Aktuális

Beteg gyermekek támogatására gyűjtöttek a sztárok (X)

A McDonald’s adománygyűjtő hetének nyitónapján ismert emberek álltak a pultok mögé


A beteg gyermek gyógyulását a szülő közelsége nagymértékben segíti. A Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány több évtizeddel ezelőtt azért jött létre, hogy az általa épített Ronald Házakban és Szobákban a szülők beteg gyermekeik közelében maradhassanak a betegség nehéz időszakaiban. Az alapítvány novemberi adománygyűjtő hetének első napján ebben az évben is hírességek és közéleti szereplők álltak a McDonald’s éttermek pultjai mögé, hogy ezzel segítsék az alapítvány létesítményeinek fenntartását támogató gyűjtést. Karácsonyig a McDonald’s egyedi, a Ronald Házakban lakó gyermekek rajzaival díszített üdítős papírpoharakkal is népszerűsíti az alapítványt.

„Fontosnak tartjuk, hogy aki megteheti, az ne fogja vissza magát, ha adhat. Viszont érdemes körültekintően adományozni ”– tartják az Animal Cannibals tagjai, akik már nem először vettek részt az eseményen. „Mi 20 éve McHappy Day-ezünk. Láttuk a Ronald Ház építkezését, hiszen egy utcára laktunk tőle. Így a saját szemünkkel győződhettünk meg arról, hogy hova kerültek az adományforintok. Ezért tartunk ki az ügy mellett. Látjuk, hogy egy működő projektbe tesszük bele az energiáinkat.”

„Én azért támogatom az alapítványt, mert fontosnak érzem, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a szükségben élőkre, a beteg gyermekekre és családjaikra” – ezt már Dukai Regina nyilatkozta nekünk. „Fontos tudniuk, hogy nemcsak nagy összegekkel tudnak segíteni, hanem már egy egészen kicsi anyagi hozzájárulás is óriási segítség lehet.”

Szinte a kezdetektől az Alapítvánnyal van Csonka András is: „Ha beteg gyerekekről van szó, az én szótáramban az a szó, hogy nem, ki van radírozva. Ezért csatlakozom évről évre boldogan a McDonald’s kezdeményezéséhez, mert tudom, hogy így hozzájárulhatok ahhoz, hogy a kis beteg hősök gyorsabban és könnyebben gyógyulhassanak a szüleik közelségében.”

E hírességek mellett Németh Kristóf, Bebe, az Irigy Hónaljmirigy tagjai, valamint az Operettszínház színészei is már évek óta kiállnak az alapítvány ügyéért, de idén segített többek között Kozma Orsi, Singh Viki, Nagy Sanyi, Peller Károly, Azurák Csaba, Ripli Zsizsi, Nagy Adri és Bugár Anna is.

Megnézem
Összes kép (21)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top