Aktuális

Magyar családok és a pénz: 27 millió lenne az átlagvagyonunk?!

Azt írták, hogy „27 millió forintja volt 2017-ben egy átlagos magyar családnak”, ami elképesztően soknak tűnik első pillantásra.

A Magyar Nemzeti Bank vagyonfelméréséből a Központi Statisztikai Hivatal készítette a statisztikát, aminek alapján mi egy gazdag nemzet vagyunk, mert az átlagmagyarnak 27 milliós vagyona van. A felmérés során 15 ezer háztartást kérdeztek meg, és úgy tűnhet elsőre, hogy ez mind a felső középosztályból származott, mert ha körülnézünk a saját környezetünkben, a többséget nem veti fel a pénz.

Kinek a vagyona igazából?

Azért érezzük a zavart az erőben az adatok láttán, mert a vagyonba nem az elkölthető pénz számít, hanem minden létező tulajdon, lakás, autó, sőt még a tévé is beleszámolódik. Tehát például, ha egy 60 négyzetméteres panelben élsz a XIII. kerület zöldebbik részén, és a te tulajdonod a lakás, akkor máris van egy 30 milliós vagyonod. Valószínűleg ezzel rá is tapintottunk ennek a 27 milliós átlagnak a lényegére: úgy jöhetett ki ez az összeg, hogy az ingatlanárak az egekben vannak, és már egy kis panellakás is olyan áron megy Budapesten, mint vidéken egy nagyobb családi ház.

Arról nem is beszélve, hogy lehet, hogy a neveden van az a lakás, de ez nem azt jelenti, hogy a saját pénzedből vetted, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a saját ingatlan elég reménytelen álom annak, aki csak a fizetéséből szeretne gyűjtögetni rá. Sokkal jellemzőbb, hogy öröklés útján jutunk hozzá vagy hitelből veszünk magunknak lakást, és nem igazán az a helyzet, hogy olyan jól keresünk, hogy pár év alatt összekuporgatunk 20-30 millió forintot. Akkor az a bizonyos ingatlan igazából kinek a vagyona?!

vagyon statisztika megélhetés

Akkora vagyonunk van lassan, mint Gatsby-nek. (Részlet a Nagy Gatsby című filmből – Forrás: iMDb)

Két „vagyonos” család

Pénzről beszélni Magyarországon nem igazán illik, nem is sokan nyilatkoznak szívesen arról, milyen vagyoni helyzetben vannak, de azért két édesanya elmesélte név nélkül, náluk a családban hogyan számolnák ki azt a bizonyos vagyont.

„Mi egy 56 négyzetméteres téglalakásban élünk, ami jelenleg 28-30 milliós áron menne el valószínűleg. Örököltük a nagymamámtól, úgyhogy az én nevemen van, de csak annyi pénzem van benne, amennyiből felújítottuk. Van még egy tízéves autónk, amit 900 ezerért vettünk, tehát már túl is teljesítettük a 27 milliós átlagot. Ez így nagyon jól hangzik, de közben én 170 ezret, a férjem pedig 250 ezret keres havonta, úgyhogy épp csak kijövünk egy hónapban úgy, hogy mindenből az akciókat hajkurászom. Ennyit a nagy vagyonunkról.”

Egy másik családnak hitelből van lakása és autója is, az ő vagyonuk is meghaladja a 27 milliót, de ezt nem érzi a sajátnak addig, amíg vissza nem fizetik a hiteleket. Röpke pár évtized csak…

„Ha összeszámolom, valóban van lakásom és autóm, sőt a tévém is 150 ezerbe került, úgyhogy bőven 27 millió felett van a vagyonom, csak hát mindez hitelből van, amit nyögünk minden hónapban még vagy tizenöt évig. Volt némi kezdőtőkénk, amit még a nagyszülők tettek félre nekünk lakásra, az mondható a saját vagyonunknak kis jóindulattal, ez 5 millió forint volt összesen.

Az ilyen felmérések csak arra jók, hogy kitegyék a kirakatba, hogy lám, milyen jól élünk, de pont a mindennapi életben nincs sok pénzünk, ami a tényleg »jól éléshez« kellene.

És mi még szerencsésnek számítunk, mert a férjemnek jó állása van, ahonnan 400 ezer körül hoz haza havonta, abból élünk, az én 140 ezres fizetésem pedig elmegy a hitelekre szinte egy az egyben. Fogalmam sincs, hogy csinálják azok, akiknek albérletre is alig jut pénzük, és a mindennapokban problémát okoz, hogy étel kerüljön az asztalra. Ők hogyan illenek bele a 27 milliós átlagba?”

Ez persze csak két példa, de két, az átlagot képviselő, vagy tán még kicsit a fölött álló példa is. Soknak tűnik ez a 27 milliós vagyon, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy hú, de jól élnének a magyarok. Lehet, hogy van egy – jelenleg – 30 milliót érő lakás a fenekük alatt, de ha gondot okoz a gyerek ebédjének befizetése minden hónapban, akkor nem sokra megyünk vele. Inkább lehetne fordítva: elérhető áron lakhatás és rendes bérek, hogy ne kelljen havonta a létfenntartásért küzdeni. Lehet, hogy kevésbé nézne ki jól az átlagvagyon-statisztika, de az átlagközérzet jelentősen javulna.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top