Aktuális

Nem találnátok ki, hogy ki lett nagykorú!

Tizennyolc évesek lettünk, és a szülinapos hetünk körülbelül úgy telt, mint idáig mind: volt benne szomorúság, komolykodás és szórakozás is. Csak nem az életre hasonlítunk?!

Akár éveket is tölthetnek kórházban az elfelejtett gyerekek

Egyszerűen nem tudunk erről a hétről beszélni a múlt hét nélkül, mert videósaink, Éva és Peti megint olyan anyagot hoztak, amiről napokig kommenteltek az emberek. Kárpátalján jártak, egy gyermekkórházban, ahol mostanára külön szobát kaptak azok a csecsemők és pici gyerekek, akikért nem jöttek el a gyógykezelésük után. Vagyis otthagyták őket a szüleik úgy, hogy papíron le sem mondtak róluk, így egy ideig még nem tudják örökbe adni őket. A nővérek és önkéntesek próbálják pótolni a szeretetet, de ez nagyon nehéz, hiszen egy ilyen kicsinek még huszonnégy órás kizárólagos törődésre lenne szüksége.

 

Azóta többen is írtatok, hogy valahogyan segítenétek, akár adományokkal, Petiék intézik is a dolgot. Mások pedig együttérzésükről kommenteltek: „A szívem szakad meg! Elszorul a torkom és a sírás fojtogat” – mondta ki sokunk gondolatát Gyulai Kiss Edit. „Hogy lehet egy gyereket elfelejteni??!” – kérdezi Csendike. Nos, ez az, amit mi sem tudunk megfejteni. De talán kicsit könnyíthetünk a sorsukon. Majdnem tizennégyezren osztottátok meg ezt a cikket…

Gyermekkórházi éjszakák széken ülve – kinek a hibája, hogy nem kellenek az adományágyak?

Kicsit maradjunk még a kórházaknál, csak már itthon! Enyhén szólva is megdöbbentő, hogy akkor, amikor nincs megoldva mindenhol az országban az, hogy a szülők bent alhassanak a beteg gyerekükkel, akkor egyes intézmények egyszerűen visszautasítják az adományként kapott kempingágyakat. Nyilván előfordulhat, hogy már megoldották máshogy a problémát, de sajnos általában nem erről van szó. Vízler-Nyirádi Luca cikkéből egyébként kiderül, hogy nagyon sok helyen normális megoldást találtak a dolgozók, de pont ez a baj: teljesen esetleges, hogy ahova bekerülünk, ott milyen helyzet fogad: nincsenek sztenderdek kidolgozva. Talán Orosvári Zsolt akciója nyomán valami elindul.

Andreáék egy kihúzhatós ágyat kaptak a Heim Pálban

A cikk nyomán többen jeleztétek, hogy hasonló gondotok volt. Etilány például ezt írja: „Egy hónapja volt tapasztalatom a kórházunk gyermekosztályával: elképesztő és siralmas. A gyerek mellett akkor aludhatsz, ha fizeted az apartmant, sőt azért is harcolnom kellett, hogy ott maradhassak legalább széken ülve a kruppos, fulladozó gyerekem mellett, akire az ablakot rányitották… (…) Van »anyaszállás«, a gyerekek szobáitól jó messze, a folyosó végén. Vécé egy volt, kriminális állapotban.”
Közel két hetet töltöttem egy matracon, a rácsos kiságy alatt, egy kézmosónál mosakodva, az I. számú Gyermekklinikán – írja Ressinka Imre – aztán megtudtam, hogy van McDonald ház a kilinikához közel, ahol olyanok kaphatnak szállást, akik hosszabb távú, súlyos problémával vagy, mint a mi esetünkben, súlyos műtéttel kapcsolatban kapnak ellátást. A következő két hetet már normális körülmények között tölthettük.

„Dokumentálni akartam egy történelmi jelentőségű pert” – Hajdú Eszter filmrendező a romagyilkosságokról

Budapest, 2013. május 24. Bérdi Zsolt, az elsőrendű vádlott ügyvédje (középen) védőbeszédet mond a romák elleni hat halálos áldozatot követelő, 2008-ban és 2009-ben elkövetett fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2013. május 24-én. Balról Miszori László tanácsvezető bíró, jobbról P. Zsolt harmadrendű (lent j2) és Cs. István negyedrendű (lent j4) vádlott MTI Fotó: Kovács Tamás

Budapest, 2013. május 24.
Az elsőrendű vádlott ügyvédje védőbeszédet mond a 2008-ban és 2009-ben elkövetett támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének tárgyalásán – MTI Fotó: Kovács Tamás

Egy másik nehéz témát is hoztunk hétfőn, tíz évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon kezdődött a romagyilkosságok pere. Hajdú Eszter filmrendező ott ült a tárgyaláson aznap is, és utána az összesen. Megszállottan igyekezett dokumentálni, ami történik, hiszen ez volt a legkomolyabb etnikai indíttatású bűncselekmény-sorozat Magyarországon. Persze nincs értelme hasonlítgatni: minden áldozat egyformán fontos, és mindegyikért fájhat a szívünk. Pont ezt üzennénk azoknak a kommentelőknek is, akik számonkérik az újságírókon, filmrendezőkön, hogy miért nem Szögi Lajossal foglalkoznak. Úgy gondolom, vele is ugyanígy foglalkoztunk, hiszen mindkét esetben ártatlan áldozatokról volt szó. Nyugodjanak békében!

