nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Aktuális
Tök mindegy, csúnyán beszél-e, tök mindegy, hogy néz ki, akkor sem fotózunk be egy nő szoknyája alá

Tök mindegy, csúnyán beszél-e, tök mindegy, hogy néz ki, akkor sem fotózunk be egy nő szoknyája alá

Soha. Akkor sem, ha celeb, akkor sem, ha (leendő) politikus. A profi és a közösségi média legszexistább gyakorlatát nálunk boldogabb helyeken már büntetik, Magyarországon csak most került elő, még magyar szó sincs az upskirtingre.
Neményi Márton
Neményi Márton
f Ajánlom

Láttam én már sok mindent a pesti éjszakában, drogozást és drogot, bunyót és vért, szóltak már be, fenyegettek már meg, próbáltak már lehúzni, szóval semmi extra, de megverni még nem vertek meg. Sőt veréssel is csak egyszer fenyegettek, akkor mondjuk nagyon közelről és nagyon kitartóan: egy remegő ajkú, hátborzongatóan csillogó tekintetű brit faszi csodálatos cockney angollal elővezette a Vittula nevű szórakozóhelyen, hogy akkor ő most átrendezi az arcomat, mert látja, hogy a lányok bugyiját fotózom. Arra, hogy erről szó sincs (nem is volt, az egészből egy közepes, de ártalmatlan kép lett, itt lehet megnézni), annyit mondott, hogy

this is bullshit!

És hogy Londonban ezért már megvertek volna. Végül hárman beszéltük le az erőszakról, majd valaki, aki évekig élt Londonban, hozzátette, hogy egyébként nem vertek volna meg. Nyilván nem, de

pár napja börtönbe csuknának, ha tényleg a lányok bugyiját fotóznám.

Bekerült ugyanis a brit büntető törvénykönyvbe az upskirting, azaz a szoknya alá befotózás tényállása, pont akkor, amikor – nyilván ettől teljesen függetlenül – Magyarországon is felmerült a téma, nem is akárhogy. Ha valaki összevont szemöldökkel nézné ezt a lefordíthatatlan szót: upskirting, az tudjon róla, hogy a jelenség annyira súlyos, hogy benne van az Oxford-szótárban is: azt jelenti, olyan szögből készíteni fotókat, hogy látsszon, mi van az áldozat szoknyája, ruhája alatt, természetesen az ő tudta nélkül.

Tele van az internet kivillanó combokkal, fenekekkel és bugyikkal, az egyik – ráadásul még csak nem is kifejezetten explicit – „villantós” kép azonban napok óta szó szerint lázban tartja az internet közéletileg aktív felét. A főszereplő Nagy Blanka, a tavalyi tüntetéssorozat csúnya szavakkal (hallatlan!) nyilatkozó, a kormánypárti politikusokat saját arcukkal való szexuális aktusra felszólító sztárja (valójában egy teljesen normálisnak, átlagosnak tűnő, érettségi előtt álló, tüntető diák). Őt az ország egyik fele akkor szokás szerint hős forradalmárként emelte piedesztálra, a másik fele pedig ostoba, fogalmatlan csitriként alázza, ahol lehet. Arra, hogy valójában ki ő, miért fontos (fontos-e), amit mond, kevesen kíváncsiak – szintén szokás szerint.

Emlékezetes, hogy a propagandaújságok arról cikkeztek a tőlük megszokott mérsékelt igazságtartalommal, hogy Blanka több tárgyból bukásra állt, majd amikor ezért perelte őket, egyszerűen elkezdték közzétenni a tárgyalás részeként benyújtott bizonyítványát. Most pedig, amikor már tényleg mindenki elmondott mindent, kikerült az internetre egy kép, amelyen a lány egy ellenzéki párt kampányindítóján beszélget valakivel, és amelyet jól irányzott objektívvel és vakuval fotózott úgy a fotós (aki a kép minőségét nézve nyilván nem amatőr, de legalábbis pontosan tudta, mit csinál), hogy amennyire lehet, megvillanjon a bugyija.

