Aktuális

Vécét építenek a Mount Everesten 7000 méteres magasságban

A látszattal ellentétben ez elsősorban a hegynek tesz jót, nem a mászóknak.

A hegy egyre súlyosabb hulladékproblémáit enyhítendő, Kína környezetbarát vécét létesít a Mount Everest északi oldalán 7028 méter magasságban található táborban az idei tavaszi mászószezonra – írja a 444. A mellékhelyiséget egy kínai cég alakítja ki, és azért éppen 7000 méteren állítják fel, mert a tapasztalatok szerint 7500 méter fölött a hegymászók a szélsőséges viszonyok miatt már legfeljebb csak kis mennyiségű vizeletet hagynak hátra.

Nem ez lesz egyébként az első vécé az Everesten: a korábbi években már létesítettek hasonló illemhelyeket 5200, 5800 és 6500 méteren is. Ahogyan azok, ez is csak a szezon végéig, vagyis május utolsó napjaiig áll majd, utána a következő mászóidőszakig elbontják.

A korábbi tapasztalatok alapján ennek az intézkedésnek köszönhetően még könnyebb lesz eltávolítani a Mount Everestről a hegymászók ürülékét, ami összhangban van azzal, hogy Kína elkötelezte magát a Leave No Trace! (Ne hagyj nyomot!) elv mellett, vagyis minden szezon végén eltávolít a hegyről minden oda nem illő dolgot az emberi végterméktől a hátrahagyott sátrakig.

Kiemelt kép: Wikipedia / Luca Galuzzi

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top