Aktuális

Meghalt Kósa József, vagy ahogy mindenki ismerte, Medvepapa

Szomorú véget ért egy jószívű ember élete. Neki köszönhető a Veresegyházi Medveotthon.

Csütörtök hajnalban, egy kórházban hunyt el a veresegyházi medvepark egykori legendás állatgondozója Kósa József, vagy ahogy mindenki hívta, Medvepapa – írja a Blikk.

A 76 éves férfi még márciusban került a kistarcsai belgyógyászatra, onnan szállították át egy másik kórházba, ahol most meghalt.

Medvepapa betegsége előtt súlyos helyzetbe került, leégett gödöllői háza, és mindene odaveszett a tűzben.

Ő alapította, mégis elküldték

Korábban a medvetelepen, ahol élt, több mint 30 állatot, medvéket és farkasokat gondozott Gödöllőn, 1998-ban pedig az ő állatainak az átköltöztetésével jött létre a Veresegyházi Medveotthon. Egy ideig ő is ott lakott kedvenceivel egy szolgálati lakásban, ám később úgy döntöttek, hogy a parknak nincs szüksége gondnokra, így a férfinak mennie kellett.

Kósa volt az, akinek a fejéből kipattant az ötlet, hogy meg kellene menteni a cirkuszokból és a filmezésből kiöregedett medvéket és farkasokat, úgy élt, játszott együtt az állatokkal, mintha maga is a falka tagja lenne.

(Kiemelt kép: Kósa József – Medvepapa/Facebook)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top