Aktuális

Ma este egy órára sötétbe borul Budapest és a világ több nagyvárosa

Magyar idő szerint este fél 9-kor számos nagyváros, intézmény és vállalat fényeit, valamint Budapest több emblematikus épületének díszkivilágítását is lekapcsolják.

Minden év márciusának utolsó szombatján, az óraátállítás előtti estén a Természetvédelmi Világalap arra kéri támogatóit, hogy a Föld órája keretében kapcsolják le egy órára a felesleges lámpákat és elektromos berendezéseket. A szimbolikus lekapcsolás célja, hogy ráirányítsa a figyelmet az éghajlatváltozásra, valamint a természeti értékek megőrzésének fontosságára.

Nyíregyházán többek között a római katolikus, a görög katolikus, az evangélikus és a református templom, Debrecenben a Nagytemplom, Tatabányán a Turul-emlékmű és a templom, Sopronban a Szent Mihály-templom, a Mária- és a Szentháromság-szobor díszvilágítását kapcsolják le.

Idén először a budapesti Gül Baba Kiállítóhely és Kulturális Központ is csatlakozik a Föld órája mozgalomhoz, így szombaton egy órára a türbe fényei is kihunynak, valamint Budapest több emblematikus épületének díszkivilágítását is lekapcsolják.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top