A tíz pixelnyi fehérnemű szűnni nem akaró, de érthető vitát generált, miután az egyik mélyen és szorosan kormánypárti újság munkatársa nyilvános Facebook-oldalára posztolta a fotót (amely máshol eredetileg nem is jelent meg, tehát direkt ide készült) azzal, hogy „trágárka villant”, majd az Elemi ösztön Sharon Stone-jához hasonlította Blankát, ami bármely más kontextusban nyilván dicséret lett volna. Mindkét oldal trolljai hozták a papírformát, az egyik irányból a 18 éves Blankára zúdult minden a tehenezéstől a kurvázásig, a másik irányból pedig az újságíró összeverésétől a családja kibelezéséig, ahogy mi itt, ebben a keresztény-konzervatív gyökereivel büszkélkedő országban szoktuk.

Pilhál Tamás, az újságíró napokig védte a posztot és a képet azzal, hogy nem a fotós és végképp nem ő tehet arról, hogy látszik a bugyija (de), és hogy minden újság szokott ilyet (és?). Blanka szerdára nyílt levelet írt, amely épp annyira volt őszinte és emberi, amennyi központozási hibát tartalmazott (sokat), Pilhál erre bocsánatot kért, utólag rossz viccnek nevezte és törölte a posztot. Sztori vége – mondanánk, de nem mondjuk, mert ez inkább egy másik sztori eleje. Annak a sztorinak az eleje, amelyben a nők (átlagosak és politikai döntéshozók is) évtizedes rendszerszintű abúzus után

végre szembeszállnak azzal, hogy a férfiak akkor és úgy fotóznak a szoknyájuk, ruhájuk alá, amikor és ahogy csak akarnak,

majd az így született képekkel azt csinálnak, amit akarnak. Megtartják saját, izé, használatra, zsarolják vagy nyilvánosan alázzák vele az áldozatot, esetleg, ha egy kicsit is ismert nőről van szó, eladják a képeket az újságoknak. Vagy eleve az újságok küldték oda őket, hogy készítsék el ezeket a képeket.

Ha ez nem egy újságcikk lenne, hanem a Bevezetés az upskirtológiába című kurzus, akkor azzal kezdeném, hogy kétfajta upskirting van, a nyilvános és a privát. A nyilvános az, amikor sztárok azon testrészeire vadásznak a fotósok, amelyeket ők nem feltétlenül mutatnának meg, kivéve a direkt villantósan öltözködő és az erre még rá is játszó exhibicionista celebeket, ezzel a jelenséggel természetesen semmi baj nincs, ízlésről persze vitatkozhatunk, de erkölcsileg-morálisan tiszta sor. Az már kevésbé, amikor direkt úgy helyezkednek a fotósok, hogy az autóból kiszálló nők bugyiját (vagy annak hiányát) elcsípjék, hogy aztán az újságok azzal a címmel hozzák le a fotókat, hogy ikszipszilon villantott. Ez persze eleve hazugság, hiszen a villantás szó azt sugallja, hogy a villantó tudta, hogy villant, ám erről szó sincs, itt legfeljebb a vakuk villantak.

Rochelle Wiseman énekes egy nyilvános eseményen (fotó: Getty Images)

2019 van, feminizmus, egyenjogúság, #metoo, de arról nem tudunk, hogy akár egy lap is hozott volna belső szabályzatot arra, hogy ezt a gyakorlatot megszüntessék – naná, az olvasottság jelentős hányadát ezek a képek hozzák.

A magánjellegű upskirting pedig természetesen azt jelenti, hogy akár utcán, akár nyilvános rendezvényeken, akár intim helyzetben titokban befotózni egy (nem híres) nő ruhája alá. Ehhez ugye nem is kell sem vaku, sem profi gép, sőt: mindez soha nem volt olyan egyszerű, mint ma, amikor mindenki folyamatosan mobilozik, „gyanús” szögben tartani a telefont tehát még csak nem is feltűnő.