A 40 évem szembesített vele, hogy el fogok múlni

negyvenedik születésnap fogadalmak

„Ilyen retrónak érzem magam” (Profimedia)

Kun Gabi kolléganőnk, a Család és a Baba rovat vezetője negyvenéves lett a héten (ezúton is boldogot neki), és mint mindent, ezt is apropónak használta kedvenc tevékenységére, az írásra. „Ráébredtem, hogy ez a negyven évem úgy repült el, mintha nem is lett volna. Kettőt pislogtam, és tessék, már nem férnek el a gyertyák a tortámon. A következő negyven is ilyen szempillantás alatt elrohan majd?” – teszi fel a kínzó kérdést, és félek, hogy a válasz: igen. Gabi persze tanult is az elmúlt évtizedekből, leírta nektek azt is, hogy mi mindent.

152 ebédet főzött meg előre a kismama, hogy a szülés után könnyebb legyen a dolga

Példaképünk (Dailymail)

Mutatunk is egy valószínűtlen példát arra, hogyan lehet jól kihasználni a rendelkezésünkre álló időt. Létezik a világon egy kismama, aki százötvenkét adag ebédet és kétszázhuszonnyolc adag nassolnivalót főzött meg előre csak azért, hogy a szülés után könnyebb legyen a dolga. Istenem, milyen élete lehet? Arról nem beszélve, hogy három gyereke már most is van… Innen küldjük üdvözletünket és őszinte csodálatunkat! Persze van, aki mindig csak a praktikumát látja a dolgoknak. Lewega nevű kommentelőnk így sommázta a véleményét: „Jó nagy fagyasztója lehet!

Kedves emberek, dr. Google nem mindenható!

iStock

Ismered az érzést, amikor van néhány egyszerű tüneted – például viszketés, fejfájás, csuklás –, aminek utána akarsz nézni a neten, és néhány kattintás után már ott tartasz, hogy szívizomgyulladásban szenvedsz agydaganattal megspékelve és legfeljebb heteid vannak hátra? Ha igen, akkor Sipos Mártának van egy rossz híre számodra: ráadásként cyberchonder is vagy. Igen, a hypochondria netes verziója, amikor túlságosan is megbízol Google doktorban. Szerintünk menj inkább egy igazihoz! Vagy legalábbis jól válogasd meg, amit mond!

Kvíz: Felismered a magyar színészlegendákat?

Psota Irén színésznő 80. születésnapján (Fotó: Olajos Piroska/smagpictures.com)

Ha már a világhálón mászkálsz, sokkal hasznosabb, ha kitöltöd színészlegendákról szóló kvízünket. Nagyon egyszerű: a kérdés az, felismered-e, akiket mutatunk, tudod-e párosítani a neveket a fotókkal. A Színház Világnapján rengetegen játszottatok velünk, az meg külön tetszett, hogy kommentben elkezdtétek beírogatni, hogy hány évesen hány százalékos találatot értetek el. A többség kilencven felett volt – és ötven alatt, szóval nem lett igaza Tanay Bélának, aki azt jósolta, hogy a fiatalok úgyis elvéreznek.

Hétköznapitól az elegánsig: virágos ruhatrend a próbafülkéből

Fotó: NLC

Benecz Juditon minden úgy áll, mint a modellfotókon – hallatlan. De azért szerettük nézegetni ezeket a virágos ruhákat, pláne, hogy Judit mindig kedvesen odaírja, ha az adott darab „erősebb” testalkatúaknak még jobban áll szerinte. „Csak felkapom és libbenek” ruháknak nevezte el ezeket a tavaszvárókat. Kétségtelen, hogy alapdarabról van szó – de melyiket válasszuk? Nézzetek szét nyugodtan a virtuális próbafülkében!

Szíj Melinda 50 éves lett – sokat változott, mióta megismertük

Szíj Melinda énekes

Kun Gabinak üzenjük, hogy van, aki nála is érettebb korú: Szíj Melinda énekesnő például már ötven. Vagyis még csak ötven, bocs, Melinda, és boldog születésnapot!

Amikor nyolc éve feltűnt a Megasztárban, és bekerült a legjobb három közé, sokan Susan Boyle-hoz hasonlították. Nem kellett volna (maximum hangban), mert Melinda egyre magabiztosabb és szebb, talán mostanság van a legjobb formában. Nézzétek meg, ha nekem nem hisztek!

Egyébként meg… oké, Gabi negyven, Melinda meg ötven, na de az NLCafé épp tizennyolc éves, szóval felettünk is múlik az idő. Nagykorúak lettünk vagy mi – reméljük, látszik!

Köszönjük, hogy velünk vagytok, és ne mondjátok, hogy nem is, mert látjuk, hogy most is minket olvastok!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top