Aktuális

„A gyerekeknek nem elég megszületni” – Ezt kapták a gyerekek a család évétől

A gyermekjog nem politikai kérdés, a családok éve alatt mégis pont a gyerekek érdekei sikkadtak el a politizálás közben.

A tavalyi év volt a családok éve, ami elméletben azt jelentette, hogy a gyerekek, családok életminőségét javították a nekik kedvező intézkedésekkel. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által kiadott gyermekjogi jelentésben arra keresték a választ, hogy a szép elméletből mennyire lett valóság, és az 1,8 millió 0-18 év közötti magyar gyerek mennyit érezhetett a pozitív intézkedésekből.

Az alapítvány honlapján olvasható összegzésből talán az egyik legfontosabb gondolat az, miszerint a családok éve igazából nem a problémák megoldásáról szólt, mert a gyerekbántalmazáshoz, a családon belüli erőszak témájához például nem nyúltak hozzá. Ahogy azt is figyelmen kívül hagyták, hogy nem csupa egészséges, tökéletes gyerek születik erre a világra, hanem olyanok is, akiknek segítségre lenne szükségük.

gyermekjogi jelentés hintalovon alapítvány

Kép: Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

„A gyerekekről való felelős gondoskodás nemcsak »mennyiségi«, hanem »minőségi« kérdés is. A gyerekeknek nem elég megszületni, arra is szükség van, hogy a szülészektől a gyerekorvosokon át a tanárokig megfelelő számú szakember és elég jó minőségű intézmény legyen elérhető a gyerekek és családjaik számára.

Miként arra is szükség van, hogy ne csak a gond nélküli terhességekre, a tudatos családtervezésre és a »problémamentes« gyerekekre legyenek felkészülve az ellátórendszerek, hanem azokra a helyzetekre is, amelyek távol esnek az ideálistól.

Ezért is gond, hogy az olyan témákat, amelyek a családi élet negatív oldalát jelentik, még mindig inkább »lehasítani«, mint megoldani próbáljuk. A családokról beszéltünk 2018-ban, a családon belüli erőszakról és az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról vagy a gyermekbántalmazásokról viszont nem. Mintha ezek a jelenségek nem is léteznének.”

Szót ejtenek a népességnövekedés érdekében zajló kampányról is, amiben a szülőség árnyoldalairól nem esik szó, és mintha a döntéshozók nem látnának tovább annál, hogy nem csak megszületnie kell a sok babának, hanem fel is kell valahogy nőniük, lehetőleg egészségesen és ép lélekkel.

Ha nincs elég férőhely a bölcsődékben, ha közel 3000 betöltetlen tanári állás van, ha nem lehet babakocsival tömegközlekedni, ha bármilyen speciális igénye vagy betegsége van a gyereknek, annak kielégítésére nincs vagy erősen korlátozott kapacitású az állami ellátórendszer, akkor tényleg csak kalandvágyból fognak belevágni a fiatalok a szülőségbe. Ez pedig biztosan nem szolgálja egyetlen gyerek érdekét sem.

gyermekjogi jelentés hintalovon alapítvány

Kép: Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A jelentéshez készült két infografikán is jól látszik, hány sebből vérzik a családok éve, és milyen sok szinten sérülnek a gyerekek jogai Magyarországon. Elkeserítő problémák derültek ki, amik gyerekek százezreinek az életére vannak negatív hatással, és azonnali beavatkozást igényelnének. Nem arra lenne szükség, hogy szülésre buzdítsanak, hanem arra, hogy a már megszületett gyerekeknek valahogy jobb életük legyen, megfelelő orvosi ellátást, oktatást és biztonságos családi hátteret kapjanak.

Amíg 1,8 millió gyerek 33,6 százalékának a feje fölött ott lebeg az elszegényedés veszélye, és hogy nem lesz mit ennie holnap, addig nem segítség a 10 milliós hitel – másoknak. Abban az országban, ahol 60 000 gyerek nem fér hozzá gyermekorvosi ellátáshoz, ott talán nem az a legfontosabb, hogy mindenki szüljön még négyet. Erre a visszásságra mutat rá a gyermekjogi jelentés, érdemes beleolvasni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top