Aktuális

Rómeó és Júlia újra egymásba szeretnek Szegeden (X)

A Szegedi Szabadtéri minden idők legnépszerűbb love storyját tűzte műsorra idén. Két tehetséges, fiatal színész játssza majd a szerelmesek szerepét: a lányok kedvence, a Vígszínház társulatának tagja, Vecsei H. Miklós és a Katona József Színház művésze, Mészáros Blanka. A főbb szerepekben Hegyi Barbara, Hajdu Steve, Szabó Győző, Józan László és Kamarás Iván lép színpadra.

Fotó: Nánási Pál, Pejkó Gergő

A Szegedi Szabadtéri Játékok 1931 óta nem véletlenül a színházkedvelők egyik kedvenc nyári kikapcsolódása. Az ország legnagyobb csillagtetős színháza különleges hangulatával és színes, változatos műsorával vár minden érdeklődőt június végétől augusztus közepéig. Az idei évad egyik leginkább várt előadása a Rómeó és Júlia lesz, amelyet három alkalommal láthattok a Dóm tér színpadán.

 A darab rendezője nem más, mint az elismert színész-rendező, Hegedűs D. Géza, aki egy igazi fülledt, itáliai hangulatú környezetbe álmodta meg a darabot, valamint délies zenével festi alá a színpadon zajló eseményeket. Ha már nagy neveknél tartunk, Rómeót a Junior Prima-díjas Vecsei H. Miklós alakítja majd, aki már az egyetemen vágyott erre a szerepre, és színészi karrierje mellett szívügyének tekinti a fiatalsággal megszerettetni a színház és az irodalom szépségeit. Párja, Júlia szerepében a Katona József Színház népszerű művészét, a Soós Imre-díjas Mészáros Blankát láthatjátok – a két fiatal művész között más produkcióban is jól működött a kémia. Hajdú Steve Parist fogja játszani, Szabó Győző Capulet szerepében tűnik majd fel, és sokunk kedvence, Kamarás Iván bújik majd Escalus, a veronai fejedelem bőrébe. A darabban a Vígszínház társulatának több tagja is színpadra lép: Rómeó anyját Igó Éva, Mercutiót Hajduk Károly, Benvoliót Józan László, Júlia anyját pedig Hegyi Barbara játssza.

A Rómeó és Júliát július 27-én, 28-án 29-én láthatjátok a Dóm tér színpadán. Emellett a fesztivál műsorán: július 5–7-ig Alföldi Róbert rendezése, a Hegedűs a háztetőn lesz látható, amelyet július 13–15-ig A Notre Dame-i toronyőr követ majd. Az évadot a Szegeden bemutatkozó szuperprodukció, az Apáca Show című musical zárja, amelyet augusztus 10–20-ig 7 estén át élvezhetünk.

Ne maradj le te sem a csillagfényes szegedi nyáréjszakákról!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top