Aktuális

Öngyilkos lett a kiskorú molesztálásával megvádolt zenész

Egy nő a Twitteren azt állította, még csak 13 éves volt, amikor a híres Botellita de Jerez zenekar alapítója megerőszakolta.

Öngyilkos lett Armando Vega Gil, a mexikói Botellita de Jerez zenekar alapítója – írja a 168 óra. „Senkit ne hibáztassanak a halálomért: öngyilkos leszek, önszántamból, teljes tudatomban, szabadon, és ez magánügy” – írta a Twitteren közzétett búcsúlevelében a basszusgitáros, író, forgatókönyvíró, aki azután vetett véget az életének, miután egy nő szexuális zaklatással vádolta meg.

Armando Vega Gil (Fotó: Pedro Sinchez/PSM/ACE)

A névtelenül posztoló nő a Twitter egyik, szexuális zaklatások áldozatainak létrehozott csoportjában osztotta meg a történetét: mint írta, Gil még 13 éves korában erőszakolta meg.

A bejegyzés szinte azonnal terjedni kezdett. A zenész levélben reagált a vádakra, azt írta, soha nem követte el azt, amivel vádolják, és örül, hogy a nők végre kiállnak magukért. „Sajnos a hamis vádak miatt, bármit is teszek majd, elvesztem a munkáimat, a hitelességemnek annyi. Az életemnek vége, nincs kiút” – írta.

Gil azt írta, sajnálja a fiát, amiért ezt teszi vele, de azt reméli, hogy az öngyilkosságával megkímélheti őt attól a rágalomhadjárattól, amit ki kellene állnia. „Szeretném hangsúlyozni, hogy a halálom nem bűnösségem beismerése” – tette hozzá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top