Aktuális

Szerdai autóbalesetéről beszélt Lovasi András

Bárkit ítél vétkesnek a vizsgálat, Lovasi András elfogadja a döntést. Az énekes hosszú Facebook-bejegyzést szentelt szerdai balesetének.

Lovasi András szerda délután egy két rendőr sérülésével is járó autóbaleset részese volt. Lovasi csütörtöki lemezbemutató koncertje után

adott ki közleményt a Facebookján.

MTI/Mihádák Zoltán

„Szerda délután a tegnapi, Vígszínház-beli dupla lemezbemutató koncertem főpróbájára mentem. A Dózsa György úton a Damjanich utcai kereszteződéséhez értem, amely – mint azóta tudomásomra jutott – közismerten balesetveszélyes helyszín. A kereszteződésben sajnos összeütköztem egy nekem jobb oldalról kihajtó szolgálati autóval, amelyben ketten ültek: a férfi sofőr és hölgy utasa. Az utas szerencsére nem szenvedett súlyosabb sérülést, a sofőrnek viszont sajnos

eltörött a kulcscsontja, 3 foga pedig kitört.

Itt nem szeretnék kitérni arra, hogy az ütközés kinek a hibájából történt, azt ugyanis a folyamatban lévő hatósági vizsgálat hivatott eldönteni. A vizsgálat eredményét és következményeit természetesen el fogom akkor is fogadni, amennyiben az én vétkességemet állapítja meg. Amit viszont sokkal fontosabbnak tartok, az az, hogy nyilvánosan is kifejezzem együttérzésemet a sérült családapával szemben, akinek gyógyulása – mint ma telefonon elmondta nekem – hónapokat fog igénybe venni, amely idő alatt mind neki, mind családjának egy nehezebb időszak következik.

Felajánlottam a segítségemet ezen időszakra,

és megbeszéltük, hogy személyesen is találkozunk a közeljövőben. Ezúton is kívánok neki gyors lábadozást (ami jó hír, hogy tegnap kijöhetett a kórházból) és mielőbbi teljes gyógyulást.”

A teljes bejegyzést ide kattintva olvashatod el:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top