Megerőszakoltak? Akkor sem szakíthatod meg a terhességed. Köszönjük, politika!

Amikor az ember arra vágyik akár éveken át, hogy bárcsak megfoganna a kisbabája, akkor szürreálisnak tűnik, hogy mások épp elvetetik a magzatukat. De ésszel felfogja, hogy az egy másik ember, másik élethelyzet. Értelmetlen lenne ítélkezni.

Ezzel együtt tény az is, hogy értelmetlenül sok a terhességmegszakítás, miközben sokkal egyszerűbb lenne megakadályozni, hogy a terhesség egyáltalán létrejöjjön. Emiatt nem volna szabad lehetséges életeket kioltani, ráadásul a beavatkozás elég drasztikus is. Valamit tehát tenni kellene – ez nem kérdés.

Kedden megszavazták az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét. Alabamában az sem vetetheti el a magzatát, akinek terhessége nemi erőszak vagy vérfertőzés eredménye. Egyáltalán, senki nem vetetheti el a magzatát. Csak az, akinek veszélyben az élete vagy testi épsége, ha kihordja. Ezen túl Georgiában, Kentuckyban, Ohióban és Mississippiben is az a szabályozás idéntől, hogy a magzatot első szívdobbanásától kezdve meg kell tartani.  Az orvos bűncselekményt követ el, ha a terhesség bármelyik szakaszában magzatelhajtást végez: akár kilencvenkilenc évnyi börtönnel büntethetik.

2019. máj. 7. – Brian Kemp republikánus kormányzó aláírja a január elsejétől életbe lépő „szívdobbanás-törvényt”. (Profimedia)

Helyenként egészen rémisztően rossz irányba megy a világ a politika miatt. És nem feltétlenül azért, mert bármelyik ország vezetése rossz alapértékekre – például: család, gyermek, népesedés – építene. Hanem azért, mert akár jó célokhoz nem megfelelő, sőt kártékony eszközöket választ. Mintha a politikusok jelentős része mára elvesztette volna nemcsak a logikus gondolkodás képességét, de annak igényét is. Gyors, egyszerű, a tömegek által jól felfogható megoldásokat keresnek, nincs türelmük ahhoz, hogy az okokkal bíbelődjenek azért, hogy a gyökereknél javítsanak meg valamit. A végkimenetelbe mindig könnyebb beavatkozni. Csakhogy míg a gyökereknél döntéshozó, cselekvő emberek vannak, addig a végkimenetelnél gyakran inkább csak áldozatok.

Csak néhány példa:

• Amikor a politika nem a hajléktalanságot létrehozó okokat próbálja felszámolni, hanem a hajléktalanokat bünteti.
• Amikor a politika nem a menekültválság okait keresi és orvosolja, hanem a menekülteket üldözi.
• Amikor a politika nem azon van, hogy segítsen megelőzni a nem kívánt terhességeket, hanem betiltja az abortuszt.

Olyan ez, mintha nem keresnénk tovább a rák gyógyszerét, inkább megölnénk minden rákos beteget. Végül is azzal is kevesebb daganatos betegség lenne a világban.

Csakhogy van itt egy nagy tévedés: a tünetek elfedése nemhogy nem old meg semmit, hanem hosszú távon sokkal nagyobb kataklizmát hoz. Ha a politika nem az okokkal foglalkozik, akkor éppúgy tönkremegy minden, mintha a népesedési gondok emésztenék fel a bolygót. Egy dolgot elfelejtenek a diktatórikus vezetők:

a mennyiség csak a szavazófülkékben számít. Mindenütt máshol a minőség a fontos.

Vagyis nem az a lényeg, hogy akár Magyarországon, akár Alabamában hány kisgyermek születik, hanem hogy mennyire lesz esélyük a minőségi életre. Értem ez alatt nemcsak a fűtést, az ételt, a megfelelő oktatást és hasonlókat, de az emberi minimumot. Mindazt, amit szisztematikusan és csodálatra méltón építgetünk, kezdve az inkáktól a görög kultúrán át a felvilágosodásig és tovább. Empátia, emberi jogok, humanizmus. Műveltség, objektivitás, felettes én. Lemondás, hosszú távú gondolkodás, felelősségérzet. Igen, ezek is értékek, még ha kevésbé kézzel foghatók is, mint egy születési anyakönyvi kivonat, egy útlevél vagy egy lakás tulajdoni lapja. És ezek is kellenek ahhoz, hogy ez a világ fennmaradjon.

Nagyon rosszul hangzik, de az abortusz bizonyos értelemben az élet védelmét szolgálja. Ha úgy vesszük, mindjárt két embernek mehet tönkre az élete, ha nőket arra kényszerítenek, hogy nem kívánt gyerekeket szüljenek: az anyáé és a gyermeké. Vajon mennyi szeretetben, milyen gyermekkorban lesz része annak, akinek még a világra jövetelét sem akarták?

Csak az kérheti az abortuszt, akinek veszélyeztetné az életét, ha ki kellene hordania a magzatot – a friss törvény szerint. Csakhogy

mindenkinek veszélyezteti az életét az, ha meg kell szülnie egy általa nem vágyott babát.

