Aktuális

Véletlenül lett milliomos a rokkantnyugdíjas, el is iszkolt a pénzzel

Egy cég a havi járandósága ezerszeresét utalta el neki tévedésből. Terike nem bánta.

Két X6-os BMW-t vett, egy bőröndbe pakolta a zsákmányt, majd meg sem állt Németországig az a faddi rokkantnyugdíjas asszony, akinek egy kisebb vagyont utaltak át, tévedésből – írja a Bors.

Egy cég hosszú ideje fizetett havi 267 eurónyi, rendszeres kártérítést H. Teréziának, 2016 októberében azonban a szokásos összeg helyett a cég titkára véletlenül az összeg ezerszeresét, azaz több mint 80 millió forintot utalt át Terikének.

Az asszony három nap alatt, részletekben vette ki a teljes összeget, ezután Németországba utazott. A rendőrök Passauban ütöttek rajta, Terike pedig most bíróság előtt felel a pár hetes jólétért, tavalyelőtt májusban szabadult az előzetesből, a pénz egy részét már visszafizette.

Nem számolt utána, mennyivel kapott többet

„Nem ismerem el, hogy sikkasztottam – jelentette ki tegnap a bíróságon Terike, aki azt azért bevallotta, feltűnt neki, hogy  „kicsit” nagyobb összeget kapott a cégtől, idézi a Bors. – De én csak jóhiszeműen, abban a tudatban vettem fel a pénzt, hogy a kft. az elmúlt tíz évben elmaradt járandóságomat fizette ki. Nagyon megörültem, de elismerem, nem számoltam utána, hogy mennyire pontos az összeg.”

A cég szerint azonban ők többször is figyelmeztették az asszonyt a hibára, felszólítást küldtek neki, magánnyomozót is küldtek utána.

Ha bűnösnek találják, nemcsak a hiányzó 22 millió forintot verik le rajta, de 2016. október 26-tól az összeg utáni késedelmi kamatot is behajtanák Terikén. Az ügyészség két év börtönbüntetést is kért az asszonyra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top