Aktuális

Ez ütős lesz: félmilliót nyerhet az I. Magyar Pofozóbajnokság győztese

Oroszországon kívül máshol még nem rendeztek ilyen nemes versengést Európában. Videó.

Orosz mintára hamarosan Magyarországon is pofozóbajnokságot rendeznek – írja a Blikk. Az I. Magyar Pofozóbajnokságra már jelentkezhetnek a versenyzők, a győztes félmillió forintot vihet majd haza.

„Nagyon sok eldöntendő dolog van még az eseménnyel kapcsolatban, mivel Oroszországot leszámítva másutt Európában nem volt még ilyen bajnokság” – magyarázta a lapnak Gajdácsi Máté főszervező.

 

Gajdácsi maga is meglepődött, mekkora az érdeklődés a verseny iránt: alig néhány nap alatt húsz versenyző és ötezer néző adta le előzetes jelentkezését.

„Az sincs kizárva, hogy nagyobb helyszínre lesz szükségünk. A biztonságra szeretnénk a legnagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen mégiscsak egyfajta verekedésről van szó. Az orosz mintából próbáljuk felépíteni a magyar bajnokságot, az ottani szabályokat vesszük át, de saját ötleteket is beleviszünk majd. A versenyzőknek nemcsak osztani kell majd a pofonokat, hanem állni is, ha haza akarják vinni a fődíjat. Ehhez nem kell más, csak kiütni az ellenfelet” – mondta a szervező.

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: Unsplash)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top