Pont így járt a 27 éves Gina Martin is Nagy-Britanniában: épp a tömegben állt egy zenei fesztiválon a The Killers együttesre várva, amikor valaki titokban

hátulról betolta a telefonját a szoknyája alá, és lőtt pár képet.

Martinnak közben leesett, mi történt vele, de már késő volt, hiába futott a férfi után. Jelentette az ügyet a rendőrségen, ahonnan elhajtották azzal, hogy nem tudnak mit tenni, a ruha alá fotózás ugyanis nem szerepel a dolgok listáján, amivel a rendőröknek foglalkozniuk kell. Kiderült: egészen konkrétan nincs hová mennie, ez ugyanis sehol nem számít bűncselekménynek. (Skóciában egyébként az, az eset azonban nem ott történt.) Martin azonban tudta, hogyan működik a világ (és az internet), azaz az, hogy lezárják az ügyét, nem jelenti azt, hogy vége a történetnek. Posztolt a Facebookra és cikket írt a BBC honlapjára és online petíciót indított, hogy a rendőrség vegye elő az ügyét. A hatás leírhatatlan volt: azonnal aláírták 50 ezren, és folyamatosan záporoztak a sztorik nőktől, akik hasonlóan jártak.

Azóta készült egy felmérés, amelyből kiderült: a szigetországban minden tizedik nő tud arról, hogy ilyen képek készültek róla. Több mint a felük eltemeti magában az élményt, mert fél, hogy a végén őt ribancozzák le. Az áldozatok közt akad 10 éves lány is, de az előkerült képeken 7-8 éves áldozatok is láthatók.

Martin itt sem állt meg: ügyvédet fogadott, és nekiment a törvényhozásnak: megtalált egy az üggyel szimpatizáló liberális képviselőt, aki felterjesztette a törvénymódosítást, hogy legyen bűntény az upskirting. Sokat elmond az ottani közéleti viszonyokról (Brexit ide vagy oda), hogy csak egy (férfi) konzervatív képviselő ellenezte, erre hangos fújolás volt a  válasz, még párttársai is be-bekiabálták, hogy „szégyen!”.

Anita Harris színésznő és egy upskirting 1969-ból (fotó: Getty Images)

Pár nap múlva ismeretlen tüntetők bugyikat akasztottak a képviselő irodájának ajtajára, Theresa May pedig azt nyilatkozta: csalódott, hogy egyáltalán akad olyan politikus, aki ellenzi a kezdeményezést. Amely végül átment, törvény lett belőle, idén április 12. óta pedig akár két évvel is büntethetik Angliában és Walesben azt, akit bugyifotózáson kapnak. Az sem kifogás, ha egy férfi csak magának vagy csak ugratásból fotózott. A legszebb, hogy az új jogszabály célba veszi a paparazzifotósokat is, függetlenül attól, hogy celebeket fotóznak-e, és azt milyen eseményen teszik, nem hivatkozhatnak arra tehát, hogy ők csak a munkájukat végezték.

„Mindez szép, de ha nem tudunk róla, nem történik semmi” – nyilatkozta ezek után Gina Martin, aki azóta is azért kampányol, hogy a nők tudjanak a lehetőségeikről, és ne szégyelljék jelenteni, ha ilyesmi történik velük.

Azzal szerettem volna zárni a cikket, hogy és akkor most képzeljük el, mi történne, ha Magyarországon próbálnának ebből (akár az eleve átpolitizált Nagy Blanka-ügy kapcsán) törvényt faragni. Most érkezett azonban a hír, hogy egy (természetesen ellenzéki) képviselőnő benyújtja a módosítást, így hát elképzelnünk sem kell: hamarosan élőben megláthatjuk, mi történik. Illúzióim természetesen nincsenek, így csak remélem, hogy még az én életemben vége lesz ennek a végtelenül olcsó, ciki, ja, és nők millióinak életét megkeserítő férfielőjognak. Azaz nem kell majd magyarázni senkinek, miért vállalhatatlan egy olyan kép elkészülte, publikálása és elterjesztése, mint amilyen Nagy Blankáról készült.

Megosztás Facebookon