Aktuális

Ezer diák szavalt József Attila-verset

A magyar költészet napja alkalmából gyűltek össze ezren Budapest belvárosában, a Madách téren.

Összesen ezer diák szavalt együtt a magyar költészet napján, április 11-én a Madách téren. A

grandiózus kultúrfless szervezője az Örkény Színház

volt. A délután fél háromkor kezdődő eseményen legtöbb résztvevője a Dózsa György Gimnázium és a Madách Imre Gimnázium tanulói, valamint tanárai közül került ki.

Budapest, Madách tér. Ezer gyerek szavalja József Attila versét

Az összesereglett kultúrgyülekezet

József Attila Tiszta szívvel című versét mondta el,

pontosabban énekelte. A verset még a magyar underground előfutárának számító

Kex zenekar hangszerelte és Baksa-Soós János énekes adta elő

több ízben disszidálása és ezzel a zenekar megszűnése előtt. A Szeretlek Magyarország videót is készített a kultúrhappeningről, amelyen az Örkény Színház igazgatója, Mácsai Pál is gitárral kísérte a diákok énekét. Az eseményről a Szeretlek Magyarország töltött fel videót a Facebookra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top