Aktuális

Hajléktalan is volt a Londonban holtan talált magyar nő

Sz.H. rajzolni is szeretett, ezt mesélte róla az egyik segítője.

Magyar nő holttestét találták meg egy londoni lakásban – közölte kedd este a Scotland Yard. A londoni rendőrség ismertetése szerint a nyomozók még április 26-án, bejelentés alapján vonultak ki a kelet-londoni Canning Town városrész Vandome Close nevű utcájának egyik lakásába, ahol egy fagyasztóban két női holttestet találtak.

A kedd esti tájékoztatás szerint az egyik áldozat a 34 esztendős Sz. H. magyar állampolgár volt, aki több éve élt az Egyesült Királyságban, bár bejelentett állandó lakcíme nem volt. A rendőrség szerint a másik áldozat a 38 éves, háromgyermekes Mihrican Mustafa, akinek eltűnését tavaly májusban jelentették be.

Az eset kapcsán új részletekkel szolgált egy londoni lap – írja az Infostart. Az Ilford Recordernek a helyi, hajléktalanokat segítő szolgálat vezetője, Sonia Lynch nyilatkozott, aki ismerte a magyar áldozatot.

Sz.H 2015-ig vette igénybe a szolgálataikat, azt mondta nekik, hogy egy jobb élet reményében érkezett az Egyesült Királyságba, ám kirabolták, mindenét elvették. Ezután a barátjával elköltöztek, de a kapcsolat véget ért, és ő hajléktalan lett.

Lynch szerint Sz.H. mosolygós volt, sokat rajzolt, gyakran imádkozó, angyalszárnyú embereket. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a nő halálát, de az biztos, hogy rajta és a másik áldozaton is sok sérülés volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top