Aktuális

Évszázados múlt, modern szolgáltatások a Lukácsban (x)

Fővárosunk egyik legrégebbi gyógyfürdője a Lukács fürdő. Patinás épülete egyedülálló szolgáltatásokkal várja vendégeit. Így nemcsak az idősebbek, hanem már a fiatalabbak megtalálhatják a számukra legkedvezőbb kikapcsolódási lehetőséget.


A Lukács fürdő igazi történelmi örökség, hiszen már a római korban is ismert volt az itt feltörő hőforrások gyógyító ereje. A világ minden tájáról érkeztek a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően hálatáblákat helyeztek el a fürdő épületének falán. A termálvíz rendkívül jótékonyan hat többek között a porckorongsérvre, a különféle ízületi bántalmakra, az idegzsábákra és a csontrendszer mészhiányos állapotaira. Ivókúra formájában pedig a gyomor és a bélrendszer gyógyítására is alkalmas.

 


A fürdőben termálmedencék, úszó- és élménymedencék várják a vendégeket. Az utóbbiban élvezhető a sodrófolyosó, a víz alatti pezsegtetés, a nyakzuhany, az ülőpadokba rejtett, hátat masszírozó vízsugár, whirlpool, buzgárok, a pezsgőágy. 2012-ben wellnessrészleg és szaunavilág került kialakításra. A szaunázás nemcsak a test felüdülésére szolgál, hanem a lélek megnyugvását is szolgálja. A Lukács fürdő szaunavilágában sókristály szauna, aromagőzkabin, infraszauna, finn szauna, naturista szauna és tepidárium kényezteti a vendégeket, akik különleges szaunaprogramokon is részt vehetnek. Az óránként megtartott programok mindig az adott napon kerülnek kialakításra. Így még teljesebb és személyre szabott a szaunázás élménye.


A budapesti Lukács fürdő aroma- és termálmasszázsai segítenek ellazulni, kikapcsolódni a hétköznapok monotonitásából. Napjaink egyik legkedveltebb masszázstípusa, az aromamasszázs a Lukács fürdőben nem pusztán egy masszázs, hanem egy élménykezelés. Az értékes aromákkal illatosított, meleg olajjal végzett masszázs pihenteti a testet és gyógyítja a lelket. A termálmasszázs pedig a kialakulóban lévő vagy már állandósult ízületi bántalmakra hozhat enyhülést.

 


A fürdő számos kedvezménnyel várja a gyógyulásra és felfrissülésre vágyókat. A különböző belépők közül mindenki kedve szerint válogathat aszerint, hogy inkább reggel vagy délután tud időt szakítani magára, illetve egészségére. A nyugdíjasokat és diákokat a délelőtti órákban várják kedvezőbb árú jegyek, a háromórás belépőt pedig azok részére alakították ki, akik kevesebb időt tudnak a fürdőben tölteni. A 15 és 50 alkalmas bérletekkel pedig akár 15, illetve 25%-ot tudunk spórolni a teljes árú, napi belépők árához képest.

 

További információk: www.lukacsfurdo.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top