Egy ilyen helyzetű nő nem érzi az érzelmi közösséget a gyermekével, nem érzi magát anyának. Ennek az újszülöttnek tehát nem lesz anyja a szó teljes és kívánatos értelmében.

Hogyan is lehet feltenni azt a kérdést, hogy az anya vagy a magzat érdekei erősebbek-e? Ez a kettő megbonthatatlan egység. Ahogy testük közös, úgy érdekeik és jogaik is megbonthatatlanul összefüggnek.

Tüntetők a Capitolium előtt (Profimedia)

Életet veszélyeztetni nemcsak fizikailag lehetséges, hanem lelkileg, mentálisan is. Nem jó gondolkodás az, amiben egy sejtcsomó fontos, de egy érző-gondolkodó felnőtt ember nem (értem itt nemcsak az anyát, de a magzatból majdan felnövő felnőttet is).

Aki ma magzat, az holnap ennek a társadalomnak lesz része, ahol például majd abortuszt kényszerítenek rá.

Az új amerikai szabályozás már csak azért is cinikus, mert hat hétnél, a szívhang megjelenésénél húzza meg a kérelmezhetőség határát. Márpedig mindenki tudja, hogy ennél előbb lehetetlen kivitelezni egy terhességmegszakítást, hiszen az érintett még épphogy csak észleli az állapotát ebben a szakaszban.

És bár az abortuszvita természetesen nem férfiak és nők között folyik, de azért nők joggal érzékenyebbek arra, amikor férfi politikusok tagadnák meg a segítséget egy olyan nőtől, akit egy másik férfi ejtett teherbe erőszakkal.

2017. máj. 7. Atlanta – Ed Setzler tájékoztatja a sajtót a döntésről (Profimedia)

De szabadságjogok ide vagy oda, az abortusz valóban az egyik legnehezebb etikai dilemma a fejlett társadalmakban. Akár úgy is gondolkodhatunk, hogy nem az abortusz betiltása jelenti a beavatkozást a dolgok természetes rendjébe, hanem az a pillanat, amikor elkezdték végezni. Hiszen egykor egyáltalán nem volt lehetőség a megkezdődött terhesség megszakítására.

Jogos kérdés, hogy minden, amire ma az orvostudomány képes, az automatikusan „jár-e” az embereknek. Persze, széttárhatnánk a kezünket: minek operációval megmenteni a súlyos betegeket, ha ezt hozta a sors. Csakhogy a terhesség mégiscsak más, mint egy betegség – épp az ellenkezője. Egy új élet kezdete. Jogos kérdés: hogyan lehet az orvostudományt – közelebbről magát az orvost – arra kényszeríteni, hogy ellene tegyen? A vitában sokszor elfelejtjük, hogy

az abortuszjog gyakorlásához végrehajtók is kellenek. Az ő életük, az ő minőségi életük, mentális állapotuk is kell hogy számítson.

Ez is az élethez (a mentálisan egészséges élethez) való jog, ha úgy vesszük, ezért fontos, hogy az egészségügyi dolgozó eldönthesse: részt kíván-e venni ebben.

Biztos, hogy senki nem akar értelmetlenül kioltani lehetséges életeket. Sem az anyák, sem az orvosok, sem a potenciális apák (bár róluk mindig furcsán kevés szó esik ebben a témában). De jelenleg egyszerűen nincs más megoldás olyan esetekben, ha a terhesség már létrejött. Aki sürgető bajban van, annak akkor és ott kell segíteni. Aztán lehet gondolkodni azon, hogyan tovább.

Köszönjük az aggódást, de

a megfelelő helyen és még időben kérnénk az erős állami védettséget, az akadályozást pedig magánéleti (családépítési és párkapcsolati) kérdésekben kérjük mellőzni.

Ha én politikus lennék, sürgősen elkezdenék gondolkodni azon, hogy hogyan előzzem meg a nem kívánt terhességeket. Hogyan segítsek ebben nőknek és férfiaknak egyaránt. Éjjel-nappal felvilágosító programokon és a fogamzásgátlás jobb hozzáférhetőségén agyalnék, emellett nem hagyna nyugodni a gondolat, hogy hogyan tudnám a lehető legtöbb eszközzel segíteni a terhességmegtartást és az utód felnevelését azoknál, akik csak életkörülményeik miatt nem tudják vállalni ezt.

Addig viszont, amíg ebben nem vagyok sikeres, kénytelen volnék az abortusz elérhetőségében segédkezni, mert ezt jelenti az állampolgárok szolgálása. Viszont minél sikeresebb leszek az első célban, annál kevésbé kell majd az etikailag esetleg nehezen felvállalható másik végletben részt vennem.

Úgyhogy ha politikus lennék, nagyon, de nagyon összekapnám magam, hogy mielőbb legyenek valós válaszaim. Igen, ez munkaigényes. Tiltó törvényeket megszavazni mások rovására sokkal egyszerűbb.