Aktuális

Ezek Magyarország legveszélyesebb települései

Évről évre kevesebb bűncselekmény történik Magyarországon, de így is van egy-egy kirívó terület, ahol máig magas a bűnözési ráta.

Fotó: Profimedia

A Portfolio.hu a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával létrejött Prevenciós Bűnözés-Statisztikai Adattár (PRE-STAT) legfrissebb, 2018-as adatai alapján készített összeállításából kiderül, hogy 2010-ben ugyan még 430 ezer regisztrált bűncselekmény történt hazánkban, 2018-ban viszont mindössze 185 ezret tartottak számon. Az utóbbi nyolc évben a legsúlyosabbnak tartott bűncselekmények száma is több mint 140 ezerrel csökkent, ebbe a kategóriába tartozik 

  • az emberölés,
  • a testi sértés,
  • kiskorú veszélyeztetése,
  • embercsempészés,
  • garázdaság,
  • önbíráskodás,
  • kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények,
  • lopás, rablás, kifosztás,
  • zsarolás,
  • rongálás,
  • orgazdaság,
  • illetve a járműlopás.

A  elemzés alapján látható, hogy minél többen laknak egy adott területen, annál több súlyos bűncselekmény történik. A tanulmány rámutat, hogy az 50 ezer lakos feletti lélekszámú települések közül tavaly Győr minősült a legveszélyesebbnek az 1000 lakosra jutó kiemelt bűncselekmények tekintetében, Budapest pedig, bár jóval többen lakják, mint Győrt, a második legveszélyesebbnek számít. A legbiztonságosabb 50 ezer lakó feletti település a kiemelt bűncselekményeket tekintve Zalaegerszeg volt, előtte végzett a sorban Érd.

Budapest kerületei között is nagy a különbség: a legveszélyesebbek az V., VI., VIII. kerület, a legbiztonságosabbak a külső kerületek, különösen a XVI., XVII. és a IV. kerületek. Országos szinten vannak olyan helyek, ahol az 1000 lakosra jutó súlyos bűncselekmények száma még Budapest Belvárosának adatainál is magasabbak. Ezek Abaújlak, Lácacséke és Tarnazsadány, de fontos, hogy mivel ezek kis lélekszámú települések, ezért az ezer lakosra vetített arányt jelentősen torzítja néhány darab bűncselekmény is. Ha a kis lélekszámú településeket nem vesszük számításba az adatoknál, akkor kiderül, hogy Budapest egyes kerületei a bűnnel legfertőzöttebbek.

Klikk ide, ha táblázatokat, térképet és grafikonokat akarsz.

(via Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top