerősítést arról, hogy értékesek, szerethetőek vagyunk! Az emberi kapcsolataink ápolása kitűnő védelem a stressz káros hatásai ellen.”

Ötletek stresszoldásra

Persze az is előfordulhat, hogy a barátoknál több kell már. Amint azt a doktor úr mondta, legjobb, ha te magad találod ki ezt, de ha nincs ötleted, fogadj el tőlünk néhányat… akár gondolatébresztőnek. Szerintünk ezek mind remek kikapcsolódások, amik kizökkentenek a hétköznapok monoton rohanásából, és amiktől elillan a lelkedben és testedben felgyűlt stressz.

Művészet, filozófia és konyhakötény – japán főzőkurzus

A főzőcskézés eleve kiválóan oldja a feszültséget, ha pedig elmélyült alkotó tevékenységgel és spirituális töltéssel is párosul, akkor biztos, hogy eléred vele a célt, és megszabadulsz a stressztől. Márpedig a japán gasztronómiában mindez együtt megtalálható – éppen ezért a legkifinomultabb konyhák között tartják számon a világon. Évekig tart, míg igazi jártasságot szerez benne az ember, és egyedül nem is biztos, hogy célt ér, de ha akad egy mester, aki legalább az első lépéseknél melletted áll és vezet, akkor szép sikerélmények érhetnek. Ma már nálunk is vannak ilyen kurzusok. Nem gyorstalpalók ezek, amik azt ígérik, hogy két délután alatt sushi shef lesz belőled, hanem ízelítők, amelyek bepillantást engednek ebbe a különleges világba, ahol az ételek, a művészet és a spirituális filozófiák szép harmóniában olvadnak össze.

A japán konyha művészet, élvezet és spiritualitás egyben – vagyis kitűnő örömforrás!

Emelkedj el a földtől!  – siklóernyős tandemrepülés

Ha valamivel igazán tökéletesen ki tudsz szakadni a hétköznapokból, az a repülés. Testben és lélekben is elrugaszkodhatsz a földtől, és a napi problémák köddé foszlanak, ahogy a táj kitárul alattad. A repülés egyik legszabadabb formája, ha gépi erő nélkül emelkedsz a magasba – ez esetben egy ernyővel. Már egy félórás szárnyalás is hetekre szóló pozitív élményt szerez!

Szó szerint a fellegekben jársz…

Csak te és a lovad – sétalovaglás

Aki csak egyszer is próbálta, tudja, hogy milyen intenzív és minden mást kizáró tevékenység a lovaglás. A nyeregben csak magadra és a lovadra figyelsz, és semmiféle aggasztó gondolat nem tud beférkőzni közben a fejedbe.  Nem véletlen, hogy a lovaglást sokszor ajánlják mentális betegségekkel küzdő gyermekeknek is, mert a ló elképesztően érzékeny állat, és fantasztikusan képes ráhangolódni az emberre. Már önmagában ez is különleges élmény, és képes arra, hogy tökéletesen felszabadítson és örömmel töltsön el. Kiváló stresszoldó, ami a szellemet, lelket és a testet is alaposan átmozgatja!

Teljes szabadság és önfeledtség – a lovaglás ezt nyújtja

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top