Aktuális

Titok, hová költöztetik a fóti gyermekotthon lakóit

A minisztérium nem árulja el, hol helyeznék el a gyermekvárosban élőket.

Mint arról beszámoltunk, bezár és elköltözik a fóti gyermekközpont. A kormány ugyanis azt szeretné, hogy megszűnjenek a kiskorúakat ellátó nagy létszámú, elavult otthonok Magyarországon.

Korábban annyi derült ki, hogy a költözésre várhatóan az idei év első felében kerül sor. Lapinformációk szerint a fóti Károlyi István Gyermekközpontban gondozott gyerekeket a tervek szerint négy településen, Kalocsán, Aszódon, Zalaegerszegen és Budapesten helyeznék el. A gyerekek egy részét a budai hegyekben található Hűvösvölgyi Gyermekotthonba költöztetnék.

Szél Bernadett országgyűlési képviselő most közérdekű adatigényléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Ám azt a választ kapta, hogy az adatok titkosak. A politikus szerint a tárca nem tudja szakmailag megindokolni a költözést, ezért bírósághoz fordul – számolt be az RTL Klub.

Közben a fóti gyermekotthon oldalán megjelent egy kiáltvány a gyerekek nevében. Ebben egyebek mellett azt kérik, hogy ne nézzék levegőnek őket, ne vegyék el az otthonukat, és hagyják tovább élni a gyermekvárost.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top