Aktuális

Szabadulhat a kaposvári diákgyilkosság két elkövetője

Kiengedhetik a börtönből a megrázó kaposvári diákgyilkosság két elkövetőjét.

A Szombathelyi Börtön tavaly szeptemberben tett javasolta a kaposvári diákgyilkosság két elítéltjének szabadon engedését. A bíróság a szakvélemények és az érintett szervek jelentései alapján mindkét fiatalembert feltételes szabadságra bocsátaná. Az ügyészség fellebbezett a döntés ellen.

K. Mihály és V. Dávid

Kálmándy Ferenc/MTI

gimnazista korában gyilkolta meg

korábbi barátjukat. Sz. József hiába könyörgött az életéért, osztálytársai összeverték, majd a vízbe fojtották. A most 28 éves fiatalok jó magaviseletüknek köszönhetően szabadulnak feltételesen.

A fiúk a gimnázium kezdete óta barátok voltak, de a két elkövetőt egyre jobban idegesítette társuk viselkedése. 2008 tavaszára elhatározták, hogy megölik. A tervet elmondták két osztálytársuknak is, de ők nem hittek nekik.

A két fiú eltervelte, hogy

az áldozatot egy kaposvári tóhoz csalja,

ott agyonveri, aztán vízbe dobja. A kaposvári diákgyilkosság előtt kimentek a helyszínre, és el is próbálták, hogyan fognak végezni vele. A két fiú alkoholt fogyasztott, majd az osztálytársukkal, Sz. Józseffel együtt kimentek a tóhoz. A fiú hiába könyörgött az életéért, K. Mihály és V. Dávid nem kegyelmezett neki. Az áldozat halálát fulladás okozta, de sérüléseibe is minden bizonnyal belehalt volna. A bíróság 14 év börtönre ítélte a két elkövetőt, azzal a feltétellel, hogy jó magaviselet esetén tíz év után szabadulhatnak.

A két fiatalember összesen 46 alkalommal hagyhatta el a börtönt. Fenyítésük nincs, egyikük 33, másikuk 46 jutalomban részesült. Mind a ketten több éve dolgoznak, le is érettségiztek. A megölt diáktársuk szülei által indított kártérítési perben nyolcmillió forint kártérítésre ítélték őket, amit kifizettek. Az igazságügyi pszichiátriai szakértői lelet és vélemény szerint az elítéltek személyiségszerkezete – a korábbi szakértői vizsgálatokkal összevetve – pozitív irányba változott, agressziót a pszichológiai vizsgálat nem jelez. A szakvélemény szerint mind a ketten arra törekszenek, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba.

Egyikük

gépészmérnöknek szeretne tanulni

a munka mellett. Cinkostársa pedig művészi szinten kifestette többek között a börtön kápolnáját és a mentőállomás gyermekváróját.

A bíróság szerint kétségtelen, hogy az elkövetett bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, és hogy még mintegy három év van hátra a tettesek büntetéséből. Ugyanakkor a körülmények alapján lehetőséget látnak arra, hogy feltételes szabadságra bocsássák őket. A pártfogó felügyelet elrendelése mellett mind a kettejük számára külön magatartási szabályokat írtak elő.

Az ügyész fellebbezett, ezért

végleges döntést a másodfokú bíróság hoz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top