Aktuális

Több beteget is megmérgezhetett egy altatóorvos 

Azt nem lehet tudni, belehalt-e valaki abba, hogy nem megfelelően végezte a munkáját.

Több beteget is megmérgezhetett egy franciaországi orvos. A férfi jelenleg vizsgálati fogságban van a kelet-franciaországi Besançon városában – számolt be szerdán a FranceInfo televíziós csatorna a honlapján. 

A hírportál értesülései szerint mintegy 50 esetről lehet szó, amelyekben az altatóorvost azzal gyanúsítják, hogy nem megfelelően végezte munkáját. Azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy emiatt halálesetek is bekövetkeztek-e.

Egyszer már megvádolták

A 47 éves férfit hétfőn vették őrizetbe, azóta ki is hallgatták. Az orvos védőügyvédje a helyi médiában tagadta a védence ellen felhozott vádakat.

A FranceInfo beszámolt arról is, hogy az orvost már 2017-ben szándékos mérgezéssel vádolták, majd végül felmentették. Akkor azzal gyanúsították, hogy hét beteget mérgezett meg két besançoni magánklinikán 2008–2017 között; rutineljárások során léptek fel problémák. A betegek közül ketten meghaltak, ötöt újra lehetett éleszteni.

Az orvost akkor felmentették, ugyanis a nyomozások eredményei szerint a betegek hozzájárultak ahhoz, hogy magas dózisban adjanak be nekik altatószert és káliumot.

(MTI)

(Kiemelt kép: Illusztráció – Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top